Furcsának lenni egy nem normális társadalomban

Írta: | 2014-04-14
Mit fognak gondolni rólam, ha elmondom a véleményemet?
Felvegyem ezt a ruhát? Hogy fognak nézni rám az emberek?
Egyek még egy süteményt, nehogy megsértsem a vendéglátómat?
Szociális korlátok. Önkéntesen hordott bilincs, melynek a kulcsát Te magad nyeled le. Ha azon görcsölsz, hogy mit gondolnak rólad az emberek, akkor nemcsak improduktív, hanem szomorúan fájdalmas életcélt is választottál magadnak.
Én addig is nyugodt szívvel vagyok az a furcsa és modortalan bunkó, aki elmondja a véleményét, aki nem foglalkozik azzal, hogy a számára nem fontos emberek mit gondolnak róla, és aki nem eszik pusztán udvariasságból. És akinek ezzel problémája van, az az ő problémája, nem az enyém.:)
De honnan indul, és miért alakul ki ez a görcsös megfelelési kényszer, mely annyi terv, álom és lehetőség gyilkosává válik? Hogyan lesz egy ambíciókkal és reményekkel teli, lelkes gyerekből egy mások véleménye miatt feszengő, megkeseredett, görcsös emberi lény? Hol veszíti el azt a rengeteg lehetőséget, mely az életében adódhatott volna?
A kisbaba sírni kezd a villamoson. Az anya pedig rettentő kínosan érzi magát és próbálja elhallgattatni a gyereket. Talán nem is fontos, mi a baj, mit akar jelezni a kicsi, csak az, hogy minél hamarabb elterelődjön az emberek figyelme róluk.
A gyermek később iskolába kerül, ahol az egyik óra épp unalmasra sikerül – elkezd hát beszélgetni és hülyéskedni a padtársával. Megy az intő, probléma megoldva. Mert az óra jó, a gyerek a hülye.
A gyerek aztán felnőtté érik, és mostanra már igazán megtanulta, hogy minél kevésbé észrevehető, annál kisebb az esélye, hogy baj lesz. Igyekszik jó fogaskerék lenni a munkahelyén, követi a divatot – legyen az öltözködés, TV által közvetített kulturális kincs, vagy az éppen aktuális világnézet –, és követi a többieket. Most már ő maga vágja le saját szárnyait – és ösztönösen próbálja levágni mindenki másét, aki úgy érzi, szárnyalni szeretne.
kilogni_a_sorbol
Amikor megszületsz, mindenki izgalommal vegyes örömmel várja, mikor nyitod ki végre először a szádat és mondasz valamit. Bármit. Aztán néhány év múlva megtanítják Neked, hogyan fogd be a szád – és lehetőleg tartsd is úgy, ha valamit máshogy gondolsz, mint ami az elvárás.
Felelj meg! Felelj meg a társadalomnak, felelj meg az ismeretlen és ismerős „vezetők” elvárásainak, felelj meg az utcán veled szembe jövő idegennek! Ne lógj ki a sorból, ne alkoss saját véleményt, és véletlenül se kérdőjelezd meg a status quo-t! Legyél normális!
Az üzenet egyértelmű: aki kilóg, az értéktelen. Ezt nevelik beléd kisgyermekként, és ezt a zsákot cipeled magaddal egész életedben. De a zsák egyre nehezebb lesz. Vagy eldobod, vagy összeroskadsz alatta. Mindenképpen ki fogsz lógni, csak idő kérdése.
