Valami nincs rendben a társadalmunkkal, ha a gyermekvállalás egy szülő számára saját fejlődésének korlátozását jelenti. Félbeszakadt tanulmányok, elvesztett állások, kettétört karrierek, örökre feladott álmok… És a gyerek, aki mindezért „felelős”, hamar megérzi, hogy szülőjében felborult az egyensúly – talán egész életére. Mert lehet álszenteskedni, de sokan mégis a baba számlájára írják tudat alatt, hogy feladták az álmaikat. „Nagyon jó ez így” – mondják látszólag elfogadva, de valójában csak beletörődve az események alakulásába.
Pedig az eseményeket mindig mi magunk alakítjuk – először a gondolatainkkal, majd a cselekedeteinkkel. És ha valaki úgy alakítja az életét, hogy lemond az álmairól – és ezt nem azért teszi, mert egy szebb álmot talált magának, aminek a megvalósításán dolgozik, hanem önmaga feláldozásaként éli meg –, akkor nemcsak a saját életét keseríti meg, hanem a gyermekéét is, és mindazokét, akikkel megosztja életét.
Persze tudom, nehéz úgy követni az álmainkat, hogy a környezetünk ebben nem támogat. A nőknek pedig általában sokkal nehezebb a helyzetük, mint a férfiaknak, mert túl sok az olyan hely, ahol a terhesség, majd egy kisbaba nevelése nemcsak hátrányt jelent, hanem egyenesen kizáró tényező. Ezért is nagyon fontos, hogy minél többen kövessük annak a professzornak a példáját, akiről a most következő rövid történet szól.
*****
Sydney Engelberg professzor szokásos egyetemi előadását tartotta a szervezeti viselkedéstan témakörében, amikor váratlanul egy kisbaba sírása zavarta meg a beszédét. A kisbaba édesanyja – Engelberg professzor egyik hallgatója – próbálta megnyugtatni a gyermekét, de hiába: a sírás nem maradt abba.
Az édesanya igen kellemetlenül érezte magát, és elnézést kérve felállt, hogy sietve elhagyja a tantermet. Ekkor azonban olyan dolog történt, amire senki nem számított: Engelberg professzor a karjaiba vette a síró kisbabát, és nyugodt hangon folytatta az előadását, mintha semmi sem történt volna.
(h/t: yahoo)
A 45 éves professzor – aki 4 gyermek édesapja és 5 unokája is van már – mindig örömmel látja előadásain az édesanyákat is, mert azt vallja, hogy egyetlen nőnek sem szabadna arra kényszerülnie, hogy a gyermeke és a tanulmányai között válasszon. Az oktatás számára nem csupán a száraz tények közlését jelenti, hanem valódi értékek közvetítését is.
*****
Igen, erre lehet azt mondani, hogy ennek az édesanyának szerencséje volt, hogy ilyen tanárhoz került. De az az igazság, hogy ha valaki a szerencsére bízza az életét, akkor nem sok esélye van arra, hogy valaha is boldog lesz. Van, hogy jól alakulnak a dolgaink, jó környezetbe kerülünk, előbbre tudunk lépni, de ha a környezet, amiben vagyunk, nem támogat, akkor rossz környezetben vagyunk. És hogy benne maradunk-e, az a saját felelősségünk.
És igen, a következő kifogás az, hogy „de hát kell a pénz”. Csakhogy pénzért nem lehet emberéletet venni – csak eladni. Nem kell azért lemondanod az álmaidról, mert gyermeked van, vagy mert ki kell fizetned a lakáshiteledet. Egyszerűen csak meg kell találnod azt a környezetet, amelyik támogat a céljaid elérésében. Mert mindig van ilyen környezet, csak a kényelem a legtöbb embert maradásra bírja.
Lehet, hogy évek kellenek ahhoz, hogy megszabadulj a visszahúzó környezetedtől és megtaláld a saját helyedet, de ha minden egyes nap dolgozol ezen akár csak egy nagyon keveset is, akkor nem marad más lehetőség, mint az, hogy megvalósuljanak az álmaid. És ezzel nemcsak a saját életedet teszed sokkal szebbé, hanem mindazokét is, akik számára valóban fontos vagy.
Kocsis Gábor vagyok, mentális segítő, űrkutató mérnök, harcművész, stroke túlélő, a Beszélgetések a Kutyámmal c. könyv írója, a hasznaldfel.hu oldal létrehozója és írója. De ezek csak címkék. Sokkal fontosabbnak tartom azt, amiben hiszek: minden tapasztalatodat fel tudod használni önmagad fejlesztésére és az életed szebbé tételére. Ezt a szemléletet tanítom érthető formában, hatékony módszerekkel.
Szia Gabor 🙂
Sajnos igen! Tarsadalmunk ezen elvek szerint mukodik manapsag. A nok nagyon kitaszitottak. Viszont a csaladi kasszahoz anyagilag is hozza kell jaruljanak. Sok esetben, sokkal alacsonyabb rendu munkat vallanak, mint amire kepesek lennenek, mert csak azt kaphatjak meg.
A szingliseg nem celra vezeto elet. Viszont sok a gyermekeit egyedul nevelo anyuka, es van koztuk apuka is. Ok azok, akiket nagyon erosen probara tett az elet, es ok alljak a “sarat”. Es ertekelendo az erofeszites amit tesznek. Sok esetben kiegyensulyozottabbak a gyerekeik, mint a teljes csaladban novekedoke. Mert, hat mit latnak es hallanak?? Sokszor csatarozast a nyugodt hatter helyett. 🙁
Bocsi – kicsit eltertem a tematol, de szerintem kapcsolodik hozza.
Udv. Rozika.
Nagyon szép! Követendő példa