A zen szerzetes – egy tanmese érzelmeink hatásáról

Írta: | 2017-09-28
Sokat görcsölünk azon, ha valami nem úgy történik, ahogy szeretnénk – beleértve saját elhamarkodott reakciónkat is egy-egy kellemetlen helyzetben. Bosszankodunk, emésztjük magunkat, miközben valójában olyat várunk el magunktól – vagy éppen egy másik embertől –, ami emberi mivoltunkból fakadóan teljesíthetetlen. Ezt szemlélteti az a tanmese, amit a nagyszerű tanító, Mooji előadásában hallottam.
*****
Élt egyszer egy ember, aki nem kötődött senkihez és semmihez. Teljes nyugalomban élte az életét, semmi sem tudta kizökkenteni a lelki békéjéből. Amikor betörtek hozzá és kirabolták, a szeme sem rebbent. „De hát ellopták a szamaradat meg a pénzedet!” – mondták neki barátai értetlenkedve, mire ő csak ezt felelte: „Jól van, hadd vigye, neki biztos nagyobb szüksége van rá, mint nekem.”
Egyik nap váratlanul hazaérve a legjobb barátját találta összebújva feleségével, de ekkor is csak így szólt teljes nyugalommal: „Jajj, George, ne siess már, maradj csak, érezzétek jól magatokat, én elmegyek sétálni egyet.” Tényleg semmi nem tudta kizökkenteni. Egy idő után már a saját fiai is ellene fordultak, és lenézően vetették a szemére viselkedését: „Nem vagy az apánk, nem tudunk annak tekinteni!”
„Teljesen megértelek Titeket.” – mondta nyugodtan a férfi – „Igazatok van, ha helyettem inkább azt az embert hívjátok apának, én is úgy fogom majd hívni őt.”
Idővel aztán az összes rokona, barátja és ismerőse is elfordult tőle, így hát elment egy kolostorba, és ott folytatta békés életét. Az volt a feladata, hogy minden egyes nap rendezgesse a kolostor zen kertjét, megmaradó idejét pedig meditációval töltötte.
A kolostor más szerzeteseire is nagy hatással volt új társuk: már az is elég volt, hogy meditációja alatt közel üljenek hozzá, máris elárasztotta őket is a lelki béke. Ő pedig annyira egyensúlyban volt önmagával, annyira kizökkenthetetlen volt belső harmóniájából, hogy szinte már láthatatlanná vált.
Tudomást szerzett erről az emberről a Démonok Királya, és nagyon bosszantotta, hogy egy földi halandó ilyen megvilágosodott állapotban van. Hívatta is egyből három leghűségesebb démonját, és így szólt hozzájuk: „Hallottatok erről a láthatatlan szerzetesről? Csináljatok valamit ezzel az emberrel, hogy kibillenjen az egyensúlyából! Nem juthat el a Nirvánába!”
A három démon kétségbeesetten tiltakozott: „De hát már mindent megpróbáltunk! Láthatod, a legjobb barátját összehoztuk a feleségével, ellene fordítottuk a fiait, de minden hiába!”
„Nem érdekel, csináljatok valamit! Földi halandó nem surranhat át a halhatatlanságba!” – utasította őket dühösen a Démonok Királya.
Így hát nem volt mit tenniük, elrepültek a kolostorba, hogy megtalálják a szerzetes gyenge pontját. Figyelték őt napokon, heteken keresztül, ám minden próbálkozásuk hiábavalónak bizonyult. Az egyik démon ráadásul túl közel ült hozzá, és már kezdett ő is meditatív állapotba kerülni, amikor társai gyorsan elráncigálták onnan. Folytatták próbálkozásaikat, ám teljesen fölöslegesen tették: a szerzetes csak rendezgette a zen kertet, egy hatalmas fenyőfa alatt ülve meditált, és teljes lelki békében töltötte napjait.
Egy napon aztán hatalmas szél támadt, ami letört egy pici ágacskát a fenyőfáról. Abban a pillanatban, ahogy az ágacska a homokba hullott, a szerzetes hirtelen kizökkent meditatív állapotából, kinyitotta a szemét, mordult egyet, majd felállt, és kihajította az ágacskát a kertből. Ezután visszaült, és folytatta meditációját.
A démonok ekkor egymásra néztek, majd tenyerüket dörzsölve elvigyorodtak. „Megvan!”
Azzal beugráltak a zen kertbe, elkezdtek dalolva táncikálni, és feltúrták az egészet. A szerzetest iszonyatos düh árasztotta el, szinte tüzet okádott, és ordítozva kergette a démonokat. Társai megdöbbenve nézték az esetet: nem értették, hogy az az ember, akit igazi példaképnek, megvilágosodott istenségnek tekintettek, hogy juthatott ilyen önkívületi állapotba.
Pedig a válasz egyszerű: ő is ember, mint mindannyiunk. Egy isteni játék részesei vagyunk, amiben törekedhetünk a tökéletességre, de mindannyiunknak van egy ágacskája.
*****
Sokszor megfeledkezünk saját sebezhetőségünkről – és másokéról is. Azt hisszük, hogy tökéletesen tudunk kezelni minden egyes helyzetet, és ezt általában el is várjuk magunktól és a környezetünktől. Pedig nincs az az ember – legyen bármennyire is bölcs és higgadt –, akinek sikerülne elérnie a tökéletességet. Vagy talán éppen tökéletlenségünkkel együtt vagyunk tökéletesek.
Mindenkinek van egy ágacskája… neked mi az?
Ha Neked hasznos volt, másoknak is az lehet. Kérlek, segíts eljuttatni hozzájuk is.
Ha személyes segítségre vagy új impulzusokra van szükséged, várlak szeretettel a személyes tanácsadásomon.
Kocsis Gábor mérnök, harcművész, stroke túlélő, a Használd fel oldal létrehozója és írója. Saját tapasztalataira építve próbál inspirálni és segíteni másokat is, megmutatva, hogy minden tapasztalatot fel tudunk használni önmagunk fejlesztésére, életünk és környezetünk jobbá tételére.