Aki kilóg, az értéktelen. Valójában azonban másról van szó: aki kilóg, az veszélyes. Veszélyes, mert nem irányítható; nem alkalmazható rá a jól kitalált sablon, nem lehet terelni a csordával. A legveszélyesebb „nem normális” emberek pedig azok, akik ezt tudják magukról és nyíltan felvállalják, hogy nem férnek bele a sablonba. Mernek önmaguk lenni, mernek gondolkozni, és folyamatosan keresnek. Keresik, hogy hogyan tehetik jobbá a környezetüket és hogyan lehetnek ők maguk is boldogabbak. És ez a keresés magában foglalja azt is, hogy kérdőjelet tesznek oda, ahova az őket irányítani próbálók pontot tettek. Ezért veszélyesek. És ezért nem normálisak.
„Normálisnak lenni annyit jelent, hogy felveszed a ruhádat, melyet a munkádhoz vásároltál, végighajtasz a városi forgalomban az autóddal, melynek részleteit még mindig fizeted – mindezt azért, hogy megtartsd az állásodat, ami ahhoz kell, hogy ki tudd fizetni a ruhádat, az autódat és a házadat, melyet üresen hagysz egész napra, hogy megengedhesd magadnak, hogy benne élj.”
Ellen Goodman
Mi is a normális? Mindannyian furcsák vagyunk valamiben. Az átlagember statisztikai fogalom. Képzeld el, ha mindenki mindenben átlagos lenne! A művészet halála. Minden művészeté, beleértve az emberi kapcsolatok művészetét is. És miután eltemettük a kreativitást, mi is befekszünk a közös sírba, hogy csendesen halálra unjuk magunkat.
Megteheted, hogy a standard emberi (?) lény köntösébe bújva élve eltemeted magad. És miután lejárt földi pályafutásod, szép csendben eltűnsz anélkül, hogy bárki is emlékezne rád. De ez nem baj. A baj az, hogy az egyetlen lehetőségedet vesztegetted el. Az élet olyan, mint egy pénzérme: sokféleképpen elköltheted – de csak egyszer.
Ne azért küzdj, hogy normális legyél! Küzdj azért, hogy a lehető legjobban hasznosítsd azt, amiben nem vagy normális. Karold fel és szeresd a különbözőségedet! Fordítsd a saját hasznodra és teremts belőle valami értékeset a környezeted számára. Sokkal jobb, ha csak kevés ember marad melletted, aki önmagadért szeret, mint hogyha utálod magadat azért, hogy mások szeressenek.
„Az embernek csak olyan mértékig kellene elfogadnia a közvéleményt, ameddig az megóvja az éhezéstől és távol tartja a börtöntől. De bármi, mely ezen túlmegy, önkéntes alárendelődést jelent egy szükségtelen zsarnokságnak, és egész biztosan ártalmas az egyén mindenfajta boldogságára nézve.”
Bertrand Russel
Ha a környezeted nem fogadja el, hogy különbözöl, akkor sajnos rossz környezetben vagy – legyen az ország, munkahelyi vagy egyéb közösség, barátok, vagy család. A kultúrának, mely nem fogad el más kultúrát, nincs létjogosultsága.
Ha valaki azt mondja rám, hogy nem vagyok normális, mindig azt válaszolom: igazad van! És a legkevésbé sem szeretnék normális lenni.
Ha Neked hasznos volt, másoknak is az lehet. Segíts eljuttatni hozzájuk is!
Kocsis Gábor mérnök, harcművész, stroke túlélő, a Használd fel oldal létrehozója és írója. Saját tapasztalataira építve próbál inspirálni és segíteni másokat is, megmutatva, hogy minden tapasztalatot fel tudunk használni önmagunk fejlesztésére, életünk és környezetünk jobbá tételére.

