Valami visszahúz. Szeretnél boldog lenni, de nem megy. Szeretnél jól kijönni a körülötted lévő emberekkel, de minden próbálkozásod hiábavaló. Szeretnél sikeres lenni abban, amit csinálsz, igazán szeretnéd elérni a céljaidat, de valami mégis visszatart. Egy láthatatlan akadály, ami – bármennyire is próbálkozol, bármennyire is vágysz a sikerre – nem enged haladni előre az utadon.
Mindenféle módszert kipróbáltál már, a motiváció minden lehetséges forrását felkutattad, sikeres emberek tanácsait követted, küzdöttél keményen a célodért – de semmi. Neked valahogy mégsem jön össze. Sehogy sem jön össze. És kétségbeesett bizonytalanság lesz úrrá rajtad.
Talán nem jók a módszerek. Egyik sem. Vagy talán nem is a módszerekkel van a hiba, hanem Te vagy az örök vesztes. Egy igazi lúzer, akinek nem adatott meg a siker az életében. És az elkeseredés kényelmében ringatva önmagadat egy mély, rezignált sóhajjal merülsz a közönyösség és az önsajnálat mélységeibe. Mert logikusnak tűnik a következtetés, hogy ha egyetlen módszer sem működik, annak csak két oka lehet: vagy Te vagy egy nagy rakás szerencsétlenség, vagy az egész világ az.
De van itt egy probléma. Bármilyen szép és vonzó is a gondolatmeneted, bármennyire kényelmes is lehet elfogadni azt, egy fontos dolog mégis kimaradt belőle. Nemcsak az számít, hogy mi áramlik be a fejedbe, hanem az is, hogy mi van már eleve ott bent. Ugyanis rengeteg szemét van az agyadban. De nemcsak a Tiédben, hanem az enyémben is, és mindenki más agyában is. Már akinek van. De a többségünknek van, csak egyesek jól titkolják. És ez a rengeteg szemét csak részben a saját hibádból van ott. Nagy részét készen kaptad, amikor még nem voltál képes dönteni arról, hogy mit tarts meg, és mit zárj ki a fejedből. Gyerekkori traumák, félrenevelések, készen kapott rossz viselkedési minták, a felnőttektől eltanult mentális gyengeség. Igen, ez is tanulható. És a gyerekek meg is tanulják, mert alapállapotuk a tanulás.
És a gyermekként kapott szemetet a felnőtt ember tovább viszi magával. A különbség csak az, hogy a tanulási vágyat az iskolarendszer időközben jó eséllyel kiirtotta belőle, és önmagát kész személyiségnek tekintve már változtatni sem akar saját életén – bármilyen szánalmas is legyen az. Kemény szavak ezek, tudom, de egy felnőtt embert már nem lehet finom célzásokkal változtatásra bírni. Legtöbbször már csak a sokk segít: a szembesülés azzal, hogy amit ő életnek nevez, az valójában nagyon távol áll attól.
De van, akinek még ez is kevés. Van, aki annyira hozzászokott, talán még meg is szerette a saját kis szemétdombját az agyában, hogy aki azt mondja neki, máshogyan is lehet élni, azt őrültnek, agresszív kötekedőnek, vagy egyszerűen csak idiótának tartja. Pedig lehet. Mindenkinek lehet.
„Mindent el lehet venni egy embertől, egyetlen dolog kivételével; ez pedig a végső emberi szabadság – az, hogy bármilyen körülmények között is megválassza a hozzáállását, a saját útját.”
Viktor Frankl
És ha Te már ott tartasz, hogy ezt felismerted, akkor el is kezdhetjük a szemét kivitelét. De ha nem állnál készen a változtatásra, akkor jó eséllyel el sem jutottál volna ideáig a cikk olvasásában. Úgyhogy kezdjük is. Első lépésként nézzük meg, hogy miről is beszélünk; mi az a sok szemét, ami odabent van.
A szemetesláda tartalma
Igen, sajnos szemetesládáról beszélünk mindaddig, amíg agyunkban több a szemét, mint a hasznos gondolat. Márpedig aki nem halad a céljai felé, hanem stagnál, vagy ráadásul még lefelé is csúszik, annak az agya szeméttel van tele. A gyerekkorban kapott jó nagy adag mellé az évek során önként vagy önkéntelenül begyűjtött szemét is egyre nagyobb kupacot alkot, és sokszor még az sem tudatosul bennünk, hogy valójában szemétről van szó. Mikből áll össze tehát agyunk egyre növekvő szemétdombja?
Az első és az egyik legnagyobb helyet kitöltő összetevő a panaszkodás. Szerinted hányszor panaszkodsz egy nap alatt? Ha most belegondolsz, néhány alkalmat biztosan fel tudsz eleveníteni a mai vagy a tegnapi napodból. De valószínűleg sokkal többször panaszkodtál, mint amennyire vissza tudsz emlékezni, vagy akár tudatosult benned. Az időjárásra, egy eléd vágó autósra, a politikára, a kiömlött trutyira, amibe beleléptél az utcán, egy kollégádra, szerettedre, vagy egy ismeretlen idegenre bármilyen apróság miatt. Rengeteget panaszkodunk, és ez mind szemét. Negatív gondolatok, melyek által a probléma nem fog megoldódni, csak rögzül az agyadban.
A következő szemét típusunk a felelős keresése. Bármi rossz történik velünk vagy a környezetünkkel, keressük a hibást, akit el lehet számoltatni a történtekért. És előfordul, hogy valóban van egy hibás, de gyakran a hibás keresése nem más, mint menekülés. Menekülés a saját felelősséged elől. Miért veszítetted el az állásodat? Miért kerültél kórházba? Miért vesztettél a versenyen? Ki a felelős? Szokásos kérdések ezek, és a válasz egy fájdalmas, de őszinte visszakérdezés: nem mindegy? Nem az számít igazán, hogy miért jutottál mélyre, hanem az, hogy most ott vagy, és egyedül a Te felelősséged az, ha ott is maradsz.
És ide kapcsolódik a harmadik nagy szemét csoport, ami a sajnálkozás. Sajnálkozás a múltbeli sérelmeidért, sajnálkozás a jelenlegi helyzeted miatt, sajnálkozás azért, hogy sajnálkoznod kell. A sajnálkozás kitölti az agyadat, és annyira leköt, hogy el is felejted: éppen semmit sem teszel a céljaid eléréséért. Mert aki sajnálja önmagát, az kényelmesen ücsörögve szemléli azt, ahogy az élet elhalad előtte. És ha azt gondolod, nem éltem még meg elég tragédiát az életemben, akkor tévedsz. De sem önmagamat nem sajnálom, sem mindazt, amit megéltem, mert minden egyes tragédia újabb lehetőséget hozott, hogy még erősebb, még kitartóbb, még tapasztaltabb, és talán egy kicsit jobb emberként is folytassam az életemet. Mert eldöntöttem, hogy folytatom.
A múlt és a jelen aggályai mellett a legtöbb ember agyában helyet kap a jövő miatti aggódás is. Mert a bizonytalanság képes felemészteni az emberi lelket. Nem tudjuk, mi lesz, nem tudjuk, mikor fog bekövetkezni, és azt sem tudjuk, hogy jó lesz-e nekünk, vagy rossz. Tele vagyunk kérdésekkel, és a nyitott kérdések aggodalmat, szorongást szülnek. Erről viszont eszembe jut egy buddhista mondás, ami így szól: „Meg tudod változtatni? Akkor minek aggódsz? Nem tudod megváltoztatni? Akkor minek aggódsz?” És valóban teljesen fölösleges minden aggodalmaskodás, mert csak a jelen pillanat a Tiéd, és ha ezt elrabolod magadtól a jövő miatti szorongásoddal, akkor soha nem is fogsz élni igazán. Felejtsd el a biztonságot – az egy illúzió. A természetben nincs biztonság, ezt minden állat pontosan tudja. Készülj fel a változásra, és tudd, hogy bárhogyan is alakul az életed, Neked az az egyetlen feladatod, hogy a lehető legjobbat kihozd belőle.
