Szörnyű látvány az, amikor valaki, akiről tudod, hogy többet, jobb életet érdemelne, gyengén, tehetetlenül kapálózik, vagy csak fekszik élete addigi legmélyebb gödrében. Ilyenkor benned is jó eséllyel beindul a segítő ösztön – főleg akkor, ha erős érzelmi szál köt a szenvedőhöz. És lehet, hogy pont ez lesz a veszted.
Ha baj van, teljesen természetes, hogy mindent megteszel a másik emberért. Próbálsz neki segíteni kimászni a mélypontról, mert szeretnéd őt újra boldognak, testileg-lelkileg egészségesnek látni. Van azonban egy nagyon fontos részlet, amiről sokan megfeledkeznek, és amit egy szerettünk esetében különösen nehéz elfogadni: segíteni csak annak lehet, aki maga is változtatni akar. Te hiába akarod helyette.
Ellenben könnyen válhatsz Te magad is áldozattá, miközben valakinek nyújtod a kezed, és ezért nagyon fontos, hogy fel tudd ismerni, hogy ki az, akinek tudsz segíteni, és ki az, akit – bármennyire is fáj – érdemes elengedned.
segitseg_kez

Akiktől nem kell tartanod

Áldozat és áldozat között óriási különbségek vannak, ezt talán már Te is tapasztaltad. Van, aki padlóra kerül, de egyből feláll, megrázza magát, majd folytatja az útját. Mások lent maradnak, szenvednek egyedül, vagy másokat is bevonva, aztán egy idő után szép lassan, de biztosan kimásznak a mélypontról. Megint mások lent maradnak, és nincs az az ember, nincs az a természeti erő vagy isteni csoda, amelynek hatására bármit is változna az életük. Mert ők maguk nem változtatnak.
A jellegzetes áldozattípusok közül többel már Te is biztosan találkoztál. Először nézzük a legveszélytelenebbeket: azokat, akik a legkisebb hatással vannak a segítőik és a környezetük életére. Ők a magányos áldozatok. Nem azért szenvednek, hogy felhívják magukra a figyelmet, hanem egyszerűen így alakult az életük, és nem tudtak még mit kezdeni vele.
Nem akarják terhelni a környezetüket, ezért magukba zárkóznak, és vagy a megoldáson dolgoznak, vagy helyzetükbe beletörődve áldozatként élik tovább az életüket. Megpróbálhatsz nekik segíteni, de sok esetben el sem fogadják, amikor pedig igen, általában akkor sem ők nyújtják a kezüket, csak engednek a szeretetteljes noszogatásnak. Nem céljuk, hogy visszahúzzanak, és legfeljebb csak rövid időszakokra igényelnek az átlagosnál több törődést és figyelmet.
A magányos áldozatok sok esetben introvertált emberek, ezért nem jó, ha rájuk próbálod erőltetni a segítségedet. Ha tényleg fontos számodra, akinek segíteni akarsz, akkor fogadd el, hogy számára viszont nem mindig segítség az, amit Te annak hiszel. De még így is nagyon sokat számít neki már annak tudata is, hogy ott vagy. Ezért azzal teszel a legtöbbet érte, ha biztosítod róla, hogy számíthat rád, és rendszeresen, de nem nyomulva felajánlod a segítségedet. Amikor tényleg tudsz segíteni, azt úgyis jelezni fogja.
magaba_roskad
Az előzőhöz hasonló csoport a magányos vesztesek csoportja. Velük is hasonlóan érdemes viselkedned, csak náluk azért sokkal nehezebb a dolgod, mert nekik a hitük is elveszett. Míg az előző csoportba tartozó emberek csak átmenetileg vannak padlón, addig a magányos vesztesek lehet, hogy így élik le az egész életüket. Úgy tudsz nekik segíteni, hogy megpróbálod visszavezetni őket ahhoz a belső tűzhöz, ami bennük is megvan, csak eltemették mélyre. Nagyon mélyre. Ne a Te hitedet próbáld átadni nekik, mert az nem valószínű, hogy sikerülni fog, hanem abban segíts, hogy megtalálják a sajátjukat.

