Érezted már öregnek magad valamikor? Vagy talán most is úgy érzed, hogy az vagy? Ahogy telnek az évek, egyre több élményt, tapasztalatot, örömteli és fájdalmas pillanatot őrzünk magunkban – van, amit tudatosan, és van, amit tudat alatt. És ahogy halmozódnak a tapasztalatok és az érzések, ahogy ugyanaz az egy év, ami régen hosszú időnek tűnt, már egyre kisebb hányadát jelenti az eddig itt töltött életünknek, mi csak annyit érzékelünk, hogy az idő nagyon gyorsan szalad.
Mindennapi_MotivacioHa pedig az érzéseink között már túl sok a fájdalom, akkor akár 30-40 évesen is érezhetjük magunkat öregnek. Vagy még korábban. Mert az öregség valójában soha nem életkor függvénye; lehetsz akárhány éves, ha öregnek érzed magad, akkor az is vagy.
És ez fordítva is igaz: a Mindennapi Motiváció sorozatban a számos inspiráló élettörténet között többször is találkozhattál már olyan idős emberekkel, akiknek életkoruk alapján nagyon öregnek kellene lenniük, mégis nagyon fiatalok.
Ilyen ember az az amerikai hölgy is, aki 92. születésnapját egy öregesnek még távolról sem nevezhető tangóval ünnepelte. De a szó itt nagyon kevés, inkább nézd meg, mit művelt Phyllis Sues a táncparketten.

Phyllis Sues aktívabb életet él 92 évesen, mint a legtöbb mai gyerek vagy fiatal felnőtt. De amit a felvételen láttál, az nem egy-két év eredménye, nem is a véletlen műve, vagy szerencsés genetika, esetleg ügyesen megtervezett átverés. A valóság ennél prózaibb: sok évtized következetes munkája van a háttérben. Phyllis 14 évesen kezdett el balettozni, majd a tánc vált életének meghatározó részévé.
És ahogy idős korára egyre jobban megfiatalodott, a táncot kiegészítette olyan tevékenységekkel is, mint az ugrókötelezés, az ejtőernyőzés, a jóga, a tenisz vagy a trapéz. Ez utóbbihoz 80 évesen jött meg a kedve. Mert miért ne? Emellett művészi énjét zongorázással és zeneszerzéssel fejezi ki, és rengeteg embert inspirál arra, hogy ne csak túlélni próbálják a napjaikat, hanem valóban teljes életet éljenek.
Phyllis_Sues_1
Phyllis_Sues_2
Phyllis_Sues_3
Phyllis_Sues_4
Rengeteg dolgot tanulhatunk ettől a 92 éves fiatal hölgytől. Az élet szeretetét, az egészséges életmód szerepét, a kitartó munka értelmét, a komfortzónából való kimozdulást, a kaland és az új lehetőségek keresését – és még sorolhatnám sokáig. De ha Phyllis múltját ismerve úgy gondolnád, hogy Te már lekésted az egészséges és teljes élet lehetőségét, akkor jó, ha tudod, hogy változtatni soha nem késő. Tényleg soha. De ha mégis kételkednél ebben, akkor nézd meg azt a szintén 90-en túli fiatalembert, aki 85 évesen kezdett el rendszeresen sportolni.
Ahogy Jim Rohn mondta: „Ha valamit igazán el akarsz érni, akkor találsz rá módot. Ha nem, akkor találsz rá kifogást.” És bár az utóbbi divatosabb, én úgy gondolom, hogy önmagunknak hazudni soha nem éri meg. Amikor pedig egy 92 éves hölgyet látunk, aki ilyen tangóval ünnepli születésnapját, akkor elég könnyen belátható, hogy aki lemond az álmairól, az önmagának hazudik.
Nagy köszönet Lencsinek, hogy figyelmembe ajánlotta Phyllis történetét. 🙂

 

Ha Neked hasznos volt, másoknak is az lehet. Segíts eljuttatni hozzájuk is!

Kocsis Gábor vagyok, mentális segítő, űrkutató mérnök, harcművész, stroke túlélő, a hasznaldfel.hu oldal létrehozója és írója. De ezek csak címkék. Sokkal fontosabbnak tartom azt, amiben hiszek: minden tapasztalatodat fel tudod használni önmagad fejlesztésére és az életed szebbé tételére. Ezt a szemléletet tanítom érthető formában, hatékony módszerekkel.

A hírlevél a legbiztosabb módja, hogy az elsők között értesülj az írásaimról, az előadásaimról, a workshopjaimról, a jótékonysági programjaimról és egyéb rendezvényeimről:

A "Kérem az infókat" gombra kattintással elfogadom az Adatkezelési tájékoztatót

AJÁNLAT

Írásaim

Mindennapi Motiváció – Az autóversenyző, aki elvesztette a karjait
Van egy szó, ami látszólag ártalmatlan, mégis rengeteg ember halálához
Tovább
Csak legyél velem
Rengeteg dologra vágyakozunk életünk során. Emberi kapcsolatokra, tárgyakra, élményekre, elismerésre,
Tovább
Ha nem haladsz a céljaid felé…
Van itt egy igen nagy téveszme, ami az emberek többségének
Tovább
Mindennapi Motiváció – Zohreh Etezad Saltaneh
Képzeld el, hogy hiányzik az egyik karod. Képzeld el, hogy
Tovább
Mindennapi Motiváció – Jacob Barnett
Szeretnéd, ha a gyerekedből, unokádból értékes ember válna, igaz? Értelmes,
Tovább

