Minél közelebb jössz, annál jobban meg fogsz égni – A nárcisztikus személyiségzavar jelei és veszélyei

Írta: | 2017-10-16
Vannak olyan emberek, akik másoknál többet érnek. Legalábbis ezt hiszik magukról, és ebben a hitben élik le az egész életüket. Ez vezeti őket a cselekedeteikben, erre épülnek az emberi kapcsolataik, és ez határozza meg azt is, hogy életük során éppen milyen úton haladnak. Az ő iránytűjük ugyanis nem a bölcsesség és a tapasztalat, hanem az ego.
Nem olyan bonyolult felismerni az ilyen embereket, mégis sokakat csúnyán megvezetnek. Ennek pedig az az oka, hogy az emberek jelentős részének sem az emberismeret, sem az önismeret nem az erőssége. Érdemes tehát megnéznünk, hogy melyek azok a legfontosabb tulajdonságok, amik árulkodó jelei annak, hogy egy nárcisztikus emberrel van dolgod.

Ugye, milyen jó vagyok?

Az első fontos dolog, amit egy nárcisztikus emberről érdemes tudnod, az az, hogy nagyon vágyik az elismerésre és a szeretetre. De hiszen mindenki vágyik erre – mondhatod most furcsán nézve, és ebben igazad is van. Mindenki vágyik a figyelemre, a megbecsülésre, a törődésre, de nem mindenki ugyanúgy.
Egy nárcisztikus ember számára a pozitív visszajelzés olyan, mint a levegő: kapkod utána, ha épp nincsen. Szinte kierőszakolja a dicséretet, ha az nem jön magától. Abban a pillanatban, hogy nem érzi eléggé a saját csillogását, elkezdi ő maga fényezni a saját ego-ját. Olyan embereket igyekszik maga köré gyűjteni, akik megelőzik ebben, és folyamatosan biztosítják imádatukról és tiszteletükről.
Miért teszi mindezt? Azért, mert kompenzál. Gyermekkorában olyan lelki sérülések érték, amiket felnőttként sem tudott feldolgozni: nem kapott elég szeretetet és figyelmet, ezért folyamatosan éhes ezekre, és jóllakatni nem lehet. Nem azért, mert nincs, aki tudna neki adni tiszta szeretetet (hiszen sokan képesek erre, és próbálkoznak is vele), hanem azért, mert a nárcisztikus ember önmagát nem szereti.
Szeretné azt mutatni, hogy igen, de belül mélyen érzi azt az óriási űrt, ami a lelkében tátong. Azt az űrt, amit csak saját maga tudna kitölteni – mások csak segíteni tudnak ebben –, de ahhoz fel kellene ezt ismernie, és akarnia kellene a változást.
Sokszor azonban már a felismerés sem valósul meg, az akarat pedig szinte minden esetben hiányzik.

Ki vagy te hozzám képest?

A nárcisztikus ember következő jellemzője az előző pontban említettek egyenes következménye: mivel mérhetetlenül vágyik az elismerésre, ezért folyamatosan másokhoz hasonlítgatja önmagát – méghozzá úgy, hogy minden esetben ő kerüljön ki győztesen. Másokat lenéz, önmagát túlértékeli. Ez látszik a felszínen, ám belső, mélyen gyökerező bizonytalanságát és szeretethiányát nem tudja teljesen eltüntetni, mert ezek időről időre feltörnek a mélyből. Így hát ezeket a hiányosságait újabb és újabb győzelmekkel igyekszik mások és önmaga elől is takargatni.
Olyan ez, mint a drog: folyamatosan növelni kell az adagot. A békeidőben kapott elismerés hamar kevéssé válik számára, ezért olyan csatákba megy bele, amelyekben saját értékességét bizonygathatja.
Egyre keményebb és egyre értelmetlenebb csatákba, amelyeknek egyetlen célja van: az ego diadala.

