Ami nem öl meg, az megerősít (vagy megöl)

Írta: | 2015-06-29
Ami nem öl meg, az megerősít. Várj, mondom még egyszer: ami nem öl meg, az megerősít. Te ezt komolyan elhiszed?
Amikor a szíved a fájdalomtól egy hirtelen megrántott csomóként szorul össze… amikor úgy érzed, nem csak egy darabot szakítottak ki belőled, hanem elvesztetted mindazt, ami eddig éltetett… amikor fojtogató kezek sem kellenek ahhoz, hogy érezd a torkodon egyre erősödő szorítást… amikor a létezésed már csak ösztönös túlélés, semmi más… és ekkor jön valaki az élők közül, aki őszinte, ám tudatlan együttérzéssel hátba vereget, és e bölcs közhellyel elkezdi simogatni a lelkedet…
Ami nem öl meg, az megerősít.
Mi van?! Te elhiszed neki ezt a baromságot? És ha megöl? Voltál Te már a halál küszöbén akár fizikailag, akár lelkileg? Tudod, milyen az, amikor már végleg úgy érzed, nincs mit vesztened? Amikor nemcsak egy újabb csapás képes már megölni, hanem bármi apró rezdülés, amit úgy érzel, ellened hat… Ha mindezt átélted már, vagy akár csak megízlelted egy kicsit, akkor pontosan tudod, hogy ami nem öl meg most, az megölhet holnap. Vagy egy óra múlva. És tudod azt is, hogy az igazán mélyre ható fájdalmak soha nem erősítenek meg (még idővel sem), hanem olyan gyengévé tesznek, mint még soha.
fajdalom
Ami nem öl meg, az megerősít. Sokan a reménnyel azonosítják e pár szót, számomra azonban nem más, mint egy ostoba közhely. Egy közhely, aminek valóságalapja nincsen, csak a naiv jó szándék vezérli, melynek célja a vigasztalás. Egy közhely, ami arra a téveszmére épül, hogy ha önmagunk lelkét megnyugtatjuk, azzal a másikét is képesek leszünk elcsendesíteni. Mert a kiindulópont mégiscsak mi magunk vagyunk: őszintén próbálunk segíteni a másik embernek, és mivel nem tudunk (mert megtanultunk nem tudni), így saját tehetetlenségünket a segítség illúziójával kompenzálva nyugtatgatjuk a lelkiismeretünket. Tudom, ez így elsőre bonyolult és emészthetetlen, de elmagyarázom, mit is jelent valójában az említett közhelyünk.
Ami nem öl meg, az megerősít. Ennek a rövid és bölcsnek tűnő mondatnak a jelentése a következő: fontos vagy nekem (mert tegyük fel, hogy a szándék tényleg jó, és nem az arrogancia szülte), szeretnék Neked segíteni, és ugyan halvány fingom sincs róla, hogy min mész keresztül (hiszen hogyan is lehetne, mert még ha éltem is át valami hasonlót, ezt akkor sem a Te személyiségeddel, a Te múltaddal, a Téged ért külső és belső hatásokkal tettem), de azért szeretném azt érezni, hogy tettem érted valamit. Kapsz hát néhány üres szót, ami reményt adhat a folytatáshoz; sok szerencsét, éld túl valahogy, biztosan erős leszel.
Csakhogy ez veszélyes játék, tudod? De legjobb esetben is csak fölösleges. Mert a saját lelkiismeretedet ugyan mindig sikerül megnyugtatnod kicsit, de a másik ember eközben éppen azt érzi, hogy már nincs mit veszítenie. Nem számít semmi, akár a saját élete sem. És most nem azokról az enyhe lelki viharfelhőkről beszélek, amiket ifjúkori szerelmi csalódásaink hoztak el pár hétre vagy hónapra, hanem az olyan csapásról, aminél tényleg az a kérdés, hogy megöl-e, vagy életben maradsz akkor is, amikor már azt hiszed, tovább nem megy. És ezek után, mikor lélekben haldokolva a szakadék mélyén fekszel, figyelmesen nyisd ki füleidet és halld a felülről érkező, melegséget árasztó, búgó hangon elrebegett bölcseletet: Ami nem öl meg, az megerősít.
Na ne! Temettél már el valakit, aki igazán közel állt hozzád? Én igen. És utána nem az következett, hogy a mérhetetlen szenvedésből feltámadva felkiáltottam: „Hú basszus, de rohadt erős lettem! Jöhet a következő, kit temessünk holnap?” A példa erős, tudom, de ha nem az lenne, talán észre sem vennéd, mekkora hazugsággal etetnek, vagy etetsz Te másokat akaratodon kívül.
szomoru
Nem, nem erősít meg az, amit túlélsz. Ha túlélted, erős voltál, de most iszonyatosan gyenge lettél. És hogy gyenge maradsz-e, az csak rajtad áll – ennek semmi köze ahhoz a tragédiához, amit átéltél. Ez csak azon múlik, hogy van-e számodra még értelme az életednek, vannak-e még céljaid, hiszel-e önmagadban, és hiszel-e abban, hogy képes leszel újra (de talán életedben most először) teljes, boldog életet élni.
Sokan tévesztik össze az erőt a keménységgel, pedig a kettő között óriási különbség van. Aki túlélt egy csapást, gyakran bezárja a szívét, kívül keménnyé és érzéketlenné válik, mert ösztönösen védi önmagát. Tudja, milyen belehalni a fájdalomba, és fél attól, hogy ez újra megtörténhet vele. Védekezik. Keménnyé válik és erősnek hiszi magát ezáltal, de belül gyenge, mert fél. Kívülről már kevésbé sebezhető, de a belülről érkező támadással szemben gyengébb, mint valaha. Márpedig a külső támadás soha nem jelent igazi veszélyt, ha belül erősek vagyunk, de aki belül gyenge, az gyorsan és hatékonyan képes önmagát felemésztve pusztítani.
Nem az az erős, akinek bezárul a szíve, hanem az, aki kinyitja újra akkor is, ha gyilkos sebeket kapott. Aki vállalja önmaga sebezhetőségét, mert tudja, hogy kicsit szeretni nincs értelme. Aki kockáztat, mert kevés neki a talán, kevés neki az óvatos szeretet, és kevés neki az, amit keveset beleadva visszakap. Kockáztat, és lehet, hogy el is bukik újra, de tudja, hogy ha gyengeként, a sebeit védve élne együtt a félelmeivel és a kételyeivel, akkor nem is élne igazán.
Nem az az erős ember, aki túlélte a tragédiát. Ő gyenge – ezt jó, ha tudod. Gyenge, és a sebe mindig meg is marad. De ha úgy dönt, hogy újra erős lesz – és nem kemény –, akkor a fájdalma enyhülni fog, ahogy a szívét újra kitárja, szembenéz a félelmeivel, és átadja magát az életnek. Erős lesz, és egyszer talán majd újra gyenge, de nem egész életében gyengeként létezve várja a halált.
Ami nem öl meg, az nem is erősít meg. De ha élni akarsz – őszintén, tiszta szívvel, magadba fogadva a világot és átadva másoknak mindazt a csodát, ami benned van –, akkor nincs más választásod, mint az, hogy megerősödj újra.
De ennek semmi köze a Téged ért tragédiához. Ez maga az élet. A tragédia mindig csak abban segít, hogy felismerjük ezt. És ha felismertük, akkor többé nem mondunk másnak sem újabb ostoba közhelyeket, csak leülünk mellé, átkaroljuk, és szavak nélküli jelenlétünkkel tudatjuk vele: Itt vagyok. Nem vagy egyedül. Merj élni, mert érdemes.
Ha Neked hasznos volt, másoknak is az lehet. Segíts eljuttatni hozzájuk is!
Kocsis Gábor mérnök, harcművész, stroke túlélő, a Használd fel oldal létrehozója és írója. Saját tapasztalataira építve próbál inspirálni és segíteni másokat is, megmutatva, hogy minden tapasztalatot fel tudunk használni önmagunk fejlesztésére, életünk és környezetünk jobbá tételére.

