A párkapcsolatok lassú halála

Írta: | 2016-11-14
Mindig olyan szépen kezdődik. Szerelem, vágy, remény, hajnalig tartó őszinte beszélgetések, csillogó szemek, finom érintések. Nem, nem csak a hormonok csinálják ezt veled. Benne van a múltad is. A szenvedéseid, a csalódásaid, a veszteségeid, a mérhetetlen fájdalmad, amikor megint padlóra kerültél, és a magány csontig hatoló üressége – ezek mind ott lapulnak mélyen (vagy talán nem is olyan mélyen), amikor egy új kapcsolatba lépve a szépet, a jót, az életed megváltozását várod. Végre valami mást. Végre nem a szenvedést, hanem törődést, figyelmet, szeretetet.
Sokszor előfordul, hogy szépen is folytatódik a történet. Persze van, akiből nem lesz több egy rövid kalandnál, vagy egy gyorsan múló negatív tapasztalatnál, de az első fellángolás lecsillapodása után is szép számmal maradnak meg kapcsolatok. Megmaradnak és megerősödnek. Kiépül a bizalom, elmélyülnek az érzések, és a két ember egymás életének meghatározó részévé válik.
Aztán megjelennek az első veszekedések. Kiderül, hogy vannak a kedvenc fagyi ízénél nagyobb ellentétek is. Kiderül, hogy nemcsak jó arc tud lenni a másik, hanem néha kifejezetten bosszantó, amit művel. Kiderül, hogy nagyobb csomagot hozott magával, mint amennyit az első hetekben megmutatott – vagy amennyit a másik észrevett. De a kapcsolatot még ez sem feltétlenül veszélyezteti, mert a két embert immár erős érzelmi szál köti össze.
Idővel azonban a megbonthatatlannak hitt érzelmi köteléket valami elkezdi szépen lassan felemészteni. Először szinte észrevétlenül, aztán egyre látványosabban – sokszor egészen addig, amíg az egykor oly erős kötelék végleg el nem fogy.

Nem a konfliktus halálos

Sokan fogják a heves vitákra és a „kiengesztelhetetlen ellentétekre” egy kapcsolat halálát. Azért ez elég furcsa, ha jobban belegondolsz. Két ember egymásba szeret, eltöltenek együtt hónapokat, éveket, vagy évtizedeket, és rengeteg dolog összeköti őket: az együtt átélt élmények, a közös emlékek, az együtt töltött nappalok és éjszakák, az együtt megoldott nehézségek, az életüket meghatározó események – és sok esetben még egy vagy több gyerek is.
A vagyont nem sorolom ide, mert az soha nem köt össze két embert, hanem mindig egy adott ember önmagához való viszonyulásának indikátora. Ha valaki ugyanis a másik ember pénze miatt lép be egy kapcsolatba, akkor eladja saját magát egy számára megfelelő áron (erre létezik egy külön szakma is már régóta), míg az, aki a közös vagyonra hivatkozva nem lép ki egy számára mérgező kapcsolatból, az valójában nem akarja feladni megszokott, kényelmes életszínvonalát a lelki békéjét hozó változásért cserébe. A vagyon mindig egy belső konfliktus enyhítésének (egyébként nem hatékony) eszköze lehet csak; két ember kapcsolatában nincsen szerepe.
boldog_par
Tehát itt van ez a csomó közös dolog, köztük rengeteg szép élmény is, de még ami nem szép, sokszor az is szorosabbá tette végül a kapcsolatot. Két különálló, egymás számára teljesen ismeretlen életút összefutott, és egy új, közös út épült – munkával, küzdelemmel (olyakor egymásért, olykor egymás ellen), hittel, kitartással, szeretettel –, aztán egyszer csak egyikük, vagy akár mindkettőjük feloldhatatlan ellentétekre hivatkozva véget vet a kapcsolatnak. Miért? Hogyan?
Nem azokról beszélek, akik egymással nem kompatibilisek, mert ők eleve szükségből kerültek kapcsolatba és maradtak benne: a lelkükben tátongó űrt próbálták egy másik emberrel kitölteni. De ezt nem lehet. Soha nem megy. Aki önmagában nem egész, az egy kapcsolatban sem lesz az.
Azokról beszélek, akik lehetnének egymással kompatibilisek, és sokáig tettek is érte, hogy azzá váljanak. Azokról beszélek, akiket valaha erős érzelmi szál kötött össze egymással, és a másik emberben nem önmaguk pótlékát keresték, hanem egy egészséges testi-lelki-szellemi kapcsolódás lehetőségét látták meg egymásban. Azokról, akik jól indultak, aztán kívülről nézve egyik pillanatról a másikra valamelyikük bekattant és kilépett.
Nem, nem a konfliktusok okozzák a legtöbb kapcsolat halálát. Nem azok a komoly(nak tűnő) ellentétek, amelyekre előszeretettel hivatkoznak azok, akik kilépnek. Nem az életmódbeli különbségek, nem az érdeklődési körök összeegyeztethetetlensége, és nem is a nagy veszekedések. A legtöbb kapcsolat gyilkosa a közöny. Az először csak szép lassan bekúszó, majd fokozatosan az emberi lelket egyre jobban kitöltő érzelmi üresség, amelynek végül tehetetlenül adja meg magát a legtöbb ember.
Ilyenkor történik az, hogy az egyik fél vagy egy drasztikus, a másik számára kegyetlen lépéssel máshoz menekül (esetleg van olyan erős, hogy harmadik szereplő nélkül, a bizonytalan ideig tartó egyedüllétet vállalva lép ki a kapcsolatból), vagy beletörődik abba, hogy egy silány, de legalább megszokott, párkapcsolatnak nehezen nevezhető szükség-szövetségben éli le a hátralévő életét. Azt az életet, amitől sokkal többet remélt, de már nem hisz benne, hogy valaha is olyan lesz, mint amilyet a szíve mélyen nagyon szeretne.
De hogy jut el két ember idáig? Mi okozza azt a folyamatot, amely egy emberi kapcsolat 180 fokos fordulatához vezet, sokszor még a benne lévők számára is érthetetlenül? Hogyan lesz a szeretetből közöny, a közönyből érzelmi temető?

