Az emberi kreativitás nem ismer határokat. Akár valami csodálatos dolog létrehozásáról, akár egymás lelkének rombolásáról van szó, roppant változatos módszereink vannak céljaink elérésére. Persze a lélekrombolás nem mindig tudatos, ám ez egy picit sem nyugtatja meg azt, aki éppen áldozatává válik.
Voltunk már ott mindannyian. Ott, a sértett oldalon, a verbális agresszió áldozatainak sorában, a lelki békéjükből kizökkentett emberek között, akik értetlenül néznek maguk elé, hogy miért velük történt mindez. És mit tettünk ilyenkor? Visszatámadtunk dühösen. Vagy kétségbeesetten. Vagy megrogytunk a ránk nehezedő szavak súlya alatt, és cipeltük tovább magunkkal azokat, mint valami nehéz zsákot, ami minden egyes nap görbíti a hátunkat.
Nem árulok el nagy titkot, amikor azt mondom: lesznek még ilyen esetek az életedben. Veszekedések vagy összeomlások nem feltétlenül, de támadások szinte biztosan. Annyira naiv pedig gondolom Te sem vagy, hogy a saját lelki egészséged kérdését arra bízd, hogy az emberek majd megváltoznak. Hogy többet majd senki nem akar megbántani Téged, nem lesz olyan, aki mocskolódva beszél veled (vagy rólad), és a korábbiakhoz hasonló konfliktushelyzetek ki sem alakulnak. Erre alapozni bármit is elég veszélyes stratégia.
Miért nem megy?
Akkor nem is érdemes reménykedni a változásban? Ezt nem én fogom megszabni senkinek. Nyugodtan reménykedjen, aki szeretne, de én a cselekvésben hiszek. Cselekedni pedig csak az fog, aki a változást akarja, vagyis Te magad. Tudom, szarul hangzik, de ez van. Ami viszont a jó hír: amint felvállalod a felelősséget a saját életed rendbetételére, és nem másoktól várod el ezt, olyan mérhetetlen erőt szabadítasz fel magadban, amiről valószínűleg fogalmad sem volt, hogy benned van.
Baromság – gondolhatod. Egy jól hangzó motivációs maszlag a többi között. Én máshogy hívom: Szabadság. Egy semmivel sem összehasonlítható érzés, ami szavakkal talán így közelíthető meg: „Nem mutogatok senkire, ha nem vagyok elégedett az életemmel. Teszek érte, hogy jobb legyen.” Természetesen nem minden a Te felelősséged. A bántás, az elnyomás, az átverés, vagy az erőszak egy (vagy több) másik ember ellened elkövetett cselekedete. Ez tény. De ha ugyanazoktól várod a gyógyszert, akik a mérget adták neked, akkor sokat fogsz még szenvedni az életedben.
Szabadság. Amint megérzed az ízét, már nem vagy hajlandó lemondani róla. De ez felelősséggel jár. Mint a vezetés: Te fogod a kormányt, Te adod a gázt, és Te fékezel. Senki másra nem mutogathatsz, ha hibát követsz el. Ettől a felelősségtől félnek annyian, és míg az autóba mégis beülnek sokan, az életük kormányát csak kevesen fogják meg.
De tegyük fel, hogy Te hajlandó vagy megfogni a kormánykereket. Tegyük fel, hogy annyira fontos számodra a szabadság, hogy vállalod a vele járó felelősséget. Vállalod azt is, hogy az első próbálkozásaid talán nem sikerülnek. Mert bőven lehet, hogy hiába döntöttél a változás mellett, még jó párszor elkeseredetten vagy ingerülten reagálsz arra, hogy valaki szórakozik a lelki békéddel.
Teljesen természetes az erős érzelmi reakciód ilyen esetekben. Minden ép lelkű embertársadhoz hasonlóan Te is békére és harmóniára törekszel az életedben, és ha valaki támad, megaláz, vagy bármilyen más módon hozzájárul a nyugalmad elvesztéséhez, az heves érzelmeket vált ki belőled. Érthető, hogy ilyenkor kétségbeesetten vagy dühösen próbálsz visszatalálni az egyensúlyi állapotodba.