Önjelölt áldozat szerep. Talán az előző két csoport összefoglalása is lehetne, mégis vegyük külön ezt a szemét típust, mert olyan szép és romantikus, hogy igazán megérdemel néhány szót. De azért is, mert sokaknál többről van itt szó, mint sajnálkozás vagy aggódás. Sokaknál ez életforma. Azokról az emberekről beszélek, akik maguk hordják a rőzsét saját máglyájukra. Akik abban hisznek, hogy a világ attól lesz jobb, ha feláldozzák önmagukat. De ez egy hatalmas tévedés. A világnak nem mártírokra van szüksége, hanem élő emberekre. Olyan emberekre, akik önmagukkal egyensúlyban vannak, akik élni akarnak, és élettel töltik meg más emberek lelkét is.
Szemetesládánk következő tétele egy olyan dolog, ami talán a legtöbb emberi kudarcért felelős: a kishitűség. Annyi ember bukott már el mindössze azért, mert nem hitt benne, hogy neki sikerülhet. De ahogy Henry Ford tömören és lényegre törően megfogalmazta: „Akár azt hiszed, hogy képes vagy rá, akár azt, hogy nem, igazad lesz.” A kishitű emberek egy olyan csónakban próbálnak átevezni a folyó túloldalára, amibe saját maguk fúrtak léket. És legtöbbször a saját csónakjuk elsüllyedése miatti lelki sérüléseikért mások lehúzásával próbálnak meg elégtételt venni.
Aztán van itt egy furcsa tétel, amit a legtöbben nem is gondolnak szemétnek. Sőt, kifejezetten értékként tekintenek rá, és próbálják egész életüket ezen érték köré felépíteni. Értéknek hitt szemetünk neve így hangzik: normálisnak lenni. Már kisgyermekként arra nevelnek minket, hogy álljunk be a sorba, legyünk olyanok, mint a többiek, mondjuk azt, amit a többiek, és gondolkozzunk úgy, mint a többiek. Aki kilóg a sorból, az rossz. Azt meg kell nevelni, vagy el kell távolítani. Mert az irányíthatóság alapfeltétele az azonosság. Ezért működnek az üres politikai propaganda beszédek, a semmitmondó ígéretekre épülő reklámok, vagy a népszerű ideológiai vagy egyéb mozgalmak. Mert ha mindenki azt gondolja, amit a szabályok szerint gondolnia kell, akkor a tömeg irányítható. A történelem rengeteg ilyen példát ismer, de nem kell messzire mennünk: ma is pontosan ez történik. És igen, kellenek bizonyos szabályok, de a legrosszabb, ami egy emberrel történhet az az, ha pontosan olyan, mint a többi.
Egy szintén ritkán beazonosított szemét az, ha nem valamiért, hanem valami ellen harcolsz. Rettegünk a ráktól vagy a szívinfarktustól, ezért lemondunk bizonyos ételekről; nem akarunk kövérek maradni, ezért megfogadjuk, hogy most aztán tényleg lefogyunk; elegünk van az egyik pártból, ezért inkább a másikra szavazunk, bármilyen is legyen az. Nagyon sokszor harcolunk valami ellen, nem pedig valami olyan célért, ami igazán fontos számunkra. Pedig nem az az igazi cél, hogy ne legyél rákos, ne kapj infarktust, ne legyél kövér, vagy ne egy hazug politikai rendszer áldozata legyél, hanem az a legfontosabb célod az életedben, hogy egészséges, boldog és kiegyensúlyozott ember legyél. Mert amíg valami ellen harcolsz, addig az tölti ki az agyadat, és ez korlátozni fog a céljaid elérésében. Ha viszont a célod pozitív, akkor a negatív gondolatok egyre kevésbé fognak helyet kapni az agyadban. Végre megindulhatsz előre.
De a negatív gondolatok nemcsak a saját életedre vonatkozhatnak. És ezzel el is jutottunk agyunk szemétdombjának következő nagy csoportjához: negatív gondolatok másokról. Ide tartozik a neheztelés, az irigység, a lenézés, a gyűlölet, és számos más kicsinyes emberi tulajdonság is. Ezek mind olyan érzések, melyek fölöslegesen emésztik fel rengeteg energiádat, és megakadályoznak abban, hogy a céljaidra összpontosíts. Mert aki számára igazán fontos valami, az nem téveszti szem elől a célt, és annyira elfoglalt önmaga fejlesztésével, hogy nem jut ideje másokat gyűlölni vagy irigykedni rájuk. Aki igazán tudja, merre tart, az nem fog semmi olyan gondolatvilágban elmerülni, ami nem juttatja közelebb a céljai felé.
És végül itt van még egy szemetünk, amivel nagyon kevesen képesek csak szembesülni: az ego. Saját büszkeségünk rengeteg olyan cselekedettől tart vissza minket, mellyel megmenthetnénk egy emberi kapcsolatot, elérhetnénk egy fontos célt, vagy tehetnénk egy lépést egy olyan irányba, mellyel egyértelműen elismerjük: hibáztunk. Mert hibázni nem szabad – ezt nevelik belénk gyermekkorunkban, és felnőttként is óvakodunk attól, hogy hibázzunk. Ha pedig mégis előfordul, akkor igyekszünk magyarázatot találni – általában egy külső tényező formájában. Magyarázatot, melyet nemcsak mások számára tákolunk össze, hanem sokszor önmagunknak is behazudjuk azt. Felejtsd el az ego-t. Nem vagy felsőbbrendű. Semmilyen élőlénynél nem vagy felsőbbrendűbb. Mindannyian hibázunk, mindannyian elbukunk néha, de épp ezek a hibák vezetnek el a sikereinkhez. De csak akkor, ha önmagunkba nézünk és változtatunk.
A szemét keletkezésének okai
Ahogy látod, sok a szemét. De mégis hogyan halmozódhatott ez így fel? Hogy jutott be egyáltalán ennyi fölösleges cucc az agyadba? A válasz egyszerű: félelem. Minden szemét a félelemből születik. Rengeteg félelmet hordozunk magunkban, és sokszor ezek olyan mélyen vannak, hogy nem is tudunk róluk. A legtöbb esetben egy-egy szemetet nem is tudunk az őt kiváltó félelemhez kapcsolni.
Az egyik legnagyobb félelemünk a változástól való félelem. Félünk az ismeretlentől, és ez egy genetikusan kódolt evolúciós védelmi mechanizmus, ami minden újra azt mondja: vigyázz! Az ősembernek résen kellett lennie, mert bármelyik szikla mögül kellemetlen meglepetésre számíthatott. Ma ha valakinek azt mondod: változtass az életeden – étkezz egészségesen, mozogj, vagy hagyd ott a munkádat, amit utálsz –, válaszként legtöbbször ezt kapod (kimondva vagy kimondatlanul): „Jaj, ne már!” De őseink nem mondhatták a kardfogú tigrisnek, hogy jaj, ne egyél már meg – nekik abban a pillanatban az életük volt a tét. Ma ugyanez a helyzet, csak a legtöbbször már nem egy-egy pillanaton múlik az életünk, hanem hosszútávú szokásainkon. Aki fél az ismeretlentől és inkább megmarad a megszokott szemétdombon, annak úgy száll el az élete, hogy nem marad ideje élni azt.