Akikkel legyél óvatos

Most jönnek a nehezebb esetek. Azok, akik már nemcsak önmagukra, hanem a segítőikre nézve is lehetnek veszélyesek. Azok az emberek, akiknek egyáltalán nem biztos, hogy bármit is tudsz segíteni a gödörből való kimászásban, de ha sokáig próbálkozol, lehet, hogy Te magad is oda kerülsz. Mert magukkal rántanak.
Van egy csoport, akik ugyan nem szeretnek szenvedni, azonban mégis szinte folyamatosan azt teszik, méghozzá elég látványosan. Ők az önjelölt mártírok. Nem akarnak mások terhére lenni, ártani pedig pláne nem szeretnének senkinek, de szükségük van a törődésre, a szeretetre, a figyelemre. Be is fogadják ezt szinte bármikor, csakhogy nem arra használják, hogy változtassanak az életükön.
Lelki megújulás Balin
Számukra a szenvedés szokássá vált, és bár furcsán hangzik, egyfajta függés is kialakult bennük. Megszokták, hogy szívás az életük. Megszokták, hogy a jó nekik csak rövid ideig jár, utána úgyis valami szar következik. Megszokták, hogy a szenvedésük által kapnak figyelmet. Vagy azért, mert gyermekkorukban csak akkor kaptak elég törődést és szeretetet, ha egy betegség vagy egy baleset által „kiérdemelték” azt, vagy pedig azért, mert olyan családi kultúrában nevelkedtek, ahol a szenvedés divat. Igen, divat.
Felnőttként pedig már az a szilárd meggyőződésük határozza meg mindennapjaikat, hogy az életük nem más, mint kudarcok sorozata. És igazuk is van. De nem azért, mert alapból szenvedésre vannak ítélve – hiszen ez senkire nem igaz –, hanem azért, mert tudat alatt ennek megfelelően alakítják az egész életüket. Ha valami jó, már várják, hogy mikor jön a fordulat. Ha éppen boldogok lehetnének, figyelik, hogy mikor romlik el minden. Sokszor még rá is segítenek. Azt mondják magukról, hogy megérdemlik a boldogságot, de ők maguk ezt nem hiszik el.
vagyakozas
Ahogy Eckhart Tolle bölcsen megfogalmazta: „A szenvedés addig szükséges, amíg rá nem jössz, hogy nem szükséges.”  Van, aki képes kilépni ebből az áldozatszerepből. Sokan benne ragadnak egy szenvedéssel teli életben, de mindig vannak olyanok, akik megelégelik ezt, és változtatnak. Végérvényesen. Ehhez persze nagy erőre, kitartásra, és a beléjük nevelt hitrendszer teljes átformálására van szükség.
Van esély rá, hogy ez utóbbiban tudsz segíteni az önjelölt mártíroknak, de csak akkor, ha ők maguk is elkezdenek felfelé kapaszkodni. Van köztük azonban olyan is, akivel hiába próbálkozol, mindig csalódni fogsz. Bár nem akar neked ártani, mégis fájdalmat okoz, mert látod, hogy változtathatna, mégsem teszi. Te pedig minden egyes kudarcba fulladt próbálkozás során az elvárásaid áldozata leszel. Egy áldozatból máris kettő lett.

