Van olyan álmod, amit a körülményeid miatt nem tudsz megvalósítani? Mert a környezeted visszahúz, mert nincsen pénzed, mert már túl öregnek érzed hozzá magad, vagy mert egyszerűen csak lehetetlennek tűnik az egész. Egy délibáb a távolban, amiről kezdesz végleg lemondani.
Megteheted. Hagyhatod a fenébe az egészet, ha szeretnéd. Tudom, nem szeretnéd, csak „ezt kell tenned”. Hiszen keményen próbálkoztál sokáig (vagy ha odáig nem is jutottál el, legalább járattad az agyadat rajta, és mások véleményét is kikérted), de teljesen fölöslegesen. A körülményeid ellehetetlenítenek.Van egy ember, aki szabóként dolgozik egy indiai kisvárosban. Azt csinálja, amit szeret: személyre szabott ruhákat készít, a környékbeliek pedig szeretik és megbíznak benne. Éli a mindennapjait, elégedett az életével.
Semmi különleges, igaz? Csakhogy ennek a szabónak nincsenek karjai. Igen, jól olvastad: karok nélkül, a lábával elképesztően finom mozdulatokat használva varrja meg a ruhákat. De nemcsak ez tiszteletreméltó benne, hanem az is, hogy milyen utat járt be gyermekkora óta.
Madan Lal most 46 éves, és az, hogy mára már elismert és sikeres szabó, rengeteg munkájába került. Nemcsak a saját fizikai korlátai nehezítették meg a helyzetét, hanem a körülményei is. Nagyon szegény családba született, ami eleve bekorlátozta a lehetőségeit, ám ehhez még egy hatalmas terhet is kapott: nem vették fel a helyi iskolába, mert egy fogyatékkal élő gyereket nem akartak integrálni és tanítani. Megismerte a társadalmi kirekesztettség állapotát.
És megismerte azt is, hogy mennyire fájdalmas érzés az, ha senki nem hisz benned. Hogy mennyire nehéz bármit is elérned, ha egyedül harcolsz a világ (vagy legalábbis a körülötted élők) ellen. De nem adta fel. Kereste az útját, mert hitt benne, hogy karjainak hiánya nem halálos ítélet, hanem csak egy tényező, amit figyelembe kell vennie. Egy tényező a sok közül.
Mert volt még két másik nagyon fontos tényező is: a kitartása és a tehetsége. Hosszas keresgélés után végül talált valakit, aki nem lökte el magától: egy szabó mestert, akitől kért egy esélyt, és megkapta. Ő volt az egyetlen, aki nem nézte le és nem nevette ki, hanem megengedte neki, hogy eleinte nézze, ahogy dolgozik, majd gyakoroljon is. Madan pedig lelkesen tanult a mestertől, és mindössze egy év alatt felkészült arra, hogy immár önállóan dolgozzon.
Falujába visszatérve azonban nem mindenki várta tárt karokkal. Sokan nem bíztak benne; azt gondolták, hogy csak tönkretenné a ruháikat, ezért inkább messziről kerülték őt és az üzletét. Gúnyolták, amiért lábbal próbál ruhát varrni, ő azonban már nem foglalkozott a támadásokkal, hanem egyszerűen csak csinálta, amit szeret, és amiben igazán hisz. Idővel pedig egyre több vásárló érkezett az üzletébe.
(h/t: dailymail)
Madan Lal ma már falujának hőse. Rengeteg munkát kap, és nagy tisztelettel beszélnek vele – és róla is. Megvalósította azt, amit mások lehetetlennek hittek. Szembement a fizikai korlátaival, megküzdött az emberek elutasításával, és megtalálta azt, amiben igazán ki tud teljesedni.
Mert úgy döntött, hogy az életét nem a körülményei fogják meghatározni.
Ha szeretnél Te is esélyt adni olyanoknak, akiknek nagyon nagy szükségük van rá, akkor csatlakozz azokhoz, akik már jelentkeztek a hamarosan induló 21 napos kihívásra. Itt találod a részleteket, és jelentkezni is itt tudsz: Érdekel, megnézem! Tegyük együtt egy picit szebbé a világot! 🙂
Kocsis Gábor vagyok, mentális segítő, űrkutató mérnök, harcművész, stroke túlélő, a Beszélgetések a Kutyámmal c. könyv írója, a hasznaldfel.hu oldal létrehozója és írója. De ezek csak címkék. Sokkal fontosabbnak tartom azt, amiben hiszek: minden tapasztalatodat fel tudod használni önmagad fejlesztésére és az életed szebbé tételére. Ezt a szemléletet tanítom érthető formában, hatékony módszerekkel.
Írásaim
Minden elirmeresem a 46éves férfinak! Csak az tudja öt megerteni aki ilyen helyzetben él! Nekem nincs jobb karom igy is nehéz élni ,de én sem adom fel! Adjon neki az Isten erö ,kitartáat a jövöben!