Egy másik nagy félelmünk a halálfélelem. Nehéz ezzel mit kezdeni, mert két nagyon erős összetevőre épül: egyrészt félünk attól, hogy vége lesz, másrészt teljes bizonytalanság van bennünk, hogy mi lesz azután. A haláltól való félelem rengeteg szemetet képes termelni az ember agyában: a kishitűségtől kezdve az aggódáson át az áldozat szerep felvételéig számos önmagunkat visszahúzó cselekedet ered innen. De ha helyreteszed ezt magadban, és elfogadod, hogy az élet játékszabályaiba nem tartozik bele a mindentudás képessége, akkor rengeteg szenvedéstől kíméled meg önmagad.
Félelmeink következő nagy csoportja a nem megfeleléstől való félelem. Ez szintén egy evolúciós segítő mechanizmusként alakult ki bennük, ugyanis a csoporthoz tartozás által sikeresebbé tudtunk válni a vadászatban, az eszközhasználatban, a termesztésben, és általában a fejlődés minden területén. De a csoporthoz tartozás vágya egyúttal egy görcsös megfelelési kényszert is hozott magával, amitől a legtöbb ember egész életében szenved. Inkább beállunk a sorba, még ha nem is illünk oda, csak fogadjanak el a többiek.
Félelem az élet értelmének hiányától. Ez a következő nagy félelmünk, ami annyi ember életét keseríti meg. Mert mélyen mindannyian azt szeretnénk, ha lenne valami értelme annak, hogy itt vagyunk. És bár sokszor érezzük boldognak önmagunkat, sokszor még valóban hasznosnak is, de mégis ott gyökerezik bennünk mélyen a félelem, hogy mindez hiábavaló. Pedig nem az. Minden egyes pillanat, amit boldogan töltesz, és amivel mások életét egy kicsit is boldogabbá teszed, az nem hiábavaló. Talán csak egy csepp a hatalmas óceánban, de az óceán pont ilyen cseppekből áll.
És végül van itt még egy félelmünk, ami tényleg csak kevesekben tudatosul: az önmagunktól való félelem. Igen, jól olvastad. Mindannyian félünk önmagunktól; egyrészt a rossztól, ami bennünk van, és amivel képesek vagyunk ártani önmagunknak és másoknak, másrészt viszont attól a jótól is, ami szintén bennünk van, és félelemre nem is adhatna okot. De hogy is van ez? Miért félünk a jótól? Miért félünk saját nagyszerűségünktől, azoktól az eredményektől, amiket képesek vagyunk elérni, és azoktól a magasságoktól, melyekbe képesek vagyunk felemelkedni? Miért félünk mindettől? Azért, mert felelősséggel jár. Aki egyszer teljesít, attól elvárják máskor is, hogy teljesítsen – és elvárja ő is önmagától. Félünk a rossztól, és félünk a jótól, ezért korlátozzuk magunkat a középszerűségre. De élni nem lehet finoman, csak mindent beleadva. Vállalva, hogy néha hibázol, néha elbuksz, és időnként olyan magasságokban szárnyalhatsz, amit nem biztos, hogy később meg tudsz ismételni. De az élet ilyen. És élni csak így érdemes.
Mi mást mondhatnék zárszóként, mint azt, hogy kezdd el kivinni a szemetet. Tudom, hogy nem egyszerű, azt is tudom, hogy sok időt és energiát igényel, egy valamit viszont Neked kell mindig tudnod: ami nem épít, az rombol.
Ha eljutottál idáig az olvasásban, akkor már többet tettél, mint az emberek többsége. A valódi munka azonban nem a cikk elolvasása volt, hanem az, ami most fog következni: fedezd fel és ismerd meg a félelmeidet, kapcsold össze őket a szemeteiddel, és kezdd el a takarítást. Vidd ki a szemetet, mert az életet nem túlélni, hanem élni kell. Élni tiszta szívből, lelkesedéssel, pozitív gondolatokkal, önmagadat és a környezetedet építve.
Gyújtsd össze a szemetedet, tedd be egy zsákba és vidd ki a kukába – nincs rá szükséged. Érezni fogod a csodálatos megkönnyebbülést, miután olyan terhektől szabadulsz meg, melyek létezéséről talán nem is tudtál, mégis folyamatosan visszahúztak. És ne csak egyszer takaríts, mert az kevés. Rengeteg szemét van mindannyiunk fejében, és folyamatosan újabb és újabb termelődik. Félelmeink időnként eluralkodnak rajtunk, és egy-egy rosszabb nap, vagy akár nagyobb csapás az életünkben újabb szemetet termel az agyunkban. Ezért fontos, hogy szokásoddá váljon a mentális takarítás. Vidd ki a szemetet, ha élni akarsz.
Te milyen szemetet találtál még önmagadban – vagy másokban? Oszd meg velünk alul a megjegyzéseknél.
Kocsis Gábor vagyok, mentális segítő, űrkutató mérnök, harcművész, stroke túlélő, a Beszélgetések a Kutyámmal c. könyv írója, a hasznaldfel.hu oldal létrehozója és írója. De ezek csak címkék. Sokkal fontosabbnak tartom azt, amiben hiszek: minden tapasztalatodat fel tudod használni önmagad fejlesztésére és az életed szebbé tételére. Ezt a szemléletet tanítom érthető formában, hatékony módszerekkel.
Nagyon- nagyon jó irás kedves Gábor! Összefoglalva minden, ami számít!
Szia, Gábor!