    Együtt többet tehetünk!

    Ha Te is így gondolod, csatlakozz azokhoz, akik értesülnek az új írásokról!

    Én sem szeretem a levélszemetet, tőlem sem fogsz kapni.

    Még több inspiráció:

    Related Post

19 gondolat ehhez az íráshoz: “Furcsának lenni egy nem normális társadalomban

  1. Zotya

    Ez nagyon szép gondolatok gyűjteménye, de amilyen hasznos lehet egyes önbizalomhiányos embereknek, olyan káros sok rossz értékrendet maga elé állító személynek. -mert, aki alábecsüli magát /alaptalanul/, annak jogos pozitív hatás, viszont aki a média, társadalom, stb. hatásainak hála már eleve egy önmagát túlbecsült értékrenddel él, annak tovább mélyíti a rossz világlátását! Nagyon jók ezek a önbizalomfejlesztő dolgok, de szerintem mindegyikben meg kellene említeni, hogy van egyfajta viselkedési norma, egy kulturális szabályrendszer, egy közösségi kapcsolatrendszer, aminek akármilyen rosszul hangzik is, de vannak törvényszerűségei és szabályai, amiknek illik megfelelni. Az, hogy az utcán nem szemetelek, már egy szabályrendszer és sokan lehet úgy értelmezik ezeket az inspiráló gondolatokat, hogy nekik nem kell ezzel foglalkozni, mert épp arról van szó, hogy ki kell kerülniük a sablonosság alól! Mérnök ember lévén nem feltétlenül értek egyet azzal, hogy egyfolytában mindenki azzal nyomja tele a különböző médiákat, hogy mindenki el van tiporva és mindenkinek ki kell bontakoznia, miközben a kibontakozókból lesznek sokszor az eltiprók, miután rájuk nem vonatkoznak szabályok, ők különlegesek.
    Szabályokra igenis szükség van. Ha nem lennének szabályok és szabályrendszerek, akkor összeomlanak a civilizált társadalmunk. Ahogy a természetben, akár atomi szinten is vannak írott és íratlan szabályszerűségek, úgy a társadalomban is szükség van rájuk!
    Az, hogy nem eszek még egy sütit, hogy a sértődést elkerüljem, pl. két oldali dolog. Ha én foglalkozom a másik érzéseivel, nem akarom megbántani, akkor oda-vissza alapon a másik fél is legyen tekintettel az én érzéseimre, miszerint nem kérek több süteményt. Sokkal nagyobb szükség lenne megértő, humánusabb, “egyenrangúságra” nevelő tanításokra, gondolkodásra…

    Ennek ellenére respect a szerzőnek! 🙂

    Reply
    1. Gábor Szerző

      Kedves Zotya,

      köszönöm az elismerést, és az építő jellegű hozzászólást is. Egyetértek, hogy kétélű fegyver próbálni segíteni másoknak. És valóban mindig lesznek olyanok, akik annyit fognak meghallani belőle, amennyit ők szeretnének, és nem annyit, amennyit mondok. Ők tényleg el fogják dobni a szemetet az utcán, és nem fogják betartani az értelmes szabályokat sem. Ha ezt az én írásom hatására teszik meg, akkor megteszik bárminek a hatására, amibe épp bele akarják magyarázni az igazukat. Nem is akarom kivonni magam a felelősség alól, mert tudom, hogy vannak emberek, akiknek hiába mondanék bármit. Csak azon lehet segíteni, aki készen áll arra, hogy változtasson önmagán.

      Ezért nem azokra az emberekre koncentrálok, akik folyamatosan azt lesik, hol találnak önigazolást a saját szánalmas cselekedeteikre, hanem azok az emberek érdekelnek, és azokhoz szólok, akik szeretnének tenni önmagukért és a környezetükért is. Ezt minden egyes írásomban ki is hangsúlyozom, de mindig lesznek olyanok, akik szelektálnak a szavak között.
      Másrészt viszont nem aggódom ezek miatt. Csinálják! Csinálnának nélkülem is, és csinálni fogják akkor is, amikor már rég elfelejtették, mit olvastak itt. Az internet tele van szeméttel, ahogy tele van értékkel is. Mindenki maga dönti el, mit vesz magához belőle.

      Ha csak egyetlen embernek is tudok segíteni abban, hogy értékesebbé tegye a saját és környezete életét, akkor már megérte. És hiszek benne, hogy ha segítjük egymást, akkor egyre több olyan ember lesz, aki értéket tud teremteni. De ehhez az kell, hogy éljük, ne csak túléljük az életüket. Ami az egyenrangúságot illeti, egyetértek. Az egyenrangúság viszont nem egyenlő az egyezőséggel. A sablonokba kényszerített emberek soha nem fogják egyenrangúnak érezni magukat azokkal, akik sablonokba kényszerítik őket.

      Az egyszerű szabály két szóban: ne árts! Ahogy a cikkben is írtam, fordítsd a hasznodra a különbözőségedet és teremts belőle értéket a környezeted számára. Mindig lesz olyan, aki ezt nem akarja megérteni. Őket nem tudom, és nem is akarom meggyőzni. De mindig lesznek olyanok is, akiknek szükségük van segítségre, hogy leküzdjék a nehézségeiket az életükben. Nekem megéri. 🙂 És hiszek benne, hogy azoknak is, akik hasonlóan gondolkoznak.

      Reply
    2. Rex

      Egy dolog egy olyan szabály ami mások vagy épp saját életedet óvják és egy dolog az aféle emberek által megszabott hülyeségek pl hogy egy ember miként öltözködik vagy hogy miket szeret stb.

      Például ott van jó magam meg jó pár hozzám hasonló ember akik szeretika japán kultúrát és annak gyümölcseit például animációs filmjeit (az az anime) képregényei vagy játékait. Mi az első reakció egy középkorú embernél ilyenkor? “Nem vagy te túl öreg már ehhez?” “Miért nézed azt a kínai szart?”
      Nem lesz egyetlen felnőtt se gyerekes azért meg rajzfilmet néz, vagy azért mert leül és játszik valamit. Ha öt ez köti le szabad idejében miért olyan bántó más embereknek? Elég szomorú gondolkozású az olyan ember aki elvesz magától minden szórakozást mert a társadalom azt várja el tőled

      Reply
      1. Gábor Szerző

        Teljes mértékben egyetértek. George Bernard Shaw szavai jutottak eszembe: “Nem azért hagyjuk abba a játékot, mert megöregszünk, hanem azért öregszünk meg, mert abbahagyjuk a játékot.”
        Egyébként meg ha másoknak problémája van Veled, az az ő problémájuk. 🙂

        Reply
  2. Szitainé Horváth Judit

    Kedves Gábor , Mostanra már elég sok írásod olvastam,és nagyon hasznosnak találom. A saját tapasztalatom alapján mondhatom hogy a probléma nagyon jó,mert amikor eljutunk a megoldáshoz CSODÁLATOS élményekben van részünk,amit soha nem tapasztaltunk volna meg probléma nélkül. További csodás életet kívánok

    Reply
    1. Gábor Szerző

      Kedves Judit, köszönöm szépen, és örülök, hogy hasznosak számodra az írásaim. 🙂 Tetszik a hozzáállásod, mert tényleg nincsen jó rossz nélkül, és valójában a jó és a rossz fogalma is csak a fejünkben van. Aki meglátja a lehetőséget a problémákban, az tényleg bármire képes megoldást is találni. Köszönöm, hogy olvasol, és én is nagyon sok boldogságot kívánok Neked! 🙂

      Reply
  3. ildy0310

    Tökéletesen felismertető gondolatvilág. 🙂 Érdemes jó mélyen elgondolkodni azon, hogy ha hamis a történelmünk, hamis a vallásunk, hamisak az ünnepeink, hamis a gazdaságunk… Mitől lennénk igaziak?
    Az embert az empátia, együttérzés, közösségi gondolkodás tette emberré (nem a beszéd!). Mára mindez kiveszett belőlünk. Mára csak ego van, önzés Életünket értéktelenül, tartalom nélkül, képmutató módon, “színt játszva” éljük … A kérdés már csak az:, hogy emberek vagyunk-e még?

    Reply
    1. Gábor Szerző

      Nagyon jó kérdés, Ildy. Én úgy gondolom, hogy amíg van, aki fel akarja és fel is meri tenni ezt a kérdést, addig nem reménytelen a helyzetünk. 🙂

      Reply
  4. Merész Zsóka

    Megint csak egy szuper írás:nagyon sok olyan ember él a közelemben,aki azt nézi,hogyan kell beszélnie,hogyan cselekedjen,csakhogy “megfeleljen” a környezetének.Milyen megalázó ez az egész!
    A társadalom kívánja ezt tőlünk,vagy a benne élő emberek sokasága?Abnormális az,aki a tömegben önfeledten el tud merülni egy fülhallgatóval és a ritmusra riszálja magát és le se szarja,hogy kinevetik?Nem is merek továbblépni,mert annyi sok kicsi dolog van,mely ehhez kapcsolódna.Csak a lényeg,hogy manapság van egyfajta elvárás,s ahhoz kell hogy tartsyuk magunkat?de hát röhej ez az egész!
    Nincs abban semmi rossz,ha valaki nem ért egyet másokkal és ezt kiejti a száján.Sajnos azt kell inkább írnom,hogy KI MERI EJTENI a száján,mert ugye akkor lehurrogják,vagy azt mondják rá,hogy nem normális stb.
    Gábor írásai pont azért jók,hogy mi,akik olvassuk és tanulunk ezekből,MÁSOK LEGYÜNK,ne olyanok,mint a többiek.Mindannyian egyediek vagyunk,s szerencsére ezért különbözünk másoktól,hát akkor minek is szajkózzuk ugyanazt?nem igaz?
    Manapság félnünk kell attól,hogy a véleményünket kimondhassuk?Ha igen,pont ezt a félelmet kell legyőznünk!
    Köszönöm!

    Reply
  5. Számel István

    Nagyon komoly – hasznos írás – aki az inspirációt nem veszi – arra még vár egy két kellemetlen év ezen a bolygón…
    A világot mindég a kihívásokat kereső emberek vitték előre – az most nem ecsetelem hogy jó vagy rossz irányban.
    Tény viszont, hogy a tömeg a tömeghipnózis a direkt és indirekt programozás következménye. Aki nem programozható – az csak azért van – mert tudtosan cselekszik a beszerzett informácók birtokában. Minél jobb az információ, annál jobb az élete, mert azt gyakorlatba ültetve sokkal látványosabb ereményeket szül , mint amire az átlagok képesek.
    Köszönöm az írást – csak ajánlani tudom mindenkinek!

    Reply
  6. Bea

    Kedves Gábor, köszönöm ezt az írást. Én “normális” próbálok lenni, rengeteg energiám megy el rá, hogy a társadalom által megjelölt kaptafára felhúzzam magam nap mint nap. És ettől rettentően szenvedek. Nem volt ez mindig így. De sokszor megtapasztaltam, hogy az igazság kimondójának nincsenek barátai. És bizony az sem jó, nekem nem. Hát, nem könnyű furcsának lenni 🙂

    Reply
  7. Lenthár Márta

    Azok közé az emberek közé tartozom én is, akik mindig kilógtak a sorból. Nem szélsőséges hülyeségeket csináltam, még csak nem is polgárpukkasztásból viselkedtem a “normálisoktól” eltérően, hanem csak ösztönösen másként gondolkoztam és gondolkozom. Például jógacsoportba jártam még a szocializmusban, ami akkor gyanús dolog volt. Be is épült közénk a pártbizottságról valaki, aki azt figyelte, hogy meg akarjuk-e dönteni a rendszert. Akkoriban még az volt a dicsőség, ha valaki egy munkahelyen élte le az életét, ezért rosszallóan néztek rám, hogy 3-4 évenként munkahelyet, sőt szakmát változtattam. Egyszerűen az volt ennek az oka, hogy amit már csak rutinból csináltam, az nem érdekelt. Minden szakmához új diploma kellett, erre meg egyenesen úgy néztek, mint valami betegségre. Ma ugyanerre már biztatják az embereket. A normák mindig egy adott kor normái, tehát nem abszolútumok. Az ember legyen hű önmagához akkor is, ha ezért kinevetik, kicsúfolják azok, akik a közösség elvárásaihoz igazodnak. Az oka ennek az, hogy csak így érzik magukat biztonságban. Az ára: lemondanak önmagukról.

