Vannak kemény élethelyzetek. Olyan helyzetek, amikor válaszút elé kerülsz. Olyan helyzetek, amelyek befolyásolják, vagy akár meg is határozzák az egész további életedet. Olyan helyzetek, amelyekben rád nehezedik a döntés súlya, és fogalmad sincs, hogy ez alól felszabadulsz-e valaha, vagy döntésed következményeinek terhét cipeled tovább magaddal. Elég stresszes állapot ez.
Általában ilyenkor azért mindig vannak olyan emberek a környezetedben, akikre számíthatsz. Vagy úgy gondolod, hogy számíthatsz rájuk. Vagy csak számítani akarsz rájuk, és próbálod meggyőzni magadat, hogy tudsz is. Mert van az az állapot, amikor már az sem igazán érdekel, hogy kitől kérsz segítséget, csak kapjál valamit. Valamit, ami megkönnyíti a döntésedet. Ami válaszként szolgál életed fontos kérdéseire.
Amikor felnőttkorod hajnalán talán életedben először szembesültél a „hogyan tovább” dilemmájával, biztosan sok véleményt hallottál arról, hogy miért legyél mérnök, jogász, bolti eladó, közgazdász, orvos vagy strucc bébiszitter. És azóta is sok hasznos vagy haszontalan tanácsot kaptál olyan kérdésekben, amelyeknél elakadtál az utad során. Párkapcsolati problémák, munkahelyi dilemmák, baráti vagy családon belüli konfliktusok, egészségügyi gondok és életvitellel kapcsolatos kérdések sorába futhattál már bele eddigi életed során, és egy valami jó eséllyel közös volt bennük: amikor Te elakadtál, valaki más magabiztosan megmondta neked a tutit.
Valaki mindig tisztábban látja a helyzetedet, mit Te magad. Legalábbis így érzed. Meg ő is. Valaki mindig készen áll, hogy adjon egy határozott lökést, amikor megtorpansz és tanácstalanul nézelődsz magad körül. Valaki mindig tudja, mire van szükséged, még ha Te éppen nem is tudod. Valaki mindig megmondja, mi a helyes. Én pedig azt mondom, legyél nagyon óvatos az ilyen valakivel.
Aki mondja, az nem tudja
Van egy érdekes tulajdonsága az embereknek. Nem mondanám egyértelműen rossznak (egyértelműen jónak pedig pláne nem), ezért nevezem érdekesnek. Szeretjük fontosnak érezni magunkat. Szeretjük azt gondolni, hogy a világ működése a mi irányelveink mentén kell, hogy történjen. Szeretjük saját erkölcsi és intellektuális képességeinket másokénál fejlettebbnek hinni. És ez nemcsak a feltűnési viszketegségben szenvedő, vagy anyagi javakat remélő önjelölt népvezetők, celebek és instant bölcsek egyik fő jellemvonása, hanem a hétköznapi ember hétköznapi helyzetekre adott reakcióiban is igen gyakran megmutatkozik.
Ha párkapcsolati válságba kerülsz, egy barátod vagy családtagod egyből tudja, mit kellene tenned. Ha megtorpansz életed egy fontos területén, a környezeted máris mutatja neked a számodra általuk kijelölt utat. Ha boldogtalan vagy, mindig vannak, akik pontosan tudják, hogyan lehetnél végre boldog. Te pedig átveszed a készen kapott megoldáscsomagot.
Ezzel csak egyetlen gond van: az, hogy átvertek. Többségük nem szándékosan tette, csak az ego vezérelte. Elhitték magukról, hogy okosabbak nálad. Elhitték, hogy a saját tapasztalataik feljogosítják őket arra, hogy a Te életed kérdéseire biztos választ adjanak. Elhitték, hogy a sajátjukon kívül bárki más életéről tiszta képpel rendelkeznek.
