Vannak, akik megérik a 80 éves kort. Szerencséseknek mondjuk őket, és gratulálunk nekik már eleve azért a teljesítményért, hogy ennyi évig életben maradtak egy olyan világban, ahol a mesterségesen bevitt mérgek, a stressz, és sokaknál a bizonytalan jövőkép igencsak megtépázza a testet és a lelket. Örülünk, ha ennyi idősen egyáltalán mozog valahogy a néni vagy a bácsi – de ha még csinál is valamit, attól már teljesen elolvadunk.
Aztán vannak azok a kiváltságosnak tartott emberek, akik ennél többre is képesek. Nem azért, mert jó a genetikájuk, hanem azért, mert úgy döntöttek, nem öregszenek meg. Idősek lesznek, de öregek nem. Megőrzik a gyermeki lelküket, és egész életükben a szenvedélyüknek élnek. Amíg sokan 30 éves koruktól elkezdenek lélekben is megöregedni, addig vannak, akik még 80 évesen is érett fiatalként élnek.Ilyen ember Yuichiro Miura is. A japán férfi nem mai gyerek: 1932-ben látta meg a napvilágot, és azóta egy igen tartalmas életet tudhat magáénak. Ezen a tényen pedig még idős korában sem kíván változtatni: 80-on túl is a szenvedélyének él, és folyamatosan újabb tervei vannak.
Miura úr szereti a hegyeket. Szeret feljutni rájuk, és ebben sem az életkora, sem a szívritmuszavara, sem a cukorbetegsége nem gátolja meg. És ha már hegy, miért ne lehetne a világ legmagasabbja? Miért ne lehetne felmászni a Mount Everestre, és miért ne lehetne megtenni mindezt 80 évesen, három szívműtét és egy medencecsonttörés után? Így lett Yuichiro Miura 2013. május 26-án a világ legidősebb embere, aki feljutott a világ legmagasabb pontjára.
De nem 80 évesen járt első alkalommal a Hegyen: 70 éves korában jutott fel először a csúcsra – abban az életkorban, amikor már nagyon sokan temetik magukat. Neki azonban esze ágában sem volt feladni az álmait. Egész életében a hegymászás szerelmese volt, az Everest-hez pedig még a feljutásnál is nagyobb teljesítmény köti: 1970-ben több mint 8000 méteres magasságból indulva lesíelt, 1280 méter szintkülönbséget megtéve kevesebb mint két és fél perc alatt. A fékezésére hivatott ejtőernyő gyakorlatilag semmit nem ért: az életét annak a hópadnak köszönhette, amire alig 80 méterrel a szakadék előtt sodródott.
Őrültség vagy szenvedély? Tulajdonképpen teljesen mindegy. Ez az ember él. Igazán él. Nem a körülményeivel és a korlátaival foglalkozik, hanem azzal, hogy a szíve merre húzza. Mert tudja, hogy végül csak ez számít majd. Tudja, hogy csak így lesz olyan élete, amit megéri élni. Ami sokaknak álom, azt ő valósággá alakítja. Amíg sokan az egészségükre, a környezetükre, a világra panaszkodnak, addig ő egyszerűen csak odafigyel a testére és a lelkére, és azt csinálja, amit igazán szeret. Következetesen, kitartóan, szenvedéllyel, és soha fel nem adva önmagát és az álmait.
(h/t: telegraph)
Rengeteg akadállyal küzdött meg, amelyek mindegyike egyedül is megállíthatta volna a céljai elérésében. Foghatta volna az életkorára, hogy feladja. Foghatta volna a szívritmuszavara miatti kockázatokra. Foghatta volna a cukorbetegségére. Foghatta volna a 76 évesen síelés közben eltört medencecsontjára. Foghatta volna arra, hogy az orvosok abban is kételkedtek, hogy valaha képes lesz újra járni, és nem tolószékben tölti utolsó éveit.
De ő nem fogta semmire. Nem érdekelték a kifogások, egyszerűen csak ment. Fel a hegyre. 8000 méter fölé. Oda, ahol azt érezte, igazán él, nem csak létezik.
Nagy köszönet Krisztinek, hogy felhívta a figyelmemet ennek a fantasztikus embernek a történetére. 🙂
Kocsis Gábor vagyok, mentális segítő, űrkutató mérnök, harcművész, stroke túlélő, a Beszélgetések a Kutyámmal c. könyv írója, a hasznaldfel.hu oldal létrehozója és írója. De ezek csak címkék. Sokkal fontosabbnak tartom azt, amiben hiszek: minden tapasztalatodat fel tudod használni önmagad fejlesztésére és az életed szebbé tételére. Ezt a szemléletet tanítom érthető formában, hatékony módszerekkel.
Bocsi, de neha kihagy az “o” betum. Nem ertem miert!!
Szia Gabor 🙂 Csodalkozom, hogy nincs hozzaszolas. Vagy nem volt mit mndani??? 🙂
Ohhh, de jo ezt olvasni. 🙂 Ilyenkor erzem, hogy nem vagyok orult, csak nem allok be a sorba. Es ez tudatositja benne, hogy az almaim elerhetok. En tudom, hogy el fogom erni. Mindenki csodalkozasara!! 🙂 Sot meg tobbet is.
Nekem mindenki azt mondta: “neked semmi nem eleg!, neked semmi nem jo!”. Igy van: semi nem eleg jo, ha lehet jobb is. Ezt a sikeres emberek konyveiben olvastam, es tudom, hogy ez IGAZ!! Es akkor ereztem, hogy ez az, amit en mindig kerestem. Sikeresnek lenni. De nem hagyni, hogy a siker elvakitson, mert a siker lehet mulando is!!
Mar megtettem a hosszu utat a hegyhez. A hegymaszas meg hatra van. Tudom nem lesz konnyu, de mar megedzett az elet, es nem adom fel konnyen. Foleg, hogy mar itt vagyok a cel elott!!!
Udv. Rozika.