Magányos harcos vagyok

Egy nárcisztikus embernek nincsenek valódi szövetségesei. Alattvalói vannak, akik kiszolgálják, és ellenségei, akik akadályozzák. Az első csoportba minél több embert igyekszik becsalogatni, a második csoportban pedig egyre több embert vél felfedezni. Ez utóbbinak részben az előző pontban említett drog-hatás az oka, részben pedig az, hogy viselkedésével valóban egyre több ellenséget szerez.
Az ilyen ember hiszi, hogy nagy célokra született a Földre, amiket csak ő tud megvalósítani. Ez önmagában még teljesen rendben is lenne, hiszen mindannyiunknak fontos az ittléte, ám a nárcisztikus ember mások fontosságát megkérdőjelezi. Ő egy személyben a nagy cél megvalósítója, a többiek pedig azért születtek, hogy őt szolgálják.
Sajnáltatja magát az őt ért támadásokért, szent küldetésének tekinti, hogy harcba szálljon a másképp gondolkodókkal, és kivont karddal, Jeanne D’Arc-ként vonul a csatákba, amelyeket legtöbbször ő maga generál.

Mondd csak, úgysem érdekel

A következő tulajdonságról elmondható, hogy sokakra jellemző, ám ettől még nem lesz valaki nárcisztikus – azonban aki nárcisztikus, abban egész biztosan megtalálod: másokra nem hallgat, önmagán nem változtat. Felszínesen persze mondhatja, hogy igazad van, meg hogy milyen tulajdonságain szeretne változtatni, de valójában esze ágában sincs ezt megtenni.
Mondhatná azt is, hogy a véleményeddel kitörölheted a seggedet, de amíg figyelmet és törődést kap tőled, vagy bármi más szempontból hasznos vagy számára, addig nem tesz ilyet. Addig vagy megmagyarázza, hogy miért nem változtat, vagy bólogat az észrevételeden, de a végeredmény szempontjából teljesen mindegy: a tettek szintjére ugyanis soha nem jut el.
Ami számára fontos, az megvalósul, amit csak mások látnak fontosnak, az maradjon az ő bajuk.

Megmondom, mit gondolj

A nárcisztikus ember általában kiváló manipulátor. Nagyon ügyesen hat mások érzéseire, hamar képes szimpátiát kiváltani az emberekből, és gyorsan talál magyarázatot saját negatív tulajdonságaira vagy tetteire. Sokakat képes meggyőzni arról, hogy szándékai tiszták, jelleme feddhetetlen, és ha bármilyen rosszat hallottál róla, akkor az vagy csak tévedés lehet, vagy a személye elleni igazságtalan, összehangolt támadás része.
Ha pedig úgy alakul, hogy veled kerül konfliktusba, mert felismerted, hogy az ego-jával elnyom Téged, akkor egy egyszerű szerepcserét alkalmazva támad vissza. Te válsz a gonosz elnyomóvá, ő pedig a szerencsétlen áldozat. Mindent megtesz azért, hogy hasson a lelkiismeretedre, és azokkal az erkölcsi vagy jogi szabályokkal dobálózik, amiket ő maga nem tart tiszteletben.
Az ilyen ember gyakran felhasználja a veled kapcsolatos információit – amelyeket vagy Te magad osztottál meg vele korábban, vagy másoktól szedte össze –, és megpróbál elbizonytalanítani az igazadban. Ez akár odáig is fajulhat, hogy ha egy ügyes manipulátor egy lelkileg sérülékenyebb áldozattal kerül össze, akkor azt is képes elhitetni vele, hogy megbolondult, és ő szorul kezelésre.
Vagy legyél jó szolga, vagy ellenség válik belőled.