    Együtt többet tehetünk!

    Ha Te is így gondolod, csatlakozz azokhoz, akik értesülnek az új írásaimról és előadásaimról.

    Én sem szeretem a levélszemetet, tőlem sem fogsz kapni.

    Még több inspiráció:

    Ami még érdekelhet:

31 gondolat ehhez az íráshoz: “Ami nem öl meg, az megerősít (vagy megöl)

  1. Ildikó

    Kedves Gábor!
    Meghalt a legjobb barátnőm, több éve, azóta siratom. Azóta nincs barátnőm és már nem is lesz. Olyan mint ő sohasem. Nagyon jó,hogy rátaláltam az írásaidra mert olyanok mintha ő szólna hozzám. Pont így gondolkozott ,így látott mint te, és ugyanígy segített. Ragyogó személyiség volt. Köszönöm,hogy visszakaphattam egy részt belőle általad.

    Reply
    1. Gábor Szerző

      Kedves Ildikó,
      kérlek fogadd őszinte részvétemet! Nagyon megható és megtisztelő számomra, amit írtál, köszönöm szépen! Én úgy gondolom, hogy akit igazán szeretünk, azt nemcsak a saját szívünkben őrizzük meg, miután elment, hanem meglátjuk őt mindenkiben és mindenben, ami jó. És ez szerintem nem csupán az agyunk szüleménye, hanem ennél sokkal többről van szó. Köszönöm szépen, hogy olvasol, és hogy megosztottad velem mindezt.

      Reply
  2. Dori

    Kedves Gábor!

    Nemrég bukkantam rá a blogodra, és nagyon tetszenek a gondolataid. Ritkán szoktam hozzászólni bejegyzésekhez, ehhez viszont úgy érzem, hogy hozzá kell szóljak.
    Lassan három és fél éve vesztettem el édesapámat. Néha teljesen el tudok feledkezni a történtekről, néha viszont olyan elemi erővel tud leteríteni a gondolat is, hogy nem létezik többé, hogy tényleg elfogy minden életkedvem. Ilyenkor próbálom összeszedni magam, és a pozitívabb dolgokra fókuszálni az életben. Szerencsére van egy csodás párkapcsolatom, ami sok mindenen átsegít. Viszont vannak olyan démonaink, amikkel csak magunk küzdhetünk meg, de kaphatunk hozzá kívülről segítséget: szeretetet, támogatást, és hitet, hogy megéri küzdeni.