Csendesen nő a gaz

A hormonok játéka viszonylag hamar elcsendesedik. Néhány hónap után már az újdonság varázsa megszűnik, és szükség van még valamire, ami összetartja a kapcsolatot. Már nem lepődsz meg, hogy a másik tejföl nélkül eszi a pörköltet. Már ismered az összes ruháját és cipőjét, és azt is tudod, hol tartja az alsóneműit. Már jól ismeritek egymás családját, megnéztétek közösen a kedvenc filmjeiteket, és azt is tudjátok, hogy melyik nap ki mikor ér haza. Az első szellentés a másik előtt kínos volt. Vagy vicces. Hozzáállás kérdése. Aztán természetessé vált. Ahogy a csók is.
Megszokás. Bizonyos szempontból nagyon jó dolog, hiszen ösztönösen keressük az állandóságot, amelynek alapvetően meghatározó tényezője az érzelmi stabilitás. Más előnye is van a megszokásnak: a kezdeti szerelem által felfokozott biológiai állapotot nem is tudnánk fenntartani túl sokáig (gondolj csak bele, mennyit pörögtél és mennyivel kevesebbet aludtál abban az időszakban), ezért a nyugalmi állapotba való visszatérés önmagunk kinyírásának elkerülése szempontjából is hasznos dolog. Másrészt viszont a megszokásnak igen komoly veszélyei is vannak.
Amikor az újdonság varázsa elszáll, és a szerelem helyét átveszi a szeretet, könnyen torzul el az egészséges megszokás mérgező közönnyé. Már nem érdekel, hogy a párodnak milyen jól áll az új fülbevalója, vagy passzol-e a zoknijához a nyakkendője. Észre sem veszed. Már nem fontos, hogy milyen volt a napja, vagy hogy mennyire ízlik neki a vacsora. Már nem öleléssel indul a nap, és nem is azzal zárul. Már nincsen szó álmokról, vágyakról, kételyekről és reményekről – vagy ha van is, akkor csak lemondó hangvétellel, egy néhány perces felületes beszélgetés erejéig, amit a közös programra sietve folytattok a kocsiban.
Már nem beszélgettek kettőtök kapcsolatáról, a megoldandó feladatokról, és azokról a dolgokról, amiken együtt változtatni érdemes. Mert már nem is hisztek benne, hogy lehetséges. Már csak egy lecseszésre vagy egy vádoló tekintetre futja, ha valami nem tetszik, és időnként egy-egy kisebb örömet okozó esemény vagy egy komolyabb veszekedés töri csak meg az apátiával átitatott hétköznapokat.
kapcsolat_vege
Aztán hónapokat, éveket, vagy akár hosszú évtizedeket így lehúzva egyszer végül beléd hasít a mélyen már jó ideje érzett felismerés: ez a kapcsolat halott. Egy olyan kertben ücsörögsz, amelyben egykor gyönyörű virágok nőttek, azonban lassan átvette az uralmat a gaz. A virágokat pedig már nem is látod tőle – ha egyáltalán még vannak.
Így lesz idővel a törődésből beletörődés. Így válik két ember érzelmi teremtőből érzelmi temetővé. Már csak azért vagy együtt a másikkal, mert a múlt… mert a gyerekek… mert a közös ház, amiért annyit dolgoztatok… mert a rokonok… mert az emberek véleménye… mert így kényelmes. Kényelmesebb, mint tenni valamit a kapcsolatért, vagy annak lezárásáért. Kényelmesebb, mint törődni azzal, akivel együtt élsz, és törődni önmagaddal. Vagy ha közben kiderült, hogy egymással inkompatibilisek vagytok, akkor is kényelmesebb maradni a langyos pocsolyában (ami azért időnként nagyon hideg tud lenni), mint belenézni a tükörbe, és azt mondani: én nem ilyen életet akarok élni.
Aztán egy idő után már ez sem kerülhető el, mert önmaga elől senki nem tud elszaladni. Egy darabig lehet hazudni önmagunknak és másoknak is, de az érzéseink mindig őszinték, és hiába próbálnánk megölni azokat, ha közben az élethelyzetünkben lévő konfliktus fennmarad. Ilyenkor többnyire már csak a drasztikus változtatás vagy az önként vállalt lassú halál jelenti a kiutat.
Pedig rengeteg párkapcsolati kudarc megelőzhető lenne, és nincs is ehhez szükség nagy dolgokra.