    Együtt többet tehetünk!

    Ha Te is így gondolod, csatlakozz azokhoz, akik értesülnek az új írásaimról és előadásaimról.

    Én sem szeretem a levélszemetet, tőlem sem fogsz kapni.

    Még több inspiráció:

    Ami még érdekelhet:

12 gondolat ehhez az íráshoz: “A zen szerzetes – egy tanmese érzelmeink hatásáról

  1. Stagl Tamas

    A tökeletesseg utani vagy eleg,hogy az ember tökeletesse valjon…..Nekem nincs agacskam,en a ZEN-buddhizmust gyakorlom es szerkesztek koan-okat…Ezek megvalaszolhatatlan kerdesek es ezen meditalok….Igy eljutok egesz közel a Nirvanahoz….Következmeny az,hogy gyülölöm az embereket,a szineszi kepessegem rendkivüli,es mindenki ugy tancol,ahogy en fütyülök….A fütyülöm több oktavon tud jatszani es meg a belemtörött bicskak is tancra perdülnek,es lelkemet elönti a gyönyör es elegedettseg…Az ut a cel,a meditacio a leggyönyörübb ut,amihez rendkivül tiszta fejre van szüksegem….Egyedül szeretek a legjobban lenni,radio,ujsag,TV csak akkor erdekes,ha nevetni akarok az embereken,hogy milyen picsanyi problemaik vannak es a sok bakfittyhez gomolygo,sürü,fekete picsafüstre van szüksegem,hogy megint es megis tisztan lassak es erezzek irantam,az allatok irant,es egyaltalan a Nagy Szellem irant,amely sokkal nagyobb,mint a ti “törpeistenetek”…..Azt hiszem eleget mondtam,mert ugysem ertitek…földönfuto,sokszor megbotlo,pondrokhoz hasonlito emberformaju elölenyek……Hogy csinalta? Ugy jött,mintha menne!.

    Reply
    1. Gábor Szerző

      Kedves Tamás,
      a gyűlölet is kötődés. Úgy gondolom, még messze jársz a lelki békétől. De minden törekvés elismerésre méltó, csak arra figyelj szerintem, hogy közben ne árts másoknak, mert akkor nem közeledsz a béke felé, hanem távolodsz tőle.
      Legyen szép napod. 🙂
      Gábor

      Reply
      1. József

        Mostanában úgy hozta a foglalkozásom (vagy a sorsom), hogy két “buddhistával” is kapcsolatba kerültem. No, szerencsére nem túl közeli, csupán munkakapcsolatba. Ennek köszönhetően kijelenthetem, hogy a buddhisták megbízhatatlanok, semmibe vesznek más embereket, csak önmagukkal törődnek és túl sokat képzelnek önmagukról. Legközelebb, ha ismeretlen emberrel hoz össze az élet, legszívesebben megkérdezném: – Nem vagy véletlenül buddhista? – Mert akkor alászolgája, foglalkozz csak magaddal, engem meg kerülj el de jó messzire! 🙂

        Reply
    2. József

      Kedves Tamás – ha valóban olyan vagy, amilyennek ebben a hozzászólásodban megmutattad magad, akkor neked nem ágacskáid vannak, hanem te magad vagy az ág.
      Nem lehet könnyű se veled, se neked.

      Reply
  2. Klara

    Kedves Gábor !

    Nagyon tetszenek az irásaid, sokat tanulok belőlük. Teli vagyok ágacskákkal és ezt elfogadni nehéz, de tudom csak így tudom csökkenteni picikét a számukat. Legtöbbjük valószínűleg örökre megmarad, de azért igyekszem 🙂
    Úgy gondolom, hogy megőrizni a nyugalmunkat egyedül a legkönnyebb, de többnyire valamilyen közegben , családi / munkahelyi közösségben élünk, ezért ez a feladat így sokkal nehezebb, mert minden egyes nap próbák sokaságát állítja elénk. A detached mindfulness-ről sokat hallani manapság – talán majd ezt a témát ia körüljárod egyszer ? 🙂 Hogyan segíthet át minket a kisebb-nagyobb napi nehézségeken…
    Tudok azonosulni az elfogadással, több személyes tragédia után, melyek szerencsére “csak” megnehezítették, de nem tették tönkre az életem. Úgy gondolom, mindegyik megtanított valamire, s az univerzum valamiért ilyen történéseket hozott az életembe.
    Úgy gondolom a többi embert is el kell fogadnunk és egy tisztán látó leginkább pozitív vagy semleges érzésekkel viszonyul a többiekhez – nem így van ?

