Gondolj egy pillanatra azokra az emberekre, akiket őszintén szeretsz. Te köztük vagy? Komolyan kérdezem. Ott vagy abban a szűk körben, akik igazán fontosak számodra? Szánsz elég időt önmagadra? Megbecsülöd magadat? Tiszteled magadat? Tiszteled az érzéseidet, a vágyaidat, a szükségleteidet? Szereted a külső és belső tulajdonságaidat, az életedet, a döntéseidet, a múltadat és a jelenedet – és összességében önmagadat, minden értékeddel és hibáddal együtt?
Nem valószínű. Ha az emberek többsége közé tartozol, akkor nap mint nap bünteted magadat különféle okok miatt, és olyan harcokat vívsz önmagaddal, amelyek nem az életedet szolgálják, de még csak nem is rólad szólnak. Nemsokára megérted, miért mondom ezt. Előtte azonban elmesélek egy rövid történetet.
A legkegyetlenebb ellenség
A történet egy fiúról szól, legyen a neve mondjuk Gábor. Mondhatnám, hogy ennek az írásnak a szerzője, de legalább annyira lenne ez igaz, mint amennyire nem. Mert az a Gábor, a 6 évvel ezelőtti fiú sok tekintetben más volt még, mint az, aki most vagyok. Az az akkor közel 28 éves fiú erősnek és keménynek hitte magát, ami részben igaz is volt, de hiába érezte, hogy senki és semmi nem állíthatja meg, egy valakivel nem számolt: önmagával.
Ez a fiú rengeteget küzdött a céljaiért, és útját kudarcokon keresztül vezető sikerek vezették. Komolyan vette az életét, komolyan vette a döntéseit, és akár a tévedéseiről, akár a céljainak eléréséről volt szó, keményen bánt önmagával. Túl keményen. Addig tolta, amíg túl nem tolta. Valamiért mégis itt maradt. Nem vitte el a stroke – egy látszólag a semmiből érkező csapás, amire orvosilag nem akadt magyarázat, de a fiú később megértette, hogy önmaga volt saját stroke-jának okozója. Önmaga legkegyetlenebb ellensége.
Pedig nem kellett volna, hogy így legyen. Mondhatott volna nemet is néha. Célokra, amik nem a legfontosabbak között voltak számára. Emberekre, akik számára ő nem volt a legfontosabbak között. Félelmekre, amiknek akár volt alapjuk, akár nem, rabláncként fonódtak a kezeire és a lábaira. Görcsösségre, amivel mindenáron a saját akaratának érvényesülését várta.
De nem mondott nemet. Tudatosan legalábbis nem, ezért amikor a belső harcai már nem tudtak belül maradni, kijöttek egy kis híján tragédiába torkolló betegség formájában. Ekkor értette meg igazán, hogy amit a szőnyeg alá söprünk, az egyszer ki is jön onnan. Mindig kijön – a kérdés csak a mikor és a hogyan. És ekkor értette meg igazán azt is, hogy mennyire fölöslegesen volt kegyetlen önmagával.
Hányszor büntette magát fölöslegesen… Hányszor tűrte el azt, ami nem jó… Hányszor nem vette észre azt, ami jó… Hányszor várta, hogy jobb legyen, és hányszor bánta meg utólag, hogy csak várakozott… Hiába hitte azt, hogy szereti önmagát, nagyon szemét módon bánt magával.
A hazugságháló csapdájában
A legtöbb ember csak szeretné szeretni önmagát. Azt mondja, hogy szereti, megtesz minden kétségbeesett próbálkozást, hogy ezt el is hitesse magával (és másokkal), de belül mélyen kínozza a csalódottság, a bűntudat, a neheztelés és a vád. Eltemeti a múltjának fájó részeit, marcangolja magát a téves döntései miatt, elmenekül saját elméjének otthonából, ha egy megoldásra váró helyzettel nem tud mit kezdeni, és a belső feszültségét vagy saját testi-lelki egészségének rombolásába öli, vagy a környezetén vezeti le.
Vajon hányan mondják betegségük idején hálásan, hogy „igen, letértem az utamról, köszönöm a jelzést, változtatok”? És ezzel szemben hányan vannak azok, akik utálják a betegségüket, utálják saját pillanatnyi állapotukat (ezzel még betegebbé téve magukat), és külső megoldást várnak arra, ami belül romlott el?