Akiket kerülj el nagyon messziről

Vannak olyan emberek, akiktől jobban teszed, ha menekülsz. Látszólag segítséget kérnek Tőled, valójában azonban belőled táplálkoznak. Az energiádból, a szeretetedből, és mindabból, amit értük teszel. Nem úgy, mint egy lelkileg egészséges ember, akinek hasznos pluszt adhatsz a figyelmeddel, hanem ezek az emberek szó szerint abból élnek, hogy elveszik tőled, amid van. Kifacsarnak, amennyire csak tudnak.
Az egyik ilyen csoportot az energiavámpírok alkotják. Ők azok az emberek, akik amikor csak tehetik, rád akaszkodnak, rád öntik a saját életük problémáit, de semmilyen megoldási javaslatodra nem nyitottak. Azt akarják, hogy lásd, ahogy szenvednek, sajnáld őket, és kizárólag nekik add az összes energiádat és figyelmedet.
Észre sem veszed, és pillanatok alatt Te magad is áldozattá válsz. Az ő áldozatukká. Amikor velük töltesz együtt időt, soha nem feltöltődve távozol, hanem mindig fáradtan és kimerülten. Sokat adsz, de vissza vagy csak nagyon keveset kapsz, vagy semennyit. Az ilyen embereknek fel sem tűnik, mit tesznek. Természetesnek gondolják központi szerepüket, és másokra egyáltalán nincsenek tekintettel, csak fürdőznek a saját problémáikban.
Őket egyféleképpen tudod hatékonyan kezelni: úgy, ha erősen korlátozod a kapcsolatotokat. A találkozásaitok gyakoriságában és időtartamában, valamint a beszélgetéseitek témáiban egyaránt. Velük kapcsolatban neked kell meghúznod a határokat, mert ők nem fogják megtenni ezt.
Végül nézzük a legveszélyesebb csoportot. Ők a tettetett áldozatok. Egyáltalán nem szorulnak arra a segítségre, amit mondanak, egyszerűen csak a saját érdekeiket akarják érvényesíteni, és ehhez eszközként használnak másokat. Vannak köztük klinikai értelemben vett pszichopaták, és vannak olyanok is, akik mentálisan ugyan nem sérültek, de erkölcsileg tökéletesen értéktelenek.
sotet_arc
Mindkét csoportot nehéz kiismerni, mert az elején mindent megtesznek, hogy a közeledbe férkőzzenek, és szeretetet, vagy legalább szimpátiát csikarjanak ki belőled. Lehetőleg minél többet. A pszichopaták azért veszélyesebbek, mert az ő lelkiismeretükre nem tudsz hatni. Ami nincs, arra nem lehet hatni. Az erkölcsi nulláknál legalább van némi esély arra, hogy elszégyellik magukat, miután keresztülgyalogoltak rajtad. De azért erre se alapozz szerintem.
A tettetett áldozatok jó eséllyel soha nem fognak Téged embernek tekinteni – számukra mindig csak eszköz maradsz. Könnyen beleeshetsz a csapdájukba, és minél erősebb érzelmi kötődés alakult ki benned, annál nehezebb és fájdalmasabb lesz kimásznod belőle. De ha már legalább egyszer megtapasztaltál egy ilyen kapcsolatot, akkor sokkal hamarabb felismered, hogy újra egy hasonlóba kerültél bele. És miután felismerted, én azt javaslom, hogy az alábbi három lépésből álló stratégiát kövesd. Menekülj. Menekülj. Menekülj.
Zárj le velük mindenfajta kapcsolatot. Teljesen. Végleg. Mert ha engedsz a már kialakult érzelmi kötődésednek, vagy a segítő hajlamodnak, akkor könnyen válsz a tettetett áldozat valódi áldozatává. Ez alól csak nagyon ritkán vannak kivételek. Nagyon kevés az olyan ember, aki miután eszközként használt Téged, meglátja benned az Embert, és önmagában az embertelenséget. A többség számára mindig is eszköz maradsz.

