A problémák életünk részei. Mindannyian rendszeresen szembesülünk hol kisebb, hol nagyobb problémákkal. Hogy mi a kisebb és mi a nagyobb, az személyfüggő. Az ember ösztönösen hajlamos a saját gondjait nagyobbnak látni, mint amilyenek azok valójában, aminek köze van a kényelmi szintünk fenntartása iránti igényünkhöz. A változás kényelmetlen. Ha azonban a problémánkat leküzdhetetlennek állítjuk be, máris megmagyaráztuk, miért nem oldottuk még mindig meg azt, és miért „fölösleges” kimozdulni a komfort zónánkból.
Nem tiltakoznánk ennyire a változás ellen, ha kényelmes lenne. A megfelelően elkészített TV és egyéb reklámok éppen azért hatékonyak, mert az emberek vágyait célozzák meg. Legyél szép, magabiztos, dönts okosan, érezd jól magad a bőrödben! Minden ember vágyik ezekre és tömegek hiszik, hogy mindezt megkapják másoktól úgy, hogy saját maguknak csak minimális energiát kell ebbe fektetniük. Ha mégsem működik a megvásárolt boldogság, akkor következik a panaszkodás.
Védekezünk akkor is, amikor nem kéne
Magunkkal szemben kevésbé vagyunk kritikusak. Aki elbukott, annak első ösztönös reakciója a külső okok keresése. Ez egy természetes védekező mechanizmus; a vesztes megmagyarázza vereségének okát. A védekezés minden élőlényben ösztönösen megvan, az ember esetében ráadásul gyermekkortól kezdve a társadalmi elvárások is újabb védekezési reakciókat váltanak ki. A másoknak való megfelelési kényszer miatt az emberek többsége fél hibázni, és ha hibázott, fél beismerni azt. Az életükben fellépő problémák is sokakat félelemmel töltenek el. Van, hogy nem látszik a kiút, lehetetlennek tűnik a megoldás. Sokan ilyenkor nem tudatos lustaságból mondják azt, hogy lehetetlen, hanem tényleg így gondolják. Nem hisznek a megoldásban. Nekem is volt egy időszak, amikor nehéz volt hinnem abban, hogy meg tudok szabadulni a mindennapos fejfájásoktól és a stroke semmiben nem fog korlátozni az életemben. Gyakran egészen lefárasztott a nap végére az, hogy ráállítsam az agyamat, hogy sikerülni fog.
Miért nem sikerül?
Sokaknak nem sikerül. A világ tele van kudarcba fulladt életekkel, meg nem tartott fogadalmakkal, csalódottan megalkuvó emberekkel. Veszítesz, pedig úgy érzed, mindent megtettél. Beindul az ösztönös védelmi mechanizmus, megszületnek a magyarázatok. Helyes, ezzel nincs is gond. Ez csak azt mutatja, te is ember vagy. A gond ott kezdődik, ha itt megállsz és elhiszed, te nem csinálhattad volna jobban. Mert mi van, ha mégis a saját stratégiád volt rossz? Mi van akkor, ha a te legyőzhetetlen problémád csak a saját hozzáállásod miatt legyőzhetetlen? Lehet, hogy Te magad korlátozod a saját szabadságodat. Pedig mindent megtettél, hogy legyőzd a nehézségeket. Teljes erőből küzdöttél a problémáid ellen. És valószínűleg pont ez volt a hiba. Küzdöttél, hogy NE fájjon a fejed, küzdöttél, hogy NE érezd rosszul magad a bőrödben, hogy NE élj egészségtelenül, vagy épp NE kelljen szenvedned egy súlyos betegség következményei miatt. Megfogalmaztad magadban, mit nem szeretnél és a gondolkodásod eköré építetted.
Az agyunkban a gondolatok képekké állnak össze. Amikor megfogalmazunk egy célt, el is képzeljük magunkban. A félelmeinket szintén vizualizáljuk, időnként homályos, néha viszont egészen éles képek formájában. Ezek a képek jelentik az első lépést ahhoz, hogy amit elképzeltünk, a valóságban is megjelenjen. A negatív gondolatok negatív képeket szülnek az agyunkban, és ha folyamatosan ezek jelennek meg előttünk, akkor ezek válnak a saját valóságunkká. Ezért fontos, hogy ne valami ellen küzdj, hanem valamiért. Ha problémával szembesülünk az életünkben, főleg ha ez megoldhatatlannak látszik, akkor a negatív gondolatok automatikusan megjelennek az agyunkban. Akár küzdesz ellenük, akár nem, ott lesznek. Viszont ha tudatosan beépíted az agyadba a pozitív alternatívát, ha elképzeled magadban, ahogy sikerült elérned a célodat, akkor a pozitív képek egy idő után – szintén automatikusan – kiszorítják a negatívakat. Ne küzdj a problémáid ellen, küzdj a megoldásért! De ahhoz, hogy sikerüljön, a „szeretném, hogy majd…” kevés. Tényként kell állítanod, hogy megcsinálod. Nem majd, hanem most.
Kedves Éva,
nagyon örülök, hogy tetszenek az írásaim, köszönöm szépen, hogy olvassa őket. 🙂 Személyesen is beszélhetünk, például egy előadásom után (hamarosan meghirdetem, hogy mikor lesz a következő), de emailben is nyugodtan megoszthatja velem a gondolatait.
Nagyon szép napot kívánok! 🙂
Gábor
Én szeretem az írásaidat,de én rögtön szeretném Veled megosztani kételyeimet,kérdéseimet. Sajnálom,hogy személyesen nem beszélhetünk. Továbbra is olvasom az írásaidat. szeretettel Erdei Éva(64 éves)
Szintén azt tudom mondani, hogy ha olvastad más írásaimat is, akkor észrevetted, hogy az a néhány negatív hozzászólás, ami eddig érkezett, szintén mindig megjelent. A spam robotok miatt viszont marad a moderálás, mert nem ülök egész nap a gép előtt, hogy az álkommenteket törölgessem. Akinek nem éri meg várni néhány órát vagy egy napot, az tényleg ne maradjon az oldalamon olvasóként.
Kedves Péter, valóban nem lehet mindenkire ugyanazt ráhúzni, de ha több írásomat is olvastad, akkor pontosan tudod, hogy erre többször is felhívom a figyelmet. Sőt, külön írásom is volt erről: http://hasznaldfel.hu/2014/06/hegyre-vezeto-ut.html
Senki más helyett nem tudunk gondolkodni és élni, mindenkinek önmagának kell megtalálnia azt az utat, ami számára a legmegfelelőbb az előrejutáshoz. Én ebben próbálok segíteni azoknak, akiknek az én hangomra van szükségük. Másoknak nem tudok.
Moderálás, itt elbukott az oldal nálam.
Szerintem ez nem ilyen egyszerű. Több cikket elolvastam, de egy közös hibájuk van. Hiba, minden cikket ráhúzni, az élet minden területére. Más és más hozzáállás tanúsításával lehetünk eredményesek, más és más területeken. Ráadásul különbözőek vagyunk, a felfogásunk, neveltetésünk is más, különböző feladatokkal, célokkal. Ennél sokkal specifikusabban kéne hozzáállni.