Vajon hányan fogadják el a múltjuk negatív tapasztalatait, a nekik kárt okozó emberek tetteit, és saját tökéletlen lépéseiket mindenféle vád és önvád nélkül? És ezzel szemben hányan vannak azok, akik vagy másokra mutogatnak, vagy önmagukat gondolják egy szánalmas kis szarnak, mindössze azért, mert valami nem úgy alakult, ahogyan azt szerették volna?
Vajon hányan fogadják el saját testüket és személyiségük minden vonását olyannak, amilyen, felismerve, hogy az elfogadás és a fejlődés nem egymást kizáró, hanem egymást segítő folyamatok? És ezzel szemben hányan vannak azok, akik gyengeségeikre, hiányosságaikra, szenvedélybetegségükre vagy túlsúlyukra bűntudattal gondolnak, tartósan változtatni rajta mégsem tudnak?
Olyan kultúrában élünk, ahol az emberek jelentős része elvesztette a kapcsolatot önmagával. Olyan kultúrában élünk, ahol mindenki tudja, mi a dolga, milyennek kellene (mások szerint) lennie, ki a jó és ki a rossz, mit kell szeretni és mit kell utálni, mit szabad és mit nem szabad. Olyan kultúrában élünk, ahol az emberek többsége nem jár haza saját lelkének otthonába.
A rengeteg külső inger és hangos zaj sokakban elnyomja belső lényének kétségbeesett kiáltásait: Ki is vagyok én? Miért nem élvezem az életemet? Miért kell bűnösnek éreznem magam attól, hogy valamit máshogy gondolok, vagy valamiben más vagyok, mint a többiek? Miért nem a saját utamat járom, és ezt miért nem szeretettel, mosolyogva teszem?
De ezek a kérdések elől a legtöbben elmenekülnek. Munkába, szenvedélybetegségbe, instant megoldások keresésébe, agresszióba, önmaguk feladásába, betegségbe, vagy végső soron a halálba. Inkább futnak, mint hogy válaszoljanak. Inkább hazudják maguknak azt, hogy jól vannak, mint hogy változtassanak. Inkább utálják magukat a saját tetteikért, kinézetükért, adottságaikért és életükért, mint hogy megtanulják elfogadni és szeretni önmagukat.
Így ragadnak bele rengetegen egy olyan hálóba, ami eleinte talán még segített nekik abban, hogy tájékozódjanak a világban, később azonban saját csapdájukká vált. Egy hálóba, ami olyan hazugságokból épült fel, mint hogy mindenkinek meg kell felelnünk, hogy ha valamiben nem vagyunk jók, akkor büntetést érdemlünk, vagy hogy mások által meghatározott mintákat kell egy az egyben követünk. Olyan hazugságháló ez, amit a környezetünk kezd el szőni számunkra, aztán a készítésébe mi magunk is bekapcsolódunk.
Látens agresszió
A hazugságháló szövése gyermekkorban kezdődik. A szülő büntet, mert a gyerek rossz. Az iskola büntet, mert a gyerek rosszul teljesít valamiben. És úgy általában a felnőttek büntetnek, mert a gyerek rosszul gondol vagy csinál valamit. De egyáltalán hogyan lehet egy kisgyerek rossz? Miért lenne az? Azért, mert nem tanította meg neki senki, hogy a tetteivel kárt is okozhat? Ez nem a gyerek hibája, hanem vagy egy fejlődési folyamat kezdete, vagy a szülő hiányossága.
És miért kéne egy gyereknek mindenben kiválóan teljesítenie az iskolában? Melyik az a felnőtt, aki ebben példát mutat neki? Melyik tanár, orvos, mérnök, bolti eladó, ügyvéd, kazánszerelő vagy politikus jó mindenben, és használ mindent, amit tanítottak neki?
Hogy ez az alapműveltség része? Tényleg éhen halt már bárki is azért, mert idegenforgalmi szakmenedzserként nem emlékezett rá, hogy a diagonálmátrix minden főátlón kívüli elemének értéke nulla? Vagy súlyos károkat szenvedett el az a villamosmérnök, ügyvéd vagy ruhatáros, aki nem tudta megmondani az 1.543 mol/dm3 koncentrációjú nátrium-hidroxid oldat tömegszázalékos összetételét?