Figyeld a másik kezét

Így végignézve a leggyakoribb áldozattípusokat, gondolom ismerős volt számodra is néhány, vagy talán az összes. Eszedbe jutottak sikerélmények és kudarcok egyaránt, és a tapasztalataidra visszatekintve talán most már érted, hogy miért tudtál egyeseknek segíteni, másoknak pedig miért nem. És az is világos már, hogy segítség közben miért kerültél olykor Te magad is nagyon mélyre. Valami viszont még nyitott kérdés maradt: hogyan tudod hatékonyan felismerni azt, hogy kinek érdemes segítened, ki az, akivel fölöslegesen próbálkozol, és ki az, aki könnyen magával ránthat?
segit_felmaszni
Amikor valaki a szakadék szélén lóg, nyújtja feléd a kezét, és megfogod, hogy felhúzd őt onnan, akkor valószínűleg Te is hajlamos vagy olyan erősen koncentrálni a kapaszkodó kezére, hogy semmi mást nem veszel észre. Pedig nem az a lényeg. Nem a kapaszkodó kéz a fontos. Te fogod, ahogy tudod – vagyis annyi segítséget adsz, amennyit képességeid és lehetőségeid engednek –, az eredmény tehát innentől már nem rajtad múlik. Persze olyan szempontból rajtad is, hogy érdemes a segítségedet a másik ember személyiségéhez alakítanod, de ha erre is figyelsz, akkor teljesen nyugodt lehet a lelkiismereted. Megtettél mindent.
Ami viszont legalább ennyire fontos, az az áldozat másik keze. Mit csinál vele, miközben Te húzod őt felfele? Ő is próbálja magát a másik kezével feljebb húzni, hogy hamarabb kijusson a mélyből? Vagy betámaszt, hogy még véletlenül se tudd őt felhúzni onnan?
Vannak, akikkel hiába próbálkozol, és ezt nyíltan meg is mutatják neked. Nem kapaszkodnak, nem próbálkoznak, nem hitegetnek Téged, hanem önként vállalt áldozatszerepükben ragadva átadják magukat a szenvedésnek. Őket hamar felismered, aztán eldöntöd, hogy megpróbálsz-e hitet adni számukra, vagy úgy ítéled meg, hogy nem tudsz segíteni.
Sokkal inkább legyél óvatos azokkal, akik szorítják a kezed. Egy részük valóban erősen próbálkozik, és ezt könnyen észre is veheted a másik kezüket figyelve – vagyis azt, hogy hogyan viselkednek, amikor nem látod őket. Van, aki tényleg kapaszkodik, halad felfelé, még ha olykor lassan is sikerül neki, és látható eredménye van annak, hogy foglalkozol vele.
Azonban az erősen kapaszkodók közül sokan – az önjelölt mártírok, az energiavámpírok és a tettetett áldozatok –, a másik kezükkel nagyon keményen betámasztanak. Ők azok, akik újra és újra felhozzák ugyanazokat a problémákat, semmilyen megoldási javaslatra nem nyitottak (vagy megpróbálják elhitetni veled, hogy nyitottak, de valójában eszük ágában sincs változtatni), semmit nem adnak, csak elvesznek, és egészen más képet mutatnak számodra, mint amit a hátad mögött.
Ezeket a jeleket Te is fel tudod ismerni, ha figyelsz. Ha nemcsak az érzelmi kötődésedre és az ösztönös segítő szándékodra fókuszálsz, hanem az olykor felemelő, máskor kiábrándító tényekre is. Ha nem hitegeted magadat fölöslegesen, és elfogadod, hogy nem mindenki olyan, amilyennek Te látni akarod. És ha elég bátor vagy ahhoz, hogy ha szükséges, képes legyél felülírni a fejedben megalkotott valóságot.
Mert sokszor csak hosszabb idő után derül ki, hogy valakinek tudsz-e segíteni, vagy nem – vagy hogy egyáltalán tényleg segítségre szorul-e, vagy csak a véredet szívja. Érnek majd csalódások, ahogy valószínűleg értek eddig is, de minél többet tapasztalsz, annál jobban megismered az embereket, és megismered önmagad. Arra viszont mindig érdemes emlékezned, bárkinek is próbálsz segíteni, hogy mindenekelőtt saját magadat mentsd meg.
Mert aki számára tényleg fontos vagy, az nem kíván Tőled olyat, hogy miatta feláldozd magad. És mert segíteni is csak addig tudsz bárkinek, amíg magával nem ránt a mélybe.

 

Ha Neked hasznos volt, másoknak is az lehet. Segíts eljuttatni hozzájuk is!

Kocsis Gábor vagyok, mentális segítő, űrkutató mérnök, harcművész, stroke túlélő, a hasznaldfel.hu oldal létrehozója és írója. De ezek csak címkék. Sokkal fontosabbnak tartom azt, amiben hiszek: minden tapasztalatodat fel tudod használni önmagad fejlesztésére és az életed szebbé tételére. Ezt a szemléletet tanítom érthető formában, hatékony módszerekkel.

A hírlevél a legbiztosabb módja, hogy az elsők között értesülj az írásaimról, az előadásaimról, a workshopjaimról, a jótékonysági programjaimról és egyéb rendezvényeimről:

A "Kérem az infókat" gombra kattintással elfogadom az Adatkezelési tájékoztatót

AJÁNLAT

Lelki megújulás Balin

Írásaim

Holnap
Holnap elindulok. Elindulok és megnézem mindazt a csodát, amit a
Tovább
A bölcs és a fán rekedt ember – tanmese a hatékony segítségről
Én nem szeretem az öncélú léleksimogatást. Nem szeretem elhitetni egy
Tovább
Nem erősebb, csak azt hiszed
Van egy bizonyos embertípus, amelyről érdemes néhány szót ejteni. Az
Tovább
Élve vagy halva – vajon hogyan érünk többet?
Tudom, hülye a kérdés. Sőt, provokatív is. Egyáltalán, hogy lehet
Tovább
Karácsonyi ajándék
Ahogy egyre közeledik a Karácsony, ünnepi hangulat száll meg mindnyájunkat.
Tovább
Álomból rémálom – egy pszichopatával való kapcsolat fázisai
Sokakban él téves kép a pszichopatákról. Egyfajta pejoratív jelzőként használják
Tovább

15 Comments

  1. Mary Daley

    Fantasztikus jó írás, és a hozzászólások … jó néhány emberre ráismertem. Szeretnék kissé jobban elmélyedni ebben a különleges témában, de kis hazámtól igen messze élek, így csak az interneten elérhető információkra támaszkodhatom. Örülnék, ha kapnék még néhány hozzászólást és az arra adott választ. Sokat segítene abban, hogy a körülöttem lévő emberek igazi énjét megismerjem. Nem tudom hova tenni azt, akivel nem vesztem össze, de egy idő óta állandóan belém köt itt a Fb-on, és e-mailben is. Egy másik nő, akinél pár napig laktam, meghazudtolt , és nem fogadja még a köszönésemet sem, így még csak esélyem sincs arra, hogy valaha az életben megtudjam mi váltotta ki nála az ellenem irányuló haragját. Soha nem bántottam meg, nem adtam okot arra, hogy velem egyik napról a másikra ellenségesen viselkedjen, úgyhogy egyszerűen rejtély marad előttem, amíg élek.

  2. Liliána

    Kedves Gábor! A cikk tetszett, mert valós problémákról meggyőzően beszél. Azonban a felosztást célszerű lett volna a pszichiátriai felosztással valamiféle párhuzamba állítva, ahhoz közelítve elvégezni, mert így kicsit csapongó, áltudományos-szaga van. Az “önjelölt mártír” például valójában a szorongásos személyiségzavarokon belüli dependens (függő) személyiségzavarnak felel meg.

    Kedves Ilona: Az általad leírtak tipikus – mindig másokat hibáztató – pszichopata viselkedésformák.

    Kedves Dezső: a te problémád valószínű szorongásos/elkerülő személyiségzavar. Korszerű szerotoninszint-emelő vagy -visszavétel-gátló gyógyszerrel legtöbb esetben gyakorlatilag tünetmentessé tehető, érdemes lenne pszichiátert felkeresni.

    Kedves Vali! A te anyukád is sajnos tipikus: akarnok jellemű, érzelmi zsaroló, tényeket szemrebbenés nélkül letagadó pszichopata. Ők fizikálisan is mások: gyengébben fejlettek az agyi homlok- és halántéklebenyeik, ezért lehetetlen segíteni rajtuk. (Ki tudna új agyi lebenyt növeszteni nekik?)
    Életed csak egy módon fordulhatott volna jobbra: ha időben elhagyod őt, leválsz róla. Minden vele töltött és a megfelelésre/megváltoztatásra irányuló idő tökéletesen felesleges volt. Mintha a halat akarnád járni tanítani.
    Hadd tegyek ide egy közismert idézetet: „A pszichopata tökéletesen szalonképes, pontosan tudja, mennyi szenvedést tud cselekedeteivel okozni környezetének, csak éppen nem törődik vele.”
    Kötelező olvasmány még: “Tanmese a skorpióról és a békáról:
    Egy nap a skorpió át akart kelni a folyón. A folyó viszont széles volt, nagy sodrással, a skorpió pedig nem tudott úszni. Hirtelen meglátta a magában békésen üldögélő békát, és elhatározta, hogy szívességet kér tőle.
    A béka belement, hogy átviszi a skorpiót a túlpartra a hátán, de csak azzal a feltétellel, hogy a skorpió nem fogja megszúrni. A skorpió, miután átgondolta a dolgot, elfogadta a feltételt, és a szavát adta, hogy nem fogja megszúrni a békát.
    Mielőtt még a folyó felét elérték volna, a skorpió belemélyesztette fullánkját a béka hátába. A béka a hátára fordult a folyó vizén, a skorpió szemébe nézett, és könnyekkel telt szemekkel megkérdezte:
    – Miért tetted ezt? A szavadat adtad, és mégis megszúrtál.. így most mindketten megfulladunk. A skorpió így felelt:
    – Nem tehetek róla. Ilyen a természetem.”

    És egy mondás a végére: ha kígyót ölelgetsz, és az megmar, akkor nem a kígyó volt buta…

  3. Liliána

    A cikkben van egy közkeletű tévedés. Ugyanis nincsenek külön energiavámpírok és tettetett áldozatok, ezek inkább ugyanannak a személyiségzavaros embernek a különféle viselkedésformái. Ők mind antiszociális (másik rendszerben: disszociális) személyiségzavarban (régebbi nevén pszichopata illetve szociopata) szenvednek. Köznapi nevükön tehát pszichopaták, akik általános jellemzője, hogy egyáltalán nincsenek tekintettel a másikra, és egyetlen gyógymód nagyívben kerülni őket.

  4. Niki

    Kedves Gábor! A cikkében leírja, hogy hogyan kezeljük ezeket az embereket, de mit tegyek, ha én magam vagyok az áldozat szerepében? Hogyan léphetek ki belőle?

  5. Dezső

    Kedves Gábor! Követője és tisztelője vagyok munkásságodnak, mely segítséget jelent számomra a mindennapok megélésében. Szorongó, félős személyiségzavarral élem életem és értem, hogy miről írsz. Az általad leírtakkal egyetértek és bizonyos szemszögből helyesnek gondolom. Azonban az jutott az eszembe, hogy ha a cikkedet, megvilágítod a: (dr. Marshall B. Rosenberg – A szavak ablakok vagy falak, a személyiségzavarok mai tudományos megközelítése, Abraham Maslow szükséglethierarchia-elmélete) fényével, még mindig így írnád meg? Kérlek bocsájts meg, ha kritikát olvasnál ki szavaimból! Nem áll szándékomban. Tudom, hol a helyem. Te segítesz rajtam és én ezt neked nagyon szépen köszönöm!

  6. De jó, hogy ezt megírtad, köszönöm. 🙂 Pontosan erről van szó, és ha elkezdünk figyelni, egyre könnyebben felismerjük a játszmákat (azokat is, amiket időnként mi magunk generálunk). Egy idő után már csak mosolyogsz, amikor egyből észreveszed, mit próbál játszani éppen a másik. 🙂

  7. Kedves Niko,
    nagyon szívesen, nagyon örülök, hogy tudod hasznosítani. 🙂 És a megfogalmazásod is tetszik, mert tényleg képes vagy átformálni és egyre szebbé tenni az életedet. Köszönöm szépen, hogy olvasol. 🙂
    Legyen nagyon szép napod!
    Gábor

  8. Szia Márta,
    nagyon örülök, hogy hasznos, amit adni tudok, és nagyon jó érzés volt olvasni a gondolataidat. 🙂 Minden tiszteletem a Tiéd, csodálatos utat jártál be. Jó látni, hogy a tapasztalataidból építkezel, és általuk egyre szebbé teszed az életedet. Köszönöm szépen, hogy megosztod velem és az olvasókkal a gondolataidat, a továbbiakban is nagyon örülni fogok neki. 🙂
    Nagyon szép napot kívánok szeretettel.
    Gábor

  9. Szentimrey Péter

    A fotó Az együttmüködő ember című könyv fedőlapjáról származik A könyvnek egészen más az üzenete mint a cikknek.

  10. niko

    Kedves Gábor !

    Köszönöm segítő , útmutató írásaid ! Mindig elgondolkodom rajtuk és közben megpróbálom másként látni, és átformálni az életem.

  11. Vali

    Nincs testvérem, az anyukámmal élek, aki 91 éves lesz február 1-jén. Az első férjem csak fogadta a szeretetemet, de 22 év után teljesen kiüresedett a kapcsolatunk, mert kettesben már sehová sem akart velem menni. Persze más gond is volt, de erről itt nem szeretnék írni. A második férjem pszichopata, alkoholista, a harmadik felesége voltam, – most a negyediket fogyasztja – ő volt fiatalon az első szerelmem, akihez hozzá akartam menni. Anyám érzelmi zsaroláshoz folyamodott, maradtam itthon, de 23 év után ez a régi lengyel barátom megkeresett és 25 év után elváltunk, majd összeházasodtunk. Eddig olyan meseszerűen szép a dolog. DE! Sajnos az előbb említett okok és „drága” anyósom miatt elváltam a másodiktól is, de bizony nagyon nagy árat fizettem a jóhiszeműségemért. Tönkretett egyrészt anyagilag, másrészt lelkileg. Egyetlen szerencsém az volt, hogy miután hazajöttem, visszakaptam itthon az állásomat.
    Ezután költöztem össze anyukámmal, hogy a gyerekeim lakásvételéhez hozzá tudjak járulni. Mindenünk megvan, csak anyuval nehéz, mert az energiavámpír és az örökös áldozat keveréke. Csak mióta találkoztam ezzel a fogalommal azóta értem, miért kerülöm még itthon is a társaságát. Úgy reagált az egész tragédiámra, hogy – Ugye megmondtam?! (No lám, ő a bölcsek-bölcse, aki mindent lát.)
    Egyrészt rengeteget segít, még most is, szeret főzni, másrészt úgy gondolja, hogy CSERÉBE beleszólhat az életembe (63 éves vagyok!). Állandóan adná a tanácsokat, ha próbálom Vele megértetni, hogy én nem élhetek az ő elképzelései szerint, mert csakis a magam életét élhetem, nem is érti és nem azért, mert idős, sosem értette. Ha bármi balul üt ki, akkor mindig azzal érvel : – Én csak jót akartam! Vagy ami még rosszabb: – Mit szólnak a szomszédok?!  Nem érti, hogy az, ami szerinte nekem jó, szerintem nem feltétlenül van úgy. Sőt, képes megsértődni és úgy reagálni, hogy én őt nem szeretem! (áldozat  ) Volt, amikor ordított velem, mert elfelejtette, amit mondtam, pedig percre pontosan az ígért időben értem haza. Albérletet fizetni természetesen nincs lehetőségem, másrészt ha magára hagynám, hagytam volna, akkor meg azért lenne lelkiismeret furdalásom.
    Azt ígérte, ha nem megyek hozzá a lengyel barátomhoz, akkor abbahagyja a dohányzást. Maradtam. A következő feltételei ezek voltak: férjhez menés, (ki is nézte nekem egyik volt tanítványát), unoka, miután megszületett a lányom, fiúunoka. A mai napig dohányzik és hárít, hogy szegény szívbeteg nagyanyám miatt nem tudta elhagyni a cigit. Sajnálkozva mutogatja a maréknyi gyógyszert, pedig ha kevesebb kávét inna és nem szívna még mindig cigit …De nem látta ezt sosem be, sőt, az orvosnak még le is tagadta az utóbbit.
    A legrosszabb pedig nem is mindez, hanem az, amikor azzal szembesülök, hogy a szemembe hazudik vagy komoly, kettőnket érintő, anyagi kérdésekben hoz egyedül döntést. Köszönöm, hogy mindezt elmondhattam, nagyon nagy segítség megosztani a tapasztalatokat!