Kapaszkodj meg erősen, Drága ismeretlen barátom, mert most olyan mennyiségű és minőségű visszaigazolást készülök visszaadni az itteni munkásságodért, – ami persze nemcsak erre az írásodra vonatkozik, de nálam ennél kezdődött, – hogy a fal adja a másikat. Ha jól látom az eredeti közzétételed dátuma 2015.04.27. Azt nem állítom, hogy azonnal a retinám elé került a számomra az óta is igazodási pontként kezelt fenti írásod, de egészen biztos, hogy akkortájt egyszer csak beleszaladtam. És alapos emberként, a karakterek sokaságától nem megriadva, hanem inkább az írás tartalmi, mély mondanivalójában gyönyörködve – többször, hangsúlyozom többször elolvastam. Akkoriban épp tempósan zuhanóban volt az életem, de a gödör alja még messze volt. Én oda, 2015. december 10.-én érkeztem meg. Pont ugyanúgy lebénított és szinte reménytelenül megbetegített az a töménytelen mennyiségű szemét, – amit 45 éves koromig, lelkesen összelapátoltam és féltve őriztem rettentő sokáig – mint minden ember, aki nem takarít, sőt a takarítás gondolatáig sem jut el. Erdélyből származó, de ’91 óta Magyarországon élő – asztalos/belsőépítész vagyok. Az elején nem volt egy fáklyás menet itt integrálódni, a munkavállalás/tartózkodás dolgait rendbe tenni és miután az akkor hitt, könnyebb utat választottam, azazhogy kalapálunk okosba, feketén, Machiavellista vállalkozóknak, napi gázsiért – hát gondolom sejthető, hogy ez hosszú távon hová vezetett. Repültek az évek társadalombiztosítás és minden nélkül, miközben egyre tempósabban és magasabbra építettem a saját börtönöm, amibe ez által kerültem. Tettem mindezt úgy, hogy közben végig fennhangon toltam minden irányba, hogy – csak a szabadság, gyerekek! Időközben megmásztam a szakmai csúcsokat, mert alkotni mindig is szerettem és a mai napig imádok, de a 3-4 évente szétrohadó párkapcsolataim a rendezetlen viszonyaim meg a túltengő egómból következő általános süketség hatására mind kimúltak. Egyszerűen nem voltam hajlandó félni egy olyan dologtól, aminek még sose találkoztam a következményeivel. Aztán végre leértem a gödör aljára és a doki azt mondta, hogy Behterew kórom van slussz-passz. Addigra az összes fontos emberi kapcsolatom ugyanolyan fegyelmezetten feküdt a porban, mint jómagam 25 év, szívós munkássága után. És persze ez ilyenkor óriási szerencse, de akkor még mindig a félelem, a sértett kivagyiság és az egó irányított és nem tudhattam mekkora mázlim van. Elvonultam, de nem tudatosan, hanem a fenti életpálya szorított ki mindenhonnan. Egy csajtól a kezembe került, Brandon Bays – Belső utazás című könyve és miután azonnal elolvastam a kétségbeesett agyam rögtön összekapcsolta a könyv lényegi mondanivalóját a fenti írásod LÉNYEGÉVEL és elkezdtem a fárasztó kulimunkát. Minden reggel a kávém mellé elkezdtem képzeletben kihordani az életem szemetét. Minden egyes karcot a múltamból, az ilyen okok miatt megromlott emberi, családi, baráti és üzleti viszonyaimból rám maradt, fel nem dolgozott szemetet. Nagyon sok munka, ami nagyon sokáig tartott. Én úgy csináltam – lehet, hogy ezt már te is leírtad itt százszor, – hogy akiket/amiket képzeletben kihordtam reggelente, azoktól elsősorban bocsánatot kértem, biztosítottam a szeretetemről és én is bebocsájtottam nekik is meg magamnak is. A LÉNYEG: – amikor ennek a folyamatnak már majdnem a legvégére értem, akkor rájöttem, hogy már csak egyetlen kocka hiányzik az egész kirakósból. Az önzetlen szeretet, ami nélkül úgy éltem le közel 25 évet, hogy majdnem belehaltam. És amikor ez megfogalmazódott bennem, akkor az hajszálpontosan jókor, be is toppant az életembe és olyan erővel szabadított fel, hogy az leírhatatlan. Mindez, idén Január 28-án történt. Újjászülettem, megvilágosodtam tudom is én – nevezzük, aminek akarjuk. De az óta beindítottam vállalkozásokat, komoly találmányokon őszinte gyermeki szeretettel és a felfedezés kíváncsiságtól hajtva dolgozom – miközben van közük olyan horderejű dolog is, amivel már Elon Musk ajtaján dörömbölök, és nem azért mert meg akarok gazdagodni, hanem azért mert tudom, hogy neki most igen nagy szüksége van rám. Sőt azt is tudom, hogy valamikor mi még meg fogunk inni közösen egy kávét. Kacsintós szmájli, Gáborom!
Én is ma találtam rá erre a cikkre. Egyhuzamban végig olvastam. Nagyon jó! Könnyen érthető, szóval sokat segít. Köszönöm szépen. Mindig kapunk egy kis segítséget a jobbulásban, csak ne tévesszük szem elől a kitűzött célunkat!
Kedves Gabor!Koszonom hogy olvashattam az irasodat.Nagyon hasznos szamomra es nagyon igaz!Az en fejemben is halomszamra van a szemet.Mar el kezdtem kihordani,de meg nagyon sok munkam lesz a szemet hordassal.nagyon nehez el felejteni es tultenni magam azon negativ emberek viselkedesen akik minen evben meg keseritik az eletemet.akar anyagilag akar erkolcsileg.egyszeruen nem tudom ezt a szemetet kihordani a fejembol mert ezek a negativ energia vampir emberek a munka miatt akadnak a horogra minden evben.A masik problemam pedig az egeszsegem.Volt 2016-ban egy mell mutetem.azota felek hogy barmi bajom lesz ezert mindenfele betegseggel jaro gondolatkavarog a fejembe.nehezen hordom ki a felelem szemetet.minden nap van vali bajom,minden nap faj valamim,es ez sajna nem jo.Tisztaban vagyok azzal hogy azt kapom amit gondolok,hogy a vonzas torvenye mukodik,epp ezert nem tudom hogy kezdjek hozza hogy ha lehet akkor csak is pozitiv legyen a gondolatom.Ehhez szeretnek egy kis segitseget, utmutatast kepni hogy hogyan is kezdjek hozzahogy vegre teljesen jol erezzem magam.koszonettel:Eva.
Nagyon jó ! Elgondolkodtató! Köszönöm hogy rá találtam és felnyitotta a szemem
Kedves Gábor!
Már többször írtam itt hozzászólást, azonban választ mindeddig nem kaptam tőled. Most is leszögezem, nagyon jók az írásaid. A mostani is, kivéve az evolúciós magyarázatot. Én tudom magamról (és ez nem önhittség), hogy Istennel Isten remekműve vagyok, Isten nélkül azonban semmi. Jó tippet adtál, hogy mentálisan takarítsam ki a szemetet az elmémből, megkísérlem megtenni. Mindig tudom hasznosítani az írásodat. A kulcsmondat ebben, “Ami nem épít, az rombol!” Igen, rombolás helyett mindig építeni kellene. Ez olyan, mint amikor felkapcsolod a villanyt, akkor eltűnik a sötétség. A sötétség és a világosság nem tud megférni egymás mellett. Így van ez az elmével is. Kapcsoljuk fel a villanyt, hogy világosságban élhessünk. Köszönöm az írásaidat.
A már megszerzett tudást sem mindig használjuk. Miért? A pillanatban nem vagyunk mindig ott, ha mégis, akkor pedig nincs elég hitünk hozzá, esetleg félünk. Ezért jó üzlet ez a pénzért észt osztóknak! Tisztelet a kivételeknek 🙂
Kedves Gábor! Köszönöm, hogy ezt leírtad és megosztottad velünk. Nem mondom, hogy a legjobb szemétgyűjtő vagyok, de ha lassan is elkezdtem kihordani a “szemetet”. További sok sikert kívánok a küldetésedhez. Z
Jó írás! Köszönöm! Ezekre a mondatokra 2016 januárjában nagy szükségem lett volna! Hogy úgy “rendesen” kivigyem a szemetet! Viszont ezek örökérvényű gondolatok. Hálásan köszönöm 🙂
Kedves Gábor!
Elolvastam a cikket, nem egyszer, nem kétszer! Ízlelgettem, “rágcsáltam” ês nem tudtam betelni vele! Nekem is sok szemetem van, volt. Olvadás közben jöttem rá, hogy néhányat már sikerült kidobnom, csak nem tudatosult bennem, hogy én éppen “takarítok”. Nagyon szépen köszönöm, hogy felnyitottad a szemem, és mostmár tudatosan, odafigyelve tudom “kivinni a szemetet”! Nagyon jó, hasznos cikk, nekem sokat segített! Köszönöm! Még nagyon sok ilyen értékes, hasznos írást kívánok! 😃 További szêp napot! Üdv: Csilla
Kedves Gábor! Egy újabb csodálatos írás! Úgy kellett, mint egy falat kenyér. Mostanában én is “takarítok”. Nagyon nehéz, mert sokszor érzem azt, hogy teljesen magamra maradtam. A környezetem néha furcsán néz rám. De tudom, hogy jó úton haladok. Sok pozitívumot is tapasztalok az életemben. Köszönöm Neked még egyszer ezeket a fantasztikus írásokat! Isten áldjon Téged ezért! Szeretettel üdvözöllek: Zsuzsanna
Kedves Gábor!
Nagyon szépen köszönöm ezt a csodálatos irást. Végre úgy érzem ez által,hogy valami felrázott! Tényleg igaz,hogy az ember elvan a kis világában,bár tudja,hogy valami nem jó,mégsem tesz ellene! Te segitesz az embereknek észhez térni,elindulni egy igaz,jobb élet felé és hálát érzek irántad! Csak azt sajnálom,hogy kevesen veszik a fáradtságot,ami nem fáradtság,hogy végig olvassák irásod.Sajnálom,hogy az emberek ennyire bele vannak fásulva a saját kis világukba,de tudod mit? Megtanitottál kilépni a sorból és ha ezt egyedül teszem, akkor is meglépem, mert való igaz,hogy a sorsunk kovácsai mi magunk vagyunk. Egy csepp az óceánban,de az óceán ilyen cseppkből tevődik össze.Gyönyörű hasonlat,amit nem lehet elferditeni,mindig tiszta gondolat marad!Még egyszer köszönök szépen mindent!Kivánok Neked erőt egészséget a további munkádhoz és persze a hátralevő életedbe. Sok ilyen emberre lenne szüksége a mai világnak.Köszönöm.Maradok Tisztelettel. Zoltán
Kedves Gábor ! Az irásid a szivem legmèlyèig hatolt köszönöm ,hogy elolvashattam !Rengeteg kèrdès fogalmazódott bennem is meg mint az előttem szólókban .Hogyan fogjak hozzá milyen eszközzel mikènt mikor? Nagyon sok szemetem van ami hosszú èvek óta rág ès emèszt ès megkeserít minden nap .Kemèny gyerekkorom volt 4 gyerekkènt egyedül álló anyával ,nehèz házasság majd nehèz kapcsolatok mibden tèren ! Nem tudok elszakadni a nekem ugyse lessz jobb gondolattól hisz ebben èlek 44 ève. Tudom kishitű vagyok de hogy ne legyek az ezekkel a lelkemben fejemben? Most èr vèget egy 41 hónapig tartó szerelmi kapcsolatom külső szemèlyek behatása miatt fèlek nagyon mèlyre kerülök újra .Mit ès hogyan tegyem hogy ez ne vagy legalább ne olyan kemèny legyen mint előzőekben? Köszönöm hogy meghallgattál.
Kedves Ildikó Szabóné amit írtál azzal én teljesen egyetértek.A gyerekeink és az unokák nem akarják megérteni hogy hogyan is működik az életünk.Csak a bulik érdeklik meg a szórakozás italozás SAJNOS mert nem látják a kiutat ami a jővőbe vezet.Szerintem ezt kellene nekik megtanítani ami itt az írásokban megmutatja az utakat hogy mere kell menünk hogy elérjük a céljainkak.Én ezeket azelőtt soha nem hallottam de mégis elrtem sok célomat mert kitartottam az álmaim mellett és egyik a másik után megérkezett az életemben.ezek az írások mutatták meg hogy mi is történt velem amit akkor tettem.A türelem és a ktartás lépésről lépésre.
Engem iszákos nevelőszülők neveltek fel,sok verést kaptam és nem vettek fel egyetlen iskolában sem de voltak álmaim és mentem elérni őket.Nem adtam fel őket és mindig tovább mentem ha valami nem úgy alakult min az elképzeltem.És láss csodát egyik a másik után beteljesült.Most nyugdijjas koromban még több időm van arra hogy csak az álmaimnak éljek erre koncentráljak és itt is haladok előre.Hálás vagyok a teremtőnek aki mindig megsegít a bajban és ezzel a segítséggel leküzdöm az akadályokat.Köszönöm hogy elmondhattam és remélem segíthettem valakinek ak az útját keresi.Tisztelettel Klára Zimmerman
Kedves Gabor!
Hiszek a csodakban,és mivel minden reggelem ezzel a tudattal kezdődik….Hiszem,hogy ma valami csodalatos dolog fog történni velem…meg is történt!
Olvashatom gondolataid,tanacsaid…Elképesztő!A legjobbkor!Mert hat ugye véletlenek nincsenek!:)
Úgy érzem,jó úton haladok,sőt,tudom..A szemét 80%-a kidobva…
Legnagyobb feladat,mint oly sokunknak az igazi cél,célok megtalalasa még hatra van,de oly nagy mértékben inspiralódtam írasaidtól,hogy hat lovas szekérrel sem lehetne megallítani,marmint engem..:):)
Halasan köszönöm Neked,..no és Magamnak..:)
Udvözlettel
Zsóka
Kedves Gábor! Mi, a mai ötvenesek-hatvanasok felneveltünk egy generációt, akik még nem egészen nőttek fel önmagukhoz. Akkor élték a kamaszéveiket, amikor minden változóban volt körülöttük, egy bizonytalansággal és baljós jelekkel teli világba cseppentek a szüleik. Mindennapossá vált a munkanélküliség, létbizonytalanság árnyékolta be a biztosnak hitt jövőt. Hallatlan erőfeszítéssel taníttattuk az Önök generációját – már akik idejében felismertük -, hogy ebben a változó, globalizálódó világban csak nyelvtudással és minél magasabb iskolai végzettséggel lehet előre jutni, az unokáinkat felnevelni. Igen, az unokáinkat, mert ősi kód az emberben, hogy mindig a következő nemzedékre gondol. Ehhez nem kell ideológiákat gyártani, ez így működik, amióta világ a világ. Közben elkövettünk egy óriási hibát: a sajátunknál magasabb életszínvonalat teremtettünk meg a gyerekeinknek, a felelősség nagy részét átvállaltuk, létre hoztuk a „mamahotelt”, akkor is támogattuk az önálló családot alapító csemeténket, amikor már-már magunkra sem jutott. Az addigi anyagi egyenlőségben hirtelen óriási szakadék keletkezett, és nem azt nézték, mennyit dolgoznak a szüleik azért, hogy őket tisztességben felneveljék, hanem azt, hogy másoknak mennyivel többre, jobbra telik: „mi a menő, a király, a sirály”.
A felelősséget és az addigi erkölcsöket nem is nagyon akarták vállalni, túl korán kezdték a szexuális életet, és ehhez képest későn választottak párt. Anyagi okokra hivatkozva 30-40 évesen vállalták az első gyermeket, ha egyáltalán eljutottak ennek a gondolatáig. Sokan világgá indultak, pedig itthon kellett volna megmutatniuk, hogy képesek egy szebb jövőt megálmodni, felépíteni a gyerekeiknek.
Elfelejtették a népmesék, a közmondások és szólások igazságát, pedig évszázadokon, talán évezredeken át gyémánttá csiszolt tapasztalatot, bölcsességet hagytak örökül: a legkisebb királyfi, a legszegényebb legény kerül ki győztesen, hiszen ők tanultak meg küzdeni a céljaikért. Nem gátlástalanul harcoltak meg a jussukért, hanem az igazság, a jóság, az emberség és a szeretet fegyverével győztek. Hol van már a régi közmondások igazsága, amikor a bank viszi a hőn áhított kocsit, lakást?: „Addig nyújtózkodj, ameddig a takaród ér!”
Fiatal felnőttként ledöntötték az összes tabut, megtépázták a Tíz parancsolatot, és most a romok fölött állva keresik a felelőst. Az internetes portálokat pásztázva összekaparják egymás tapasztalatait, hivatkoznak néhány nagy szaktekintélyre, és szüleiket kíméletlenül kategóriákba sorolva szemükre, szemünkre hányják sorsuk sanyarúságát. „Ki vagy te, hogy megmondd nekem?! – kérdezik. „Nem tartozom neked semmivel!”- vágják a képünkbe. „Az anyád vagyok, aki megszült, aki ringatott, mesélt és megpróbált becsületesen, szeretetben felnevelni. Az apád, aki éjt-nappallá téve dolgozott, hogy Te többre vihesd. A szülő, az idősebb fél, akinek ha hálával nem, de legalább tisztelettel tartoznál” – válaszolnánk nekik, ha adnának rá lehetőséget és meghallgatnának minket.
