Én nem szeretem az öncélú léleksimogatást. Nem szeretem elhitetni egy másik emberrel, hogy minden jó lesz majd magától, mert a Sors, az Isten, a Karma vagy a csillagok állása is úgy akarja, hogy neki jó legyen. Sokat vártam már én is csodára. Aztán amikor nem jött, rájöttem, hogy a csodák nem így működnek. Nem szeretnek menetrend szerint érkezni a reménnyel áthatott görcsös várakozásban rekedt emberek számára. Csodák léteznek, csak más formában találod meg őket. Erről szól az a tanmese is, mellyel nemrég találkoztam.
*****
Élt egyszer egy ember, aki imádta a mangót. Semmi nem pótolhatta számára a fenséges gyümölcs ízét, és mangófüggősége odáig vezette, hogy egy napon elhatározta, megszerzi magának a környék legzamatosabb gyümölcseit. Felmászott hát a legmagasabb fára, melynek tetején a nap érlelte mangók hívogatóan sárgállottak. Nem érdekelték az alacsonyabban csüngő gyümölcsök; neki a legérettebbek kellettek – azok, amelyek a hatalmas fa legfelső ágairól mosolyogtak le rá.
És csak mászott és mászott felfelé, egészen addig, amíg már nem maradt ág a feje fölött. Meg is szerezte a finom gyümölcsöket, csakhogy volt egy igen nagy probléma: lemászni már nem tudott. Rettegett a magasságtól, és a fenti vékony ágakon hamar elszállt minden biztonságérzete.
Egyre fokozódó kétségbeesésében elkezdett hát segítségért kiáltozni, és szerencséjére nem is hiába tette, mert a faluból többen is odasiettek. Próbálták biztatni, hoztak létrát, kötelet és mindenféle eszközöket, de emberünknek sehogy sem sikerült lejjebb jutnia. Csak arra vágyott, hogy valaki lehozza már végre, de túlságosan félt a magasságtól.
Hamarosan már egész sokan gyűltek össze a nagy fa alatt: voltak, akik kiabáltak, mások jajongtak vagy fel-alá futkosva próbáltak tenni valamit, és persze volt olyan is, aki csak bámészkodni ment oda. Aztán egyszer csak egy csendes, nyugodt ember érkezett. Sokan ismerték a faluban, bölcsnek és megfontoltnak tartották. Sokak problémáját oldotta már meg, ezért a fa alatt összegyűlt tömeg kíváncsian várta, most mit fog tenni.
ember_fak
A bölcs ember nem szólt semmit, csak felnézett a fára, egy pillanatra elgondolkodott, majd lehajolt egy kőért. A többiek dermedt tekintettel meredtek rá – most vajon mi fog következni? A bölcs ember pedig anélkül, hogy egy szót is szólt volna, célzott, majd megdobta a kővel a fán rekedt férfit. Szerencsétlen nagyon ideges lett odafenn: „Te jó ég, mit csinálsz?? Meg akarsz ölni??!!”
A bölcs ember azonban nem szólt semmit, csak fogott még egy követ, és még erősebben vágta a másikhoz, akit még jobban elöntött a düh és a bosszúvágy: „Ezért meglakolsz, Te őrült, csak kerüljek le innen!!” És amikor egy újabb kemény kő csapódott be, a férfinak teljesen elborult az agya, és már semmi más nem számított, csak az, hogy elégtételt vegyen támadóján. Ekkor mindenki megdöbbenésére félelmét leküzdve elindult a fáról lefelé. Újabb kő érkezett, ő pedig még elszántabban mászott lejjebb és lejjebb, hogy jól helyben hagyja az öreget.
Nagyon hamar le is jutott, de amikor a haragtól elvörösödött fejjel kereste a falu bölcsét a tömegben, már nem találta őt. „Hol van ez az idióta? Csak kerüljön a kezem közé, nem fogja megköszönni, amit kap!” – ordította szinte önkívületi állapotban, mire a tömegből valaki válaszolt: „Elég bölcs volt ahhoz, hogy ne várja meg, míg leérsz.”
A férfi még mindig tajtékzott a dühtől, ám ekkor hirtelen rádöbbent, hogy a bölcs ember valójában nem is ártott neki, hanem megmentette az életét. Senki sem tudott rajta segíteni, ez az ember pedig rávette, hogy a legtöbbet hozza ki önmagából, és a saját erejét és képességeit használva kikerüljön az életét veszélyeztető helyzetből. Egyedül ő nyújtott valódi segítséget.
*****
Amikor segítségre vágysz, vagy másoknak próbálsz segíteni, mindig emlékezz rá Te is, hogy a valódi segítség soha nem az, ha haszontalan együttérzést tanúsítunk, és nem is az, ha a másik ember helyett próbáljuk megoldani az ő problémáját, hanem az, ha megmutatjuk neki a saját erejét, mellyel képes leküzdeni az előtte tornyosuló akadályokat. Mert mindig képes rá, ha igazán akarja.

 

Ha Neked hasznos volt, másoknak is az lehet. Segíts eljuttatni hozzájuk is!

Kocsis Gábor vagyok, mentális segítő, űrkutató mérnök, harcművész, stroke túlélő, a Beszélgetések a Kutyámmal c. könyv írója, a hasznaldfel.hu oldal létrehozója és írója. De ezek csak címkék. Sokkal fontosabbnak tartom azt, amiben hiszek: minden tapasztalatodat fel tudod használni önmagad fejlesztésére és az életed szebbé tételére. Ezt a szemléletet tanítom érthető formában, hatékony módszerekkel.