Többnyire azonban ezek az emberek még a saját életükkel sincsenek egyensúlyban, mégis a Tiédet próbálják helyrebillenteni. Gondolkozz el most egy picit. Kaptál Te már tanácsot olyan embertől, aki mindig boldog? Olyantól, akinek semmi gond nincs az életében. Olyantól, aki minden döntési helyzetében hibátlanul teljesített. Olyantól, aki a saját életében mindenre azonnal a helyes választ adja. Ilyen emberek osztogattak neked eddig tanácsokat? Nem? Vajon miért nem? És vajon miért hitted, hogy ha a saját életükkel kapcsolatban sem mindig kompetensek, akkor a Tiéddel kapcsolatban biztosan azok lehetnek?
Miért kell ez neked?
Több oka is van annak, hogy másokat hitelesebbnek gondolsz a saját életeddel kapcsolatban, mint önmagadat. Az első és legkézenfekvőbb ok az önbizalom hiánya. Nem csak a gyenge jellemű emberekre igaz ez – egyáltalán nem. Egy erős ember is összezavarodhat olyan élethelyzetben, amiben még nem volt része, vagy ami intenzívebb, veszélyesebb vagy félelmetesebb az eddigieknél. Ilyenkor teljesen természetes, hogy valaki máshoz, egy kívülállóhoz, egy higgadt fejű vagy legalább nálad kevésbé zavaros elméjű emberhez fordulsz segítségért.
A második ok az, hogy társas lényként az emberek többségéhez hasonlóan valószínűleg neked is jó érzés megosztani a problémáidat, vagy legalább csak annyit tudni, hogy nem vagy egyedül. Még ha a rád eső feladat terheiből nem is tud átvenni semmit sem a másik, akkor is könnyebbé válik a küzdelem azáltal, hogy valakivel közösen indulsz csatába. Valaki mondhat egy-egy bátorító szót, valaki lökhet rajtad egy picit, vagy legalább ránézhetsz valakire, akinek a hitéből és az erejéből meríthetsz. Ilyenkor mint egy falat kenyér az éhezőnek, úgy kell bármilyen segítség, amit kapsz. Bárkitől.
A harmadik ok az, hogy a legtöbb ember szeret kibújni a felelősségvállalás alól. Sokkal könnyebb a Sorsra, az Istenre, a génekre, a családi környezetre, egy teljesen idegen emberre vagy a Föld mágneses tengelyének eltolódására fogni azt, hogy miért él valaki szánalmas életet, mint felvállalni érte a felelősséget, és tenni a változásért. Várni könnyebb, még ha fájdalmas is. A tétlenség kényelme sokak számára értékesebb, mint az önálló akarat érvényesítése által kapott szabad élet. Nem csoda, hiszen ez utóbbiban minden egyes bukásért csak önmagunkat okolhatjuk. Nem lehet másokra mutogatni. Nem lehet kifogásokkal takarózni. Állni kell a kritikusok „ugye megmondtam” típusú bölcseleteit. Nem lehet a gödörből integetni, hanem el kell kezdeni kifelé mászni. Ez pedig fájdalmas és nehéz folyamat. Ezért várnak sokan kész megoldást másoktól, hogy ezáltal megspórolják azt, amit valójában nem lehet megspórolni.
A negyedik ok a szociális kondicionálás. Bizonyos embereket társadalmi helyzetüknél, életünkben betöltött szerepüknél vagy életkörülményeiknél fogva autentikusabbnak gondolunk másoknál. Könnyen lehet, hogy valamiben tényleg azok, és még az is lehet, hogy a problémáinkra hitelesebb választ tudnak adni másoknál, ám hajlamosak vagyunk minden egyes szavukat készpénznek tekinteni. Még akkor is, ha semmi közük ahhoz az élethelyzethez, amiben éppen vagyunk, és nem is tudnak szinte semmit a múltunkról és a jelenünkről.
Akkor mégis kire hallgass?
Mondhatnám, hogy senkire. Mondhatnám, hogy ne foglalkozz senki mással, csak figyelj a belső hangodra és kövesd az érzéseidet. De sokaknál ez nem működik. Azért nem, mert gyerekkoruk óta folyamatosan elnyomták a belső hangjukat, így már azt sem tudják, hogy van nekik olyan. Bólogatnak, ha valami számukra tetszetőset (vagy legalább elfogadhatót) hallanak, és tiltakoznak, ha a saját kis világképükkel ellentétes nézetbe ütköznek. Reagálnak a külső hatásokra, de nem alkotnak semmit belülről, önmagukból.