  12. Ilona

    Erről most az emberi játszmák jutottak az eszembe, abból is az “igen, de” nevezetűek. Tehát adva van egy ember, aki -akár társaságban is- felvet egy problémát. És a többi ember, mivel segíteni akar, elkezd gondolkodni, és próbálnak megoldásokat mondani (ők a játszma többi résztvevői). Viszont ilyenkor a válasz mindig így kezdődik “Igen, de…”. Ilyenkor tudat alatt a felvető nem vár segítséget, hanem csak megerősítést, hogy lásd “itt van ilyen sok okos ember, és még ők sem tudják megoldani az én problémámat.”
    Mivel ez egy játszma két ember kell hozzá: aki kérdez, és aki(k) segíteni próbálnak. A játszma vége: ha felismered és kiszállsz belőle 😉

  13. Kapitány Lászlóné Márta

    Szia Gábor!
    Köszönöm a hozzám(is) küldött leveledet Sikerült ismét magamra ismernem és újult erővel előre és magamra figyelnem,amit 61 évig nem tettem meg!Nagyon jó érzés számomra amikor adhatok,de az “elfogadással” mindig problémáim voltak és vannak még ma is!Ha adtam és láttam,hogy a másik örül az számomra nagyon jó érzés volt és van még ma is,de most hogy egyedül maradtam megéreztem a “kapás” ízét és bebizonyosodott,hogy ki az aki igazán mellettem van és segít és ki az aki eddig csak elvett!Az “egyedül lét” számomra teljesen új és óriási örvényt okoz,hiszen olyan folyamatnak vagyok a részese amikor én vagyok a férj és feleség egy személyben!Mivel a férjemnek “hála” ,hogy nem lettem elkényeztetve a 40 évi házasságunk alatt,most viszonylag megerősítve,a gyász lassú elhagyásával, de kezdve magamba bízva,elindultam egy új úton,ahol soha többet nem akarok,ahogy te írtad eszköze lenni senkinek!Jelenleg itt állok az út elején,már érzem a friss fuvallatot és ahhoz,hogy “elkapjon a szél” a földön maradva, készen állok!Ebben a lányom, akivel napi többszöri kapcsolatban vagyok(bár több száz km.távolságban van fizikailag)óriási erőt ad és azok az igazi barátok akikre bármikor számíthatok és akik várják,hogy
    végre lássam már meg én magam is azt az értéket ,azt az embert aki én vagyok!Ehhez a te leveleid,gondolataid is
    hozzájárulnak és ha elfogadod időnként,mint önjelölt hozzászóló “beszámolok” a fejleményemről!
    Szerető üdvözlettel:Márta

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

négy + 9 =