Mit fognak gondolni rólam, ha elmondom a véleményemet?
Felvegyem ezt a ruhát? Hogy fognak nézni rám az emberek?
Egyek még egy süteményt, nehogy megsértsem a vendéglátómat?
Szociális korlátok. Önkéntesen hordott bilincs, melynek a kulcsát Te magad nyeled le. Ha azon görcsölsz, hogy mit gondolnak rólad az emberek, akkor nemcsak improduktív, hanem szomorúan fájdalmas életcélt is választottál magadnak.
Én addig is nyugodt szívvel vagyok az a furcsa és modortalan bunkó, aki elmondja a véleményét, aki nem foglalkozik azzal, hogy a számára nem fontos emberek mit gondolnak róla, és aki nem eszik pusztán udvariasságból. És akinek ezzel problémája van, az az ő problémája, nem az enyém.:)
De honnan indul, és miért alakul ki ez a görcsös megfelelési kényszer, mely annyi terv, álom és lehetőség gyilkosává válik? Hogyan lesz egy ambíciókkal és reményekkel teli, lelkes gyerekből egy mások véleménye miatt feszengő, megkeseredett, görcsös emberi lény? Hol veszíti el azt a rengeteg lehetőséget, mely az életében adódhatott volna?
A kisbaba sírni kezd a villamoson. Az anya pedig rettentő kínosan érzi magát és próbálja elhallgattatni a gyereket. Talán nem is fontos, mi a baj, mit akar jelezni a kicsi, csak az, hogy minél hamarabb elterelődjön az emberek figyelme róluk.
A gyermek később iskolába kerül, ahol az egyik óra épp unalmasra sikerül – elkezd hát beszélgetni és hülyéskedni a padtársával. Megy az intő, probléma megoldva. Mert az óra jó, a gyerek a hülye.
A gyerek aztán felnőtté érik, és mostanra már igazán megtanulta, hogy minél kevésbé észrevehető, annál kisebb az esélye, hogy baj lesz. Igyekszik jó fogaskerék lenni a munkahelyén, követi a divatot – legyen az öltözködés, TV által közvetített kulturális kincs, vagy az éppen aktuális világnézet –, és követi a többieket. Most már ő maga vágja le saját szárnyait – és ösztönösen próbálja levágni mindenki másét, aki úgy érzi, szárnyalni szeretne.
Amikor megszületsz, mindenki izgalommal vegyes örömmel várja, mikor nyitod ki végre először a szádat és mondasz valamit. Bármit. Aztán néhány év múlva megtanítják Neked, hogyan fogd be a szád – és lehetőleg tartsd is úgy, ha valamit máshogy gondolsz, mint ami az elvárás.
Felelj meg! Felelj meg a társadalomnak, felelj meg az ismeretlen és ismerős „vezetők” elvárásainak, felelj meg az utcán veled szembe jövő idegennek! Ne lógj ki a sorból, ne alkoss saját véleményt, és véletlenül se kérdőjelezd meg a status quo-t! Legyél normális!
Az üzenet egyértelmű: aki kilóg, az értéktelen. Ezt nevelik beléd kisgyermekként, és ezt a zsákot cipeled magaddal egész életedben. De a zsák egyre nehezebb lesz. Vagy eldobod, vagy összeroskadsz alatta. Mindenképpen ki fogsz lógni, csak idő kérdése.
Aki kilóg, az értéktelen. Valójában azonban másról van szó: aki kilóg, az veszélyes. Veszélyes, mert nem irányítható; nem alkalmazható rá a jól kitalált sablon, nem lehet terelni a csordával. A legveszélyesebb „nem normális” emberek pedig azok, akik ezt tudják magukról és nyíltan felvállalják, hogy nem férnek bele a sablonba. Mernek önmaguk lenni, mernek gondolkozni, és folyamatosan keresnek. Keresik, hogy hogyan tehetik jobbá a környezetüket és hogyan lehetnek ők maguk is boldogabbak. És ez a keresés magában foglalja azt is, hogy kérdőjelet tesznek oda, ahova az őket irányítani próbálók pontot tettek. Ezért veszélyesek. És ezért nem normálisak.
„Normálisnak lenni annyit jelent, hogy felveszed a ruhádat, melyet a munkádhoz vásároltál, végighajtasz a városi forgalomban az autóddal, melynek részleteit még mindig fizeted – mindezt azért, hogy megtartsd az állásodat, ami ahhoz kell, hogy ki tudd fizetni a ruhádat, az autódat és a házadat, melyet üresen hagysz egész napra, hogy megengedhesd magadnak, hogy benne élj.”
Ellen Goodman
Mi is a normális? Mindannyian furcsák vagyunk valamiben. Az átlagember statisztikai fogalom. Képzeld el, ha mindenki mindenben átlagos lenne! A művészet halála. Minden művészeté, beleértve az emberi kapcsolatok művészetét is. És miután eltemettük a kreativitást, mi is befekszünk a közös sírba, hogy csendesen halálra unjuk magunkat.
Megteheted, hogy a standard emberi (?) lény köntösébe bújva élve eltemeted magad. És miután lejárt földi pályafutásod, szép csendben eltűnsz anélkül, hogy bárki is emlékezne rád. De ez nem baj. A baj az, hogy az egyetlen lehetőségedet vesztegetted el. Az élet olyan, mint egy pénzérme: sokféleképpen elköltheted – de csak egyszer.
Ne azért küzdj, hogy normális legyél! Küzdj azért, hogy a lehető legjobban hasznosítsd azt, amiben nem vagy normális. Karold fel és szeresd a különbözőségedet! Fordítsd a saját hasznodra és teremts belőle valami értékeset a környezeted számára. Sokkal jobb, ha csak kevés ember marad melletted, aki önmagadért szeret, mint hogyha utálod magadat azért, hogy mások szeressenek.
„Az embernek csak olyan mértékig kellene elfogadnia a közvéleményt, ameddig az megóvja az éhezéstől és távol tartja a börtöntől. De bármi, mely ezen túlmegy, önkéntes alárendelődést jelent egy szükségtelen zsarnokságnak, és egész biztosan ártalmas az egyén mindenfajta boldogságára nézve.”
Bertrand Russel
Ha a környezeted nem fogadja el, hogy különbözöl, akkor sajnos rossz környezetben vagy – legyen az ország, munkahelyi vagy egyéb közösség, barátok, vagy család. A kultúrának, mely nem fogad el más kultúrát, nincs létjogosultsága.
Ha valaki azt mondja rám, hogy nem vagyok normális, mindig azt válaszolom: igazad van! És a legkevésbé sem szeretnék normális lenni.
Kocsis Gábor vagyok, mentális segítő, űrkutató mérnök, harcművész, stroke túlélő, a Beszélgetések a Kutyámmal c. könyv írója, a hasznaldfel.hu oldal létrehozója és írója. De ezek csak címkék. Sokkal fontosabbnak tartom azt, amiben hiszek: minden tapasztalatodat fel tudod használni önmagad fejlesztésére és az életed szebbé tételére. Ezt a szemléletet tanítom érthető formában, hatékony módszerekkel.
Írásaim
Amikor életed legmélyebb pontján jársz, két dolog történik. Egyrészt érzéketlenné
Tovább
Vannak dolgok, amik nincsenek benne a tananyagban, pedig sokkal fontosabbak,
Tovább
Mahatma Gandhi a 20. század egyik legbölcsebb és legemberségesebb szellemi
Tovább
Képzeld el, hogy azt csinálod, amit szeretsz. Nem érdekel, hogy
Tovább
Fogyasztói társadalmunknak van egy nagyon veszélyes mellékterméke: miközben a pénzt
Tovább
Nem mindig könnyű azokkal, akiket szeretünk. Általában a hozzánk legközelebb
Tovább
❤
Gábor, köszönöm a gondolatokat . Maga az hogy megkérdőjelezünk dolgokat amikre a legtöbben azt a választ adják hogy :de hiszen ez a szokás, már tettünk valami jót. Ugye ?