Az ilyen embereknek szükségük van segítségre. De még a saját hangjukat jól ismerőknek is fontos lehet időnként, hogy rátaláljanak újra a belső tűzre, amit hosszú évek során, vagy életük egy hirtelen jött tragikus fordulata miatt elveszítettek. Mindannyiunknak szüksége lehet segítségre, és ezzel nincsen semmi baj. Csak az nem mindegy, hogy kitől várunk választ életünk legfontosabb kérdéseire.
Egy valamit fontos tudnod: egy másik ember soha nem adhat teljesen hiteles választ a Te kérdéseidre. Senki. Sem egy idegen, sem egy régi barát, sem egy családtag. Gondolj bele, hogyan is lehetne bárki más hiteles? Tudja, hogy pontosan mi játszódik le benned? Ismeri minden egyes tapasztalatodat? Volt már pontosan olyan helyzetben, mint amiben Te vagy? Átélte pontosan ugyanazt, amit Te? Ugyanolyan volt a gyerekkora? Érezte pontosan ugyanazokat az érzéseket, amiket Te? Ugyanaz a hormonösszetétele, mint neked, és ugyanazok a szinapszisok alakultak ki az agyában, amelyek hatására ugyanúgy éli meg az eseményeket és ugyanúgy reagál az őt érő külső hatásokra, mint Te?
Senki sem adhat hiteles választ a kérdéseidre, csak Te magad. Ezért én azt javaslom, hogy mindig minden tanács mögé tegyél egy kérdőjelet. Ez a mostani tanácsom mögé is. Se tőlem, se senki mástól ne vegyél készpénznek semmit sem. Tekintsd lehetőségnek. Tekintsd egy lehetséges útnak, ami valaki szerint helyes, de mindezt csak önmagára vonatkoztatva jelentheti ki teljes biztonsággal.
Ha nem kérted a tanácsot, gondolkozz el rajta, hogy vajon miért kaptad. Van valami érdeke a másik embernek azzal kapcsolatban, hogy kéretlen tanácsokat osztogat? Vagy tisztán a Te érdekeidet próbálja nézni, még ha tisztán soha nem is láthatja azokat, mindig csak a saját szűrőjén keresztül? Akár kéretlenül kaptál tanácsot, akár Te kérted azt, következő lépésként érdemes néhány dolgot átgondolnod.
Milyen életet él az az ember, akitől a tanácsot kaptad? Csak a Te életeddel kapcsolatban okos(kodik), vagy a sajátját is képes irányítani? Azon a területen is letett már valamit az asztalra, amiről véleményt alkot, vagy csak más területen mutatott jó tulajdonságai alapján bízol meg benne? Ha ez utóbbiról van szó, az sem baj, csak tudjál róla, hogy a véleménye szubjektív, és annak hasznossága számodra kérdőjeles.
Aztán azon is érdemes elgondolkodnod, hogy a kapott tanácsban szerepelsz-e Te magad. Igen, tudom, hogy furcsán hangzik, de emlékezz vissza, hányszor kérdezte meg egy-egy megmondó ember Tőled, hogy vajon Te mit érzel, mit élsz át, merre húz a szíved. Egyáltalán hányszor kérdezett vissza ahelyett, hogy a saját véleményét megpróbálta volna lenyomni a torkodon?
Persze vannak kivételek. Vannak olyan emberek, akik önmaguk igazát is képesek megkérdőjelezni. Akik nem képzelik azt, hogy bárki élete fölött rendelkezhetnek, vagy bárki helyes útjával tisztában lehetnek. Az ilyen emberek valóban tudnak segíteni neked, és egész könnyen fel is tudod ismerni őket. Ők azok, akik nem egy adott útra akarnak terelni Téged, hanem abban segítenek, hogy Te magad találd meg a helyes utat. Teszik ezt még akkor is, ha Te nem akarod keresni a saját válaszaidat, mert megszoktad a készen kapott megoldásokat.
A valódi segítő nem kész válaszokat ad neked, hanem visszavezet önmagadhoz. Megfogja a kezedet, de nem rángatja azt. Nem megkérdőjelezhetetlen(nek hitt) igazságokkal bombáz, hanem lehetőségeket kínál. Lehetőségeket, amelyekről csak Te tudod eldönteni, hogy számodra mennyire hasznosak.