Már nem vagy hasznomra

Egy nárcisztikus ember számára olyan vagy, mint a puding: egyszer lejár a szavatossági időd. Amint ez bekövetkezett – vagyis onnantól kezdve, hogy úgy ítéli meg, már nem vagy számára hasznos –, két kategóriájának valamelyikébe dob be Téged.
Ha az első kategóriába kerülsz, akkor nemcsak hasznos nem vagy már számára, de fontos sem, és egész egyszerűen leszar a továbbiakban. Ekkor jársz jobban. Ebben az esetben ugyanis az elvesztésén kívül más károd nem származik a döntéséből, és ha elég bölcs vagy, akkor idővel felismered, hogy valójában ez nem is veszteség számodra.
Ha a második kategóriába kerülsz, akkor megszívtad. Itt ugyanis azok vannak, akik ugyan haszontalanná váltak számára, de fontosak – méghozzá azért, mert tovább növelheti az ego-ját a feláldozásukkal. Ha ide kerültél, ellenség vagy. Függetlenül attól, hogy mióta ismeritek egymást, vagy milyen jó volt korábban a kapcsolatotok, a célja már az, hogy kicsináljon Téged. Módszeresen és hatékonyan.
Hiszi, hogy Te vagy az, aki megbocsáthatatlanul megsértette az önbecsülését, hiszi, hogy bűnös vagy, mert szembementél az Igazsággal (ami valójában csak a saját igazsága, de igyekszik az egész világegyetemre kiterjeszteni), és hiszi, hogy ezért neked felelned kell.
Te vagy a vádlott, ő pedig a bíró, aki igazságról szónokol, miközben a gyűlölet zászlaját lobogtatja.
Ha eddigi életed során már találkoztál nárcisztikus személyiségzavarban szenvedő emberrel, vagy olyannal, akit a nárcizmus enyhébb formája jellemez, akkor a fenti jellemzők olvasásakor jó eséllyel beléd hasított a felismerés. Ha pedig nemcsak távoli szemlélőként figyelted az ilyen embert, hanem áldozatává is váltál, akkor sem érdemes elkeseredned, de még dühösnek sem kell lenned, mert egyik sem vezet előre.
Az vezet előre, ha tanulsz belőle. Ha nem hagyod kárba veszni a tapasztalataidat, hanem teszel érte, hogy ne legyél többé áldozat. Mert másokat megváltoztatni nem tudsz, de az kizárólag rajtad múlik, hogy kit engedsz be az életedbe.
Ha Neked hasznos volt, másoknak is az lehet. Kérlek, segíts eljuttatni hozzájuk is.
Ha személyes segítségre vagy új impulzusokra van szükséged, várlak szeretettel a személyes tanácsadásomon.
Kocsis Gábor mérnök, harcművész, stroke túlélő, a Használd fel oldal létrehozója és írója. Saját tapasztalataira építve próbál inspirálni és segíteni másokat is, megmutatva, hogy minden tapasztalatot fel tudunk használni önmagunk fejlesztésére, életünk és környezetünk jobbá tételére.

    Együtt többet tehetünk!

    Ha Te is így gondolod, csatlakozz azokhoz, akik értesülnek az új írásaimról és előadásaimról.

    Én sem szeretem a levélszemetet, tőlem sem fogsz kapni.

    Még több inspiráció:

    Ami még érdekelhet:

23 gondolat ehhez az íráshoz: “Minél közelebb jössz, annál jobban meg fogsz égni – A nárcisztikus személyiségzavar jelei és veszélyei

  1. Andi

    És mit tegyen aki magán ismeri fel a narcisztikus jegyeket?

    Reply
  2. Szabó Dávid

    Én ismerek ilyet embert alig múlt 19. De iszonyatosan hasonlít ezekre a tulajdonságokra.
    Skizofrén is egyben d akkor gb lehet narcisztikus is? Ez valahogy számomra érthetetlen. A szűkszavú ember az lehet ilyen is…???

    Reply
    1. Vadas Emôke

      Hát nekem volt részem az elsô és másodok verzióból is. A gyerekem apja -cirka 5 évet bírtam vele egy fedél alatt-11 évig zaklatott bíróság, rendôrség, gyámhatóság által, koholt vádakkal, persze mindíg hozott hamis tanukat is. Végül “felnôtt a gyerek”, nincs támadási felülete már, így visszavonult…Ez a verzió volt maga a pokol. Az utolsó nárcisztikus 4 év után lecserélt, mert rájôtt, hogy egyik kategóriába sem tud bezsuppolni. Egyébkén töménytelen sok nárcisztikus ember van, nagyon résen kell lenni. A legjobb fegyver, ha tisztában vagyunk önmagunkkal, az alap személyiségünkkel szerintem és persze tudni kell felismerni a veszélyes elemeket: nárcisztikus, szociopata…dipoláris, stb. És helyén kezelni az ügyet, ha pl.a fônök ilyen, mert akad köztük szép számmal ilyen sajna. Másrészrôl, érdemes körbenézni felmenôknél, mert a sémákat erôteljesen visszük tovább, így vonzuk be, nyitottak vagyunk rájuk. Szóval felmenôi beteg sémákat nem érdemes beépíteni, változtatni kell, magunkon, kemény munka! viszont sok jó szakkönyv van, önismeret, terápiák…szóval van remény😊!

