Rohanunk. Vagy éppen pihenünk két rohanás között. És a konstans időhiány egyik legnagyobb áldozata pont az, amit szavakkal kimondva pedig olyan fontosnak tartunk: emberi kapcsolataink. Mégis gyerekek nőnek fel úgy, hogy alig látják szüleiket, párok élnek egymás mellett úgy, hogy néhány szót váltanak csak naponta, és lehetőségek vesznek el örökre, mert mindig valami éppen fontosabb volt. Erről szól a következő történet.
*****
Egy szép tavaszi napon egy férfi ült a játszótér melletti padon. Hosszú ideje lehetett már ott, mikor egy hölgy ült le mellé, majd kicsit később így szólt hozzá:
„Ő ott a kisfiam, a kék pólóban a csúszdán.”
„Nagyon aranyos kisfiú. Az én kislányom pedig ott biciklizik rózsaszín ruhában.” – mutatta mosolyogva a férfi. Nem sokkal később viszont az órájára nézett, és látva, mennyire elszaladt az idő, odaszólt a kislánynak: „Menjünk, Melissa, jó?”
„Csak még öt percet, apu! Kérlek! Csak öt percet…”
A férfi bólintott, Melissa pedig boldogan bringázott tovább. Ismét eltelt egy kis idő, mikor a férfi felállt és újra hívta kislányát: „Gyere Melissa, indulunk.”
„Apu… csak még öt percet…” – kérlelte a kislány.
„Jól van.” – felelte mosolyogva a férfi, és visszaült a padra.
Ekkor a mellette ülő asszony odafordult hozzá és így szólt: „A mindenit, maga aztán nagyon türelmes apuka!”
A férfi elmosolyodott, majd komolyra vált arccal így felelt: „A bátyját, Tommy-t egy részeg sofőr gázolta halálra tavaly, amikor a közelben biciklizett. Soha nem töltöttem elég időt Tommy-val, és most mindent megadnék, hogy csak még öt percet vele lehessek. Nem fogom ugyanezt a hibát elkövetni Melissával. Ő azt gondolja, hogy van még öt perce biciklizni, de az az igazság, hogy nekem van még öt percem, hogy lássam őt játszani.”
*****
Rengeteg fontos dolog van az életedben, tudom. Azt viszont Neked kell tudnod, hogy amit ma elmulasztasz, holnap talán már nem lesz lehetőséged bepótolni. És ez akkor a legfájdalmasabb, ha az általad szeretett emberekről van szó.
„A gyermekek a „szeretet” szót így betűzik: I-D-Ő.”
Anthony P. Witham
És nem csak a gyerekek…
Kocsis Gábor vagyok, mentális segítő, űrkutató mérnök, harcművész, stroke túlélő, a Beszélgetések a Kutyámmal c. könyv írója, a hasznaldfel.hu oldal létrehozója és írója. De ezek csak címkék. Sokkal fontosabbnak tartom azt, amiben hiszek: minden tapasztalatodat fel tudod használni önmagad fejlesztésére és az életed szebbé tételére. Ezt a szemléletet tanítom érthető formában, hatékony módszerekkel.
Írásaim
Esélyek. Mindig arról beszélünk, mennyi esélyünk van. Vagy mennyi esélye
Tovább
Mit gondolnak majd rólad az emberek? Ha követed az álmaidat,
Tovább
Érdekesen működünk mi, emberek. Logikus lenne azt feltételezni, hogy életünk
Tovább
Vannak, akik szidják az emberiséget, és azt mondják, pusztulásra vagyunk
Tovább
Szia Gabr 🙂
Bizony elgondolkodtato. Az hogy a felesleges dolgokra elrabolt idot, sokkal hasznosabban kellene toltenunk. Most azt latom, hogy mindenki rohan, semmire nincs ideje!! 🙁 Miert rohan? Es hova?? Ki vagy kik – olyan fontosak, hogy a parjat a gyereket elhanyagolja miatta?? Miert nincs fontossagi sorrend?
Tudom!! Az IDO!! Amibol soha nincs eleg. Arra jut legkevesebb amire a legtobb kellene. Aztan amikor baj van, atertekelodik minden. Mindjart sokkal fontosabb lesz az egyutt toltott ido. 🙂 Miert kell ehhez egy tragedianak megtortenni? (altalaban az hoz drasztikus valtozast az elethez es az egymashoz valo hozzaallasban) Miert csak utana talaljak meg azt a fontossagi sorrendet?
Megint sok a kerdes, es keves ra a valasz. Nem akarom tovabb fejtegeni, mert kilometert lehetne rola irni.
Ez is egy hasznos lecke, nagyon koszonom. 🙂
Udv. Rozika.