Csakhogy ez érzelmi alapon nem fog menni.
A túlélés törvénye
Hogy mi is a gond az érzelmi reakcióiddal? Rövid annyi, hogy nem azt nézed, ami van, hanem azt, amire az esemény emlékeztet. Nézzük meg ezt egy egyszerű példán: valaki megalázóan beszél veled, és ez nagyon rossz érzést kelt benned. Esetleg elkezdesz vele mocskolódni Te is, hogy védd magad.
Mi az, amire emlékeztet ez Téged? Arra, hogy az anyád vagy az apád folyton szidott Téged, és elvesztetted az önbecsülésedet. Vagy egymással tették ezt a szüleid, és az elnyomott fél sorsát magadra vetted. Vagy hogy a párod, a főnököd, vagy valamelyik más, számodra fontos ember lenéz Téged, aminek következtében már Te is lenézed magadat.
És ezzel szemben mi az, ami ténylegesen van ebben az esetben? Egy konfliktushelyzet, amit a másik fél nem kulturáltan, tisztelettel és konstruktívan próbál megoldani, hanem erőszakkal. Lehet, hogy egyébként semmi köze a korábbi sérelmeidhez, csak előhívta azokat. És az is lehet, hogy pont a saját maga által okozott sebeket tépte fel újra. Akármelyik is igaz az aktuális helyzetedben, a benned kialakuló kép egy jelentős része projekció. Az érzelmeid kivetítése a valóságra, méghozzá a múltbéli sérelmeid felszínre hozásával.
Mit tudsz tenni ilyenkor? Hogyan láthatod meg azt, ami ténylegesen van?
Képzeld el, hogy eltévedtél egy sivatagban. Kimerült vagy és elkeseredett, napok óta nem ittál, bármit megadnál néhány csepp friss vízért. Már kezded feladni a küzdelmet, amikor váratlanul egy pici patakszerű képződményt pillantasz meg. Odavánszorogsz hozzá a túlélés reményében, de a víz rendkívül mocskos, talán fertőzött is. Mit teszel?
Nem kell egy Bear Gryllsnek lenned ahhoz, hogy megpróbáld a vizet leszűrni valahogy (akár a ruhád szövetén átengedve), és felforrald azt, hogy valamelyest fertőtlenítsed. Vagyis megpróbálod eltávolítani a mocskot, hogy hozzáférj az életet jelentő vízhez. Logikus, ugye?
Ha belegondolsz, ez a módszer kiválóan alkalmazható emberi kapcsolataink konfliktushelyzeteiben is. Rád támadt valaki, megállás nélkül mocskolva Téged? Ordítozik veled a főnököd, a férjed vagy a feleséged? Folyton megaláz egy olyan ember, akitől érzelmileg, anyagilag vagy bármilyen más módon függesz?
Ilyenkor érdemes feltenned ezt a kérdést magadnak: „Mi az, amire valóban szükségem van abból, amit kaptam tőle?” Amint megtanulod szétválasztani ezt a mocsoktól, már nem veszed személyes támadásnak azt, amit a rosszindulatú, a gyenge idegrendszerű, vagy a zaklatott emberek rád öntenek.
Hogy néz ki ez a gyakorlatban?
Az első kérdés, amivel a mocsok leszűrését megkezdheted, így szól: „Miért érintett ez meg engem?” Fájni ugyanis csak az tud, ami gyenge pontodat éri. Amíg ezt nem fogadod el, ugyanazokat a köröket fogod futni, és a saját feladataidat rendre próbálod majd megspórolni.
De ha idáig eljutottál az olvasással, akkor nyilván nem kibúvókat keresel, hanem szeretnél Te magad tenni a változásért. Elkezded tehát keresni a gyenge pontjaidat. Belenézel a tükörbe, amit a másik ember akaratlanul tartott neked. A tanítást látod, nem csak a sérelmedet. Ez alapvető feltétele annak, hogy később ne csússz bele ugyanazokba a helyzetekbe – vagy ha úgy tetszik, annak, hogy a jövőben ne legyen szükséged ugyanerre a leckére. Mert már megtanultad azt, ami megtanulható belőle.