Én elfogadom azt a kultúrát,amelynek a kultúrahordozói az utcára vizelnek,és ürítenek,akik kultúrális szocializációjuknál fogva olyan hangosan kommunikálnak,hogy akaratlanul is összerezzenek,és menekülési útvonalat keresek.Elfogadom,de nem kívánok a közelükbe kerülni,és azt se szeretem,ha betörnek az az életterembe.Ha nem itt születtek,akkor pedig éljenek a saját hazájukban a saját szokásaik szerint.Ha odamegyek,én is tiszteletben tartom azokat,de inkább nem megyek oda.Viszont ha ők jönnek ide,akkor alkalmazkodjanak,és ne a vendéglátó alkalmazkodjon a vendéghez.
Kedves Gábor!
Akár hányszor meglátom megosztva ezt az írásodat mindig elolvasom és segít, hogy ne adjam fel – látom azt mások is vannak ilyen cipőben. A társadalom sablon beidegződései egyre rosszabbak ilyen szempontból. Ami nem olyan mint ők az már “rossz”, szerintük. Inkább nekik kellene nyitni egy kicsit a másabb felé 🙂
Jómagam is gyerekkoromtól egészen a mai napig megkapom a jelzőt: “Olyan Furcsa vagy”! :/ hozzátéve piszkáltak, kiközösítettek, megvertek nem is egyszer- a fiúk is (lány vagyok). Sosem tudtam rendesen barátkozni, mert mindig az lett a vége, hogy kihasználtak, elkerültek, viccet csináltak a viselkedésemből – elmondásuk alapján olyan izé vagyok. Nem is szóltak hozzám miután lefestettek rólam magukban egy képet aztán egymás között azon csámcsogtak , persze ami nem is én vagyok, aztán mikor meg kérdeztem tőlük miért van ez? (Miért tartanak furcsának és izének?) Egyik se tudott rá válaszolni. De azért röhögtek rajtam. És tulajdonképpen akár hova megyek mindehol ez van. Már nem is nagyon kommunikálok emberekkel. Max a családdal, vagy aki odajön esetleg, de olyan akivel el lehetne menni ide-oda (mozi, séta stb) olyan senki nincs. És akármibe szeretnék belekezdeni nem sikerül. Meglátják bennem ezt az úgy mond furcsaságot és elfordulnak tőlem. Tehát egy szólván meg se akarnak ismerni. Mély megfelelési vágy alakult ki ez miatt, sok agyalás stb. Kérdésem:
Mi olyan utálni való az emberben ilyenkor? :/
Üdv.: Orsi
Kiss Z. 🙂
Bizony nem minden no olyan!! Vannak koztuk erzok is.
Azok a nok egy “mas kategoria”, akik szeretik felhivni magukra a figyelmet. — Az EGO!!
Szia Gabor 🙂
Furcsa dolog furcsanak lenni. Megdobbento masok szamara, nem fer ossze a tarsadalmi normakkal, “nem beallni a sorba”!! – az meg egyenesen elfogadhatatlan!
Nagyon igaza van Ellen Goodman-nek!!
A rabszolgatartas eltorlese ota sokkal tobb a rabszolga, mint addig. Bar az emberek azt hiszik szabadok! 🙁 Ez egy onkentesen vallalt rabszolgasag. Sokmindent motival a penz. Penz hajhaszas, amiert az egeszsegevel fizet, vagy az eletevel. A megelheteshez viszont nelkulozhetetlen, ezert kenytelen elmenni es dolgozni “erte”. (bar a munka erteke sokkal tobb, mint amennyi a jovedelem utana.) 🙁
Azt gondolom, azok az emberek akik valamiben kiemelkedot alkottak, egy dologban kulonboztek a tobbitol. Nem voltak hajlandok beallni a sorba!! Es sokkal eredmenyesebb volt a sajat utjuk a “kilogni a sorbol”. 🙂 Meg akkor is ha ezt ebben az orszagban soha nem ertekeltek! 🙁
Udv. Rozika.
Sokan azért nem mernek vagy akarnak kilógni a sorból, mert az gondolják, hogy ez a választás biztonságos, megvédi őket. Elmondom, hogy engem egyáltalán nem védett meg. Hiába ügyeltem rá, hogy mit gondolnak rólam mások, egy nap arra eszméltem, hogy nem maradtak barátaim. Hiába akartam megfelelni minden munkahelyi kollektívának, lehettem én akármelyik cégnél a legszorgosabb, leglojálisabb dolgozó, egy nap arra eszméltem, hogy nincs állásom. Szóval az a tapasztalatom, hogy próbálhatsz “normális” lenni és várhatsz a buksisimire, de nem így működnek a dolgok. Akkor pedig ennyi erővel simán járhatom a saját utamat is.