15 Comments

  1. Krisztina

    Hogy is felejthetnék el mosolyogni???? 😀 Hiszen mindig eszembe juttatják olyan emberek, akik segítik az utamat 😉 !!!! 😀 Viszont sok mosolyt!!!! 😉 😀

  2. Nagyon örülök, hogy tudtam vele segíteni. 🙂 Szerintem is nagyon inspiráló Phyllis története, és amiatt ne aggódj, hogy most épp Neked nehezebb a helyzeted. Neki is biztosan voltak támogatói, és most már ő ad erőt másoknak. Így van jól ez, egymást segítjük, egymástól tanulunk, és aki nem adja fel, az győztes. 🙂 További nagyon jó utat kívánok Neked, és köszönöm szépen, hogy olvastad az írásomat (és a többit is). 🙂
    Legyen nagyon szép napod, és ne felejts el mosolyogni. 🙂

  3. Krisztina

    Kedves Gábor! 🙂
    Ezt a cikket eddig nem sikerült olvasni (nem tudom, miért került el).
    Asszem össze kell kapni magamat, s ebben a kezdetek amit teszek érte, máris optimizmusra adnak okot. Köszönöm szépen az olvasatot, nagyon betalált a jövőképem formálásával kapcsolatos céljaim polcára, mint inspiráció 🙂 (nem hagyom porosodni 😉 😉 😉 )

  4. Nagyon köszönöm Éva! 🙂 Örülök, hogy hasznosak az írásaim, és a fenti hölgyhöz hasonló példák. Az 55 év pedig egyáltalán nem jelent öregkort. Francis Bacon szavai jutottak most eszembe: “Én soha nem leszek öreg. Számomra az öreg mindig 15 évvel idősebb, mint amennyi éppen vagyok.” És igen, a mozgás a kulcs. Mozgás, változás, fejlődés nélkül nincs élet, és aki nem előre halad, az csúszik visszafelé. Mozgás, mellette pedig a gyermeki játékosság. Aki lélekben gyerek marad, az soha nem öregszik meg. 🙂

  5. N.Horváth Éva

    55 éves vagyok, és sajnos én is szembesülök az öregedéssel, amit főként lélekben érzek. De felkelek és mozgok, minden nap. A mozgás, azt hiszem tényleg ez a titok. Pedig sokszor éppen az ellenkezőjét kívánná az ember.
    Ebben a korban , amiben én vagyok sajnos már szembesülni kell az elmúlással, ezt nehezen veszi tudomásul az ember. Ettől szorong, depressziós, és úgy érzi minden születésnappal a koporsóhoz kerül közelebb……..de úgy látom van remény, a fenti írásokból, legalábbis ezt látom, és minden oldalról a mozgásba ” futok ” bele, és Neked is azt kívánom Gábor, hogy egészségben érd meg ezt a kort. Mindenkinek ezt kívánom, aki hajlandó tenni magáért, hajlandó “kis szigorral” élni maga felé, nem tudatmódosító, cigaretta, és alkohol köré fonni az egészségét,mert azért én úgy gondolom, hogy noha az egészségügyben súlyos hiányosságok vannak, a másik oldalt, a betegek “hozzáállását” is meg kell látni. Majd az orvos meggyógyít ! De persze a cigiről az alkoholról nem mondanak le………de az 55 év az csak 55 év és nem 30……bár még sokan “fiatalnak” mondanak… egy kicsit mégis szomorú vagyok

  6. Nagyon jó hozzáállás Ilona, tényleg soha nem késő. Még aki csak egy kicsit halad előre, az is előrébb van annál, aki egy helyben áll. 🙂

  7. Ez nagyon így van, és ha valakinek erősebb az akarata, mint a kifogásai, akkor tényleg bármikor képes életre kelteni az izmait.
    Én is szép hétvégét kívánok, Mária! 🙂

  8. Kőnyves Mária

    Napjainkban, amikor dúl a fiatalság kúltusz és annyira félünk az őregedéstől, hogy minden mankót megragadunk a kendőzésre, teljesen megfeledkezünk erről a kézenfekvő dologról, mint a mozgás. Ennek a hölgynek minden porcikájából árad a mozgás szeretete. Az izmokat bármikor életre lehet kelteni még 80 éves korban is. Szerencsére. Szép hétvégét. 😉

  9. Kedves József, ismét letetted a névjegyedet. Köszönöm, egyszer már megkaptam, nincs szükség többször bemutatkoznod. Keress magadnak olyan oldalakat, ahol tudsz rombolni, az enyém az építésről szól. Nem kell mindennel egyetértened, sőt, a konstruktív, közös gondolkodásnak kifejezetten örülök, de ha nem építő jellegűek a hozzászólásaid, akkor itt nem lesz maradásod.

  10. Borsos József

    Ostobaság azok után,amit a bevándorlókról írtál.Se füle se farka.Kozmoliberális judeóplutokrata ömlengés,aminek se füle se farka.Térj már magadhoz ez M.O.-on senkit nem érdekel.Ez már nem filozófia.Ez holiwúd.

  11. G.B.

    Nagyon köszönöm a mindennapi bölcsességeket. Erőt ad, nyugalmat, békességet.
    Teljes szívvel a legjobbakat kívánom és várom, várom az írásokat.
    G.B.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük