Amikor életed legmélyebb pontján jársz, két dolog történik. Egyrészt érzéketlenné válsz a jelentéktelen, középszerű, az életedet közvetlenül nem érintő dolgokra – mindarra, amivel eddig akaratodon kívül (mégis saját döntésed eredményeként) foglalkoztál, és ami nap mint nap fölöslegesen emésztette az energiádat. Csakhogy már nincs több energiád. Erre nincs. Ami megmaradt, azt teljes egészében a túlélésre kell fordítanod. Különben vége.
Másrészt pedig éppen ez az életösztön az, ami érzékennyé tesz az igazán fontos dolgokra: az emberi kapcsolataidra, a fizikai és lelki egészségedre, a körülötted lévő világ apró csodáira, vagy épp csak egy mosolyra, ami abban a pillanatban Neked magát az életet jelenti. Dolgokra, amiket eddig észre sem vettél – vagy ha mégis, akkor sem tulajdonítottál nekik túl nagy jelentőséget. Mert még nem égett a ház. Mert amíg minden rendben van (vagy legalábbis el tudod hitetni magaddal, hogy az életed úgy jó, ahogy van), addig könnyen túllépsz azokon a dolgokon, amik végső soron értelmet adnak az életednek.
De amikor összeomlasz, már nem marad több álarc, amit felhúzhatnál. Őszintének kell lenned – elsősorban önmagadhoz –, mert már nem csak az a tét, hogy jó vagy rossz napod lesz-e, hanem az, hogy túléled-e ép ésszel azt, ami Veled történt. Vagy hogy egyáltalán túléled-e bárhogyan.
A villamoson utaztam, pontosan ilyen lelkiállapotban. Abban az időszakban történt, amikor úgy éreztem, nincs remény. Tudtam, hogy nem adhatom fel, de a küzdelemben sem hittem már. Túl sokat küzdöttem, túl sokat kellett újra és újra felállni a padlóról. Nem az esések okozta sérülés fájt igazán – azt minden harcos megszokja idővel –, hanem a gondolat, hogy azért állok fel, hogy aztán újabb zuhanás következzen. Te is érezted már ezt valószínűleg. Ha pedig még nem, akkor majd fogod. Az élet nem válogat, mindenkinek jár a maga kis (vagy nagy) szívása.  És ilyenkor fog igazán számítani, hogy mire figyelsz, és mit hagysz magad mögött.
erdoben_egyedul
Ahogy a villamoson utaztam, egy reklámtábla úszott be az üres tekintetű szemeim által minden részletében közömbösnek tűnő képbe. A reklámok egyébként is közömbösek számomra, de most minden más is annak tűnt. És ekkor valami teljesen váratlanul kizökkentett a lelki állapotomból. Egy mosoly. Még csak nem is spontán és közvetlen. Még csak nem is élő. Egy megtervezett mosoly, aminek a hátsó szándéka az eladás volt, mégis valami egészen mást jelentett számomra akkor.
Nem érdekelt, ki mondja az üzenetet – fogalmam sincs, mit reklámozott az a plakát –, csak az a mosoly számított abban a pillanatban. És önkéntelenül elmosolyodtam én is. Ok nélkül, előzmények nélkül, mindössze azért, mert valami vagy valaki emlékeztetett rá: mosolyogj! Mosolyogj, mert ha bezársz minden kaput, nem fog betérni hozzád senki. És Te sem jutsz ki soha.
Valahogy elveszítettük a részletekre való érzékenységünket. Túl sok az információ, belefárad az agy. És túl sok az érzelmi hatás is, ami ösztönös védekezésbe kényszeríti az embert. Ha hagyja. Mert mondhatod, hogy a főnököd egy seggfej, amiért kritizálta a munkádat. Vagy mondhatod, hogy a párod vagy a barátaid nem értenek meg, ezért bántottak meg annyira azzal, amit mondtak. És talán igazad is van. Talán a főnököd tényleg egy seggfej, és talán a környezeted sem ért meg. De nem ez a lényeg. A másik ember személyiségéhez Neked semmi közöd. Mindenki megvívja a saját belső csatáit, és lehet, hogy ennek éppen Te esel áldozatául. De az is lehet, hogy ettől teljesen függetlenül az üzenet, amit kaptál, helyt álló.  És ha lebontod magadról az egó palástját, elvonatkoztatsz a sértett áldozat szerepéhez kapcsolódó érzelmektől, és kizárólag az üzenetet magát vizsgálod, akkor talán kapsz valami értékeset – valamit, amit hasznosítani tudsz, és amivel Te magad többé válhatsz. Igaz ez a vallásokra, a politikára, és minden más kényes témára is. Ahogy Eddie Griffin nagyszerűen megfogalmazta: „Kit érdekel, ki az üzenetküldő? Megértetted az üzenetet?”
De ez egy képesség. És mint minden képesség, ezt is tanulni és fejleszteni kell. Kezdd el kicsiben – akár pont a reklámplakátokkal, mert azokat pontosan erre tervezték: üzenetek hatékony átadására. És bár a reklámozott termék és az üzenet, a közölni próbált érzés közötti korreláció szinte minden esetben a nullához közelít, az üzenetet Te attól még megtarthatod. 🙂 Figyeld meg az arckifejezéseket, keresd meg a számodra hasznos üzenetet, és állj ellen a kísértésnek, hogy megnézd, milyen márkanév díszeleg ott hatalmas betűkkel. Mert az nem érdekes. Foglalkozz magával az üzenettel.
És ha ez már megy, akkor alkalmazd ezt valós emberi kapcsolataidban is. Mert ott van értelme igazán.
Te milyen váratlan helyről kaptál már valóban fontos üzenetet? Oszd meg velünk, hogy mindannyian tanulhassunk belőle.
Ha Neked hasznos volt, másoknak is az lehet. Segíts eljuttatni hozzájuk is!