“A kisbaba sírni kezd a villamoson. Az anya pedig rettentő kínosan érzi magát és próbálja elhallgattatni a gyereket. Talán nem is fontos, mi a baj, mit akar jelezni a kicsi, csak az, hogy minél hamarabb elterelődjön az emberek figyelme róluk. ”
Tévedés ! Nem minden nő viselkedik így. A nők nem egyformák. Van olyan nő, aki azt szereti, ha minél többen figyelik.
Nem tudom, miért, de megosztom a következő idézetet, amit nem én írtam, de akár rólam is szólhatna:
“Ahol felnőttem a tér egy kis csoda
Szinte égig ért a sok bérpalota
S ha ma felnéznek rám egy csak az oka
Hogy felnőtt hát az nem lettem soha”
Igen, egy bizonyos pontig egyet értek az írással. Merj különbözni a többségtől, tarts ki a saját elveid mellett, stb. Azonban ugyanez a gondolkodás veszélyes utakra is elvezethet. Ha a saját elveimhez alkalmazkodok, ki szab nekem törvényt? Honnan fogom tudni, hogy mi a jó és mi a rossz, mi a helyes és mi a helytelen? Mi az ami tiszta és mi az ami gonosz? Egy bizonyos törvényre igen is szükség van, amit az ember vagy elfogad a társadalom normáitól is feljebb valónak vagy sem. Ez vagy a saját magam által kiokoskodott elvek rendszere vagy pedig ISTEN törvénye. Őt nem szabad kihagyni a játszmából. Isten teremtett engem, Ő a világ URA, és ezért természetesen sokkal jobban tudja bárkinél, hogy mi a jó és mi a rossz, így a tökéletes megoldás, ha az Ő törvényeit követjük és NEM MÁST!!! Sem azt, amit én magam ki tudnék okoskodni és azt sem, amit a társadalom elvárna tőlem. Ha a társadalom elvárása és Isten parancsa között átfedés van, akkor úgy fogok tenni, ha viszont a kettő ellent mond egymásnak, akkor ISTEN törvényét kell követnem, mert tudom, hogy az úgy helyes és nem máshogy!!
Kedves Gábor…
Teljesen egyetértek az egész irásodban, szerintem ez tökéletesen így van, és még a példák is….(Ellen Goodman és Bertrand Russel gondolatai). Miért? Hát mert én “mindig” kilógtam a sorból, (amiért mindigre hálás leszek a szüleím tanitására), ezt nevelték belém (pont forditva mint mondod…” aki kilóg, az értéktelen. Ezt nevelik beléd kisgyermekként..”
Épp erre megjegyezték…”légy önmagad mindig, ameddig nem bántasz senkit, ne törödj a világal” amit nem is kellet többször mondaniuk, mert már genetikailag már olyanak is mutatkoztam :), elismerem hogy nem volt sem régen sem ma, könnyü dolog, de nekem igen, mert soha nem jelentet egy “cipelö zsákot”, mert szerencsére csak azzokal hagytam magam körülvéve, akiknek egyértelmü velem a gondolkozásük, érzésük, cselekvésük, stb..
Köztük feletteseim a szakmámban, barátaim, pár kapcsolataim, stb… (persze hogy soha nem volt pénz hiányom, és ezért tán könnyebben tudtam “mozogni” és nem törödni hogy a társadalomnak tetszik e vagy nem), de akár hogy is, mindig jól sikerültek a dolgaim az életben, épp ezért, mert soha nem hagytam magam befolyásolni a ” mit gondolnak, mondanak, hogy néznek, stb…”
..és büszke is vagyok (ezt nem hiúságból mondom) hogy soha nem voltam sem vagyok irányítható és nem lehet terelni a csordával, tök igazad van…..” aki kilóg, az veszélyes”, ezt tapasztaltam sokszor, mert sokban “éreztem” hogy veszélyben érezték magukat velem szembe… pedig nem harapok 🙂
Ha nem baj, egy pár részét ennek elviszem spanyol leforditásra, remélem ez nem zavar téged, ha úgy lenne, kérlek figyelmeztes róla.