Nem kell megijedned önmagadtól
Azt talán már érzed, hogy a munkát nem fogod tudni megspórolni. Más csak segíteni tud neked, de a válaszaidat neked kell megtalálnod. Illetve nem kell, csak érdemes. Saját életed irányítása nem kötelező feladat, de ha elmulasztod, akkor mások véleményétől, utasításaitól és érzelmi zsarolásától függve éled le az egész életedet. Ha ez jó így neked, akkor ne változtass semmit. Ha a jelenlegi életed minden részlete boldoggá tesz, akkor őrizz meg mindent ugyanígy egészen addig, amíg ezt érzed.
Ha azonban valami nem stimmel, ha boldog akarsz lenni, de nem tudsz az lenni a jelenlegi élethelyzetedben, akkor változásra van szükséged. De mivel már tudod, hogy a kérdéseidre adott válaszokat mástól nem kaphatod meg, könnyen kerülhetsz a várakozás csapdájába. Tudod, hogy a mástól kapott válasz nem feltétlenül igaz, attól viszont félsz, hogy Te magad bármilyen választ is adj önmagadnak. Félsz, mert mi van akkor, ha tévedsz? Mi van akkor, ha a döntésed hatása az életedre nézve káros, és akár véglegesen az?
Ezért inkább nem döntesz. Azt viszont jó, ha tudod, hogy a nem döntés is döntés. A várakozásnak is hatása van az életedre. Az életben nincsen Pause gomb; attól még, hogy Te megállsz, minden más halad és változik körülötted. Persze erőltetni sem érdemes semmit. Ha valamit nem érzel jónak, nem kell arra menned. De benne sem kell maradnod abban, ami nem jó. És ez az az erő, ami segít kiszabadulni önként vállalt rabságodból. Olyan erő, amely nemcsak függetlenné tesz másoktól, hanem a saját döntéseid súlyát is elviselhetővé teszi. Mert ha elindulsz egy irányba, és az nem jó, bármikor irányt válthatsz. Ha változtatsz az életeden, és nem tetszik a változás, akkor bármikor újra változtathatsz. Így már saját életed irányításának felelőssége nem is igazán terhet jelent, hanem lehetőséget. Lehetőséget egy szabad életre.
Ami pedig a megmondók, a kért és kéretlen tanácsadók, a bölcsek és az álbölcsek véleményét illeti, mindig emlékezz rá, hogy amit mutatnak, az egy lehetséges út. Nem az egyetlen út, hiszen több út is vezet ugyanarra a hegyre. De még az sem biztos, hogy neked ugyanarra a hegyre kell felmenned, amelyikre ők feljutottak, vagy próbálnak feljutni (vagy a tövében ülnek, és csak Téged akarnak rá felküldeni). Ne követni próbálj bárkit is, hanem keresd meg, hogy mit tudsz a szavaikból és a példájukból hasznosítani, a többivel pedig ne foglalkozz. Nem kell mindent elfogadnod, amit kínálnak neked.
„Vedd át, ami hasznos, dobd el, ami haszontalan, és tedd hozzá azt, ami a sajátod.”
Bruce Lee
Óvakodj attól, aki tudja, mit kell tenned. Mert nem tudja. Nem tudhatja. Hogyan is tudna válaszolni az, aki még a kérdést sem értheti teljesen?
Kocsis Gábor vagyok, mentális segítő, űrkutató mérnök, harcművész, stroke túlélő, a Beszélgetések a Kutyámmal c. könyv írója, a hasznaldfel.hu oldal létrehozója és írója. De ezek csak címkék. Sokkal fontosabbnak tartom azt, amiben hiszek: minden tapasztalatodat fel tudod használni önmagad fejlesztésére és az életed szebbé tételére. Ezt a szemléletet tanítom érthető formában, hatékony módszerekkel.