Túl kicsi a bögre

Képzelj el egy bögrét, benne a kedvenc teáddal. Örömmel kortyolgatod reggel, este, vagy napközben bármikor. Mindig felmelegít belülről, mindig jó érzéssel tölt el, amikor csak ihatsz belőle. Bármilyen nagy is azonban a bögréd, előbb-utóbb kiürül. Előbb-utóbb újra elő kell venned a teád hozzávalóit, el kell készítened a teát, és meg kell töltened a bögrédet vele – feltéve, ha újra szeretnél inni belőle. Pontosan így működnek az érzelmeink is.
par_bogrevel
Kortyolgatni mindenki szeret az érzelmi bögréjéből, hiszen nagyon jó érzés újra és újra picit felmelegedni, de sokan elfelejtik, hogy ha nem töltik rendszeresen újra, akkor a bögre hamar kiürül. Ha a reggeli rohanás, majd az esti fáradtság miatt „nincs idő” elkészíteni a teát – átölelni a másikat, a fülébe súgni, hogy szeretlek, leszedni a szöszt a kosztümjéről, vagy megigazítani a nyakkendőjét –, akkor az érzelmi bögréből hamarosan nem lesz mit kortyolni. Ha mindketten csak kivenni akarnak a kapcsolatból, de nem tesznek bele semmit, akkor egy idő után nem lesz mit kivenni. Baromi egyszerű, mégis sokan elfelejtik.
Ha meleg teára vágysz, akkor azt a teát el kell készítened. Párkapcsolatban ezt a teát közösen készítitek – mert ha nem, akkor a másiknak öntő, de tőle semmit nem kapó fél bögréje hamar üres lesz –, és a tea készítését nem írhatja felül sem a rohanás, sem a megszokás, sem a fel-felbukkanó konfliktusok. Ha nem szerzitek be rendszeresen a hozzávalókat, és nem készítitek el a teátokat, akkor a bögre üres lesz. Pont.
Amikor egy párkapcsolatban átveszi a hatalmat a megszokás (ami automatikusan megtörténik, ha nem teszünk ellene), akkor a két ember élete nagyon könnyen válik két diszjunkt halmazzá: ami korábban átfedés volt, és érzelmi fellángolást, majd elmélyülést hozott, az az érzelmi kiürülés után már csak anyagi szinten közös. Teendők elvégzése, vacsora, tv, napi stressz kiöntése, és végül alvás egy következő ugyanilyen nap megkezdése előtt.
Ennél sokkal több is lehet egy párkapcsolatban. Új élmények, régen hallott kedves dicséretek, ölelés, őszinte szeretet. Ha teára vágysz, töltsd meg rendszeresen a bögrédet.
„A szeretet ellentéte nem a gyűlölet, hanem a közöny.”
Elie Wiesel
Nagy köszönet Bélának, hogy kérdésével elgondolkodtatott erről a témáról. :)
Ha Neked hasznos volt, másoknak is az lehet. Segíts eljuttatni hozzájuk is!