Örvendek újra a világos és okos meglátásodra!
PD) Hozzá teszem hogy egy Dél Amerikai lakó magyar vagyok, habár ismerem és voltam is többször Mo-n.
Azok közé az emberek közé tartozom én is, akik mindig kilógtak a sorból. Nem szélsőséges hülyeségeket csináltam, még csak nem is polgárpukkasztásból viselkedtem a “normálisoktól” eltérően, hanem csak ösztönösen másként gondolkoztam és gondolkozom. Például jógacsoportba jártam még a szocializmusban, ami akkor gyanús dolog volt. Be is épült közénk a pártbizottságról valaki, aki azt figyelte, hogy meg akarjuk-e dönteni a rendszert. Akkoriban még az volt a dicsőség, ha valaki egy munkahelyen élte le az életét, ezért rosszallóan néztek rám, hogy 3-4 évenként munkahelyet, sőt szakmát változtattam. Egyszerűen az volt ennek az oka, hogy amit már csak rutinból csináltam, az nem érdekelt. Minden szakmához új diploma kellett, erre meg egyenesen úgy néztek, mint valami betegségre. Ma ugyanerre már biztatják az embereket. A normák mindig egy adott kor normái, tehát nem abszolútumok. Az ember legyen hű önmagához akkor is, ha ezért kinevetik, kicsúfolják azok, akik a közösség elvárásaihoz igazodnak. Az oka ennek az, hogy csak így érzik magukat biztonságban. Az ára: lemondanak önmagukról.
Nagyon szívesen. 🙂
Kedves Gábor, köszönöm ezt az írást. Én “normális” próbálok lenni, rengeteg energiám megy el rá, hogy a társadalom által megjelölt kaptafára felhúzzam magam nap mint nap. És ettől rettentően szenvedek. Nem volt ez mindig így. De sokszor megtapasztaltam, hogy az igazság kimondójának nincsenek barátai. És bizony az sem jó, nekem nem. Hát, nem könnyű furcsának lenni 🙂
Nagyon komoly – hasznos írás – aki az inspirációt nem veszi – arra még vár egy két kellemetlen év ezen a bolygón…
A világot mindég a kihívásokat kereső emberek vitték előre – az most nem ecsetelem hogy jó vagy rossz irányban.
Tény viszont, hogy a tömeg a tömeghipnózis a direkt és indirekt programozás következménye. Aki nem programozható – az csak azért van – mert tudtosan cselekszik a beszerzett informácók birtokában. Minél jobb az információ, annál jobb az élete, mert azt gyakorlatba ültetve sokkal látványosabb ereményeket szül , mint amire az átlagok képesek.
Köszönöm az írást – csak ajánlani tudom mindenkinek!
Megint csak egy szuper írás:nagyon sok olyan ember él a közelemben,aki azt nézi,hogyan kell beszélnie,hogyan cselekedjen,csakhogy “megfeleljen” a környezetének.Milyen megalázó ez az egész!
A társadalom kívánja ezt tőlünk,vagy a benne élő emberek sokasága?Abnormális az,aki a tömegben önfeledten el tud merülni egy fülhallgatóval és a ritmusra riszálja magát és le se szarja,hogy kinevetik?Nem is merek továbblépni,mert annyi sok kicsi dolog van,mely ehhez kapcsolódna.Csak a lényeg,hogy manapság van egyfajta elvárás,s ahhoz kell hogy tartsyuk magunkat?de hát röhej ez az egész!
Nincs abban semmi rossz,ha valaki nem ért egyet másokkal és ezt kiejti a száján.Sajnos azt kell inkább írnom,hogy KI MERI EJTENI a száján,mert ugye akkor lehurrogják,vagy azt mondják rá,hogy nem normális stb.