Írásaim
Hülyét csinálni abból lehet a legjobban, aki nem tudja, hogy
Tovább
Emberi kapcsolataink minőségén ritkán vagyunk hajlandóak önszántunkból elgondolkodni. Általában csak
Tovább
Vannak kilátástalannak tűnő helyzetek. Olyan mélypontok, amelyekből úgy érzed, lehetetlen
Tovább
(avagy egy gyors emlékeztető, mielőtt teljesen kicsinálod magad) Lehetőség vagy
Tovább
Az előző bejegyzésben arról írtam, hogy egy olyan személyes válság,
Tovább
Minden a Te donteseden mulik! A valtoztatas itt kezdodik. Soha nem vagy egyedul, mindig van valaki akivel oszinten el tudsz beszelgetni. Es talan mire befejezitek, meg is talalod a legjobb megoldast. Egyetlen dologra figyelj, hogy ki az az ember akit kituntetel a bizalmaddal. O nem fog neked azonnali megoldast kinalni, vagy barmit is rad eroltetni, hogy “ez a tuti”! Legyel nyitott es eber amikor kivalasztod ot. Mert tudnod kell, hogy “nem minden arany ami fenylik”. Nem mindenki olyan jo ember amilyennek mutatja magat. Es hat amilyen az ember – olyanok a tanacsai is. 🙁
Röviden emberek!!!
Ha mas mondja meg, hogy mit tegyek és hogyan éljek, akkor minek vagyok én?
„Vedd át, ami hasznos, dobd el, ami haszontalan, és tedd hozzá azt, ami a sajátod.”
Bruce Lee
Köszönöm, Robi
Senkit nem kényszerítenek arra,hogy tanácsot kérjen.Ha kér,gondolja meg,kitől.Egy döntéshez rengeteg információra van szükség,ami nem mindig áll a döntéshozó rendelkezésére,tehát informálódni kell.Az is a döntéshozó dolga,hogy hogyan informálódik.A döntést mindenképpen neki kell meghozni.Kár mások mögé bújni,és etikátlan is.A tanács csak tanács,az információ információ,ezeket kell szintetizálni,és dönteni felelősséggel.Én azokat” utálom” ,akik azokat utálják,akiktől tanácsot kérnek.
A tanácsokat már csak azért is fontos alaposan mérlegelni, mert a döntéseid következményeit mindenképpen te viseled (akár vállalod érte a felelősséget, akár nem), és nem az, akinek a véleményét kikérted a döntésedhez.
Ahhoz pedig, hogy a belső hangunkat meghalljuk, az kell, hogy szembenézzünk a félelmeinkkel és legyőzzük őket (!), mert azok olyanok mint egy szemellenző, és azoktól nem látunk tisztán.
” Ha változtatsz az életeden, és nem tetszik a változás, akkor bármikor újra változtathatsz.”
Ez nagyon szép, csak ott van a baj, hogy bizonyos döntéseim kihatnak másokra is, akár nagy sebeket is okozhatnak, olyanokat, amelyek lehet, hogy nem hegednek be soha. Persze én korrigálhatok igen, csak kérdés, hogy amit okoztam egy (rossz) döntésemmel, vajon mások is fognak-e tudni korrigálni… vagy esetleg belehalnak….akár.
…ahogy olvastam, végig csak bólogattam. Tökéletesen így van. Nekem eddig tulajdonképpen 2 kapcsolatom ment rá a “jó tanácsokat osztogató” rokonokra, barátokra – barátnőkre. Tapasztalatom szerint ezekben az esetekben mindenki hibás. Az is, aki a tanácsokat meggondolatlanul /vagy éppen számításból, alattomosan “díszes csomagba” csomagolva a “mérget”, amivel kiirt akár egy virágzó kapcsolatot/ osztogatja és az is, aki gondolkodás nélkül elfogadja ezeket. Az első “csoport” síma butaságból, a lehetséges következményekkel egyáltalán nem számoló “jóakaró”, akiknek még meg is lehet bocsátani, mert ő “csak hülye”… A másik csoport pedig a szándékosan, ahogy feljebb is írtam, csak a saját érdekeiket szem előtt tartó, alattomos, számító + önző, vagy “csak” egyszerűen irigy tanácsadó. Irigyek mindenre. Anyagiakra és mások boldogságára ugyanúgy, mindegy nekik – sajnos sok ilyen van – ezért ahogy esetleg egy kis “rést találnak”, rögtön megpróbálnak beférkőzni rajta, ártani, ha már egyszer nekik sem “jött be az élet”, akkor másnak se legyen jobb… Sose értettem az ilyeneket…
Persze, azt is csak sajnálni lehet, aki nem lát át ezen a szitán és vakon követi a “jóakarók” tanácsait még akkor is, ha nyilvánvaló, hogy a saját életüket, kapcsolatukat aknázza alá és a saját vesztükbe rohannak. Egyrészt, mert egyszerűen, ahogy írtad, így “kényelmes nekik”, ilyen nevelést kaptak, vagy tényleg elhiszik, amiket a sokszor jóval tapasztalatlanabb, fiatalabb “megmondóemberek” tanácsolnak nekik.