Ami még érdekelhet:

Kocsis Gábor mérnök, harcművész, stroke túlélő, a Használd fel oldal létrehozója és írója. Saját tapasztalataira építve próbál inspirálni és segíteni másokat is, megmutatva, hogy minden tapasztalatot fel tudunk használni önmagunk fejlesztésére, életünk és környezetünk jobbá tételére.

    Együtt többet tehetünk!

    Ha Te is így gondolod, csatlakozz azokhoz, akik értesülnek az új írásokról!

    Én sem szeretem a levélszemetet, tőlem sem fogsz kapni.

    Még több inspiráció:

25 gondolat ehhez az íráshoz: “A párkapcsolatok lassú halála

  1. Erika

    Kedves Gábor!
    Mintha az én elmúlt éveimet – bár gondolom másokét is – írtad volna le! Őszintén megkönnyeztem. Köszönöm! ☺ Pontosan így történt, ám a leckét jól megtanultam! ☺

    Reply
    1. Gábor Szerző

      Kedves Erika, nagyon szívesen, én is köszönöm, hogy olvastad. :) Nagyon örülök, hogy tanultál a tapasztalataidból, mert így értelmet adtál annak, ami történt. A következő kapcsolatodban pedig már Te is és a párod is oda tudtok figyelni erre.

      Reply
  2. Judit

    Én most megyek át ezen a nehéz időszakon. Igen nehéz 36 év után, és soha nem gondoltam hogy ez megtörténhet. Biztos mindketten hibásak voltunk. Mostmár én is megtanultam a leckét csak hogy az én koromban talán már túl késő. Kedves Gábor köszönöm a cikkeidet. Nagyon jók.

    Reply
    1. Gábor Szerző

      Nagyon szívesen Judit, nagyon örülök, hogy hasznosak az írásaim. :) Szerintem olyan nincs, hogy túl késő. Változni soha nem késő, az egész életünk egy tanulási folyamat. Az átélt tapasztalatainkat felhasználva bármikor szebbé tehetjük a jelenünket. Nem mindig megy azonnal, de nagyon megéri belekezdeni. :)

      Reply
  3. Lévainé Somogyváry Katalin

    Kedves Gábor!
    Nagyon köszönöm, föleg a teásbögre-hasonlatot. Nagyon találó.
    Én is voltam hasonló helyzetben – ami szerencsére megváltozott, pozitívan -, mert nem hallgattam azokra, akik az azonnali válást javasolták. Én hü maradtam érzelmeimhez, kitartottam (3 év!) férjem mellett, annak ellenére, hogy ö egy másikhoz járt naponta (5 gyerekünk mellett!). Bíztam a Jóisten segítségében, amit meg is kaptam töle. Most már így az eltelt idök távlatából nézve meg kell állapítanom, hogy jól választottam annak idején, hogy nem hallgattam az “egyszerübb” megoldásra!
    Most már 33 éve élünk együtt, felneveltünk 5 fiút, a legfiatalabb is 20 éves múlt.
    Most, hogy a gyerekek lassan kirepültek, egymásra is újból több idönk van, s ezt így tartom helyesnek.
    Köszönöm a cikket mégegyszer! 😉
    Szeretettel:
    Lévainé Somogyváry Katalin

    Reply
    1. Gábor Szerző

      Kedves Katalin,
      nagyon szívesen, örülök, hogy tetszett. :) Én is köszönöm szépen, hogy megosztottad a személyes példádat, nagyon jó érzéssel ovlastam. Minden tiszteletem a Tiéd, hogy kitartottál, és végül megmentettétek a kapcsolatotokat. Ez mindig nagyon nehéz döntés, de a külső véleményeket tényleg érdemes fenntartással kezelni, mert ez két ember magánügye, és csak ők ketten képesek hiteles képet alkotni a kapcsolatukról. Nagyon örülök, hogy megtaláltátok a mindkettőtök számára jó megoldást. :)
      Nagyon szép napot kívánok! :
      Gábor