Hát erre a 46 éves akarat erős emberre is rácsodálkoztam.Én óriási mértékű akarattal, lelkesedéssel születtem le a földre,sok mindent elértem ezzel a két fontos tényezővel,amihez a szorgalom is hozzájárult, de ezt a munkát kéz hiányában nem tudtam volna elvégezni, ehhez már tehetség is kell.1994-ben elvittek a munkatársaim egy 32 éves fiatal jósnőhöz,akit olyan tehetségesnek tartottak, hogy meghívták Amerikába is.Nem vettem komolyan az ügyet,csak mosolyogtam a jósláson, amikor kiléptem tőle az ajtón.Azt jósolta,hogy munkahely változásom lesz, utazni fogok oda és megállapította, hogy a kezem nagyon sokra képes, szinte mindentudó.Na, ez végleg vidámmá tett, mert nő létemre nagy lapát kezem van,amit apámtól örököltem.A munkahely változás elég hamar bekövetkezett, valóban utaztam oda,mégpedig 2 megállót vonattal is.,így én magam is ezt a hölgyet tehetségesnek tartottam.Aztán következett egy hosszú szakasz az életemben, amikor idegen emberek jogi és megélhetési gondjait kellett felvállalnom és bizony többször is előfordult, hogy saját otthonomban kellett őket több hónapra is elhelyezni, és főztem nekik, mert nem volt jövedelmük, és ha már télen akár 3 fő is nálam telelt,akkor egyre több munkám lett, és akkor derült ki, hogy nagyon ügyes a kezem,mert2x is kellett süteményt sütnöm hetente több kg lisztből,sok gombócot kellett főzni,a kertben zöldségeket, gyümölcsöket kellett termelnem és egyre jobban elégedett voltam a lapát kezemmel, mert bárkit megkértem akár 50 palánta paradicsom ültetésére, csak én tutam jól meggyökereztetni,gondozni,de volt uborkám, zeller,virágok és láttam a különbséget mások és az én ügyes kezem között,mert másnak nem sikerült a gyökeres ültetés.A takarítással is az volt a helyzet, hogy az én kezeim jobban ki tudták csavarni a vizes felmosó ruhát, és nagy különbség volt a linóleum felszárítása között is.Ahogyan telt az idő, egyre jobban láttam a két kezem ügyességét és ez boldoggá tett, mert addig úgy telt az életem, hogy inkább könyv moly, olyan tudós lélek voltam és a gyakorlati életet nehéznek gondoltam annak ellenére,hogy elviekben sokat tudtam a háztartásról is, mert anyám példáján is tanultam még úgy is, hogy csak néztem az ő műveleteit.Amikor vettem egy hétvégi telket, akkor ott is ügyeskedtem: kötöztem a szőlőt,ültettem növényeket,fákat,kapáltam,öntöztem, de még mindig nem tudtam a kezemről, hogy milyen ügyes is.Ahhoz, hogy rájöjjek, valóban igen tehetséges a kezem, ahhoz 10 évnek kellett eltelnie, hogy bizonyságot szerezzek arról, hogy a kezem ügyessége sokat segít az élet nívómon, de másoknak is a segítségére tud lenni.Gyermekkoromban annyit lehetett tudni rólam, hogy nagyon ügyesen rajzolok, de látvány alapján precízen vissza tudom adni a valóságot,ezt persze apámtól örököltem, és későn jöttem rá, hogy azért van lapát kezem nőként / erős,tenyeres,nagy kézről van szó/mert ezzel tudok erőt kifejteni rövid idő alatt is, mert erős, nagy kéz, így alkalmas fa vágásra is, ami jól jött az életben 28 évi özvegység alatt egy külterületi házban, ahol két nagy cserépkályhában is kellett télen fűteni, és így a meleg szobát biztosítani tudtam a hajléktalan barátaimnak is.Ez a történetem szimbolikus, mert ha nem élek egyedül, vagy nem fogadok be idegeneket családtagként,akkor maradtam volna könyv moly,aki csak annyit tud a két kezéről, hogy jól tud rajzolni.A jósnő a kéz vizsgálatról megállapította, hogy ez a kéz, az én kezem sokat tud és jó 10 év múlva rá kellett jönnöm, hogy csodálatos sokoldalú a kezem, így háttérbe szorult a lapátkéz minősítése.Azóta mindig számíthatok ügyes kezeim segítésére, akár a számítógépes kezelésében is,de varrásban,szabászatban,ápolásban,cipekedésben,súly emelésben,takarításban, kapálásban,rakodásban,stb…végül is a tehetség utat tör magának automatikusan is, ha nem irányítják rá mások a figyelmet, ez a szerencsénk.Nálam a jóslás segített, addig úgy hittem, hogy inkább elvi tudásom van, abban vagyok erős,de van olyan más erős adottságom is, amivel könnyebbé válik az életem, sőt az új képesség felfedezése még nagyobb segítség másoknak, mintha csak az elvi tudást adnám át,hiszen az ügyes kéz azonnal teremt szépet, jót a gyakorlatban, a süti máris kész.