Egyszerre kényelmes és veszélyes dolog sablon emberek gyártásába fogni. Kényelmes, mert gondolkodás nélkül mindenkire rá lehet húzni ugyanazt a mércét, ráadásul a birkák többnyire arra mennek, amerre a csordavezér tereli őket. De veszélyes is, mert rengeteg élet szalad így vakvágányra, rengeteg frusztrált, szorongó, önmagát nem ismerő és nem is szerető, megtört ember járja az utcákat, és tér haza aludni, hogy másnap ugyanúgy folytassa. Olyan emberek, akik egy darabig ugyan ellátják a nekik szánt feladatot, de csak idő kérdése, hogy vagy teljesen összetörjenek, vagy kitörjenek a helyzetükből. Persze hosszútávban nem sokan gondolkodnak, rövidtávon pedig nagyon hasznosak az emberi robotok.
De egy gyermek (vagy felnőtt) lelkét nem csak tudatosan lehet rombolni. Sokszor a vicces, kedves, vagy éppen jogosnak vélt szavak okozzák a legnagyobb károkat. Azok a szavak, amelyek nem a másik cselekedetének megértésére irányulnak, hanem a személyiségéről mondanak ítéletet.
Rossz voltál, szégyelld magad! Már megint elbénáztad! Nem az eszedért szeretünk! Mit is vártam tőled! Ha nem hagyod abba, akkora pofont kapsz…!
Ugye nem kell tovább sorolnom? Ami ilyenkor történik az nem más, mint a gyermek bűnének kikiáltani a felnőtt tehetetlenségét, ami benne felsőbbrendűségi érzéshez vezetett. Mert ha valóban tudná kezelni a helyzetet, nem fenyegetőzne. Ha képes lenne elfogadni másokat, akkor a saját elvárásainál messzebbre is látna. Akkor nem alacsonyabb rendű lényként kezelné a gyermeket, hanem partnerként, akivel egymástól tanulhatnak. Mert van mit, mindannyiunknak. Amíg dobog a szívünk, van mit.
Szenvedhetsz, ha akarsz
Felnőttként már nem könnyű kiszakadni az önutálat kultúrájából. Nem könnyű újra hinni önmagunkban, az álmainkban, a saját értékeinkben, és elfogadni azt, hogy tökéletlenségünkkel együtt vagyunk tökéletesek. Nem könnyű lefejtegetni magadról a hazug rétegeket – mindazt, ami nem Te vagy, csak rád pakolták mások, mert eszközként használtak Téged, vagy mert tényleg azt hitték, hogy ezzel segítenek.
Nem könnyű változtatni, de csak addig, amíg rá nem jössz, mennyire jó a változás. Amíg meg nem érted Eckhart Tolle szavait: „A szenvedés addig szükséges, amíg rá nem jössz, hogy nem szükséges.” Amíg el nem kezdesz befelé figyelni, és meg nem tanulod szeretni önmagadat úgy, ahogy van. Nem beletörődni az adottságaidba és a jelenlegi helyzetedbe, hanem őszintén elfogadni, hogy jelenleg ez vagy Te.
Sokat változtál már az elmúlt évek, évtizedek alatt (ha nem így lenne, még mindig kakis pelenkában olvasnád ezeket a gondolatokat), úgyhogy semmi nem zárja ki, hogy ezután is változz, fejlődj, haladj előre az utadon. De az ég áldjon meg, miért kéne közben utálnod magadat? Ki mondta, hogy ez csak úgy megy? Miért akarsz berohanni a célba, és majd ott boldognak érezni magadat? Miért ne lehetnél közben is az?
A múltad adott, megváltoztatni nem tudod. Feldolgozni, megérteni és hasznosítani viszont igen. A jelened szintén sok adottságot tartalmaz. De egyik sem halálos ítélet, csak néhány részlet a nagy egészből, amihez még szabadon hozzátehetsz. Ha így döntesz.
Maitrí. Valószínűleg nem hallottad még ezt a kifejezést. Szanszkrit nyelven egyetlen szóban elmondható az, amit magyarul így lehet körülírni: feltétel nélküli barátságosság önmagammal. Maitrí. Egyetlen szó, ami szembe megy az egész vérünkbe ivódott önutálat-kultúrával, és azt mondja: nem baj, hogy ilyen vagy.
Nem baj, hogy kövér, nagy fülű, esetlen, logikátlan, téves döntéseket hozó, nem megfelelő párt választó, szenvedélybeteg, idegeskedő, vagy céltalanul bolyongó ember vagy. Nem baj, hogy nem tudsz ügyesen beparkolni az autóddal elsőre, nem baj, hogy alkoholba, cigarettába, gyógyszerekbe vagy az önpusztítás más módszereibe menekülsz, nem baj, hogy még mindig nem valósítottad meg az álmaidat, nem baj, hogy nem olyan életet élsz, mint amilyenre a szíved mélyén vágysz.
Nem baj, hogy ilyen vagy. Nem baj, hanem egy állapot. Az, hogy milyen leszel ezután, nem az önutálaton múlik, hanem azon, hogy elég fontos-e számodra, hogy változtass. Ha nem, akkor marad minden ugyanígy, ha viszont elég fontos, akkor változtatsz. Ez pedig sokkal könnyebben megy úgy, ha közben elfogadod és szereted önmagad. Mert nem kényszerből járod az utadat, hanem szívből. Hittel, meggyőződéssel, szeretettel.
Ma van a harmincnegyedik születésnapom. Hat évvel ezelőtt nem volt biztos, hogy lesz több. Mára már megértettem, hogy ebben amúgy sem lehetünk soha biztosak. Egy valami azonban megváltozott bennem: ma már azt érzem, hogy ha ez lenne az utolsó, akkor sem csinálnék semmit máshogy. Ha ez lenne ittlétem legutolsó napja, akkor sem gondolnám rossznak az életemet, és semmit nem sajnálnék sem a múltamban, sem a jelenemben. Mert amit tudtam, megtettem. És ezután is minden nap így teszek.
Maitrí. Legyél nagyon jó barátja önmagadnak.
Kocsis Gábor vagyok, mentális segítő, űrkutató mérnök, harcművész, stroke túlélő, a Beszélgetések a Kutyámmal c. könyv írója, a hasznaldfel.hu oldal létrehozója és írója. De ezek csak címkék. Sokkal fontosabbnak tartom azt, amiben hiszek: minden tapasztalatodat fel tudod használni önmagad fejlesztésére és az életed szebbé tételére. Ezt a szemléletet tanítom érthető formában, hatékony módszerekkel.
Írásaim
Szia Gabor 🙂
Jo tudni, hogy sokadmagammal vagyok ilyen, akinek elteto kincs minden irasod. Ugy kell ez nekunk, mint a levego vagy a viz.
Es orommel fedeztem fel, hogy a vilag sok pontjarol irnak kommentet, ami azt jelenti, hogy szeles korben olvassak a sok hasznos es szuper jo gondolataidat. Azert is jo ez, mert igy lehet latni, hogy aki valtoztatni akar, az tesz erte. Ha maskent nem megy, elhagyja az orszagot. Ez lehet kenyszerhelyzet, de lehet vegleges dontes is. Es barhol eljen is az ember mindig szuksege van biztato szavakra, megerositesre, oszinte igazsagkra, amit toled megkapunk.
En szeretem olvasni, es sokszor belekepzelni magam az altalad leirtakba. Sokkal konnyebb megertenem a lenyeget. Varom a kovetkezo erot ado olvasnivalot.
Udvozlettel Rozika.
“Ha ez lenne ittlétem legutolsó napja, akkor sem gondolnám rossznak az életemet, és semmit nem sajnálnék sem a múltamban, sem a jelenemben. Mert amit tudtam, megtettem. És ezután is minden nap így teszek.” Pont így élek 😉
Ha van egy adott szituáció megnézem, hogy én mit tudok tenni: ha semmit minek izgassam magam, ha igen, akkor gondolkodom azt hogy kéne megvalósítani. Amit elakarok mondani az embereknek elmondom, az érzéseimet (ha jó, ha rossz) nem fojtom el. Nem szeretek őrlődni, inkább a biztos “rossz”, mint a bizonytalan, kitudja meddig… Szeretem letisztázni a helyzeteket.
Amit kiakartam próbálni az életben, azt már mind kipróbáltam (ejtőernyősugrás, barlangászás stb). Helyek még vannak, amit szívesen megnéznék, de most per pillanat nem adottak a lehetőségek.
Vidám, derűs napokat kívánok Mindenkinek, Neked meg, kedves Gábor, boldog születésnapot !
Csatlakozom a hamburgi Sarahoz, vagyis én is azt mondom, illetve írom, hogy de jó, hogy vagy nekünk !
Hogy van ilyen Ember is, mint Te !
Az önutálat kulturájához most még nemigen tudok hozzászólni, mert csak egyszer olvastam el,
és még sokszor el fogom, meg-meg állva, gondolkozva, egyetértve vagy ellentmondva.
Köszönöm, hogy egy ilyen “társalgó” Társam van, mint Te !