      Reply
  4. Kula Margit

    Kedves Gábor,,,,,,,újra nagyon szép és tanulságos történetet irtál,,,,,,,,az életben sok ilyen hasonló dolgot tapasztal az ember,,,,,,,,,én aki új kapcsolatott szeretnék az életembe, ezeket figyelembe fogom venni,,,,,,Még egyszer köszönöm,,,,legyen szép napod!!! Margit

    Reply
    1. Gábor Szerző

      Kedves Margit,
      nagyon szívesen, ez a legnagyobb öröm számomra, hogy hasznosítani tudod. :) Nagyon szép utat kívánok Neked a leendő kapcsolatodban. :)
      Neked is legyen szép napod!
      Gábor

      Reply
    1. Gábor Szerző

      Nagyon köszönöm, örülök, hogy tetszett. :) Igen, vannak dolgok, amiket nem lehet könyvből megtanulni. De nem rossz ez, ha az életünket egy tanulási folyamatnak tekintjük, aminek természetes velejárója a kudarc is, de a siker is. A veszteségeink tanítanak meg észrevenni és megbecsülni mindazt a csodát, ami körülvesz minket, és ami bennünk is ott van. :)

      Reply
  5. Fiedler Klári

    Most halt meg…a temetés folyik…nem könnyű, sőt nagyon, nagyon nehéz.
    Még hordják az emlékek a virágot a sírra..rohadt szar, látni a virágot..és még érezni az illatát.. :(

    Reply
    1. Gábor Szerző

      Igen, ismerem azt az érzést, kegyetlen. Nem sok erőt kívánok a folytatáshoz, mert az ott van mindannyiunkban, csak azt kívánom, hogy mindig tudj/tudjon róla, hogy ott van. A változás egyúttal lehetőséget is jelent.

      Reply
  6. Ürmös Béla

    Jó írás! Magam is megtapasztaltam már sok mindent ezekből. Ami fontos – hangsúlyozni hogy nem a kapcsolatból történő kilépés az igazi megoldás. A kilépés csak nagyon ritkán, szélsőséges esetekben fogadható el. Biztosan sokan vannak akik a kilépés előtt (szerencsétlen esetben után) jönnek rá, hogy feleségük/férjük milyen sokat jelent a számukra. Az igazi megoldás ezért a párkapcsolati terápia, lelki gyakorlat, családerősítő közösségekbe járás , őszinte beszélgetés stb. Ha csak az egyik fél is elkezd ilyesmit, azzal már az egész kapcsolat jó irányba változhat, még akkor is ha a másik fél ( először) ellenáll! Ez utolsó mondatomat bátorításnak szánom mindazok részére akik ebben a “cipőben járnak” Üdvözlettel: Béla

    Reply
    1. Gábor Szerző

      Köszönöm szépen Béla, nagyon örülök, hogy tetszett. :) Igen, ha csak az egyik fél kezdi el a változást, már az is sokat jelent. Megoldás viszont csak akkor lesz, ha mindketten tesznek érte, amihez érdemes megtalálni a másik emberhez vezető utat (ez általában különböző a saját magunk által elképzelt úttól). Érdemes megpróbálni, mert sok esetben tényleg csak ezen múlik.
      Szép napot kívánok!
      Gábor

      Reply
  7. kossovits moni

    Kedves Gábor!
    Köszönöm. Pont ezen megyek keresztűl. 13 gyönyörű és közben gyötrelmey év utàn, mobdta azt, hogy vége. Én igyekeztem mindent megadni, de már annyira közönyös volt,hogy azt mondta talán az a vaj,hogy sok és nem ez kell neki. Máig sajnálom,hogy megváltozott és a közöny uralkodott el rajta, de valamiért

    Reply
  8. kossovits moni

    Kedves Gábor!
    Köszönöm. Pont ezen megyek keresztűl. 13 gyönyörű és közben gyötrelmes év utàn, mondta azt, hogy vége. Én igyekeztem mindent megadni, de már annyira közönyös volt,hogy azt mondta talán az a baj,hogy sok és nem ez kell neki. Máig sajnálom,hogy megváltozott és a közöny uralkodott el rajta, de valamiért így alakult. Biztos én is hozzájárultam, de sajnos a beteg nagymamámat sem hagyhattam cserbe. Már boldog az új kapcsolatában. Én még lábadozok,de egyszer bíztos kigyógyulok belőle.
    Köszönöm az írásait. Olykor sokat segítenek.