      Reply
  3. Sz. I. Nárcisz

    “Sokszor azonban már a felismerés sem valósul meg…”
    Negyvennyolc és fél évet éltem azzal a homályos sejtéssel, hogy valami nincs rendben velem. Bármit tettem, végig kisért valami háttér-rosszérzés, egész életemet mintha egy piszkos szűrőn keresztül láttam volna. Állandó társaim voltak a rosszkedv és a félelem. Azt hittem ez az élet velejárója, és jobb ember kellene legyek, hogy ezeket jobban tudjam viselni.
    Megpróbáltam mindent megtenni, hogy szeressenek, elfogadjanak, elismerjenek, de valahogy minden a visszájára fordult. Éveken keresztül kerestem, hogy mi a baj: könyvekben, tisztánlátónál, jósnőnél, gyógynövényszakértőnél, majd az interneten, de sehol sem találtam a megoldást.
    Eljutottam arra a pontra, hogy alvászavaraim és állandó félelem-érzésem elviselhetetlenek lettek, és azt mondtam orvosra van szűkségem, bár tartottam tőle, hogy megmondja ne raboljam az idejét, hisz neki a valódi betegekkel van dolga.
    De nem így lett, hanem segített felnyitni a szemem. Rá kellett jönnöm, hogy:
    – nem az vagyok, akinek hittem magam
    – a kapcsolataim nem azok, aminek hittem,
    – nem vagyok jelen a saját életemben, – amiről azt hittem én irányítom, tulajdonképpen egy előre megírt képlet szerint zajlott/zajlik. Hogy egy két lábon járó betegségtünet vagyok.
    Miután megemlítette a nárcisztikus- borderline személyiségzavart, utánaolvastam, és rájöttem, hogy kevés kivétellel minden illik rám, amit a wiki ezekről ír.
    Szerencsére segített a terápia.
    Azt akartam ezzel megértetni, hogy a nárcizmus, vagy más személyiségzavar nem választás kérdése. Bele vagyunk betonozva egy viselkedésmintába, amiről nem tudjuk, hogy rossz. Nem tudjuk összekötni azzal, hogy rosszul érezzük magunkat, rosszul válunk be az életben, rosszak az emberi kapcsolataink.
    Nincs felismerés, mert nincs mihez viszonyítsunk.
    A folyamatos elismerés, elfogadás utáni hajsza, szeretetkoldulás nagyon sebezhetővé tesz, és szép számmal akadnak olyanok, akik ezzel visszaélnek.
    Szenvedünk mi is. (Lehet, nem mindenikünk, mert, ahogy minden ember, minden nárcisztikus is más.)

    Menekülj a nárcisztikustól, de ha gondolod szólj vissza, hogy ha már nagyon rosszul érzi magát, menjen szakemberhez, mert van segítség. Ha tíz emberből csak egy hallgat meg, már megérte.

    Reply
  4. Szilvia

    Nekem valahogy az Ön segítségére (is) van szükségem. 4 és fél éve nagy körültekintéssel és teljes háttér- apparátus szervezésével próbáltam nárcisztikus (nagyon-nagyon!) férjemtől gyermekkel elköltözni – 2 hónapja sikerült, azóta pokol! Mivel gyermekünk összeköt, nem válhatok le nyom nélkül, így ki vagyok szolgáltatva továbbra is, a második kategóriába kerültem, a valóban a világegyetem felé is kiterjesztett ellenség vagyok. Igen ám, de a “világegyetem” őt a szebbik, sőt, impozáns oldaláról ismeri, így hisz is neki – elsősorban a kicsi gyermekünk, akit úgy manipulál, hogy maga sem veszi észre, hiszen az énjéből fakad. Így még kicsi gyermeket is el tudok veszíteni, de azt nem hagyhatom! Hogyan lehet vajon felismertetni a valódi baj forrását vele, ha már a kommunikáció is gyötrelem?