Gábor írásai pont azért jók,hogy mi,akik olvassuk és tanulunk ezekből,MÁSOK LEGYÜNK,ne olyanok,mint a többiek.Mindannyian egyediek vagyunk,s szerencsére ezért különbözünk másoktól,hát akkor minek is szajkózzuk ugyanazt?nem igaz?
Manapság félnünk kell attól,hogy a véleményünket kimondhassuk?Ha igen,pont ezt a félelmet kell legyőznünk!
Köszönöm!
Köszönöm.
Köszönöm szépen Gyula, nagyon örülök, hogy tetszett. 🙂
Jó és érdekes irás nekem tetszik
Teljes mértékben egyetértek. George Bernard Shaw szavai jutottak eszembe: “Nem azért hagyjuk abba a játékot, mert megöregszünk, hanem azért öregszünk meg, mert abbahagyjuk a játékot.”
Egyébként meg ha másoknak problémája van Veled, az az ő problémájuk. 🙂
Egy dolog egy olyan szabály ami mások vagy épp saját életedet óvják és egy dolog az aféle emberek által megszabott hülyeségek pl hogy egy ember miként öltözködik vagy hogy miket szeret stb.
Például ott van jó magam meg jó pár hozzám hasonló ember akik szeretika japán kultúrát és annak gyümölcseit például animációs filmjeit (az az anime) képregényei vagy játékait. Mi az első reakció egy középkorú embernél ilyenkor? “Nem vagy te túl öreg már ehhez?” “Miért nézed azt a kínai szart?”
Nem lesz egyetlen felnőtt se gyerekes azért meg rajzfilmet néz, vagy azért mert leül és játszik valamit. Ha öt ez köti le szabad idejében miért olyan bántó más embereknek? Elég szomorú gondolkozású az olyan ember aki elvesz magától minden szórakozást mert a társadalom azt várja el tőled
Köszönöm Gábor 🙂
Nagyon jó kérdés, Ildy. Én úgy gondolom, hogy amíg van, aki fel akarja és fel is meri tenni ezt a kérdést, addig nem reménytelen a helyzetünk. 🙂
Tökéletesen felismertető gondolatvilág. 🙂 Érdemes jó mélyen elgondolkodni azon, hogy ha hamis a történelmünk, hamis a vallásunk, hamisak az ünnepeink, hamis a gazdaságunk… Mitől lennénk igaziak?
Az embert az empátia, együttérzés, közösségi gondolkodás tette emberré (nem a beszéd!). Mára mindez kiveszett belőlünk. Mára csak ego van, önzés Életünket értéktelenül, tartalom nélkül, képmutató módon, “színt játszva” éljük … A kérdés már csak az:, hogy emberek vagyunk-e még?
Kedves Judit, köszönöm szépen, és örülök, hogy hasznosak számodra az írásaim. 🙂 Tetszik a hozzáállásod, mert tényleg nincsen jó rossz nélkül, és valójában a jó és a rossz fogalma is csak a fejünkben van. Aki meglátja a lehetőséget a problémákban, az tényleg bármire képes megoldást is találni. Köszönöm, hogy olvasol, és én is nagyon sok boldogságot kívánok Neked! 🙂
Kedves Gábor , Mostanra már elég sok írásod olvastam,és nagyon hasznosnak találom. A saját tapasztalatom alapján mondhatom hogy a probléma nagyon jó,mert amikor eljutunk a megoldáshoz CSODÁLATOS élményekben van részünk,amit soha nem tapasztaltunk volna meg probléma nélkül. További csodás életet kívánok
Kedves Zotya,
köszönöm az elismerést, és az építő jellegű hozzászólást is. Egyetértek, hogy kétélű fegyver próbálni segíteni másoknak. És valóban mindig lesznek olyanok, akik annyit fognak meghallani belőle, amennyit ők szeretnének, és nem annyit, amennyit mondok. Ők tényleg el fogják dobni a szemetet az utcán, és nem fogják betartani az értelmes szabályokat sem. Ha ezt az én írásom hatására teszik meg, akkor megteszik bárminek a hatására, amibe épp bele akarják magyarázni az igazukat. Nem is akarom kivonni magam a felelősség alól, mert tudom, hogy vannak emberek, akiknek hiába mondanék bármit. Csak azon lehet segíteni, aki készen áll arra, hogy változtasson önmagán.