    Köszönöm az elgondolkodtatò írásaid, talán majd egy gyűjteményben is kiadod őket ?üdvözlettel, Klara

    Reply
  3. Tóthné Csordás Katalin

    Döbbenettel olvastam ..
    A stílus,a nyelv minősíti az embert,aki írta.

    Reply
  4. Szabó Lívia

    Kedves Gábor!
    Nagyon tetszik az írádod. Segítsègedet szeretném kérni! Nem tudom itt lehete. Pár mondat magamról a problémámról; Líviának hívnak. 37 éves vagyok. Nekem nem lehet gyerekem. Volt egy kutyám akit gyerekemként szeretem ő volt a mindenem. Most pár honapja őt is elveszitetem. Sajnos nehéz döntést kellett hoznom. Az ő fejèvel gondolkodtam és hogy neki mi a jó. Igy az elaltatás mellett döntötem. Erősnek éreztem magam. De mint kiderült nem vagyok az. Azóta se tudtam túl tenni magam rajta. Nagyon hiányzik. Tudsz tanácsot adni, hogy legyek rajta túl?
    Még valami 17 éve férjnél vagyok. Férjemet nagyon szeretem, de mégis olyan nehéz minden. Nincs önbizalmam.
    Üdvözletel: Lívia

    Reply
    1. József

      Kedves Lívia! Nem tőlem kérdezted, de engedd meg, hogy válaszoljak. Biztosíthatlak, hogy teljes mértékben megértem a bánatod. Amit érzel, gyásznak nevezik. Figyelmedbe ajánlom Polcz Alaine: KIT SIRATOK, MIT SIRATOK? c. könyvét. Találkozhatsz benne a tiédhez hasonló történettel.
      Három dolgot jegyeznék meg: használd ki, éld át gyászodat, amilyen mélyen csak tudod. Ne siettesd. Ha gondolod, hogy segít, legyen egy új kiskutyád, aki bár nem pótolja a régit, de szeretetével minden bizonnyal elvarázsol és rabul ejti a szívedet. Közben ne feledd: egyetlen élő sem tud versenyre kelni egy halottal. Akik viszont arra tanítanak bennünket, hogy becsüljük meg azokat, akik velünk vannak és még élnek, mert senki sem él örökké…
      Mielőbbi megnyugvást kívánok.

      Reply
  5. Bánfalvi Kata

    Kedves Gábor!
    Örömmel várom írásaidat.
    Most véleményedet kérném:
    Több mint 2 éve költöztem egy parkinzonos ember mellé. Szóban megállapodtunk abban, hogy gondoskodunk egymásról. Sajnos már mozgásképtelen, elektromos kocsival közlekedik a lakásban, és lelkileg rossz állapotban van, mert fölfogja, hogy javulás nincs. Nem is tesz magáért semmit, nem mozog, 130 kiló.
    Türelmetlen, agresszív, féltékeny, holott állandóan mellette vagyok, mindent megteszek.
    Szerencsére van egy rokon bejáronö, aki segít amíg vásárolok, stb.. 66 éves vagyok, van házam vidéken, Bpesten van két kis unokám , bátyám gyerekei és unokái, barátaim, akikhez nem tudok személyesen eljutni, csak ritkán.
    Tudom, lépnem kell, mert a 24 órás “ügyeletet” sem bírom már.
    A lelkiismeretemet kell meggyőznöm, hogy nem miattam fog meghalni, ha elköltözöm.
    A családja pénzeli, de sokfelé élnek a nagyvilágban.
    Várom véleményedet, Te hogy látod ezt az élethelyzetet. Köszönettel , üdvözöllek.
    Kata

    Reply
  6. Em

    Kedves Gábor! Ahogy látom ez a bejegyzésed megmozgatja az emberek érzelemvilágát, kiből, mit hoz elő. Igazából ez segít felismerni, mi milyenek vagyunk, – marmint az írásod. Az, ahogyan érezzük magunkat utána. El kell fogadni az ágacskáinkat, de másét is. Így fer. Az ágacska leesik, mert időnként leesik, de utána, lépd át, és haladj tovább. Ez az én stratégiám. 😀👏🏼Gratula, mert vannak, akik csak az írásaidból táplálkoznak, és nekik ez kell. Segítség, pozitív gondolatok,s mindezek mögött a szeretet. Ja és ezzel kapcsolatban, megosztanám veled, hogy megszületett bennem egy újabb kifejezés: távolról szeretni. Mert valakit csak így lehet, de szeretni kell, mert a gyűlölet lerombol. Szép napot.

    Reply
  7. Pázsi Anita

    Csodás írás! Köszönöm, hogy elolvashattam! 🙂

    Reply

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.