Tudom, rohadtul idegesítenek Téged. A nagyképű celebek, az okoskodó ismerősök, a kötekedő no name ismeretlenek. Akik jönnek szembe az utcán, vagy (sokkal inkább) jönnek szembe az interneten, és kivágják a biztosítékodat.
Mert beszólnak a túlsúlyosnak, beszólnak a nyugdíjasnak, beszólnak a szegénynek, beszólnak az eltérő véleményűnek, lenézik a nőket, szapulják az idegeneket, vagy gúnyolják a melegeket. Te pedig felcseszed az agyadat, hogy hogy képzelik ezt. Hogy van pofájuk az otthonuk kényelméből videózgatva ítélkezni azokról, akikről semmit nem tudnak. Hogy mernek hozzászólogatni olyan témákhoz, amelyekkel kapcsolatban jobb lett volna, ha meghúzzák magukat.
De tudod, ők ebből élnek.
A figyelmedből. Bármilyen rosszul is hangzik, Te táplálod őket. Te hizlalod az egójukat és a bankszámlájukat. Te adod nekik az infúziót intravénásan. Azzal, hogy beszélsz róluk. Azzal, hogy felháborodsz rajtuk. Azzal, hogy válaszra méltatod azt, amit kihánynak magukból.
Ezzel adsz létjogosultságot nekik. Mert mindegy, hogy milyen előjellel veszed szádra őket, a lényeg, hogy szádra veszed őket. Mindegy, hogy szereted vagy utálod őket, a lényeg, hogy érzéseket váltanak ki belőled. És az érzéseiden keresztül meg tudnak fogni Téged.
Mert rá fogsz kattintani arra a cikkre, amiben megint ők szerepelnek. Válaszolni fogsz arra a posztra, amivel Téged ingerelnek. Beszélni fogsz róluk a barátaiddal, és újra részeivé válnak az életednek. Aztán újra. És újra. Egészen addig, amíg ellenük harcolsz, nem pedig azokat támogatod a figyelmeddel, akik értéket adnak neked.
Tudod, lehetsz Te az erkölcs legtisztább képviselője, lehetsz Te a gerincesség és az emberség legelszántabb hirdetője, ettől még ugyanúgy kiszolgálod a provokátort, mint az, aki hajbókol neki. Tök mindegy, hogy a figyelem elé milyen előjelet teszel, az attól még figyelem.
A provokátor legnagyobb ellensége a csend.
A némán elfordított tekintet, amely talál valami fontosabbat magának. Ez a provokátor végső veresége. Az interakció hiánya. A hírverés és a szponzori szerződések elvesztése. A hideg ítélet a közönség részéről: “nem kellesz ide”.
Ha nincs eladott jegy, nincsen cirkusz sem. Úgyhogy ha nem szeretnél cirkuszt nézni a világban, akkor egész egyszerűen ne vegyél rá jegyet.
Ez az egyetlen gondolat az, amit a provokátorok megérdemelnek. Minden mással csak segíted őket.
Kocsis Gábor vagyok, mentális segítő, űrkutató mérnök, harcművész, stroke túlélő, a Beszélgetések a Kutyámmal c. könyv írója, a hasznaldfel.hu oldal létrehozója és írója. De ezek csak címkék. Sokkal fontosabbnak tartom azt, amiben hiszek: minden tapasztalatodat fel tudod használni önmagad fejlesztésére és az életed szebbé tételére. Ezt a szemléletet tanítom érthető formában, hatékony módszerekkel.
Ennyi. Ezt próbálom a családommal megértetni. Attól hogy szidjuk az XY-t, elmondjuk minden idiótának, attól mi miért vagyunk jobbak? És attól hogy szidjuk őket, átragasztjuk a feszültséget a körülöttünk lévőkre is. Nem akarok vele foglalkozni.
Évek óta nem nézek híradót, hírműsort. Igazából nem ismerem a közéleti személyeket. Biztos kellene. Bulvárban is teljesen tájékozatlan vagyok. Ezt biztosan nem is kellene 🙂 Sajnálom, de nem érdekel.
Viszont nehéz megtalálni azt a közeget ahol lehet beszélgetni. Bármiről … Véleményt cserélni…. Ezért örülök hogy vannak ilyen emberek mint Te, aki megpróbál ehhez teret adni 🙂