Eddig jutottunk. Világmegváltó gondolatok röpködnek az interneten, nem kell gondolkodni, kész szavakat adnak egymás szájába, és közben nem veszik észre, hogy az egyik próféta a lelki nyugalom és béke keresése közben rákos lett, a másik stroke-ot kapott. Gyerekeiket gyakran a bölcsőde, óvoda vagy méregdrága bébiszitter gondjaira bízzák, mert élvezni kell a pillanatot, megkeresni és megvalósítani önmagukat.
Mi lesz akkor, ha felnő az unokáink nemzedék? Milyen kategóriákat állítanak majd fel ők?
Kedves Gábor. Én is most bukkantam rá erre az írásra, és nagyon sok mindenben magamra ismertem benne. Nagyon jól megfogalmaztad ami szinte minden bennem is van.
Az előttem szóló Rita írásában szinte mintha én írtam volna . Nagyon sok mindent kipróbáltam már én is, Vettem felnőtteknek színező könyvet, egy idő után nincs hozzá türelmem , vagy régebben futottam azt szerettem csak erősebb ugye a kényelem . És van mikor nagyon jól érzem magam és van mikor szinte szét tudnék robbanni olyan feszült vagyok . Ezekre a helyzetekre mit tudnál javasolni? Ja és olvasni sincs türelmem/ Könyveket./Pedig szeretek. . Teljes káosz az életem. Nem vagyok már fiatal és nem akarok egyedűl maradni öregkoromra. Kérlek pár tanáccsal tudnál engem is biztatni ? Köszönöm előre is a válaszodat. Látod én is teljes káosz vagyok . Ahogy ez a levél is. De ez vagyok én a jelen helyzetemben . Köszönöm Csilla
Kedves Rózsa,
nagyon szívesen! Nagyon örülök, hogy hasznos volt, és köszönöm szépen, hogy olvas/olvasol. 🙂
Szép napot kívánok!
Gábor
Kedves Gábor!
Nagy örömre szolgált ez az írás!
Fantasztikus igazságokat tár fel!
Csak annyit szeretnék mondani, hogy hálás köszönetem!
Üdvözlettel: Rózsa
Kedves Orsi,
nagyon örülök, hogy itt ragadtál, köszönöm szépen, hogy olvasol. 🙂 A véletlenekben egyébként én sem hiszek, gondolom Te is ezért tetted idézőjelbe. 🙂
A takarítás egy folyamat, szerintem soha nem is fejeződik be, mert mindig termeli a szemetet az agyunk. Csak már egyre kevésbé lesz megterhelő, részben azért, mert már kevesebb termelődik újra, részben pedig azért, mert természetes alapállapotunkká válik az, hogy rendszeresen önmagunkba nézzünk, és kitakarítsuk a fejünkből, ami nem oda való.
Köszönöm szépen, hogy ajánlottad az oldalt, felírtam és megnézem. 🙂 Hamvas Béla tényleg rendkívül mély gondolatokat adott a világnak, pontosabban azoknak, akik nyitottak rá, és akik hajlandóak munkát fektetni abba, hogy megértsék. “Az ősök nagy csarnoka” számomra elég munkás volt helyenként, de rengeteget adott, és sokszorosan megérte. 🙂
Azon vagyok, hogy hasonló színvonalon írjak, ahogy eddig is, illetve folyamatosan fejlődve emelni tudjam a színvonalat. Köszönöm szépen, hogy írtál, és hogy olvasol. 🙂
Legyen nagyon szép napod!
Gábor
Kedves Gábor!
Először is, hadd köszönjem meg ezt a cikket – “véletlenül” tévedtem ide, és itt ragadtam. 🙂 Röviden hozzászólva: a takarítás nálam évek óta folyamatban van – és mennyi, mennyi van még… hajjaj 🙂 Viszont roppant tudatosan csinálom. Persze, nem volt ez mindig így. És azt sem mondanám, hogy könnyű. 🙂
De amiért írok: ha bővebben érdekel a buddhizmus, nézegesd aA Tan Kapuja Buddhista Főiskola oldalát, könyveit. http://www.tkbf.hu/konyvtar/konyvajanlok
És persze Hamvas Béla forever! Itt figyel vagy három kötet a polcon, de még egy icipicit várok vele, hogy a maga teljességében tudjam élvezni.
Ugye írsz majd még ilyen jókat?
Kedves Rita,
nagyon örülök, hogy tudok segíteni az írásaimmal. 🙂 Ha már felismerted, hogy hol tartasz és mik a gyengeségeid, akkor a legfontosabb lépést megtetted. Tudom, hogy nehéznek tűnik felállni és beleugrani az ismeretlenbe, és sokan választják inkább a megszokott rosszat, mintsem hogy szembenézzenek a félelmeikkel, de ha szembenézel velük, akkor rá fogsz jönni, hogy a legtöbbnek nincs is semmilyen alapja. Általában azért tűnnek olyan félelmetesnek, mert a jelenlegi állapotunkat hasonlítjuk a problémamentes állapothoz, és a különbség túl hatalmas és ijesztő. De az igazán fontos eredményeket soha nem lehet pillanatok alatt elérni. A kulcs a fokozatosság és a következetesség. Szerintem ne akarj egyből nagyot ugrani, hanem mindig egy kicsit változtass, és mozdulj ki a komfortzónádból. Ha nem látod a célodat, akkor kezdj el kipróbálni minél több dolgot, és keresd azokat a tevékenységeket, amiket igazán szeretsz, és ahol hasznosnak érzed Magad. Itt írtam néhány gyakorlati tanácsot arról, hogy hogyan tudsz elindulni: http://hasznaldfel.hu/2015/12/mennek-en-de-merre-avagy-hogyan-talald-meg-a-sajat-utadat.html
Ami pedig a szemét kiürítését illeti, itt is egyrészt a fokozatosság a lényeg, másrészt pedig az, hogy ne valami ellen akarj küzdeni, hanem inkább töltsd meg a fejed minél több pozitív, építő gondolattal, és olyanokkal vedd magad körül, akik szintén így gondolkodnak. Egy idő után nem fog hely maradni a félelmeidnek és a negatív érzéseidnek. 🙂
Köszönöm, hogy megírtad a gondolataidat, és azt is, hogy olvasol. 🙂
Legyen szép napod!
Gábor
Kedves Gábor!
Szinte mindegyik cikkedet elolvastam. Keresem az utam, jelenleg egy mély magánéleti válságban vagyok. Rengeteget tanultam a cikkeidből, de sajnos még mindig a halogatásnál, a fotelbe ülésnél tartok. Megakadtam, szívom magamba a bölcs gondolatokat, de valahogy nem tudok túllépni. Szomorú dolognak tartom, hogy nem találom sem az életem célját, sem azokat a dolgokat, amelyek örömet okoznak, padig 53 éves vagyok. Igen sajnos az én fejem is tele van szeméttel, de a kiürítés módját egyenlőre nem találom. Sokat panaszkodom, tehetetlennek tartom magam és vágyom egy jobb életre, de nem teszek igazából semmit sem érte. Köszönöm, hogy leírhattam a gondolataimat. Rita
Szia, nagyon örülök, hogy hasznos volt az írásom. 🙂 Nyugodtan írj nekem a hasznaldfel@gmail.com címre, és ha tudok, szívesen segítek.
Legyen szép napod! 🙂
Gábor
Szia nagyon tetszett az írásod, végigolvastam.Mindig is tudtam hogy sok szemét van a fejemben,de mindig halogatom a takarítást.Jó lenne privátban írni,talán akkor jobban megértenél,az email címemre írj.