    Reply
    1. Sz. I. Nárcisz

      Hú, nem tudom.
      Magam fordultam terapeutához, mert rosszul éreztem magam. Teljes mértékben megbíztam benne, a BPD tüneteit hamar felismertem magamon, a nárcisztikus vonásokat hosszú hetekig nem. Azt mondtam magamban, hogy téved a terapeuta. Nekem is ellenszenvesek a nárcisztikusok.
      Míg egyszer hirtelen ” megláttam magam” pont a terápiás órán, hogy hogyan viselkedem, beszélek, gesztikulálok. Akkor kezdődött el az a folyamat, ahogy megértettem sok korábbi viselkedésemet, és felismertem benne a nárcisztikus jeleket. Nem könnyű a saját szobrunkat ledőlni látni.
      Lehet, hogy nem mindenki képes rá.

      Reply
    2. Vadas Emôke

      Nem fogod elveszíteni a gyermeked. Mindíg mondj neki igazat, -persze mindig az életkorának megfelelô szavakkal- határozott és következetes légy a kicsivel, így lesz legalább anyai részrôl egy egészséges rendszere. Egyébként, ha kitartóan így teszel, a kicsid idôvel észlelni fogja apja manipulációit, hazugságait. Legalább legyen egy anyai rendszere a gyereknek, ami stabil és igaz, az adja neki az igazi biztonságot. Sokat beszélgess vele, közös programok, ahol jól érzi veled magát, így meglesz neki a pozitív élmény háttere és a kognitív is. Ez egy kitartó és hosszú folyamat, ami során te is meg fogsz erôsödni vélhetôleg. Ez jó példa lesz a gyerkôcnek is, a megoldási kulcsaid, ahogy a konfliktusokat kezeled a gyerek apjával és ahogy helyre fogod idôvel tenni ezt az életfolyamot. Kitartást kívánok ehhez.

      Reply
  5. Kisgyőri Magdolna

    Minden elismerésem, kedves Gábor!
    Ez nagyszerű írás, köszönet érte!
    Magdolna Sopron

    Reply
  6. Antal Sára

    Kedves Gábor! Nem igazán értek Veled egyet a nárcizmusról szóló írásoddal kapcsolatban. Volt az életemben olyan időszak, amikor heteket töltöttem a pszichiátrián. Nagyon- nagyon rosszul éreztem ott magam, mert a főorvosnő naponta címzett valamivel. Pl. két lófarokba kötöttem a hajam, a ” terápián” szerettem játszani, stb. Az ” elbocsájtó szép üzenetben” ez állt:-” nárcisztikus, teátrális” személyiség! A nárcisztikus jelzőt bántónak éreztem, a teátrálist felvállalták bizonyos mértékig, hiszen pedagógus vagyok, mutatnom és mondanom kell, példa voltam a gyerekek számára, ráadásul drámatanár! Viszont mindezek ellenére rengeteg kissebségi érzéssel küzdök…személyiségek összetett, és hullámzóak a hangulatom. Rengeteget voltam színpadon gyerekeimmel, de mindig velük és értük! Nárcizmus???- nem tekintem annak, hogy a verseket, alkotásaimat szívesen megmutatom másoknak,és jólesik a dícséret. Igénylem a megmérettetést, és elfogadom a kritikát. Szeretem magamat, de néhány rossz tulajdonságokra nem vagyok büszke! Akkor milyen ember is vagyok én?
    Köszönöm, hogy meghallgatták. Szeretettel üdvözöllek: Sára♥

    Reply
  7. Emília

    Gábornak ezt a cikkét köszönöm. Van min gondolkodni. A hozzászólásokat is köszönöm, arra nem is gondoltam, h saját magukon is felismerik a nárcisztikus jeleket és tesznek magukért.