    Reply
    1. Gábor Szerző

      Szia Dóri,
      nagyon örülök, hogy írtál, köszönöm szépen. 🙂 A kedves szavaid is nagyon jól esnek, de ami sokkal fontosabb: kiléptél a komfortzónádból és hangot adtál az érzéseidnek és a gondolataidnak. Az ilyen emberek teszik jobbá a világot. 🙂
      Nagyon sajnálom, hogy elveszítetted édesapádat, fogadd őszinte részvétemet. Én még csak három hónapja vesztettem el az édesapámat, és ugyanezt érzem, amit megfogalmaztál. Nagyon jól látod, az igazi félelmeinkkel és fájdalmainkkal csak önmagunk vagyunk képesek megbirkózni, de nagyon jó, hogy van egy társad, aki támogat.
      A gyász főleg arról szól, aki marad, és bizonyos tekintetben önzőség. De nem bűn, mert abból ered, hogy nem tudjuk, mi van utána, vagy van-e valami utána. Csak a hiányt érezzük. Idővel csak akkor lesz jobb, ha teszünk érte, hogy jobb legyen. De félünk tenni érte, mert azt hisszük, ezzel kevésbé szeretnénk őt. Pedig ez nem így van. Nem a szenvedésünkkel kell, hogy megőrizzük, hanem a boldogságunkkal. Azokat az értékeket, amiket tőle kaptunk, tovább kell adnunk másoknak is, és úgy kell boldognak lennünk hogy egész életünkben őrizzük őt a szívünkben. Ez nagyon nehéz, mert ehhez el kell engednünk az ego-t. De csak így lesz igazán értelme minden egyes percnek, amit vele töltöttünk, mert a tőle kapott rengeteg jót és szeretetet nem szabad átfordítani szenvedéssé. Olyan ember volt, aki mosolyt csalt az arcunkra, és ennek ezután is így kell lennie, bármilyen nehéz is. Még nekem sem megy teljesen, de időről időre emlékeztetem magamat erre.
      Azon kell dolgoznunk, hogy a mosolyunkban őrizzük meg őt, és ne a szenvedésünkben. Hogy amikor adunk valakinek valami jót, tudjuk, hogy ezt elment szerettünk által is adjuk. És amikor segítünk valakinek, érezzük és éreztessük, hogy ez nem csak belőlünk jön, hanem sokkal többről van szó.
      A mosolyunkban őrizzük meg őt, dolgozzunk ezen. Kezdem én: 🙂
      (és most tényleg elmosolyodtam, bármilyen nehéz is volt)

      Reply
      1. Dori

        Kedves Gábor!

        Először is fogadd őszinte részvétemet. Nagyon sajnálom a történteket, és kívánom, hogy idővel jobb legyen. Egyébként sajnos bármikor előjöhet, és az évek múltával sem kopik meg annyira az érzés.

        Nagyon szép gondolataid vannak, hasonlóan érzek én is, és köszönöm a kedves szavaidat.

        Érzem azt, hogy bennem él, ami tulajdonképpen igaz is, hisz az egyik szülőm volt. Eldöntöttem, hogy én a boldogságot szeretném választani, a jókedvet és a vidámságot, mert hiszem, hogy ő is ilyennek szeretne látni, ha élne. Próbálom úgy felfogni a történteket (bármilyen klisé is), hogy ez az élet rendje, senki sem él örökké. Szeretném én is a jót és a szépet megőrizni, bár sajnos rossz is volt bőven, de szerintem ezzel mindenki így van (mármint, hogy nemcsak jó emlékek fűződnek hozzá).

        Egykeként még nehezebb a dolog, és véleményem szerint egyfajta érettség, megfelelő tapasztalat és empátia is kell ahhoz, hogy megfelelő támaszt tudjunk nyújtani annak, akinek szüksége van rá. Ugyanis a bejegyzés alaptétele tényleg áltatás csupán, hisz honnan tudhatná az, aki nem is élt át ilyeneket… Ezekben a pillanatokban egy ölelés, mosoly, többet mond minden szónál. Vagy csak kimondani azt, hogy: ,,itt vagyok, segítek amiben tudok, számíthatsz rám, bármi történjék is.” Engem ez gyakrabban tud megnyugtatni, mint a szavak. No de nem akarom nagyon szaporítani a szavakat, mert írok itt egy kisregényt rögtön.

        Elnézést a késői válaszért, csak átgondoltam és a munka mellett tegnap nem volt időm a válaszra. Szép estét/napot kívánok, és maradok hű olvasód! 🙂

        Reply
        1. Gábor Szerző

          Köszönöm szépen, Dóri! És azt is, hogy megosztottad velem az érzéseidet és a gondolataidat. Én is úgy érzem, hogy később is bármikor előjöhet az érzés. Nagyon örülök, hogy Te is tudatosan a vidámságot választod, mert ez tényleg olyan, mintha Édesapádnak adnál egy nagyon szép ajándékot. 🙂 A kisregénynek is nagyon örültem 😀 , és köszönöm szépen, hogy olvasol. 🙂

          Reply
  3. Annamária

    Kedves Gábor!
    Izgalmas írás, de számomra mást jelent ez az általad “közhelyként” emlegetett mondat. “Ami nem öl meg, az megerősít!” Az írásod elején taglalod, hogy mennyire bárgyú és hasznavehetetlen mondat ez. Ez csak a felszín, de a mondatban mélyebb tartalom rejlik. És az érdekessége az írásodnak az számomra, hogy a vége felé, pont Te bontod ki a valós jelentését. Mindez a tudatosságra, a fókuszra hívja fel a figyelmet. Mit értek ez alatt? Ha nem terít le az, ami történik/történt, mert tudjuk, hogy az Élet értünk van és megkapjuk a válaszunkat, hogy miért is történik/történt velünk, akkor megszületik a megértés ami által (elcsépelt szóval élve) fejlődünk. De csak akkor! Ha viszont hagyjuk, hogy ezt a lényegiséget szem elől veszítsük, akkor valóban nem ért semmit az, ami történt és képletesen “megölhet”. Minden egy lehetőség a változásra, és ” ami nem öl meg, az megerősít!” Igen, mert elérte a célját. Minden “célt ért” megtapasztalás egyre erősebbé és erősebbé tesz, ami a belülről fakadó erőt jelenti. És ez a cél, mert így válunk független, autonóm létezővé, ez maga az út. Számomra erről szól ez a szállóige, és köszönöm, hogy az írás végén konkrétan erről beszélsz. 🙂

    Reply
    1. Gábor Szerző

      Kedves Annamária,
      köszönöm szépen, hogy leírtad a gondolataidat. 🙂 Én úgy gondolom, hogy nem a mondás jelentését bontottam ki, hanem azt fejeztem ki, hogy valójában mi zajlik, és hogy mit tehetünk ahelyett, hogy ezt a mondatot mondogatjuk. Teljesen igazad van, hogy a minket ért csapás után megszületik a megértés. De ez döntés kérdése, ahogy írtam is. Nagyon sok emberben sajnos nem születik meg a megértés. Nem ismerik fel, hogy az őket ért tragédia azt jelenti: változtatniuk kell. Sokan gyengék maradnak, és sajnos egészen közelről láttam olyat is, hogy valaki ebbe bele is halt. Nem akkor, amikor a tragédia érte, hanem jóval később, egy hosszabb folyamat végeként, ami a tragédiából indult. George Bernard Shaw így fogalmazott: „Az emberek bölcsessége nem tapasztalatukkal arányos, hanem azzal, ahogyan felfogják a tapasztalatot.” Maga a tragédia figyelmeztetés, de nem mindenki veszi észre a figyelmeztetést, és azok közül is, akik észreveszik, sokan úgy döntenek, hogy nem változtatnak az életükön és gyengék maradnak.
      Facebook-on egy édesanya írta meg a hozzászólásában, hogy kamasz gyermekét veszítette el. Vajon megerősödött ezáltal? Vajon ha most elveszítené a másik kislányát, akkor könnyebben élné túl a tragédiát? Erősebb lenne, és nem fájna neki annyira? Szerintem még jobban fájna. Nem a tragédia erősítette meg, az csak gyengévé és sebezhetővé tette. De ő úgy döntött, hogy újra megerősödik, élni fog, és átadja a benne lévő szeretetet mindazoknak, akiknek szükségük van rá. A tragédia legfeljebb csak abban segítette, hogy felismerje azt, hogy át kell adnia mindezt.
      A célban teljesen egyetértek veled. 🙂 De a saját erőnk mindig is bennünk volt, a tapasztalásaink csak ennek felismerését segítik – vagy nem, ha valaki így dönt.

      Reply
  4. Répás Ildikó

    Kedves Gábor!
    Rövid ideje bukkantam Rád…sajnos…..Most viszont használom ám fel,amiket írsz! 🙂
    Nagyon élveztem ezt a fejtegetésed!
    Én,nem is olyan régen,csupán a magam szórakoztatására elemezgettem ezeket a régi bölcseleteket,jó,nagy,igaz mondásokat! Te jó isten,mennyi köztük a közhely!Mint ahogy ez is itt!
    A tragédia a felismerésben segít! A FELISMERÉS a kulcsszó!
    Aztán örömmel mondom,hogy én az ” Itt vagyok! ” -ot használom…alkalmazom…
    A jelenlétem,az,ahogy ránézek a másikra,és mondanom sem kell,hogy itt vagyok,mert érzi….MINDEN ESETBEN SEGÍT!

    Várom mielőbbi gondolataid!
    És annyira örülök,hogy a szemléletemmel nem vagyok egyedül! 🙂 🙂 🙂

    Reply
    1. Gábor Szerző

      Kedves Ildikó,
      köszönöm szépen a kedves szavaidat. 🙂 Igen, a kulcs a felismerés, mert felismerés nélkül nincs változás, változás nélkül pedig nincsen élet.
      Nagyon örülök, hogy Te az “itt vagyok”-ot használod, mert ezzel segítesz igazán annak, akinek óriási szüksége van rá. Én sem könyvből tanultam mindezt, és azt érzem, hogy Téged is az élet tanított…
      Köszönöm, hogy olvasol, és azt is, hogy megosztod a gondolataidat. 🙂

      Reply
  5. Gábor

    Végre valaki, aki kimondta, mekkora közhely ez a szólás. Köszi!
    Remélem minél többen olvassák.

    Reply
  6. Zsu

    Kedves Gábor!
    Meglepődve olvastam az írásodat. Egy másik szemszögből világítottad meg ezt a mondást, mint ahogy én tekintettem rá eddig. Nekem eszembe sem jutott, hogy egy hozzám közeli ember elvesztéséhez kapcsoljam, pedig valóban hatalmas feladat ezt feldolgozni.
    Számomra ez a mondat eddig “csak” arról szólt, hogy mennyire fontos a személyiségünk fejlesztése, s ha találkozunk egy olyan élethelyzettel, amihez gyengének érezzük magunkat, de képességünk megvan arra, hogy ilyenkor az életünk értelmét kezdjük el keresni – akkor kijutunk a csávából. Amikor meghal valakink, aki lehet, hogy eddig az életünk értelmét testesítette meg, akkor valóban nagyon nagy kérdés, hogy képes vagyok-e annyira szeretni magam, hogy új értelmet keressek…

    Reply
    1. Gábor Szerző

      Kedves Zsu,
      sokáig én is máshogy tekintettem rá, de amikor igazán mélyre kerül az ember, akkor rájön, hogy az élet és a halál közötti út nem ezen a mondaton fog múlni. Kevésbé súlyos megrázkódtatásoknál persze megteszi léleksimogatónak, csak én mindig a megoldást keresem.
      “képes vagyok-e annyira szeretni magam, hogy új értelmet keressek…” – ezt nagyon szépen megfogalmaztad. 🙂 Sokan önzőségnek tekintik, pedig valójában aki nem szereti önmagát, az senki mást sem tud szeretni igazán. És élni sem lesz képes, ahogy Te is írtad. Köszönöm, hogy megosztottad a gondolataidat. 🙂

      Reply
    2. Andrea Hudacsek

      Zsu, én is más szemszögből látom ezt a mondást, s azt gondolom, mindenki saját szemszögéből látja. Ami itt le van írva, az is egy vélemény, s nem szentírás, ahogyan a mi véleményünk sem szentírás. Van, akinek használ, van, akinek nem, de szerintem akiben ott az életösztön, és valójában nem akar meghalni, annak segít. Egyébként én senkinek sem hiszek, nem szabad nekem sem hinni 🙂 Ezt A.J. Christian nagyon találóan fogalmazta meg . Mindannyian mások vagyunk, és ha eddig erősített bennünket, és segített ez a mondás, akkor tartsunk ki mellette. Szerintem…

      Reply
      1. Gábor Szerző

        Nagyon bölcs gondolatok, és teljes mértékben egyetértek. Mindenkinek megvan a saját útja. Ami nekem működik, az másnak nem biztos, ezért nem is fontos, hogy igazam van-e, mert ez csak az én igazságom. Ha valaki tudja hasznosítani, az jó, ha nem, akkor máshol keres. Csak az számít, hogy mit kezdünk a saját igazságunkkal (és hogy megkeressük-e azt). 🙂

        Reply
      2. katalin

        Kedves Gábor!

        Miután végigbőgtem a fél estét,akadtam rá az írására és jött a”szikra”Tudom,hogy nem véletlen.Kapunk segítséget ha igazán nagy szükség van rá,én hiszem már.Viszont,hogy egy fiatal embertől olvassak ennyire a szívembe ható megvilágosító mondatokat?Igen teljesen hiteles amit ír,mert átérezte,megélte.Csak megköszönni tudom. Szívesen olvasnék erről akár egy könyvet is,jól ír!

        Reply
        1. Gábor Szerző

          Kedves Katalin,
          én sem hiszek a véletlenekben. 🙂 Nagyon örülök, hogy rám talált és tudtam segíteni, de a valódi erő ott van Önben, csak használnia kell. Pontosabban nem kell, csak érdemes. 🙂 Ismerem, hogy milyen igazán mélyen lenni, de soha ne adja fel, mert képes rá, hogy felálljon, és éppen ezek a mélypontok segítenek abban, hogy igazán értékelni tudjuk azokat az apró csodákat, amikben nap mint nap részünk van. 🙂
          Nagyon köszönöm a kedves szavait, nagyon jól esett. Készülőben van egy könyv, amit idén szeretnék befejezni. Még egyszer köszönöm szépen, hogy írt, és azt is, hogy olvas. 🙂
          Nagyon szép napot kívánok!
          Gábor

          Reply
  7. Dioméd

    Üdv. Olvasgattam, de valódi választ nem kaptam. Olvastam hogy mindig harcoljak és akarok is, de nincs élet veszelyben a szerettem. Két hete szó nélkül elment életem szerelme rokonaihoz és azóta semmi jelet nem ad. Viszont nem érzem, hogy oka lenne hisz nem volt vita. Mégsem akar beszélni és amit tudok azt is mástól. Sehol nem tudom elérni a szülők nem akarnak segíteni. Mit tegyek, hogy legalább magyarázatot kapjak? Vagy hogy kibírjam míg újra látom? És hogyan hozhatnám helyre?
    Tudom, hogy nem pont ide illik ,de nem tudom hol kéne erről írnom. Elnézést a hibákért, telefonról írok es nem túl alkalmas erre.