Köszönöm szépen Marika, nagyon örülök, hogy hasznos volt. 🙂 Én is időről időre emlékeztetem magamat olyan dolgokra, amiket már megtanultam, de valamilyen oknál fogva meggyengülök belül átmenetileg. Tényleg fontos, hogy frissen tartsuk azokat a gondolatokat, amik segítenek átlendülni egy-egy nehézségen, amikor épp adódik.
Csak gratulálni tudok a cikkhez! Minden sorát végig olvastam. Sok ismerős és hasznos elemet találtam benne, amire érdemes odafigyelni, a cikk iró soraiban rejlő szavaira, mit segítségül kínál, érdemes arra összpontosítani. Összességében nem érzem magaménak és kifejezetten rám vonatkozónak az írást, de találtam érdekes gondolatokat, amik nagyon tetszenek, és megfogtak, sőt igaznak találtam. A szövegkörnyezetből kiragadva is élhetnek önálló életet, mert úgy érzem, hogy magamra nézve hasznosan tudom alkalmazni. Köszönöm a hasznos gondolatokat, elmentem, és menetközben is kiragadva és visszaolvasva tudni fogom használni saját céljaimra.
Bocsi, utólag vettem észre, hogy filmet kértél, nem könyvet. Kim Gidok filmjét tudom ajánlani: “Tavasz, nyár, ősz, tél… és tavasz” a címe. Nagyon szép film, és szerintem sokat megmutat a buddhizmus lényegéből.
Köszönöm szépen, és örülök, hogy tetszett. 🙂
Nincsenek véletlenek. 🙂 Azért vagyok jártas benne (már amennyire jártas vagyok, de ez mindig relatív), mert érdekel, és mert szükségem volt rá. Csak buddhizmusról szóló teljes művet nem olvastam, csak sok helyről fogadtam be gondolatokat, amik a buddhizmusra építkeznek. És ugyanígy tettem más irányzatok esetében is, egyik mellett sem kötelezem el magam kizárólagosan. Ha mélyen érdekel a téma, akkor ajánlok egy könyvet, amiben a buddhizmus mellett, a Védákról és a többi nagy ősi tanításról is szó van (tematikusan, és igen komoly szinten): Hamvas Béla – Az ősök nagy csarnoka. Egyáltalán nem egy könnyű, elalvás előtti olvasmány, de szerintem nagyon megéri. 🙂
Ó, ezt a cikket is végigolvastam, és az előttem levő hozzászólókhoz hasonlóan reagáltam, úgyhogy már le sem írom, mennyire tetszik amit írsz.
az viszont nagyon tetszik, hogy Csíkszentmihályitól idézel, vagy az ő elméletének egy darabját feleleveníted, és így meg is kérdezném, hogy te tanultál pszichológiát, vagy csak véletlenül vagy jártas ezekben a dolgokban?
És azt is látom, hogy buddhista világnézettel kapcsolatos dolgok is fellelhetőek az irományaidban. Ezek honnan származnak? Tudnál ajánlani jó buddhizmusról szóló filmet? vagy akármit a kelet kultúrákról? keresgéltem, de semmi jót nem találtam.
köszi előre is, szuper vagy, és innen küldöm a hatalmas szeretetet!
Kedves Niki,
én a magázásnak eleve nem tartom értelmét, fölösleges protokollnak tartom. Persze nem tegezek le olyan embert, akit az illem szerint magázni kell, de csak azért, hogy ne sértsem az ő személyiségét, ha számára ez fontos. A tiszteletet tegezéssel is tökéletesen meg lehet adni, a forma csak külsőség, mindig a tartalom számít.
Teljesen igazad van, az elmélet semmit nem ér gyakorlat nélkül. Szoktam gyakorlati tippeket is adni, de egy ilyen írásnak megvannak a maga korlátai. Amit itt olvasol, az mindenkihez szól, a gyakorlati megvalósítás viszont nem szólhat mindenkihez, mert ahogy Te is írtad, sokfélék vagyunk, és ami az egyik embernél működik, az a másiknál nem. Ezért bánok óvatosan a saját gyakorlati tapasztalataim leírásával is, mert vannak, akik nem a saját útjukat keresik, hanem valaki másét próbálják járni. Én például harcművész vagyok, és az önkifejezés, a megnyugvás, az adott pillanat megélése és a folyamatos fejlődés nálam a harcművészetben is megjelenik. De van, aki rajzol, énekel, vagy bármi mást tesz, amivel nemcsak jól érzi magát, hanem az önkifejezésben és a fejlődésben is segíti. Én úgy érzem, hogy ez a kulcs. Csíkszentmihályi Mihály “Flow” elméletének is pontosan ez a lényege: a cél annak az állapotnak az elérése, amikor magával ragad az “áramlat”, amikor nem létezik a külvilág, csak az adott pillanatot éled meg a maga teljességében, egy olyan cselekvés által, amit igazán szeretsz csinálni. Ha megtalálod ezt a tevékenységet (vagy tevékenységeket), amiben őszintén képes vagy kifejezni önmagadat, akkor képes leszel befelé nézni, és nem kívül keresni a megoldást. Ahhoz, hogy a szemetet ki tudd takarítani (és ezt rendszeresen meg tudd tenni, mert az életünk során mindig keletkezik újabb), szeritem első lépésként tedd fel magadnak a kérdést: Mi az, amit igazán szeretek csinálni? Ha ez megvan, akkor már tudod, hogy miért élsz. Aztán így folytasd: Tényleg csinálom ezt? És ha igen, akkor teljes szívemből csinálom ezt? Ha nem, akkor miért nem? Mennyire erős a kifogásom?
Ha megvan, hogy mit szeretsz igazán csinálni, akkor egyre jobban elkezded tudatosan észrevenni a szemét a fejedben, ami megakadályoz abban, hogy igazán élj. És ha fontosabb a cél, mint a bent lévő szemét, akkor szembe fogsz nézni a félelmeiddel, megtanulod elfogadni a múltadat és értékelni a jelen pillanatot, és szép fokozatosan ki fogod tudni takarítani a szemetet.
A félrenevelés és a gyerekkori trauma az egyik legnehezebben kitakarítható szemét. Sokan azt javasolják, hogy engedd el a múltadat és lépj túl rajta. Én máshogy látom. Szerintem a múltunk hozzánk tartozik, és az első lépés ennek elfogadása. Karold fel a múltadat, mert az is a részed, és kezdj vele valamit, ami miatt később őszinte szeretettel azt mondhatod: örülök, hogy így alakult. Itt írtam erről korábban:
http://hasznaldfel.hu/2014/03/uton-egy-szebb-mult-fele.html
Azzal, hogy felismerted, hogy van bent szemét, az első és legfontosabb lépést már megtetted. Azzal, hogy felismerted, hogy csak Te vagy képes változtatni az életeden, képessé váltál arra is, hogy megtaláld a saját utadat. Én nagyon szívesen leírom a gondolataimat, de ezek még mindig csak az én gondolataim. Ettől függetlenül, ha elindulsz ezen az úton, és közben felmerülnek benned kérdések, nagyon szívesen válaszolok arra, amire tudok, hátha segítenek abban, hogy megtaláld önmagadban a megoldást egy újabb akadály leküzdésére. Mert a megoldás mindig önmagunkban van, de ha segítünk egymásnak, akkor könnyebben észrevehetjük azt. 🙂
Kedves Gábor!