Sajnos vannak emberek, akik kimondottan igénylik, hogy folyton mások tanácsait kövessék = az orruknál fogva vezessék őket, nincs bennük megfelelő tartás, elszántság, eltökéltség, határozatlanok és befolyásolhatóak, amit a “megfelelő emberek” előbb, vagy utóbb ki is használnak. Saját érzelmeiket is képesek alárendelni egy – egy “hasznos véleménynek” – amit aztán szinte kivétel nélkül megbánnak, csak idő kérdése, de akkor már általában késő…
Én mindig magamból szoktam kiindulni és soha nem szoktam fontos döntésekben senkinek semmit tanácsolni. Esetleg felvázolom a lehetséges utakat, az irányt meg döntse el mindenki a saját belátása szerint. Túl nagy felelősség lenne más életét így “irányítani” és később látni, hogy az én rossz tanácsomtól szenved…
Kiemelem azt, ami szerintem nagyon lényeges, és amivel talán az egyik előttem szólónak is segíthetek:
“Senki sem adhat hiteles választ a kérdéseidre, csak Te magad. Ezért én azt javaslom, hogy mindig minden tanács mögé tegyél egy kérdőjelet. Ez a mostani tanácsom mögé is. Se tőlem, se senki mástól ne vegyél készpénznek semmit sem. Tekintsd lehetőségnek. Tekintsd egy lehetséges útnak, ami valaki szerint helyes, de mindezt csak önmagára vonatkoztatva jelentheti ki teljes biztonsággal.”
Vagyis kérj nyugodtan tanácsot, persze olyasvalakitől, akitől érdemes, hogy segítsen megtalálni a saját megoldásodat. A külső segítség ötleteket, új szempontokat ad, amik esetleg eszedbe sem jutottak. Aki mindent maga próbál megoldani, az esetleg megmarad egy rossz vágányon, pedig át kéne váltania egy új irányba 🙂
Én nem tanácsot szoktam kérni, hanem beszélgetni.
Mikor egy olyan helyzetbe kerülsz, ami érzelmileg nagy hatással van rád, a józan eszedet elküldi aludni és amúgy is hajlamos vagy mindent ösztönből és érzelemből lereagálni, dönteni, szerintem nagyon építő tud lenni az olyan emberekkel való beszélgetés, akik sokkal objektívebben látják a veled történő eseményeket. Formálhatnak véleményt, de nem feltétlenül azért teszik, mert a döntésedben befolyásolni akarnak. Rengeteg olyan embert ismerek, aki annyira bizonytalan önmagában, hogy ha belekeveredik egy ilyen beszélgetésbe, mindent készpénznek vesz, ami más szájából elhangzik és képes ennek hatására a felismerhetetlenségig átformálni az addigi véleményét. Úgyhogy szerintem nem “megmondóból” van több, hanem olyan bizonytalan, önbizalomhiányos, személyiségileg kiforratlan egyénből, aki a saját döntésképtelensége által “megmondókat” gyárt ezekben a helyzetekben.
Annyi szivben megélt bölcsesség sugárzik az irásaidból Gabor! Megint egy szuper irás! Köszi szépen!
Szerintem meg kell hallgatni a mások véleményét egy kicsit gondolkozni rajta de a döntést azt mindig te hozd meg, persze figyelembe véve a tanácsokat.
Most kezdtem olvasni Gábor cikjeit. Nagyon érdekesnek találom, szinte a gondolatokat az életbol meríti.