Hálával és tisztelettel, Lenkey Kata
Kedves Gábor! Az én Istenem éltessen jó egészségben és sok munkával. Írásaid rendkívüliek, szerintem minden gondolkodó, magát megismerő embert foglalkoztatnak ezen problémák, csak nem tudják összességében megfogalmazni, így olvasva sokan magunkra ismerünk. Köszönöm gondolataidat, üdvözlettel: Kalászné
Kedves Gábor,
vidám születésnapot kívánok jó egészségben, szeretettel. Szeretem az írásaidat, sokszor ismerek rá az általam is megélt helyzetekre, nem vígasztal ugyan, hogy más is kerül szomorú csabdákba, de bátorítást kapok az írásokból. Gyerekkoromban megdöbbentett az afrikai mese, amelyben az antilop kiszabadítja a verembe esett oroszlánt, az pedig utána felfalja, pedig előtte ígéretett tesz rá, hogy ilyesmitől az antilopnak nem kell tartania. A mesék világából jöttünk. Miért is kell felébrednünk?
Léra
Kedves Gábor!
Nagyon köszönöm, hogy olvashatom az írásaid. Nagyon értékes, felrázó gondolatok. Köszönöm a segítséget.
Jó egészséget, hosszú boldog életet, és írjál,- írjál légyszíves!
Üdvözlettel:
Gyöngyi
Kedves Gábor !
Nagyon boldog szülinapot kívánok !
A jó Isten éltessen még nagyon sokáig , hogy olvashassam sokadmagammal az írásaidat melyek nagyon hasznosak sokunk számára !
Szeretettel Tünde!
Kedves Gábor! Nagyon boldog születésnapot kívánok! Nagyon szeretem az írásaidat,sokszor elgondolkodom a saját életemen,mennyi minden egyezik az írásaiddal. Igyekszem megtalálni a megoldásokat is.Bár az nem is olyan könnyű.Köszönöm 😊
Köszönöm, csodás írás. Nagyon boldog szülinapot :))
De jó, hogy ezt leírtad, Gábor! Köszönöm! Olyan sokszor elfelejtjük, hogy ez a kulcs a lelki békénk megszerzéséhez, a boldogságunkhoz, ahhoz, hogy egészségesen éljünk. Köszönöm, hogy leírtad. Ma, és ettől fogva minden nap köszönetet mondok a betegségemért, és ahogy meggyógyítom a lelkemet, úgy gyógyul meg a testem is.
Boldog születésnapot!
Kedves Gábor! Isten éltessen sokáig! Kívánom, hogy minden kívánságod valósággá váljon.
Köszönöm az értékes írásaidat! Időhiány miatt sokszor csúszva olvasom. Nem tudom soha abbahagyni az aktuális írásodnál, mindig jónéhányat elolvasok, újraolvasom, merengek, megkönnyezem, elgondolkodom. Próbálom másnak is felolvasni, de sajnos sokan még nem értek meg rá. Engem gondolnak furának. Nem baj. Maitrí 🙂
Szia, Gábor! Teremtő éltesen bölcsességben, és egészségben. Boldog szülinapot kívánok neked szeretettel. Hálás vagyok, hogy egy ismerősöm által rád találtam. Minden bizonnyal nem véletlen. Első írásod, amit olvastam „A hűtlenség nem gyengeség-, hanem döntés. „
Én felhasználtam az ott írtakat, és jól megjegyeztem. Gondolatokat, érzéseket, felismeréseket indítasz el és tetteket. Hálásan köszönöm. Örülök, hogy olvashatom írásaid.
Szia. Etelka.
Kedves Gábor!
Nagyon Szép és Boldog Szülinapot kívánok sok szeretettel!
Köszönöm a nagyon jó és tanulságos írásokat!
Üdvözlettel H.I
Kedves Gábor! Istentöl megáldott nagyon boldog születésnapot kívánok nagy-nagy szeretettel!
Minden írásodat olvasom, egyike a kedvenc olvasmányaimnak. Nagy köszönet érte, sokat meríthetek belölük. Több cikkedet én is megosztom, megosztottam.
Várom következö írásodat, sok szeretettel:
Kati Münchenböl
Isten éltessen sokáig!
Köszönjük, hogy Vagy nekünk….
Üdvözlettel, Sara Hamburgból
Kedves Gábor!
Isten áldását kívánom életedre.Írásaiddal sok embernek erőt adsz és biztatást.
Én is gyakran olvasom soraid és örömmel osztom meg mások felé.
szeretettel gondolok Rád:lívia
Gábor kedves..