A hírlevél a legbiztosabb módja, hogy az elsők között értesülj az írásaimról, az előadásaimról, a workshopjaimról, a jótékonysági programjaimról és egyéb rendezvényeimről:

A "Kérem az infókat" gombra kattintással elfogadom az Adatkezelési tájékoztatót

AJÁNLAT

Írásaim

Mi közöm nekem ehhez? Más nyomora nem a Tiéd –
Tovább
Várunk... Majd ha együtt leszünk, és nem lesznek már ilyenek
Tovább
Vannak kemény élethelyzetek. Olyan helyzetek, amikor válaszút elé kerülsz. Olyan
Tovább
Nincsen reális képed. Amikor nézed a sok kudarcba fulladt próbálkozást
Tovább
Időnként megdöbbenek, hogy beszélnek egymással emberek, akik állítólag szeretik egymást.
Tovább
Van, amikor nagyon nehéz indulatoktól mentes maradni. Akkor különösen, amikor
Tovább

6 Comments

  1. m&ms

    Nagyon jó! 🙂
    Kedves Gábor!
    Van esetleg ötlete olyan tanmesére ami a csapatmunkáról, összetartozásról, a közösségben lévő erőről szól? 🙂

  2. Kedves Gábor!Nagyon jó példa volt megint arra,az emberek mennyire vágynak a”sokra”,s amikor elérik,majd belefulladnak,de alább mégsem tudnák adni!Én ezt vettem ki ebből!S igen,sokszor pontosan azokra haragszunk,akik pedig irányt mutatnak nekünk,nem pedig helyettünk végzik el,amit nekünk kellett volna!
    Én erre jöttem rá,amikor a kidsebbik fiam úgy 15 éves korában kedvet kapott a sütéshez főzéshez.Igaz,nagyon finom ételeket készített,de a főzés után amilyen CSATATÉR fogadott a konyhában,az örömre jött az üröm!
    Szeretek magam után nemcsak elmosni mindent,de el is pakolni.A konyhánk a hátsó kertre néz és bizony gyakran hangyasorral találkoztam a párkányon,vagy hasonlók.Hiába mondtam a fiamnak mit tegyen,sokszor inkább én csináltam meg helyette,mert azt is észrevettem,hogy a fele edény zsíros maradt,nem volt elmosogatva alaposan.Nos,rövidre vágva egy alkalommal el kellett utaznom pár napra.Belül ideges voltam,milyen csatatér maras a konyhában,de azzal nyugtattam magam,hogy talán az egyedüllét megtanítja Őt móresre.Amire sem én de Ő sem számított,pár nap szünet is volt az iskolában,tehát vígan elfőzöcskélt magának,s miután hazaértem,mesélte el nekem,hogy még a konyhaajtót sem csukta be,csak olyan hányavetin!Mivel Ausztráliában élünk,fent északon,itt élnek a kedves kis possumok,melyek nem okoznak semmiféle problémát,csak ha a házba kerülnek!Hát egy ilyen kis possum került a házba,s a konyhában össze vissza hagyott edényekre ugrálva (míg a fiam kergette szegényt) rengeteg kárt okozott.Végre valahogy kijutott a házból,de akkor látta meg a fiam,mennyire jobb lett volna azt tenni,amit az édesanyjától látott!Természtetesen mire ezt az “élményt” megosztotta velem,már gyönyörű tisztaság fogadott,bevallotta,hogy pár tányérunknak annyi,de én nagyon örültem,hogy a saját kárán tanult.
    Elnézést,hogy újra hosszúra sikeredett,de úgy éreztem,ezt meg kell osztanom Veled!Köszönöm!
    Üdvözlettel:Zsóka

  3. Köszönöm szépen Erzsébet, nagyon örülök, hogy hasznos volt. 🙂 Én is azért szeretem ezt a tanmesét, mert sokféle jellem kirajzolódik benne. Sőt, akár ugyanaz az ember is lehet élete során egyszer a bölcs, egyszer a fán rekedt ember, egyszer a tömegből valaki (akár időben egymás után, akár egyszerre, életének különböző területein). Köszönöm, hogy olvastad. 🙂

  4. Erzsébet

    Gábor, ez a tanmese is nagyszerű. Sorok között olvasva: én vagyok a telhetetlen-tehetetlen, fán rekedt ember, vagy a tétlenül bámészkodók egyike, vagy lehetek a bölcs kődobáló? Mennyi tetten érhető emberi tulajdonság. Minek ment odáig, önző is, meg fél is?! Mindjárt segítségért kiált, pedig egyedül is megoldhatná. Bosszú, düh, másra mutogatás “örökzöldje”. Nem lelki simogató, de nem árt. Nagyon jó!

  5. Köszönöm szépen, Ildy. 🙂 A kérdésedre azt tudom mondani, hogy a félelem ellenszere a tudás. Én a tanításban és a személyes példamutatásban hiszek, viszont mindkettő lassú folyamat, és nem jó elvárásokat kapcsolni hozzájuk. Ahogy Benjamin Franklin mondta: “Az emberiséget három nagy csoport alkotja: a mozdíthatatlanok, a mozdíthatók, és azok, akik mozdulnak.” Ha segítez másoknak, akkor érdemes tudnod, hogy vannak olyanok is, akiknek nem tudsz segíteni megmozdulni. Vagy azért, mert még nem állnak rá készen (és van, aki akár az egész életét így éli le), és van, akinek nem a Te hangodra van szüksége. Úgyhogy az elvárások nélküli tanítás az, amivel szerintem segíteni lehet másoknak.

  6. ildy0310

    Remek kis tanmese, mely azt a kérdést fogalmazta meg bennem, hogy vajon a mai félelem keltő világunkból, mivel lehetne az embereket kimozdítani a félelmükből, milyen ötlet van erre ?
    Ildy

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük