Sokan próbálnak harcolni az érzéseik ellen. Szeretnek valakit, akit az agyuk szerint nem kéne szeretniük. Megmagyarázhatatlan ellenszenvet éreznek valaki iránt, aki tulajdonképpen semmit nem tett ellenük. Gyűlölnek valakit, akitől meg akarnak szabadulni, pedig rabságuk oka éppen maga a gyűlölet.
Érzésekkel harcolni nagyon nehéz, mert az érzéseink mindig őszinték. Nem lehet vitatkozni azzal, ha valakit szeretsz vagy nem szeretsz. Ezt érzed, pont. Nem is érdemes megpróbálnod elnyomni az érzéseidet, mert úgysem fog sikerülni. Inkább próbáld megérteni, hogy mi a valódi, sokszor mélyen gyökerező oka egy-egy érzésednek, mert így tudod azt átalakítani.
Ebben segít Rumi, a 13. században élt perzsa szúfi költő és tanító néhány gondolata.
*****
Egy napon Rumi-t egyik tanítványa megkereste, hogy az érzések mélyebb tartalmáról kérdezze.
„Mi a méreg?” – kérdezte a tanítvány.
„Minden, ami több, mint amire szükségünk van, az méreg.” – felelte Rumi. – „Ez lehet hatalom, gazdagság, éhség, ego, kapzsiság, lustaság, szeretet, ambíció, gyűlölet, vagy bármi más. Ami túl sok, az méreg.”
„Mi a félelem?” – kérdezte a tanítvány.
„A félelem a bizonytalanság el nem fogadása. Ha elfogadjuk a bizonytalanságot, akkor félelem helyett kalandként éljük meg azt.”
„Mi az irigység?”
„Az, ha nem fogadjuk el a jót másokban. Aki elfogadja, az nem irigykedik, hanem ösztönzőleg hat rá mások sikere.”
„Mi a düh?” – kérdezte tovább a tanítvány Rumi-t.
„A düh azt jelenti, nem fogadjuk el azokat a dolgokat, amiket nem vagyunk képesek irányítani. Ha elfogadjuk, akkor már nincs bennünk düh, csak tolerancia.”
„És mi a gyűlölet?”
„A gyűlölet azt jelenti, nem fogadunk el valakit olyannak, amilyen. Ha valakit feltétel nélkül elfogadunk, az a tiszta szeretet.”
*****
Érdemes elgondolkodnunk Rumi rövid, de nagyon mély mondanivalójú válaszain. Kezdve azzal, hogy a szeretet is válhat méreggé, ha a másikat elnyomjuk vele, vagy ha csak azt nézzük, hogy szerintünk mi a jó számára, és nem azt, amire valóban szüksége van.
És érdemes elgondolkodnunk azokon a félelmeken is, amelyek számos emberi élet és emberi kapcsolat megkeserítői. Ha megértjük, hogy félelmeink az elfogadás hiányából fakadnak, akkor rájövünk, hogy túl nagy hatalmat akarunk adni önmagunknak. Irányítani akarunk mindent az életünkben (és sokszor még máséban is), görcsösen ragaszkodunk a biztonságérzetünkhöz (ami többnyire csak illúzió, hiszen bármelyikünkkel bármikor történhet valami), és mindent biztosra akarunk tudni, mintha az egész Univerzum működésére rálátásunk lehetne.
A félelem tehát nem más, mint saját szerepünk túlértékelése. Ha megértjük azt, hogy nem irányítói, hanem részei vagyunk a Világegyetemnek, és ugyanígy része mindenki más is, akkor félelmeinknek többé már nincsen értelme. Természetesen bizonyos mértékig hasznosak a félelmek, hiszen ezért nem sétálunk le a háztetőről, vagy ezért nem adunk teljes bizalmat egyből egy ismeretlennek (jó esetben), azonban rengeteg olyan félelmet őrizgetünk, melyek nem a túlélésünket szolgálják, hanem szép lassan belülről felemésztenek.
Ahogy felemésztenek azok a negatív érzéseink is, amiket mások vagy önmagunk ellen táplálunk, mert az elfogadást elvárásokra cseréltük, vagy összekevertük a beletörődéssel. Aki azonban megtanulja meglátni mindenkiben és mindenben vagy a jót, vagy a tanítót, az rengeteg szenvedéstől kímélheti meg magát.
Mert ahogy Eckhart Tolle nagyszerűen megfogalmazta: „A szenvedés addig szükséges, amíg rá nem jössz, hogy nem szükséges.”
Kocsis Gábor vagyok, mentális segítő, űrkutató mérnök, harcművész, stroke túlélő, a Beszélgetések a Kutyámmal c. könyv írója, a hasznaldfel.hu oldal létrehozója és írója. De ezek csak címkék. Sokkal fontosabbnak tartom azt, amiben hiszek: minden tapasztalatodat fel tudod használni önmagad fejlesztésére és az életed szebbé tételére. Ezt a szemléletet tanítom érthető formában, hatékony módszerekkel.
Írásaim
Sokat görcsölünk azon, ha valami nem úgy történik, ahogy szeretnénk
Tovább
A motiváció, vagy annak hiánya minden ember életét érinti, mégis
Tovább
Vannak olyan emberek, akik másoknál többet érnek. Legalábbis ezt hiszik
Tovább
Van az őszinteségnek egy látszólag nagy csapdája: eleinte sokkal nehezebbnek
Tovább
Vannak olyan dolgok az életünkben, amiknek nincsen ellenértékük. És bár
Tovább
Szia Gabor 🙂
Nem tudom miert kell nekem szinte mindenhez kommentet irni. De van valami kenyszerito ero, ami miatt kikell irnom magambol amit gondolok.
Az erzesek ellen nagyon nehez harcolni. Az agyad tudja mar, de a szived meg szeret. Minden erzes otthona a szived – vagy a szived tajeka, ahonnan az agyad kapja a jelzeseket. A kapott jeleket hogy iteled meg, az a tapasztalatodtol fugg. Vannak kivulrol jovo jelek is, amit az “antennaiddal” tudsz fogni. Az a kerdes, hogy azok az antennak keszen allnak e a vetelre? A belulrol jovo es a kivulrol erkezo jelek kompatibilisek e? Ha igen, akkor kialakul a tiszta, minden szinjatek nelkuli erzes. Ha nem!! akkor keresd az okot. Mert mindig van, es jo ha elfogadod. Nezz magadba!
Udvozlettel Rozika.
Kedves Gábor!
Újra egy elgondolkodtató irás.Amikor dühös vagyok,pontosan a tehetetlenséget érzem.Voltam sokszor irigy,de boldogabb úgy sokkal az életem hogy irigység helyett azt látom meg,amit a másiktól tanulhatok
Azt tanultam, hogy a bennem élő Szentlélek / Szentszellem gyümölcse a szeretet.
Így szól pontosan: Nyilvánvaló, hogy a régi természetünkből ilyen dolgok származnak: paráznaság, erkölcstelenség, szexuális bűnök, bálványimádás, varázslás, ellenségeskedés, veszekedés, féltékenység, harag, önzés, széthúzás, megosztottság, irigykedés, részegeskedés, vad mulatozás és ezekhez hasonlók. Figyelmeztetlek benneteket — ahogy azt már korábban is tettem —, hogy akik így élnek, nem fogják örökölni Isten Királyságát!
A Szent Szellem pedig ezeket teremti meg bennünk: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség és önuralom. Nincs olyan törvény, amely ezeket elítélné.
Köszönöm Gábor!
Előfordul az Életben, amikor azt érzed, hogy fájdalmat érzel egy kapcsolatban, mintha a másik csak önmagát “szajkózza”, s ezt ő úgy éli meg, hogy csakis kizárólag Veled lehet a probléma, a Te készülékedben van a hiba…
Ha el tud a két ember oda jutni, hogy megérti, hogy miért volt úgy szükséges történnie a dolgoknak, anélkül, hogy a másik rászolgált volna, akkor a “kapcsolati fájdalmak”, még inkább erősíthetik az egyébként spiritualitáson is alapuló kapcsolatot, az együvé tartozást.
Véleményem szerint az “igazi” szeretet valójában feltétel nélküli – így minél többet adunk belőle annál többet kapunk vissza – szerintem.
Sajnos magyarban csak egy szó van erre, eltérően sok másik nyelvtől ahol fajtánként más – más szót használnak rá.
Mert szeretet az is ha valaki büszke pl. a barátnőjére mert minden rokona, haverja… megdicséri miatta – de ennek az alapja az önbizalom hiányból fakadó igény a külső megerősítésekre. Amit ha miatta megkap ezért szeretni, sőt imádni fogja a lányt de én ezt nem hasonlítanám össze azzal amikor valakit azért szeretünk mert ő az aki, a lényét szeretjük úgy ahogyan van.
Ezért én a fenti definíciót használom a szeretetre és ez alapján úgy gondolom hogy nem lehet túl sokat adni belőle.
Ha a szeretet más féle akkor biztosan helyes a válasz, hisz ha elvárunk valamit cserébe akkor könnyen terhessé válhat…
Szerintem persze, nem valamiféle örök érvényű igazságot akartam írni 🙂
72 éves vagyok. Angolt tanitottam kb. féléve hagytam abba betegség miatt. hatalmas üresség támadt bennem. Próbálom kitölteni ezt az ürt de nem találok semmit, amit szeretnék csinálni. Minden este úgy érzem megint elveszett egy nap. Rettenetesen nehéz az öregedés elfogadása. Tudom bele kell törödni vagy belehülyül az ember a megváltozhatatlan elmlásba. lenne néhány gondolata ehhez? Klára
Jaj, de jó, jaj de jó: ezek nagyon kellenek: átfordítják a lenézett érzéseket az “ezekiskellenekneked”-világába, így semmi sem a kirekesztés , hanem a megértve elfogadás mellett szól!
Juhé, kedves Gábor! Tömör, de szuper szösszenet. Nagyon hatásos volt, főleg ami a szeretetes szövegrész: tényleg lehet mérgező is, ha nem a szeretetem vevőjét nézem, hanem az adót, azaz csak magamat. Köszi a hajdanvolt bölcs Ruminak is, nélküle nincs rumli az érzelmeink között. 🙂
Azt hiszem, én tudok egy választ a kérdésre( noha nem vagyok Gábor és nem is állok az ő szintjén.), de hátha beéri velem is ?
Félni elsősorban az ismeretlentől félünk . Ha megpróbájuk kicsit megismerni, csökken a félelem, pláne igaz ez, ha kicsit meg is tudunk barátkozni vele. Létezik a pl a pók kísérlet. Ha egy gyerek fél a póktól, lassan kicsit közelítik hozzá pl. filmeket mutatnak a haszosságáról, a hálószövése szépségéről stb. Amit igazán is merünk, esetleg közel kerül hozzánk, elveszti a félelmetességét
Örülnék, ha hasznát venné ennek. Üdv
MARI
Kedves Gábor! Ismét egy remek írás, gratulálok! Van egy mondatrész, ami viszont nem teljesen világos: “Ha megértjük, hogy félelmeink az elfogadás hiányából fakadnak”. Ezt ki tudnád jobban fejteni? Előre is köszönöm!