Sokan mondanak le az álmaikról végleg. Talán Te is köztük vagy. Valamikor, sok évvel ezelőtt még úgy érezted, képes leszel rá. Még lelkes voltál, és mindenre elszánt. Még hittél benne, hogy elérheted azt, amire igazán vágysz. Vagy talán csak reménykedtél. Mint annyi ember, Te is csak nézted a távolból, hogy milyen lehetne az életed, ha szerencsésebb lennél, jobbak lennének a körülményeid, hamarabb belevágtál volna, vagy ha az Élet, a Sors, Isten – nevezd bárhogyan – Téged szemelt volna ki kedvezményezettjének. De nem így történt. Nem vagy sem kiválasztott, sem szerencsés, és még a körülményeid is csak visszahúznak. Az álmaid pedig mennek a kukába. Aztán a temetőbe veled.
Pedig nem kéne, hogy így legyen. Nem kéne feladnod Önmagad. Nem kéne beletörődnöd abba, hogy nem olyan életet élsz, amilyenre vágysz – mert valójában ennek csak egyetlen akadálya van: Te magad. Igen, Te húztad fel magad köré azokat a falakat, amik elzárnak az élettől. Sokan hívják ezeket a falakat genetikai adottságoknak, családi háttérnek, anyagi körülményeknek, veleszületett vagy szerzett betegségeknek, de a valóság az, hogy ezek mind csak kifogások.A valódi falakat mindig mi magunk építjük a fejünkben. Ezek azok a falak, amik valójában visszatartanak, és amik kimondatják velünk azt a szót, hogy lehetetlen. Mert megtanultuk, hogy van ilyen. Megtanultuk feladni a küzdelmet, ha a cél nem látszik tisztán, vagy ha az első akadálynál pofára esünk. Pedig van ilyen.
Derek Rabelo egy olyan fiatalember, akinek nemcsak arra lett volna bőven oka, hogy feladja az álmait, hanem arra is, hogy egyáltalán megszülessenek azok a fejében. A brazil fiú olyan családban nőtt fel, ahol a tenger és a vízi sportok szeretete az élet természetes részét képezi. Még mielőtt megszületett, édesapja szörfösként úgy gondolta, hogy gyermekének is a vérében lesz majd ez a sport, és hozzá hasonlóan imádni fogja azt.
Csakhogy történt valami, ami látszólag mindent felülírt. Derek glaukómával (zöld hályoggal) született, így a kisfiú meg sem láthatta a napvilágot, hanem teljesen vakon indult neki az életnek. Ha próbáltál már valaha is szörfdeszkára állni, vagy akár csak egyensúlyozni egy instabil felületen, akkor tudod, hogy még nyitott szemmel is komoly kihívást tud jelenteni, vakon pedig pláne. Ha pedig még hatalmas hullámok is jönnek, akkor nehéz elképzelni, hogy állva maradj.
Derek azonban nem hisz a lehetetlenben. A most 23 éves fiú 17 évesen döntött úgy, hogy szörfös lesz. Vakon. Minden kétkedés és aggodalom ellenére. Azért, mert nem hitt a lehetetlenben, ahogy abban sem, hogy bármiben is korlátoznia kellene magát az adottságai vagy a körülményei miatt.
Mivel a látására nem hagyatkozhatott, így megtanult hallás alapján tájékozódni a tengeren. Igen, bármilyen hihetetlennek is tűnik, Derek megfigyelte, hogy a különböző hullámoknak, de még egy adott hullám különböző részeinek is más-más hangja van, amiket felismerve képes meglovagolni azokat.
(h/t: boredpanda)
A vak fiú profi szörfössé vált. Járja a világot, keresve a legjobb hullámokat és az új kihívásokat, mellette pedig előadásokat tart iskolákban és konferenciákon, hogy személyes példájával is bebizonyítsa, amit Muhammad Ali nagyon szépen megfogalmazott: „A lehetetlen nem tény, hanem vélemény.”
Derek Rabelo megvalósította az álmait, a Tieidet viszont nem fogja helyetted. Abban viszont rengeteget segíthet a története, hogy lebontsd a fejedben felhúzott falakat, és elindulj, hogy végre olyan életet élj, amilyet igazán szeretnél.
Mert ez az egy lehetőséged van, nincs visszavágó.
Kocsis Gábor vagyok, mentális segítő, űrkutató mérnök, harcművész, stroke túlélő, a Beszélgetések a Kutyámmal c. könyv írója, a hasznaldfel.hu oldal létrehozója és írója. De ezek csak címkék. Sokkal fontosabbnak tartom azt, amiben hiszek: minden tapasztalatodat fel tudod használni önmagad fejlesztésére és az életed szebbé tételére. Ezt a szemléletet tanítom érthető formában, hatékony módszerekkel.
Köszönöm szépen Jéjé, nagyon örülök, hogy tetszett az írásom, és a kapcsolódási pontnak is. 🙂 Henri Boulad gondolata nagyon fontos üzenet, és aki volt már igazán mélyen, az pontosan érti, hogy mit jelent.
Köszönöm, hogy megosztottad ezt velem, velünk. 🙂
Vannak, akikkel nem a végállomásig utazunk, nem érdemes ezen görcsölni. Nagyon örülök, hogy felismerted, hogy mikor érdemes leszállnod arról a “buszról”, ami már nem abba az irányba megy, amibe Te szeretnél. Így tényleg minden változás érted van. 🙂
Ez nagyon szép gondolat, köszönöm 🙂
Élni azzal,amik,akik vagyunk a legegyszerűbb és tisztább dolog 🙂
7 év után létem ki egy olyan ” munka közösségből” ,amelyben úgy éreztem elvégeztem a feladatomat,némelyek elvégezték feladatukat életemben.Akiknek még dolguk van velem,akikkel még dolgom van ma is keresnek,ma is keresem őket.Belefáradtam dolgokba,emberekbe,önmagamba…belém fáradtak…Az életem felének tekintettem ezt a munkahelyet,az embereket,akik velem együtt dolgoztak, építettek bennem …és bizony voltak,akik romboltak.Felmondtam!Kicsit belehaltam,ám most már érzem,értem,hogy minden értem történik,semmi nem ellenem 🙂 Sokat tanultam,köszönet érte,hagytam magamból apróságokat,de a lényeg az,hogy minden és mindenki változik!
Úgy látszik, Gábor, megint van valami, ami rímel arra, amit nálad olvasok.
Most éppen ezt olvastam: „A lehetetlen nem tény, hanem vélemény.”
Ami pedig rímel rá, azt tavaly kaptam “ajándékba”, kicsit különös körülmények között, el kellett érte mennem valahová, a végletekig kimerülnöm, hogy este meghalljam valakitől. Azóta szinte naponta forgatom a fejemben. Így szól:
“Nem az út a lehetetlen, hanem a lehetetlen az út.” (Henri Boulad jezsuita szerzetes gondolata)
Olyan ez, mint valami irányfény.
Te meg “hoztad a formád” az írásoddal. Köszönöm.