Nincs elég időm rá. – ez a leggyakoribb kifogás, miért nem töltesz több időt a szeretteiddel, miért nem törődsz az egészségeddel, miért nem edzel, miért nem csinálsz több olyan dolgot, amit igazán szeretsz.
És teljesen igazad van. Nincs elég időd rá. De hogy lehet, hogy valakinek mégis van? Hogyan férhet minden bele az életedbe?
A válasz egyszerű: sehogy. De akkor mégis mit csinálok rosszul? – kérdezheted jogosan. Olvastam erről egy nagyon jó hasonlatot egy történet keretében, amit most megosztok Veled.
*****
Elkezdődött a filozófia óra. A diákok csendben figyelték, ahogy a professzor szó nélkül kezébe veszi az asztalra készített nagy edényt. Ezután a szintén az asztalon lévő kis kőkupacból elkezdte megtölteni az edényt 4-5 centiméteres kődarabokkal. Még mindig nem szólt semmit.
Amikor már nem fért több kő az edénybe, a diákokra nézett, majd megkérdezte tőlük, tele van-e az edény. A diákok egyetértettek abban, hogy igen.
A professzor ekkor felvett egy kisebb dobozt az asztalról, majd a benne lévő apró kavicsokat az edénybe szórta, kitöltve a kövek közötti réseket. Ismét megkérdezte a tanulókat, hogy tele van-e az edény. Ők megint csak egyetértettek abban, hogy az edény most már tele van.
Most egy újabb dobozt vett fel az asztalról, majd homokot öntött belőle a kövek közé. Kérdésére ismét egyhangú igennel feleltek a diákok.
Ekkor így szólt a professzor hozzájuk:
„Most képzeljétek el, hogy ez az edény az életetek. A kövek benne az igazán fontos dolgok – a családotok, a társatok, az egészségetek, a gyerekeitek. Azok a dolgok, melyek akkor is teljessé tennék az életeteket, ha minden mást elveszítenétek.
A kavicsok a kisebb, de azért fontos dolgok szimbólumai – ilyen például a munkátok, a házatok, vagy az autótok. A homok pedig minden más – a kevésbé fontos dolgok.
Ha először a homokot öntitek az edénybe, nem marad hely a köveknek és a kavicsoknak. Így van ez az életetekkel is. Elsőként a kövekre – az igazán fontos dolgokra – koncentráljatok. A többi az csak kavics és homok.
*****
Az igazán fontos dolgokat kétféleképpen ismerheted fel. Az egyik lehetőség, hogy tudatosan végiggondolod az életedet. Ki az, akit nem tudnál nélkülözni az életedből? Akire minden egyes nap gondolsz, akár látod őt, akár nem. És mi az, ami igazán boldoggá tesz? Ha egyetlen napod maradna az életedből, mit csinálnál másként ezen a napon?
De ha nem ezt az utat választod, mert most nincs időd rá, hogy belegondolj ebbe, akkor se aggódj, mert biztosan meg fogod tudni, mi az igazán fontos. Mégpedig akkor, amikor már elveszítetted.
Kocsis Gábor vagyok, mentális segítő, űrkutató mérnök, harcművész, stroke túlélő, a Beszélgetések a Kutyámmal c. könyv írója, a hasznaldfel.hu oldal létrehozója és írója. De ezek csak címkék. Sokkal fontosabbnak tartom azt, amiben hiszek: minden tapasztalatodat fel tudod használni önmagad fejlesztésére és az életed szebbé tételére. Ezt a szemléletet tanítom érthető formában, hatékony módszerekkel.
Szerintem nem tudjuk mi az ami igazán fontos nekünk. A legtöbb ember nem aszerint él az én tapasztalatom szerint hogy fontos dolgok előre kevésbé fontosak hátra. Persze ez nagyon egyéntől függő van tényleg akinek a gyereke a legfontosabb de van akinek a kocsma munka után hogy egy kicsit ellazuljon mert otthon nem tud épp a gyerekek miatt pl. Ahhoz hogy a valóban fontos dolgokra koncentráljunk először nagy fokú tudatosság kell és elmélyülés illetve nem árt egy TANÍTÓ sem. Valami miatt úgy érzem mintha ez valamikor a múltban félresiklott volna kényszerpályán haladunk és nagyon nehéz visszatérnünk a helyes útra. Emberek vagyunk tele hibákkal és tévedésekkel nem is tudnék a környezetemből olyan embert mondani aki a helyes fontossági sorrend szerint él mint ebben a történetben. Kiváncsi lennék hogy ez a filozófia prof így él -e. Neki ugye munkája is a gondolkodás gondolkodásra tanítás vajon a saját életében is tudja-e alkalmazni ha igen minden tiszteletem az övé.
Csodálatos ez a szeretet és figyelem, amit a fiaid mutattak feléd. Nagyon köszönöm, hogy megosztottad a személyes történetedet, nagyon jó érzéssel ovlastam. 🙂 És azt is köszönöm szépen, hogy olvasod az írásaimat.
Legyen nagyon szép napod! 🙂
Gábor
A nap 24 órából áll, ez teljesen igaz. De az embernek mindig arra van ideje, amit fontosnak tart. Erről hadd mondjak el egy velem, velünk megtörtént esetet. Réges-régen, a 80-as évek vége felé Berlinbe repültem egy MALÉV-géppel (más akkor még nemigen volt forgalomban Magyarországon). A gép reggel fél hétkor indult, ami azt jelentette, hogy nekem már fél ötre kint kell lennem a repülőtéren. A három (akkor még) kisfiam és a férjem lelkesem közölte, kikísérnek a repülőtérre. Igen ám, de akkor fél négykor fel kell kelni, háromnegyed négykor el kell indulni, mert még ki is kell érni az Erzsébet térre, ahonnan (akkor még) közvetlen járat indult a repülőtérre. Ezt mondtam a fiaimnak. “Aki nem kel fel első szóra fél négykor, az a legnagyobb sajnálatomra, itthon marad.” Mit gondolsz, mi történt? A gyerekeim fél négy előtt öt perccel ott álltak felöltözve az ágyamnál, és szóltak, “Anya, kelj fel, mindjárt fél négy!” Érted? Annyira fontosnak találták, hogy kikísérjenek, aminek hatására már fél négy előtt jóval felébredtek!
Amúgy, mindig nagyon elgondolkodtató az írásod, nagyon szeretem olvasni. Csak így tovább!