Olvastam már hasonló témájú cikkeket, olvasás közben egyre jobban buzog bennem a tettvágy, hogy “Igen, most változtatni fogok magamon!” aztán a végére érek és itt maradok egyedül a “Hogyan?” kérdéssel. Vidd ki a szemetet. Mégis hogy? Mi a módszer a bennünk lévő rengeteg félelem, gyerekkori trauma, félrenevelés és a saját rossz beidegződéseink kiírtására? Meditáció, sport, pszichológus? Gondolom ez is egyénfüggő, és mindenki személyre szabott módszert talál. Mégis kíváncsi lennék, hogy mondjuk Te (remélem nem baj hogy tegezlek) mit javasolnál?
Kedves Anna,
köszönöm szépen, nagyon megtisztelő, hogy egy édesanya a legfontosabb dologban, gyermekei nevelésében az én írásomat is hasznosítani tudja. És nagyon jót mosolyogtam a kis lazításon is. 🙂 Csodálatos, hogy ilyen tudatosan neveli a gyermekeit, és úgy indítja el őket a saját útjukon, hogy bármilyen akadállyal képesek legyenek szembenézni. Szerintem ez a legtöbb, amit egy anya megtehet. Nagyon köszönöm, hogy mindezt megosztotta velem, és hogy megosztja a gondolataimat a gyermekeivel. 🙂
Kedves Gàbor!
Csodàlattal olvastam iràsàt. Az elottem szolohoz hasonloan szupernek tartom. Arra gondoltam késziteni fogok a gyerekeimnek egy kis konyvet vagy fuzetet, amiben mindenféle az életunket életbevàgoan és gyokeresen befolyàsolo iràsokat fogok osszegyujteni. Ezek kozott elokelo szerepet és helyet szànok ennek a fenti iràsnak. Persze lazitani is fogok kozben beszurva, hogyan készul a jo piskota vagy hogyan ultessenek gyumolcsfàt 🙂 Es persze tudom, hogy nehéz lesz nekem is a sok szemetet kivinnem, de a fentiek kozul màr néhànyat rendszeresen probàlok kikuszobolni, kivinni és gyerekeimnek is adagolom. Persze ahogy mindenki sajàt maga legjobb ugyvédje, azt gondolom mindenki sajàt magànak a legjobb szemetese 🙂 is. Gratulàlok, hogy ilyen jol megtudja ezeket a dolgokat fogalmazni ! Es orulok, hogy van ilyen ember, aki nemcsak magàval van elfoglalva, hanem segit màsoknak is felismerni azt, amit o tud és hasznàl. A segités màr onmagàban emeli az élet értelmét és teljesen màs életet él, aki segit màsoknak ugyanannyit segit sajàt magàn is. Meg egyszer le a kalapokkal On elott!
Köszönöm szépen Kata, örülök, hogy hasznos volt számodra. 🙂 Szerintem azt érdemes végiggondolnod, hogy miért vágysz olyan emberre, aki számára Te nem vagy fontos. Általában két oka szokott lenni ennek: az ego és a félelem. Az ego azt mondja, hogy az nem lehet, hogy én ne legyek fontos valakinek. Értéktelennek érzed magad azért, mert valaki számára nem vagy értékes. De a Te értéked csökkent valójában ezáltal? Olvasd el ezt a tanmesét, pontosan erről szól: http://hasznaldfel.hu/2015/06/mennyit-ersz-mint-ember.html
Az ego “szemetét” az elfogadással tudod kitakarítani. Egyrészt fogadd el önmagadat, mert ha megérted azt, hogy nem mások által válsz értékessé, hanem Te már most egy értékes ember vagy, akkor nem fogsz függeni másoktól. Másrészt fogadj el mindenki mást is olyannak, amilyen, és akkor nem lesznek elvárásaid velük szemben. Aki szeret Téged, azt őrizd meg az életedben, de ne várd el, hogy olyan ember szeressen, aki nem akar szeretni. Ilyen emberre nincs szükséged az életedben. Még ha meg is kapnád, gondold meg, milyen egy olyan emberi kapcsolat, ami nem a kölcsönös, felszabadult, őszinte érzésekre épült… Sajnos nagyon sok ilyen kapcsolat van, de ezek vagy hamar szétesnek, vagy szép lassan megölik az ember lelkét. Ennél Te többet érdemelsz.
A másik ok a félelem. Félünk a bizonytalanságtól, félünk attól, hogy egyedül maradunk, hogy nem találunk olyan jót, mint akire most vágyunk, és annak ellenére, hogy ő nem vágyik ránk, félünk elhagyni a biztos szenvedést a bizonytalan jó irányába. De a biztonság mindig csak illúzió, a természetben nem létezik ilyen. Bertrand Russel szavaival: “A legtöbbet azok kockáztatják ezen a világon,
akik soha a legkisebb kockázatot sem vállalják.”
A vágyadat nem kell lecsendesítened, sőt, nagyon nem jó lecsendesíteni, mert az nem más, mint elfojtás. Az elfojtás pedig mindig kijön valamilyen formában: vagy betegség, vagy egy aberrált, önmagadat és másokat pusztító viselkedésformában. Annyit kell megérteded, hogy Te nem konkrétan arra a személyre vágysz, hanem azokra az értékekre, amiket benne látsz. Olyan értékeket viszont sok más emberben is megtalálhatsz, és lesz köztük olyan is, akinek Te kellesz. Azt írtad, hogy 1-2 éve azt hitted, kihalt belőled a vágy, most mégis újra érzed magadban. Ebből én azt gondolom, hogy Te is megéltél már nagyon kemény dolgokat az életedben, de a szíved nagyon a helyén van, és próbálkozol, nem adod fel, képes vagy szeretni még óriási csalódások után is. Önmagadat is szeresd, ne csak másokat, és bízz is magadban, hogy megtalálod azt az embert, aki önmagadért szeret, és nem azért, mert Te azt szeretnéd, hogy szeressen. És ez nem csak párkapcsolatra igaz, természetesen. Ne fojtsd el a vágyadat, hanem változtasd meg az irányát: ne egy olyan ajtón dörömbölj, amit bezártak előtted, hanem olyan ajtót keress, amit csak miattad nyitnak ki.
Engedd el az ego-t és nézz szembe a félelmeiddel, én ezt javaslom. Csináld azokat a dolgokat, amiket igazán szeretsz, legyél olyan emberekkel, akik szeretnek Téged, és engedd el azokat, akik számára nem vagy fontos. Mert azt az időt, amit elpazarolsz rájuk, soha nem fogod visszakapni. Ne utólag bánd meg, hogy túl sokat szenvedtél és elfelejtettél élni, hanem kezdd el most, lépj ki a biztos rosszból, és csak egyetlen dolgot dönts el magadban: addig nem adod fel, amíg meg nem találod a jót.
Egyáltalán nem voltál zavaros, köszönöm, hogy leírtad a gondolataidat. 🙂
Szuper írás, nagyon pontosan összefoglaltad a boldogulás alapszabályait, köszönet érte. Az én életemben is nagyon sok dolog van, ami nem működik (sőt pillanatnyilag túl sok), viszont a fenti szemétfajták közül már elég sokat “kivittem”, így inkább látom ezekben a megoldandó feladatot, mintsem a sorscsapást.
Az én problémám a vágy. Iszonyatosan tudok vágyni dolgokra- nem tárgyakra, hanem például egyes emberek társaságára. van egy pont, ahol már nem Te számítasz, hanem a másik ember akarata, vagy vágya. Az meg egy büdös nagy nem. És tudom h le kéne szarnom (ahogy ezt egy szintén zseniális írasban tanácsolod) de nagyon szenvedek tőle. (És az sem megoldás, hogy ne vágyjak- h engedjem el, vagy csendesítsem le a vágyat- mert alapvetően örülök, h képes vagyok ennyire vágyakozni, mivel 1-2 éve már azt hittem, minden igazi vágy végleg kihalt belőlem. ) Bocs ha kicsit zavaros volt, amit írok