    Reply
    1. Gábor Szerző

      Szia Dioméd,
      valódi választ a saját életeddel kapcsolatban sem én, sem senki más nem képes adni, csak Te. Én abban próbálok segíteni, hogy ezt a választ megtaláld önmagadban. Mert a válasz mindig ott van.
      Annak, hogy a párod szó nélkül elköltözött, oka van. Talán korábbra és mélyebbre nyúlik vissza, mint elsőre gondolod, de mindig megtalálható az ok. Nem mindig tudod már helyrehozni, mert egy kapcsolat mindig két emberen múlik, de ha igazán fontos számodra, akkor próbálj meg mindent megtenni érte.
      Nem tudok semmit a kapcsolatotokról, és nincs is semmi közöm hozzá, de még ha ismernélek Titeket, akkor sem lenne semmi alapom arra, hogy tanácsokat osztogassak. Ezért csak azt tudom elmondani, hogy én mit tennék ebben a helyzetben.
      Ha sehogy sem engedi, hogy beszéljek vele, akkor én írnék egy levelet neki (kézzel, nem emailben) és eljuttatnám hozzá. A levélben leírnám, amit előtte átgondoltam, hogy én mit hibáztam, és azt is, hogy mit érzek iránta (a levél egyébként az írójának is sokat segít). Ezután nem próbálnám erőszakosan rávenni, hogy beszéljen velem, hanem hagynék neki időt, de rendszeresen jelét adnám, hogy fontos számomra. És nem kérném számon rajta az ő hibáit (ha együtt maradnánk, akkor később is csak megbeszélném vele, hogy mit csináljunk máshogy, de nem vádolnám őt).
      De ez én vagyok. Ha azokból, amit leírtam, találsz számodra hasznosat, akkor próbáld meg alkalmazni, ha pedig nem tudod hasznosítani, akkor próbálj kitalálni olyan megoldást, amit jónak találsz. Legyen egy terved, az sokat segít a kétségbeesés ellen. Találd ki mindig a következő lépést, és annak megfelelően cselekedj. És én azt javaslom, hogy a terv a szeretetre (de ne a kétségbeesett megalázkodásra) épüljön. Remélem hamarosan tudsz beszélni a pároddal.

      Reply
  8. Réka

    Kedves Gábor!

    Örülök ennek az írásnak. 🙂 Nekem ez az említett idióta közhely már jó ideje értelmet ad. Mostmár megvan miért. Azért, mert soha senki nem próbált ezzel, mint üres vállveregetéssel hitegetni, így nem vesztette el számomra azt a jelentést, amit a saját interpretációm adott neki: sikerült úgy éreznem, hogy ha talpra tudok állni és nem “keménykedve”, hanem “normálisan” folytatni az életemet, az tényleg erőt jelent. Persze soha nem lesz olyan, mint azelőtt, de ez a tapasztalat is felhasználható. Például arra, hogy mennyivel kisebb probléma is, ha épp nincs paradicsom a boltban, vagy lekéstél egy buszt, mint mikor éppen darabokra esel.
    Temettem én is. Az évekig velünk élő nagybátyám eltűnt, majd öngyilkos lett. Azóta sem tudjuk pontosan, hogyan is történt az egész, és még évekig sanyargattak minket a hatóságok mindenféle levelekkel. Csak hogy még véletlenül se gyógyuljon a seb. Édesanyám a saját kezében hozta haza urnában a testvérét, hogy eltemethessük.
    Két éve láttam életemben először halottat. A nagymamámat. Szerencsés vagyok, mert a halál beállta előtt 5 perccel még tudtam neki adni egy puszit…

    Reply
    1. Gábor Szerző

      Kedves Réka,
      mindenekelőtt kérlek fogadd őszinte részvétem! Valóban a semmitmondó vállveregetések miatt válik hiteltelenné ez a mondás. Én is nagyon fontosnak tartom a múlt tapasztalatainak felhasználását, ezért hangsúlyozom ezt nagyon sok írásomban. De úgy érzem, hasonlóan gondolkodunk erről, csak más úton közelítettük meg ugyanazt a célt. Ami egyáltalán nem baj. 🙂 Köszönöm, hogy megírtad, és örülök, hogy Te építő jelleggel alkalmazod. Mert ez az, ami igazán számít.

      Reply
  9. Laci

    Kedves Gábor és mindenki!

