Sokszor értelmezzük félre azt, ami történik velünk. Csapásként, végzetes tragédiaként fogjuk fel, sajnáljuk és sajnáltatjuk önmagunkat, pedig minden nehézség az életünkben egyúttal lehetőséget is hoz. Hogy ezt megtaláljuk-e, az viszont már rajtunk múlik. Erről szól ez a tanemse, amivel nemrég találkoztam.
*****
Élt egyszer egy nagyon gazdag ember, aki a vagyonát mindig gondosan kezelte, így az szépen gyarapodott is. Egy súlyos betegség azonban ledöntötte a lábáról, és három fia közül csak a legkisebb volt mellette, hogy ápolja és segítsen neki, amiben csak tud. A másik két fiú egyáltalán nem törődött vele, csak élte a saját kis életét.
Végül a halál utolérte a gazdag embert, aki távozása előtt minden aranyát legnagyobb fiára hagyta, hatalmas házát és borait pedig a középső fiúra. A legkisebb nem kapott mást, csak egy búzaszemet. Gúnyolódtak is rajta fivérei, miközben édesapjuk halálán gyorsan túltéve magukat saját örökségükkel büszkélkedtek.
„Na, most mit kezdesz a nagy örökségeddel? Látod, minket jobban szeretett az apánk! Hiába hízelegtél neki, ennyit ért a nagy szeretet!” – mondták elégedetten nevetve, és el is kergették öccsüket a családi otthonból.
A fiú szaladt is messzire, míg végül egy elhagyott, düledező kunyhóban húzta meg magát éjszakára. Nagyon fájt neki, ami történt, és sehogy sem értette, hogy édesapja miért döntött így, hiszen úgy hitte, iránta érzett szeretete kölcsönös. Bánatában elhajította az apjától kapott búzaszemet, és elhatározta, hogy másnap világgá megy.
Eljött a reggel, ám ahogy a fiú kilépett a rozoga kunyhóból, elképedve látta, hogy a búzaszem kihajtott, és hihetetlen gyorsasággal növekszik. Akkora örömét lelte a látványban, hogy úgy döntött, nem megy sehová, marad itt és gondozza a búzát. Az meg is hálálta a törődést, mert nagyon hamar újabb magok hullottak ki az érett kalászból, és miután a fiú elvetette azokat, egyre több kis palánta bújt ki a földből az ég felé törekedve.
Nem kellett sok idő, és már annyi termés volt, hogy az újabb vetés mellett maradt is bőven, amiből a fiú kenyeret sütött magának. Már épp megenni készült boldogan, amikor egy éhes és nagyon kimerült vándor tért be hozzá.
„Neki nagyobb szüksége van rá, mint nekem.” – gondolta magában a fiú, és jószívűen odaadta a kenyeret a vándornak, aki nagyon hálás volt neki.
A fiú lelkesen és kitartóan dolgozott tovább nap mint nap, és nagy csodálattal figyelte búzaföldje gyarapodását. Hamarosan javas emberré vált, korábbi bánata átalakult őszinte életörömmé, és rengeteget segített a környék rászorulóinak is.
Így teltek el hosszú évek. Aztán egyik este egy szakadt, nagyon szegény koldus tért be hozzá, és ételért könyörgött. Adott is neki bőven, és még vacsora közben voltak, amikor egy másik koldus is bekopogtatott. Őt is leültette asztalához, hogy együtt költsék el a vacsorát.
„Rengeteg aranyam volt, ám a feleségem hóbortjai és az én bugyuta szokásaim minden pénzünket felemésztették.” – mondta egyikük keserűen, miközben tömte magába a friss ételt.
„Nekem nagy házam volt és sok borom, de a bort elittam a cimborákkal, és a ház is hamar elúszott.” – csatlakozott be a panaszkodásba a másikuk.
„Én csak egyetlen búzaszemmel kezdtem…” – szólt a házigazda csendesen.
A két koldus óriási döbbenettel ismerte fel jótevőjében a kitagadott és rég elveszettnek hitt legkisebb testvért.
„Hát mégsem mentél világgá?” – kérdezték értetlenkedve.
„Nem bizony!” – felelte testvérük – „És időközben rájöttem, mennyire szeretett engem az apánk. Nektek csak halott kincseket és múló tárgyakat adott, mert annak tudtatok csak örülni, nekem viszont megmutatta a munka értékét, az élet csodáját, és a valódi értékeket, amiket nem lehet pénzben mérni, és amik a pénznél sokkal tartósabbak. Tényleg nagyon szeretett engem édesapánk.”
*****
Nehéz időszakokban gyakran jut eszembe egyetlen kínai szó, ami tökéletesen kifejezi a lényeget: 危机 (wēi jī). Így mondják kínaiul azt, hogy válság. Két szóból áll, melyek közül az első (危) azt jelenti, veszély, a második (机) pedig azt, hogy lehetőség. Sokan csak a veszélyt látják, amikor válságba kerül az életük, pedig mindig, kivétel nélkül mindig ott van a lehetőség is.
Gondolj erre, amikor mélyre kerülsz, és idézd fel a látszólag kisemmizett fiú történetét is – aztán keresd meg a saját búzaszemedet.
Kocsis Gábor vagyok, mentális segítő, űrkutató mérnök, harcművész, stroke túlélő, a Beszélgetések a Kutyámmal c. könyv írója, a hasznaldfel.hu oldal létrehozója és írója. De ezek csak címkék. Sokkal fontosabbnak tartom azt, amiben hiszek: minden tapasztalatodat fel tudod használni önmagad fejlesztésére és az életed szebbé tételére. Ezt a szemléletet tanítom érthető formában, hatékony módszerekkel.
Kedves Gábor èn kèrdezni szeretnèk nagyon èrdekelne hogy hogy szereljünk le egy uralkodót aki èrzelmileg zsarolja a családját.
A gyermekekre nèzve ennek milyen hatásai lehetnek?
Van kiút a családi terrorból?
Èrdekelne a vèlemènyed.
Nagyon jók az ìrásaid
Andi.
Köszönöm ezen szèp írásokat. Nehèzzè vált, gyötrő problèmáim között többször jelentenek lelkemnek gyógyîrt ès útmutatást. 64 èves vagyok és próbálok bízni, hogy megtalálom a kivezető utat.Ehhez jelentenek sokat írásai.
Tartsa meg a jó isten sokáig Önt egèszsègben!
A búzaszem élő, az arany és a ház élettelen.
„Ne gyűjtsetek magatoknak kincset a Földön, ahol a moly és a rozsda megemészti, és ahol a tolvajok betörnek, és ellopják, hanem gyűjtsetek magatoknak kincset a Mennyben, ahol sem a moly, sem a rozsda nem emészti meg, és ahol a tolvajok sem törnek be, és nem lopják el. Mert ahol a te kincsed van, ott lesz a te szíved is.” (Máté 6:19-21)
Én is ismerem ezt amesét! Mert tudsz belőle tanulni akár hånyszor elolvasod! Köszönöm h megint elovashattam! Szeretem az íråsaidat! Hálás köszönet érte!!!! Judit