Isten éltessen a te napodon, és maradj még nekünk így, és ilyennek ahogy, és amilyen vagy!
Nagyon szeretem az írásaidat, elgondolkodtat sokszor..magamon, másokon..a dolgaimon ahogy vannak, kell egy ilyen más szemmel látó srác, aki elmondja az én dolgaim…amit én akkor fedezek fel mikor te mondod.
Tök jó hogy, akkor jön sokszor mikor pont az a szitu van az életemben amiről írsz!
Bírlak olvasni!
Üdv szeretettel , Klári
Kedves Gábor!
Isten éltessen nagyon sokáig Téged! Köszönöm az írásaidat, nagyon-nagyon sokat segítenek!!
Mára megértettem, hogy szeretet és hála nélkül aligha érhetünk el valamit…
Köszönöm Neked!
Kedves Gábor!
Először is Isten éltessen örömben, egészségben!
Ismét a bajok gyökerére irányítottad a figyelmünk. Azt is tudni kell, hogy a felébredés után is vannak göröngyök, és a külső megvetésből, bántásból belsővé vált “önutálat” lassan oszlik. Nagyon kell figyelni a belső monológunkat, annak szinte minden szavát. Ha van, aki valóban szeret bennünket, az sokat segít. Rákból gyógyuló illetve gyógyult nőkkel beszélgettem, akik a rák stigmájával megterhelten küzdöttek/küzdenek a belső negatív hangokkal, és keményen dolgoztak/dolgoznak azon, hogy megéljék azt is, mennyivel többek annál, mint amit gondoltak magukról.
Köszönöm ezt az írást is! Erika
Kedves Gábor! Isten éltessen nagyon jó erőben, egészségben, szeretetben, békességben, ha már egyszer megmentett azért, hogy sokakkal jót tegyél. Írásaidért végtelenül hálás vagyok, sokat jelentenek számomra. Megerősítést kapok általa és újabb lendületet a munkámhoz. Azt gondolom én is harcos típus vagyok és előbb-utóbb mindig sikerül is megvalósítanom amit nagyon szeretnék egy kivétellel. Sajnos kissé túlsúlyos vagyok és ezen többszöri próbálkozás ellenére sem sikerült eddig eredményt elérnem. Kivéve, amikor hetenként két alkalommal napi 2 órát edzésre jártam, akkor 5 kiló lement, de amint abbahagytam azonnal vissza is jött. Most töltöttem be a 70. évemet és kertészkedéssel foglalkozom 45 évi ülőmunka után, hogy meglegyen a mindennapi mozgás, de sajnos a kilók nem akarnak lemenni. Ha végzek a kert kialakításával talán újra megpróbálom az edzést, mert így félek, hogy az izületeim tönkre mennek. Ha van erre valamilyen tanácsod, nagyon megköszönöm. Szeretettel üdvözöllek és minden jót kívánok: Kati
Kedves Gábor! Sok szeretettel kívánok Neked még nagyon sok örömteli, boldog születésnapot! Egészséget, bőséget, áldást és sok sikert az élet minden területén.
Köszönöm az írásaid. Nagyon sok fontos, hasznos gondolatot osztasz meg velünk.
Szép és jó napokat!
Szeretettel Zsuzsa
Kedves Gábor!
Isten éltessen sokáig erőben, egészségben, békességben!
Mindig megerősítesz, abban, hogy a legfontosabb a SZERETET(kifele, befele és felfele)!
“Lelkem a barátom”, a szamurájok ígíy mondják.
Szeretettel:
Borbála
Kedves Gábor! A gyermekkorban kapott tarisznyából nem könnyű kihozni a legjobbat, de lehetséges! Segítség valamilyen formában minden embernek van hozzá. Minden, ami velünk történik a fejlődésünket szolgálja, rólunk szól. Önbecsülés a kulcsszó, értékes vagyok úgy, ahogy vagyok😊
Erőt, egészséget és boldog születésnapot!
Erika
Kedves Gábor!Nagyon jó! Örülök minden írásodnak.Örömmel tölt el,hogy léteznek ilyen emberek…
Isten éltessen kedves Gábor, kívánok nagyon sok boldog születésnapot! Nagyon sokat segítettek nekem az írásaid, s mióta olvasom őket “jó barátja vagyok önmagamnak” Örömmel és kíváncsian várom könyved megjelenését. Üdvözlettel, ila
Isten éltessen erőben, egészségben, örömtelin! 🙂 Köszönöm az írásaid, mindig erőt adnak.