    Voltam a pokol kapujában és bátran kimerem jelenteni, hogy a mondás bár közhely, de igaz, ennek ellenére a leírtak is igazak. Az ellentmondás talán az alábbiakban van:

    – A címbéli mondás, úgy gondolom elsősorban nem egy személy elvesztésére vonatkozik, inkább a saját “bukásainkra”, melyekből tanulhatunk. Egy kisgyermek csak akkor tudja meg, hogy veszélyes ugrálni, ha párszor elesik.
    – Ha elhagyjuk magunkat és nem kapunk segítséget sem, akkor valóban elesettek maradunk, de a mondások éppen azért vannak, hogy segítsenek hinni, mert hit nélkül semmi sem sikerülhet.
    – A gyász sebe valóban nem gyógyul, de megerősíthet. Én általa (bár évekig tartott) értettem meg igazán, hogy az életben mi a fontos és hogyan is kell viszonyulni az emberekhez, akik alapvetően jók, a természethez, mely gyönyörű, és hogy a legnagyobb boldogságot az okozza, ha jót teszünk (minden nap).

    Reply
    1. Gábor Szerző

      Kedves Laci, nagyon szép gondolatok, köszönöm szépen, hogy megírtad. 🙂 Annak is örülök, hogy szóba hoztad a mondások pszichológiai szerepét. Valóban lehet, hogy nincs semmilyen más kapaszkodó, és abban a lelki állapotban tökéletesen megfelelnek.

      Reply
  10. Ottika

    Kedves Gábor! 🙂
    Nagyon jó az írás, okos embertől nem is lehet mást várni, de.. Ami nem öl meg, az megerősít! Részben így is van.
    Attól függetlenül, hogy sok dologban egyet értek, azzal is, hogy közhely, pont ezért lehet igaz is.
    Most, nem részletezném min, miken mentem keresztül, mert van jó sok, mindenféle trauma, sokk, stressz, testi-lelki fájdalom, stb., …
    Nem ölt meg (még) egyik sem, de igen sokat gyengített rajtam.
    Megerősödtem újra és újra.
    Akaratlanul, tudat alatt.
    Egyszer, az x-edik (nem kicsi) műtétem után, azt mondta a Prof., hogy nem látott még ilyen gyorsan gyógyuló beteget (hétfőn volt a műtét, pénteken már ki ellett szedni a csöveket, ki akartak jönni), pedig nem tegnap kezdte… Továbbá azt is mondta, hogy nagyon nagy az élni akarásom.
    Körülnéztem, mondom “nem látom”…
    A válasza az volt: “Az belül van kedves, tán nem is érzi, de munkálkodik!”
    Eddig úgy néz ki, kemény vagyok, mint a körtekompót 😀 és igen, van humorom, mert másként nem lehet túlélni!!!!

    Üdv.

    Reply
  11. Mammy

    Még jó, hogy a telefonszámomat nem írtad bele…

    De kicsit komolyabban: nem ez az első, hogy itt olvasgatok, és vagy azt látom viszont, amit már magam is megírtam, vagy azt, amit épp meg akarok… És ezzel még véletlenül sem a plágium vádjáról beszélek, inkább valami kis csodáról, valami szinkronról, valami fura összhangról! Ami egyszerre tesz kiváncsivá, és üzeni, hogy “nem vagyok egyedül”!

    Hmmm… lehet, hogy a másik tudatom vagy, csak eddig nem tudtam, hogy van olyanom?!? 🙂

    Reply
  12. Nagymama

    Kedves Gábor!
    Talán nem véletlen, hogy épp most találtam rá a cikkre. Ugyanis már írni akartam az egyetemista unokámnak a közhelynek titulált mondatot, hogy megvigasztaljam. Első nagy szerelme egyik pillanatról a másikra elhagyta, és ő teljesen összeomlott, nem tud tanulni, képtelen a tananyagra összpontosítani. Mivel vizsgaidőszak van, most kellene diplomáznia is. Támogatni, segíteni akartam. Az Ön írását olvasva, még nem teszem meg, előbb elemezgetem.
    Örülök, hogy olvashattam írását, amihez visszatérek, ha sikerül kissé megnyugtatni magamat, mert a szívem szakad meg az én jólelkű, érzékeny unokámért.