A második kérdés a következő: „Mit tudok ebből hasznosítani?” Mert bármilyen hatás is ér Téged, mindig van valami, amit érdemes belőle eltenned magadnak. Van valami alapja annak, amit a másik ember mondott vagy tett? Látsz magadra nézve fejlődési lehetőséget? Az a tiszta víz; a többi a mocsok.
Tiszta víz lehet még az is, amit tanulhatsz a másik emberről és a konfliktushelyzet kezeléséről. Minderre szükséged lehet. Szükséged lehet még például a véleményére, a tudására, vagy valamilyen segítségére is. Ezek a hasznos dolgok, amiket kettőtök interakciójából magaddal vihetsz.
Amint ezzel megvagy, eljutottál harmadik kérdéshez: „Mi megy a kukába?” Mi az, ami nem rólad szól, hanem róla, és nem is akarsz vele semmit sem kezdeni? Még ha van is alapja a mondandója tartalmának (amit az előző kérdésre válaszolva hasznosítasz), az nem mentség a stílusra, amivel tálalja neked.
A mocskolódására, a megalázó szavaira, az indulataira és a játszmáira nem feltétlenül van szükséged. És ez teljesen független attól, hogy milyen típusú a kapcsolatotok, mi az ő pozíciója, vagy milyen külső tényezők játszanak még be. A stílus érzelmi intelligencia és jellem kérdése.
Végül a negyedik kérdés így hangzik: „Hogyan tudom a mocskot a kukába dobni?” Többféle stratégia is van erre, de bármelyiket is választod, érdemes meggyőződnöd róla, hogy valóban megszabadulsz a mocsoktól, és egy, öt, vagy tizenöt év múlva nem jön elő újra ugyanaz a sérülés, mert elengedés fedőnéven az eltemetést választottad.
Számomra a megértés és az átalakítás bizonyult hatékony megoldásnak. Megérteni azt, hogy amit kaptam, abból mi az enyém és mi a másik emberé (az előző kérdéseket megválaszolva), majd átalakítani az engem ért sérelmet valami hasznossá. Sokan mondják, hogy ez nem mindig lehetséges, de ez csak mentség keresése a terhek cipelésére.
Én nem vagyok hajlandó fölösleges terheket cipelni egész életemben. Ilyen egyszerű. Túl rövid hozzá az élet. Miért pazaroljam az időmet, az energiámat, a testi-lelki egészségemet arra, hogy valaki a saját lelkében lévő űrt a velem való mocskolódással kompenzálhassa? Csinálja, ha akarja – de én nem veszek részt benne.
Inkább átalakítom az eseményeket hasznos tapasztalatokká. Ha valaki rést ütött a pajzsomon, nem áldozat vagyok, hanem tanuló. Ha valaki ki tudott billenteni az egyensúlyomból, nem billegek tovább, mint egy idióta keljfeljancsi, hanem visszatérek önmagamhoz. Kimegyek az erdőbe sétálni. Elgondolkodom. Vagy beszélgetek valakivel, akitől nem véleményt várok, hanem csak finom impulzust, hogy ugyan másszak már ki a gondolataim mókuskerekéből. Mert legtöbbször csak ennyin múlik a megoldás megtalálása.
Rosszindulatú, labilis vagy gyenge emberekkel jó eséllyel találkozol még párszor az életedben. De amikor a patakjukhoz érsz, szabadon dönthetsz úgy, hogy leszűröd a mocskot.
Nagy köszönet Editnek, hogy kérdésével elgondolkodtatott erről a témáról. 🙂
Kocsis Gábor vagyok, mentális segítő, űrkutató mérnök, harcművész, stroke túlélő, a Beszélgetések a Kutyámmal c. könyv írója, a hasznaldfel.hu oldal létrehozója és írója. De ezek csak címkék. Sokkal fontosabbnak tartom azt, amiben hiszek: minden tapasztalatodat fel tudod használni önmagad fejlesztésére és az életed szebbé tételére. Ezt a szemléletet tanítom érthető formában, hatékony módszerekkel.