    Reply
  8. Henriette

    Kedves Gábor…
    Teljesen egyetértek az egész irásodban, szerintem ez tökéletesen így van, és még a példák is….(Ellen Goodman és Bertrand Russel gondolatai). Miért? Hát mert én “mindig” kilógtam a sorból, (amiért mindigre hálás leszek a szüleím tanitására), ezt nevelték belém (pont forditva mint mondod…” aki kilóg, az értéktelen. Ezt nevelik beléd kisgyermekként..”
    Épp erre megjegyezték…”légy önmagad mindig, ameddig nem bántasz senkit, ne törödj a világal” amit nem is kellet többször mondaniuk, mert már genetikailag már olyanak is mutatkoztam :), elismerem hogy nem volt sem régen sem ma, könnyü dolog, de nekem igen, mert soha nem jelentet egy “cipelö zsákot”, mert szerencsére csak azzokal hagytam magam körülvéve, akiknek egyértelmü velem a gondolkozásük, érzésük, cselekvésük, stb..
    Köztük feletteseim a szakmámban, barátaim, pár kapcsolataim, stb… (persze hogy soha nem volt pénz hiányom, és ezért tán könnyebben tudtam “mozogni” és nem törödni hogy a társadalomnak tetszik e vagy nem), de akár hogy is, mindig jól sikerültek a dolgaim az életben, épp ezért, mert soha nem hagytam magam befolyásolni a ” mit gondolnak, mondanak, hogy néznek, stb…”
    ..és büszke is vagyok (ezt nem hiúságból mondom) hogy soha nem voltam sem vagyok irányítható és nem lehet terelni a csordával, tök igazad van…..” aki kilóg, az veszélyes”, ezt tapasztaltam sokszor, mert sokban “éreztem” hogy veszélyben érezték magukat velem szembe… pedig nem harapok 🙂

    Ha nem baj, egy pár részét ennek elviszem spanyol leforditásra, remélem ez nem zavar téged, ha úgy lenne, kérlek figyelmeztes róla.
    Örvendek újra a világos és okos meglátásodra!
    PD) Hozzá teszem hogy egy Dél Amerikai lakó magyar vagyok, habár ismerem és voltam is többször Mo-n.

    Reply
  9. Hollósi Henrik

    Igen, egy bizonyos pontig egyet értek az írással. Merj különbözni a többségtől, tarts ki a saját elveid mellett, stb. Azonban ugyanez a gondolkodás veszélyes utakra is elvezethet. Ha a saját elveimhez alkalmazkodok, ki szab nekem törvényt? Honnan fogom tudni, hogy mi a jó és mi a rossz, mi a helyes és mi a helytelen? Mi az ami tiszta és mi az ami gonosz? Egy bizonyos törvényre igen is szükség van, amit az ember vagy elfogad a társadalom normáitól is feljebb valónak vagy sem. Ez vagy a saját magam által kiokoskodott elvek rendszere vagy pedig ISTEN törvénye. Őt nem szabad kihagyni a játszmából. Isten teremtett engem, Ő a világ URA, és ezért természetesen sokkal jobban tudja bárkinél, hogy mi a jó és mi a rossz, így a tökéletes megoldás, ha az Ő törvényeit követjük és NEM MÁST!!! Sem azt, amit én magam ki tudnék okoskodni és azt sem, amit a társadalom elvárna tőlem. Ha a társadalom elvárása és Isten parancsa között átfedés van, akkor úgy fogok tenni, ha viszont a kettő ellent mond egymásnak, akkor ISTEN törvényét kell követnem, mert tudom, hogy az úgy helyes és nem máshogy!!

    Reply

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.