    Reply
  13. Saron

    Kedves Gábor! Harcművész vagy. Ha nem gyakorolsz, ha nem edzed a testedet, érhetsz el eredményt? Nem. Az is némi szenvedéssel jár, de ha túlteszed magad rajta, akkor már nem a fájdalomra összpontosítasz, hanem arra, amit csinálsz. De miért akar az ember harcművész lenni? Azért, hogy legyőzze az élet problémáit és megálljon benne. De miért kell megállnia, miért nem szabad feladnia? Azért, mert van egy életcélja, feladata, küldetése, és ezért van itt köztünk.
    Anyukám már idős, meghalt az apukám, egyedül maradt, több betegsége is van. Nem a fájdalomra és a betegségére összpontosít, hanem a napi teendőire, de ez néha kevés, ha fáj a lába, vagy alig kap levegőt. De mit tesz ehelyett? Felugrik, felkel, főzni kezd, mert az ő életküldetése, hogy minden héten elutazzon valamelyik lányához és hozzájáruljon az életükhöz. Ez ad erőt neki, nem pedig a halál , gyász vagy a fájdalom gyengíti. Akkor gyengít, amikor ideje van. Amikor beadják az injekciót, az sokszor csíp, fáj, majd elmúlik, és elkezd hatni.
    Ha van életcélod, van miért felkelned.
    Ha nincs, meg kell tudni, miért vagy a világon.
    Nagyon sok ember azért beteg, szegény, gyenge, mert elhiszi, hogy az,ami körülveszi, példa. Neki is csak kölcsönt szabad felvenni, mert ezt látta, neki is strokja lesz, mint a reklámban meghirdetett embernek, aki látogatja a barátját, és gondolkodik, hogy ez most nála is bekövetkezik. A választ a reklám adja meg, kezdjen el gyorsan megelőző gyógyszereket szedni. A gyerekekről úgy beszélnek, mintha mindenkinek mindig kötelező lenne kamaszkorában fellázadnia, és így tovább. Sok mindent belénk programoznak. A közhelyeket is.
    A boldogságod, az erőd az elmédben, szellemedben dől el. Az élet egy futás.
    1. Le kell rakni a ránk nehezedő terheket nap min nap tudatosan.
    2. Hitre van szükségünk a futáshoz, ezért fel kell nézni a hit szerzőjére és bevégzőjére, Aki már végigcsinálta ezt a futást, azaz Jézusra. Így nem fogsz látni mindent, de ezt jelenti a hitbeli lépéseket.
    3. Ha sötétben vagy, akkor is tudsz futni, mert “lábam előtt mécses a te igéd.”. Minden nap kapsz egy igét, ami világít neked fájdalom, nehézség, gyász , megpróbáltatás idején.
    4. A hit felfelé néz, a remény előre. Előre is kell nézni, mert tudnunk kell, mi vár ránk az elkövetkező években. Egy biztos, hogy az ige azt mondja, hogy ” ami mögötted van, azt felejtsd el, ami előtted, annak nekifeszülve fuss”, mert a cél előtted van, többek között egy olyan Városba igyekszünk, ahol Jézus vár, az összes futóval, aki ezt a pályát megfutotta, és a nekünk szánt jutalommal, de amíg futunk, Ő közben is ad jutalmat.
    5. Nem csak felfelé és előre kell nézni, hanem körbe is. Nem szabad megállni paráznaság, házasságtörés, istentelenség miatt, de testvérszeretetre, vendégszeretetre meg kell állni, mert”némelyek ezáltal angyalokat vendégeltek meg.” Ha valakimással is foglalkozik magán kívül, akkor magának is jót tesz. Más miatt is meg kell állni: a gyötrődők és a foglyok miatt. Azok miatt,akik épp testi nyavalyák miatt szenvednek, vagy épp szakadékba, szenvedélybetegségbe, börtönbe jutottak. Bőven van szolgálati lehetőség, hogy ne magunkkal, sőt, még csak ne is csak a saját futásunkkal foglalkozzunk.
    6. Nem kell a pénzre fókuszálni, nem lehet az az életcél. A sóvárgás elveszi az erődet, az aztán tényleg elgyengít. De azért sem kell, mert ott az ígéret Jézustól: nem maradok el tőled, sem el nem hagylak. velem fut, átvisz a problémákon, és ha meg kell vendégelnem agamat vagy másokat, már ott lesz a rávaló is, nem kell nekem erőlködnöm a pénzért.
    7. A vezetőkről sem szabad futás közben megfeledkezni. Meg kell nézni az életük végét, de a hitüket kell követni. Mások hite lehet számunkra is inspiráló. Másrészt jó tudni, hogy az életedet nem élheted le akárhoy, mert lehet, hogy az valakinek példa lesz.
    8. Ha tudod, hogy szeretnek, akkor ez megerősít. Nem az erősít meg,hogy valakim meghalt, hanem az, hogy van mellettem közben a gyásznál, halálnál nagyobb Valaki, Aki már átment a halálon és le is győzte azt. Így nekem sem kell felnem a haláltól, sőt, a másik halálától sem, mert találkozom vele a halálom után. Feltéve, ha ő is, meg én is, még az életünkben Jézuséi lettünk azáltal, hogy behívtuk Őt a szívünkbe. Én temettem apukámat, és teljes békességem volt, mert tudtam, hogy ha meghalok, ott is elém fog jönni, mint ahogy az állomáson is éveken át várt rám,amikor hazamentem. Halála előtt fogadta a szívébe Jézust, az volt az utolsó alkalma, utána kómába esett. Ha elkésett volna, akkor lettem volna szomorú. Így azonban tudom, hogy a halála után kinyitotta a szemét, és most is él, Jézussal, egy tökéletes testben, és sokkal fiatalabb külsővel.

    Összefoglalva: nem tudja senki megölni azt, sem erőpróba, sem gyász, sem probléma, aki az Élet Fejedelméé lett, mert az isteni, divinális élet felette van a halálon.

    Reply

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.