    Reply
    1. Gábor Szerző

      Kedves Móni,
      nagyon szívesen, örülök, hogy hasznosak az írásaim. :) Ismerem ezt a helyzetet, tudom, hogy nagyon fájdalmas most, de szerintem keresse meg a lehetőséget benne. Ön mindent megtett a kapcsolatért, a volt párjának viszont nem volt olyan fontos, hogy megpróbálja megmenteni. Így csak időt húzni lehet, aminek semmi értelme nincsen. Most viszont lehetősége van arra, hogy olyan társat találjon, akivel nem mondanak le egymásról, és apró kedves szokásokat beépítve a mindennapjaikba folyamatosan életben tartják és széppé teszik a kapcsolatukat. Nagyon jó utat kívánok ehhez. :)

      Reply
  9. baba baba

    Kedves Gabor.Szeretnek gratulálni a bögrès hasonlathoz.szuper.

    Reply
  10. Nagy Barbara

    Üdvözletem Gábor!
    Köszönöm, hogy szavakba foglalta, és megerősítette a gondolataimat!, Amit én érzelmileg élek át, de szavakban nem sikerül megfogalmaznom, mert közben azt is gondoltam, hogy csak én fejemben állnak össze ezek a gondolatok! Sajnálom, hogy sok ember nem őszinte saját magához, hogy nem mer változtatni, hogy meg akar felelni másoknak, és így tovább. Erre neveltek sokunkat, engem is, ezért csalódtam, de még mindig hinni akarok…!
    Kívánom , Önnek is Gábor, hogy legyen meg a lelki békessége!
    U.i: Írjon még, mert ezzel több embernek segít, mint azt gondolná!
    (Még tegnap találtam meg, az írásait, de már ma kíváncsian vártam a folytatást!
    Csak azért bátorkodom véleményt írni, mert ott a fényképe, és ez hitelessé teszi az írásait! Remélem az Ön fotója, és az Ön gondolatait teszi közzé, mert ha nem, ismét csalódnom kell!) Üdvözlettel N.Barbara

    Reply
  11. Csak Èn

    Hát nem is tudom hogy mit írjak. Nagyon az én kapcsolatomra is raillik! Adtam időt a feleségemnek kicsit több mint fél évet ha akkor sem lesz jó hát akkor (VÉGE!!!!!) Nincs értelme tovább élni (azaz ez már nem is élet csak kínlódás!!!!!!!!)
    Az a baj hogy nem tudom mit akar elérni?
    Vagy lesz e közös jövőnk még?
    Vagy Ő is azt szeretné hogy már én ne legyek?
    Na majd + látjuk ha addig kibirom!
    Üdv mindenkinek szeretek mindenkit
    Csak engem nem szeret sajnos senki vagyis aki számítana az nem!
    Barátom sincs 1se!

    Reply
  12. Biró Zsuzsa

    Kedves Gábor!
    Nekem most ment tönkre az életem.Mind a párkapcsolati,és munkahelyi.A parkapcsolatomnak vège.A munkahelyemen felmondtak.Már nem bírom így tovább.

    Reply
  13. Ibolya

    Kedves Gabor! A kapcsolatomra ismertem. Sajnos! Jo hogy megtalaltam ezt a bejegyzest! Köszönöm! Szeretettel teli szepnapot kivanok!

    Reply
  14. Papp Kornélia

    …hát ez kötelező olvasmány, úgyhogy meg is osztom gyorsan.

    Reply
  15. Kőszegi Szilvia

    Kedves Gábor! Köszönöm írásait, rendszeresen olvasom őket, gyakorlatilag ezeken élek. 47 évesen, sokadjára előlről kezdve az életemet most megint nehéz időszakon megyek keresztül. Férjemtől több évi egyoldalú javítási kísérletezés után épp válok, sajnos nagyon, nagyon csúnyán. A végletekig elmenő hazudozások, megalázások, a mindenre kiterjedő rosszindulatú megnyilvánulásai miatt sajnos teljesen elvesztettem a hitemet egy újabb kapcsolatban, ami egyébként nem is hiányzik. Ugyanakkor az eszemmel tudom, hogy nem lenne szerencsés egyedül maradnom, de nem tudok nyitni újabb ismeretségek felé. Remélem, hogy még csak arról van szó, hogy korai lenne, “meg kell gyógyulnom” az előző férfiból, de félek, mi lesz, ha ez nem fog változni később sem. Tehát a baj az, hogy szeretem én a teát inni is, elkészíteni is, de félek, hogy megégetem vele magam. További sok sikert kívánok a munkájában.

    Reply

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.