    Reply
  8. Szabó Anna

    Tisztelt Gábor! Nagyon jó kis cikket írtál. Mintha csak a férjemről írtál volna. 32 évig szenvedtem mellette. De aztán elhagytam és most nagyon jól érzem magam. Mindig azt hittem, hogy én vagyok a rossz és csak egy selejt vagyok, de aztán rájöttem, hogy nem így van. Köszönöm a lehetőséget, hogy hozzá szólhattam.

    Reply
  9. Klára

    Nem annyira egyszerű “csak rajtam múlik, kit enged be az életembe”. Nem, nemcsak rajtam múlik. A menyemet: a fiam feleségét, az unokáim anyját pl. nem zárhatom ki az életemből. Boldogan tenném, de a miattuk ez lehetetlen.

    Tehát? Mit kell tennem? Valami ötlet, hogy egy személyiségzavaros iszonyatosan káros hatása ellen hogy lehet védekezni? Pontosabban hogy tudnám megmenteni az unokáimat és a fiamat?

    (Ne mondjátok, hogy menjen orvoshoz, mert nem megy. Se ő, se más személyiségzavaros. Mert nem ő a beteg, nincs betegségtudata. Én és mindenki más, aki nem hever önként és dalolva a lábai előtt, és nem szolgálja áhítattal: mi vagyunk a betegek.

    Reply
  10. Sz. I. Nárcisz

    Érdemes elolvasni Lázár Ervin, “A csodapatika” című írását.

    Reply
  11. Eda

    Kedves Gábor!
    Köszönöm, hogy olvashattalak. Csak egy kérdés:
    Ki az aki – ill. milyen ember tud együtt élni egy nárcisztikus személlyel?

    Reply
  12. Klára

    Kedves Sz.I.N.!

    Ismerem a rimapénteki patikát. És használom is. De ugyebár, ez csak engem gyógyít. Ha jól használom. De megmenteni nem tudok másokat. Pedig kéne, mert az ivadékaim, ahogy írtam. Legalább a kölköket kéne!

    Újra kérdem, van bárkinek ötlete? Tapasztalata? A menekülésen kívül mit lehet tenni egy személyiségzavarossal ill. a hatása ellen? (majdnem mindegy, hogy nárcisztikus, szociopata v mifrász). Hogy kezelem? Nem őt akarom meggyógyítani, az reménytelen, azt föladtam. A többit akarom menteni. Legalább a gyerekeket.

    Reply
  13. Vajda Margit

    Ha hozzank tapad egy ilyen ember, lehet h akkor az a mi tukrunk es mi is narcisztikussak vagyunk?
    Vagy ha a gyerekeink ilyenek akkor akkor mi neveltuk oket felre?
    Koszonom a valaszt

    Reply
    1. Sz. I. Nárcisz

      Fent a Judu nevű hozzászóló megosztott egy linket, az első kérdésre talán választ ad.
      Igen, a nárcisztikust azzá nevelik.

      Reply
  14. Gabriella

    Kedves Gábor!
    Nekem a szüleim nárcisztikusok, kvázi kitagadtak, mert más gondolataim vannak, és egyszer-egyszer vissza mertem szólni nekik, mely cselekedeteimre szeretetmegvonást alkalmaznak, elfordultak tőlem, nem szólnak hozzám. Ez idő volt, míg feldolgoztam ( segítséggel), de még mindig van egy kis bökkenő. Azért is írtam, hogy kvázi kitagadtak, mert van 2 gyermekem, akikkel még szeretnének találkozni. Én ezt meglehetősen rosszallom, és borzasztóan rosszul viselem, de a láthatást, találkozást megtagadni nem tudom, jogukban áll találkozniuk az unokáikkal. Hogyan menekülhetnék el tőlük, ha a gyerekek “miatt” erre nincs lehetőségem? Ebben az esetben mit tudok tenni?
    Köszönöm előre is a válaszát!
    Üdvözlettel, G

    Reply
  15. Mikóczi Jánosné

    Hasznos volt volt!nagyon köszönöm ! üdvözlettel !

    Reply
  16. Mikóczi Jánosné

    Köszönöm!Hasznos volt !Jó tudni hogy ilyenek vannak ! Üdvözlettel

    Reply

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.