Picit több lett, maradhat?

Az ismerős kérdés. Te is sokszor hallottad már, ha nem kizárólag előre csomagolt élelmiszeren élsz. És a válaszod szinte minden esetben az, hogy persze, maradhat. Nem gond, majd elfogy. A hentespultnál ritkán mondunk nemet. Nem kérjük meg a gyümölcsárust sem, hogy öntse vissza a zacskóból az epret. Az árat mindig könnyebben fizetjük meg utólag, mint előre.

És pontosan így működik ez akkor is, amikor nem ételről van szó, hanem feladataink elvégzéséhez mentális tápanyagot veszünk magunkhoz. Előtted a cél: vizsgára készülsz, új feladatod van a munkádban, egészségesebben akarsz élni, vagy épp egy fontos emberi kapcsolatod minőségén szeretnél javítani. Elkezded, mert csinálni kell. És pont annyi energiát fektetsz bele, amennyi szerinted a léc átugrásához szükséges. Nem akarsz többet fizetni a kelleténél. A végén pedig reménykedsz, hogy mindez tényleg elegendő lesz.

De van itt egy kérdés, amiről talán megfeledkeztél: miért csinálod? Miért fektetsz bele annyi munkát, időt és energiát abba, amit csinálsz? Azért, mert kell? Azért, hogy több pénzt keress? Azért, hogy megfelelj mások elvárásainak?

Vagy pedig azért, mert legbelül érzed, hogy ez az, amit igazán szeretnél csinálni, hiszel önmagadban, és hiszel a célban, amiért küzdesz?

Képzeld el magadat, amint végre eléred azt, amire annyira vágytál. Képzeld el, amint éppen megvalósulni látod az álmodat. Vajon mit válaszolsz most a kérdésre: picit több lett, maradhat? Sajnálnád, hogy talán több energiát fektettél be, mint amennyi a léc átugrásához épp kellett volna? Érdekelne a tételes elszámolása annak a rengeteg munkának, ami a célod eléréséhez vezetett? Vagy csak boldogan és büszkén éreznéd: beleadtál mindent, ami benned volt, és meg is lett az eredménye. Ahogy Richard Marcinko, az ismert katonai szakértő fogalmazott: „Minél többet izzadsz a felkészülésnél, annál kevesebbet vérzel a csatában.”

Van egy nagyon rossz érzés, ami sokkal fájdalmasabb, mint egy kemény küzdelemben bekövetkezett kudarc. Biztos, hogy érezted már Te is ezt: több is lehetett volna. És attól lesz igazán fájdalmas ez az érzés, hogy elkísér még hosszú-hosszú időn át, talán egész életeden keresztül. A lehetőség úgy úszik el a szemed előtt, hogy Te nem tettél meg mindent, hogy megragadd. Ilyenkor nem maga a kudarc emészt leginkább, hanem az, hogy mélyen belül pontosan tudod: csak magadat vádolhatod.

Ha a minimumra játszol, akkor is elérhetsz eredményeket. De amellett, hogy folyamatos bizonytalanságban tartod magad, egy nagyon fontos részét is kihagyod a játéknak. Ez a rész pedig nem az, amit a célod elérése hoz, hanem az, amivé válsz az út során. Ha teljes szívvel küzdesz, nem hagysz nyitott kérdéseket. Lehet, hogy eléred a célodat. Az is lehet, hogy nem. De jobbá, többé váltál annál az embernél, mint aki induláskor voltál. Nyertél.

Ne aggódj amiatt, hogy túlteljesítesz; a többletnek mindig könnyen találsz hasznosulási formát, de a kevesebből nehéz kihozni azt, amit szeretnél. Tegyél bele még egy picit több munkát, fuss még 500 métert, mondj még egy kedves szót a másiknak! Ne elégedj meg a minimummal, mutasd meg – elsősorban önmagadnak –, hogy mire vagy képes! Ne azért csináld, mert kell, hanem azért hogy a nap végén nyugodt szívvel mondhasd: megtettem mindent. Ha ez kevés, holnap még többet teszek bele. Ha pedig picit több lett, akkor maradhat!