Sok olyan embert ismerek, aki nem valósította még meg az álmait. Közülük sokan nem is fogják soha. Nem azért, mert képtelenek lennének rá, hanem azért, mert elhitték, hogy képtelenek rá. Elhitték, hogy túl öregek, túl szegények, túl tehetségtelenek, túl rosszak az életkörülményeik, túl rossz családba születtek, vagy túl erősen köti meg a kezeiket valaki más. És valóban: amíg valaki úgy érzi, hogy túl gyenge a változáshoz, addig az is marad.
Aztán vannak olyanok is, akik nem gyártanak kifogásokat. Nem érdekli őket az életkoruk, nem fogják pénzhiányra a céljaikért való küzdelem hiányát, nem tartják vissza őket a külső körülmények és a negatív emberek, és nem áldozatként élik az életüket, hanem utazóként, akinek kifogások helyett lehetőségei vannak.Közülük sem mindenki éri el a céljait. Nem mindenkinek adatik meg, hogy teljes egészében valóra váltsa az álmait. Az ilyen emberek mégsem vesztesek, mert azt csinálják, amit szeretnek, és nem csak túlélik az életüket, hanem valóban élik azt. Vesztessé csak azok válnak, akik lemondanak az álmaikról.
Ernie Andrus nem ilyen ember. Ő nem mondott le az álmairól. 2013. október 7-én San Diego homokos tengerpartjáról elindult, hogy keresztülfusson Amerikán. Pénzt gyűjtött azért, hogy egy második világháborúban kulcsszerepet betöltő hadihajót visszaszállíthassanak Franciaországba a normandiai partraszállás 75. évfordulójára. És hogy ez miért volt fontos neki? Azért, mert katonaorvosként egy hasonló hajón szolgált a háborúban.
Igen, 1944-ben már ott volt a háborúban. Jól számolod, ha 72 évvel ezelőtt már szolgálatban volt, akkor Ernie bizony nem egy mai gyerek. 90 évesen indult el közel 3 évig tartó útjára, és 2016. augusztus 20-án reggel végre megmártóztathatta a lábát az Atlanti-óceánban. Több mint 4000 kilométert tett meg futva olyan életkorban, amit a legtöbben meg sem érnek, és aminek már a felénél is rengetegen nyöszörögnek.
És tudod, mi volt a legnagyobb baja Ernie Andrusnak az egész futással kapcsolatban? Az, amit célba érve így fogalmazott meg: „Bárcsak ne lenne még vége.” Ennyi. Nem fájlalta a lábát, nem hivatkozott az életkorára, nem panaszkodott másokra, csak ment, haladt a céljai felé, és élvezte magát az utat is, ami odáig vezetett. Több százan ünnepelték St. Simons-szigeteki célba érkezésekor, de hosszú útjának egy-egy szakaszán is elkísérték lelkes támogatói.
És most, hogy a 93 éves fiatalember elvégezte a feladatát, gondolhatnád, hogy végre megpihen, visszavonul és éli a hasonló életkorú öregurak életét, de nem, Ernie-nek esze ágában sincs ezt tenni. Már készül a következő nagy kalandjára: hazamotorozik nevelt lányához Alaszkába. Mert ő tudja: addig élünk, amíg vannak céljaink.
Legközelebb, amikor elkezded önmagadnak vagy másoknak megmagyarázni, hogy miért késted le az álmaid megvalósítását, akkor gondolj arra a vidám, élettel teli emberre, aki nálad jóval később kezdett bele, és valószínűleg sokkal életszerűbb kifogások mögé rejtőzhetett volna. De nem tette. Mert élni akart, nem csak túlélni az életet.
Nagy köszönet Jéjének, hogy felhívta a figyelmemet Ernie Andrus történetére. 🙂
Kocsis Gábor vagyok, mentális segítő, űrkutató mérnök, harcművész, stroke túlélő, a Beszélgetések a Kutyámmal c. könyv írója, a hasznaldfel.hu oldal létrehozója és írója. De ezek csak címkék. Sokkal fontosabbnak tartom azt, amiben hiszek: minden tapasztalatodat fel tudod használni önmagad fejlesztésére és az életed szebbé tételére. Ezt a szemléletet tanítom érthető formában, hatékony módszerekkel.
Írásaim
Oda jutottunk, hogy a kioktatás, a kritizálás, a megalázás általánosabbá
Tovább
Sokan azért mondanak le végleg az álmaikról, mert túl kevésnek
Tovább
Rengeteg dolgot kiáltunk ki értéknek: pénzt, státuszt, hatalmat, tárgyi javakat.
Tovább
A legtöbb embernek sokszor nem is egy másik emberrel van
Tovább
Sokféle aljasságot követünk el egymás ellen mi, emberek. Talán csak
Tovább
Szia Gabor 🙂 Ez egy szuper jo bizonyitek, hogy az ember kepes arra amiben hisz. 🙂
Nagyon sok ilyen “csodalats” tortenet van a vilagban. Olyan emberekrol akik, mar nem epp fiatal eveikben kezdtek bele celjaik megvalositasaba. Amig mas feladatuk volt, nem tudtak teljes szivvel tenni azt. Felmunkat vegezni nem jo! Sokkal talalkoztam mar a neten, de az angol szovegek meg egy kis problemat jelentenek nekem. Elolvasni tudom, csak nem mindent ertek meg. De ez nem tart vissza az olvasastol.
Peldaul: ma talaltam ra Steve Jobs utolso uzenetere (mar regebben is olvastam). Most ertettem meg, hogy komolyan kellene venni amit uzen.
Udv. Rozika.
Kedves Gábor!
Nagyon köszönöm a lélek- és szívmelengető igaz történeteket és csak azt is, hogy vagy. Az emberiségnek sok ilyen emberre van/lenne szüksége. Örülök, hogy elkezdted ezt az oldalt és azóta is folytatod a cikkek írását. Rendkívüli embernek tartalak, így ismeretlenül is szoktam az oldaladról/rólad/ beszélni. Remélem még nagyon sokáig írsz ezen az oldalon és azt is, hogy lesz alkalmam élőben megismerni, ha lesz motivációs összejövetel. Köszönöm, hogy válaszoltál üzenetemre a közösségi oldalon is. Van esetleg olyan angol oldal, amit ismersz és bátran ajánlanál motivációs történetek olvasásához?
Válaszodat köszönöm.
Üdvözlettel/Szeretettel:
Réka
Kedves Julika, egy nagy mosollyal az arcomon olvastam, amit írt, és tiszta szívvel kívánom, hogy Ön is egy széles mosollyal járja végig ezeket a csodálatos utakat. 🙂
Szeretettel: Gábor
Kedves Gábor! Én 65 éves nyugdíjas nő vagyok. Nekem még nagyon sok vágyam van. Ezek, főleg édesanyám (aki nagyon súlyos beteg volt) halála után vágyott zarándok utak, mint a Magyarországon a Szent Jakab út stb. Holnap indulok először egy kisebb útra, amit a születendő gyermekekért teszek meg. Jövőre jöhet a Szent Jakab zarándok út következik és így tovább. Szeretnék minden évben legalább egy rövidebb és egy hosszabb utat megtenni. Ez a szívem vágya, és amit hiszek , hogy teljesül. Szeretettel Julika