Mindennapi Motiváció – Reynaldo Ojeda

Persze, hiszen még ha nem is szimpatikus az illető, akkor sem akarod megsérteni. Egy rövid tánc, aztán lépsz tovább és elfelejted az egészet. De mi van, ha mindenki Titeket néz? Az udvariasságod próbálja legyőzni a kellemetlen érzést, hogy bámulnak. Méghozzá azért, mert a partnered „nem normális”. Mondjuk, hiányzik egy lába.

Ismerős gondolatok, ugye? Talán Te is bűnös vagy ebben, vagy az voltál valamikor. De az egészen biztos, hogy a környezetedben már sokszor találkoztál ezzel a hozzáállással. Aki pedig maga is testi fogyatékkal él, gyakran kirekesztettnek érzi magát. Megbámulják, vagy éppen feltűnően elfordulnak, amikor meglátják. Sajnálják, vagy éppen figyelembe sem veszik, amikor a mindennapi élet tevékenységeiről van szó.

Mit keres egy fogyatékkal élő a „normál” életben – a mozgólépcsőn, az úszómedencében, a buszon, a táncparketten? Pontosan azt, amit mindenki más. És ha nem süllyed önsajnálatba és nem hagyja, hogy a kishitűek véleménye lehúzza őt a mélybe, akkor pontosan annyi lehetősége van, mint mindenki másnak. Nem mindig ugyanazok a lehetőségek, de mindig legalább ugyanannyi.

A szükség mindig új utak felfedezését eredményezi. És ha elég bátor vagy, akkor meg is találod azt az utat, ami előbbre viszi az életedet. Ez nem mindig az az út, mint amit eredetileg elterveztél magadban, de az élet nem a tervekről szól. Az élet arról szól, hogy tudj változtatni a terveiden, ha szükség van rá. És szükség lesz rá, biztosan.

Amikor megcsapott a halál szele, rájöttem, hogy a terveim önmagukban mit sem érnek. Túléltem egy stroke-ot, de változtatnom kellett. A legfontosabb céljaim nem változtak, de a módszereim igen.

Válságba jutva két dolgot tehet az ember. Vagy összeomlik, vagy változtat. És ha változtat és nem adja fel, akkor rájön, hogy rengeteg új lehetőség nyílt meg számára. Ennek csodálatos példája az a táncos, akinek valószínűleg minden hölgy örömmel fogadná a felkérését. Reynaldo Ojeda ugyanis igazi profi. Élmény látni, amit csinál és azt, ahogyan csinálja – fél lábbal és mankóval. A most következő két videóhoz mást nem is érdemes hozzáfűzni.

A fogyatékkal élők elfogadása rossz koncepció. Nem elfogadni kell őket, hanem megérteni azt, hogy pont ugyanolyan emberek, mint bárki más. És nekik is meg kell érteniük ugyanezt, mert ezáltal rengeteg lehetőség nyílik meg előttük.

Nem az az igazi fogyatékkal élő, akinek hiányzik egy lába, vagy béna az egyik karja. A valódi fogyatékkal élők sokkal többen vannak – ők azok, akik nem hisznek önmagukban, és korlátok közé szorítják saját életüket.