Írásaim
Vannak fontos dolgok az életedben. Dolgok, amikért kiállsz a csatatérre.
Tovább
Érdekesen működik az emberi agy. Amit nem képes befogadni, azt
Tovább
Ahogy egyre közeledik a Karácsony, ünnepi hangulat száll meg mindnyájunkat.
Tovább
Utálni nemcsak a tökfőzeléket lehet, hanem embereket is. Embereket jobban.
Tovább
😁😘😉
Gábor, a sérelmet, hogyan tudod átalakítani valami hasznossá? Példát tudsz mondani? Köszönöm
Szia Gabor 🙂
Ezzel az irassal megint oda jutottam, hogy nem ertem. Nem tudom atlatni az egeszet. Lehet, hogy a hiba az en keszulekemben van! 🙁 🙂
Viszont az Eszter hozzaszolasaval tudok azonosulni. Lehet, hogy en ezt csinaltam?? Ha igen: osztonosen tettem, nem tudatosan. Utolag sokminden vilagos lett. Sok esetben osztonosen cselekedtem, es az volt a jo!!
Rosszindulatu emberek voltak, vannak es lesznek! Azt ertem en, hogy tele vannak lelki szennyel, de azt nem, hogy miert jo az, ha masokat megnyomoritanak vele? Van nagyon sok ember, aki elegedetlen a sorsaval, es ahelyett, hogy azon valtoztatna, inkabb a maseval foglalkozik. Ha a sajat “mocskat szurne le” s a haszontalan dolgokat kidobna, sokkal nyugodtabban es boldogabban elhetne. Igen, csakhogy ez komoly munkat igenyel. Ettol sokkal konnyebb masokra radobalni a szart, mint kitakaritani “otthon” ( a fejekben)!!
Belolem most ezt hozta ki a mai tanitas!! 🙂 🙂
Udv. Rozika.
Sziasztok! En a “mocsok leszuresenek” modszeret igy foglalnam ossze roviden, sajat tapasztalataim alapjan: Ha megsebeznek, vizsgald meg, van-e igazsag a kritikaban. 1. Ha van: valtoztass! 2. Ha nincs, szard le.:) Stilusa csakis orola szol es ot minositi, nem teged. Ne vedd fel. 3. Ha faj: ott gyenge pontod van. Legy halas, hogy megmutattak! Tudatosan nezz magadba, kerdezd meg magadtol, miert faj, es oszinte nyitottsaggal vedd eszre a sajat valaszaidat. Maga a tudatositas sokszor eleg a traumak feloldasara. Ha eleg sokszor csinalod, a modszert, a vegen sebezhetetlenne (=szabadda) valsz. Ennyi.:)
Kedves Gábor ! Tökéletesen érthető a legújabb írásod. Erzsébet meglátása is! Nem mindegy, hogy áldozatot hozunk valakiért, akit szeretünk, vagy áldozattá válunk. Annyira közel állunk önmagunkhoz, hogy nem tudunk eléggé önmagunkra látni, ezért mindenki csak a másik ember fejét látja. Nehezebb kilépni a családi és rokoni körből és egy baráti kötelék megszakadása is nagy sebesüléseket hagyhat maga után. Ámbár ha valóban igaz barátság fűz valakihez, ez nem történhet meg. A valóban rosszindulatú és rosszhiszemű emberek nemcsak hozzánk viszonyulnak így, hanem több emberhez is. Iglazából ők szánnivaló emberek, mert mindig másokban keresnek és találnak hibát, nehéz helyzetükért mindig másokat okolnak.
Kedves Gábor! Nagyon tetszik az írás, mint mindig, köszönöm! Egyetértek, mint majdnem mindig, mindenben. Egy kivételével : Amíg valami belső akadálya van annak, hogy ne tudjunk kilépni az áldozat szerepből, addig pusztán tudatossággal nem működik a kilépés. (Tapasztalat..) üdvözlettel :Erzsébet