Ezért nem azokra az emberekre koncentrálok, akik folyamatosan azt lesik, hol találnak önigazolást a saját szánalmas cselekedeteikre, hanem azok az emberek érdekelnek, és azokhoz szólok, akik szeretnének tenni önmagukért és a környezetükért is. Ezt minden egyes írásomban ki is hangsúlyozom, de mindig lesznek olyanok, akik szelektálnak a szavak között.
Másrészt viszont nem aggódom ezek miatt. Csinálják! Csinálnának nélkülem is, és csinálni fogják akkor is, amikor már rég elfelejtették, mit olvastak itt. Az internet tele van szeméttel, ahogy tele van értékkel is. Mindenki maga dönti el, mit vesz magához belőle.
Ha csak egyetlen embernek is tudok segíteni abban, hogy értékesebbé tegye a saját és környezete életét, akkor már megérte. És hiszek benne, hogy ha segítjük egymást, akkor egyre több olyan ember lesz, aki értéket tud teremteni. De ehhez az kell, hogy éljük, ne csak túléljük az életüket. Ami az egyenrangúságot illeti, egyetértek. Az egyenrangúság viszont nem egyenlő az egyezőséggel. A sablonokba kényszerített emberek soha nem fogják egyenrangúnak érezni magukat azokkal, akik sablonokba kényszerítik őket.
Az egyszerű szabály két szóban: ne árts! Ahogy a cikkben is írtam, fordítsd a hasznodra a különbözőségedet és teremts belőle értéket a környezeted számára. Mindig lesz olyan, aki ezt nem akarja megérteni. Őket nem tudom, és nem is akarom meggyőzni. De mindig lesznek olyanok is, akiknek szükségük van segítségre, hogy leküzdjék a nehézségeiket az életükben. Nekem megéri. 🙂 És hiszek benne, hogy azoknak is, akik hasonlóan gondolkoznak.
Ez nagyon szép gondolatok gyűjteménye, de amilyen hasznos lehet egyes önbizalomhiányos embereknek, olyan káros sok rossz értékrendet maga elé állító személynek. -mert, aki alábecsüli magát /alaptalanul/, annak jogos pozitív hatás, viszont aki a média, társadalom, stb. hatásainak hála már eleve egy önmagát túlbecsült értékrenddel él, annak tovább mélyíti a rossz világlátását! Nagyon jók ezek a önbizalomfejlesztő dolgok, de szerintem mindegyikben meg kellene említeni, hogy van egyfajta viselkedési norma, egy kulturális szabályrendszer, egy közösségi kapcsolatrendszer, aminek akármilyen rosszul hangzik is, de vannak törvényszerűségei és szabályai, amiknek illik megfelelni. Az, hogy az utcán nem szemetelek, már egy szabályrendszer és sokan lehet úgy értelmezik ezeket az inspiráló gondolatokat, hogy nekik nem kell ezzel foglalkozni, mert épp arról van szó, hogy ki kell kerülniük a sablonosság alól! Mérnök ember lévén nem feltétlenül értek egyet azzal, hogy egyfolytában mindenki azzal nyomja tele a különböző médiákat, hogy mindenki el van tiporva és mindenkinek ki kell bontakoznia, miközben a kibontakozókból lesznek sokszor az eltiprók, miután rájuk nem vonatkoznak szabályok, ők különlegesek.
Szabályokra igenis szükség van. Ha nem lennének szabályok és szabályrendszerek, akkor összeomlanak a civilizált társadalmunk. Ahogy a természetben, akár atomi szinten is vannak írott és íratlan szabályszerűségek, úgy a társadalomban is szükség van rájuk!
Az, hogy nem eszek még egy sütit, hogy a sértődést elkerüljem, pl. két oldali dolog. Ha én foglalkozom a másik érzéseivel, nem akarom megbántani, akkor oda-vissza alapon a másik fél is legyen tekintettel az én érzéseimre, miszerint nem kérek több süteményt. Sokkal nagyobb szükség lenne megértő, humánusabb, “egyenrangúságra” nevelő tanításokra, gondolkodásra…
Ennek ellenére respect a szerzőnek! 🙂