Véleményemet megosztva szeretném kihangsúlyozni, hogy nem azzal segítunk valakinek, hogy megoldjuk helyette a gondjait, de azyal hogy segítunk megkeresni az utat amely a megoldáshoz vezet. Nem biztos, hogy ami nekunk megoldást jelent, az neki is elfogadható. Tehát tobb lehetoségét tárjunk eléje, tobb utat javasoljunk és dontse el, hogy melyiken fog haladni. Várom a tobbi ciket.
Szuper írás megint Gábor!!!
Köszönöm Gábor a jó gondolatokat ! Én ittam a szavaidat. Én nem csak a megmondóembereket nem szeretem , hanem aki hagyja magát azt sem. Minden ember egyedi és éppen ez a jó. Nagy érdeklődéssel várom írásaidat 4 Üdvözlettel : Andrea
Egy jó ideje én is figyelemmel kísérem írásaidat. Nagyon jók és aktuálisak. És nem tudom, hogy ” véletlen “-e , de nekem mindig időben érkeznek. Ez a mostani is segített megértenem, a napokban kapott “jó tanácsokat ” osztogató ember jellemét, magatartását. Máris könnyebben érzem magam. Köszönöm szépen, nekem sokat segítettél.
Kívánok neked sok egészséget.
Legyen szép és tartalmas napod!
Hálásan köszönöm szépen Neked!
…ne hallgassak e cikk írójára? Akkor minek is írta? Picit homályos, zavaros, és ellentmondásos.
Még egyszer nekifutok.
Megint csak egy szuper cikk és sokan tanulhatunk belőle:
Személyes tapasztalataim alapján elmondhatom,hogy szinte állandó jelleggel olyanok próbáltak belevájkálni az életembe a “jóakaratú” tanácsaikkal,akik szinte rosszabbul álltak lelki problémáikkal,vagy egyebekkel,mint én!
Szerencsémre ezt szinte mindig felismertem és ha nem is mutattam,hogy mennyire bosszantanak,igyekeztem átnézni rajtuk és nem engedtem,hogy befolyásoljanak.
Köszönöm Gábor,mindig úgy érkeznek az írásaid,hogy azokból valóban HASZNOT merítek!
Szeretettel: Zsóka
Azt hiszem, Gábor lehet hasznos egy kívülálló tanácsa akkor is, ha nagyon belebonyolódtál egy helyzetbe. Egy jóakaratú barát képes egy kis távolságot venni a problémádtól, hiszen érzelmileg például nem érintett. Másfelől viszont ott van a “kibicnek semmi sem drága” elve, ami, azt hiszem, a hivatásos megmondóemberek sajátja. Akik mindig remekül tudják, hogy másnak mi a “kutya kötelessége”.
Ami engem illet, én bizony nem kérek tanácsot. Talán ez sem egészen helyes, bár még így is meg kell hallgatnom néha az okoskodókat. És ha tőlem kérnek… hát, legfeljebb a saját tapasztalataimat mondhatom el, már ha az adott helyzet ismerős a számomra. Én pont azzal akasztottam már ki embereket, hogy kérdeztem. Azt kaptam, hogy “de mondd már meg, hogy mit csináljak?” Hát, hogyan mondhatnám meg? Ki vagyok én, hogy megmondjam?
Ennél jobban csak azt utálom, hogy “én a te helyedben…”. Sértettem meg már embert azzal, hogy azt válaszoltam, hogy majd ha a helyemben leszel, akkor tedd ezt.
Életemben egyetlen jó tanáccsal találkoztam, anyám mondta: csináld, mert az idő így is, úgy is elmegy.
Régóta kísérlek figyelemmel, és folyton épülök az írásaid által.
Ezúton is köszönöm.
Ha lehetne egy kérésem: az egyes cikkek alá is légyszíves egy fb-os megoszthatóságot, – tudom, ez csak kényelmi szempont, hiszen fent vagy és Tőled is megoszthatóak a cikkek.
Köszönöm, és kívánok jó egészséget, sikereket az élet minden területén, – és még sok-sok hasonló cikket mindannyiunk épülésére.
Üdvözöllek szeretettel:
Ani.