Még meg kell csinálnom ezt a munkát.
Be kell vásárolnom hétvégére.
Mennem kell a gyerekekért az óvodába.
Remélem sikerülni fog és elérem a célomat.
De jó lenne, ha felépülnél…
Le kéne szoknom a dohányzásról.
Több időt kellene töltenem a barátaimmal és a szeretteimmel.
Nem jó ez így, változtatni kéne rajta.
Mi a közös a fenti mondatokban? Olvasd el őket még egyszer. Milyen érzést keltenek benned?
Talán így egy csokorban feltűnőbb. Talán most, hogy felhívtam rá a figyelmedet, jobban észreveszed. Pedig valószínűleg mondod Te is őket nap mint nap anélkül, hogy belegondolnál, mennyit ártasz ezzel önmagadnak. Ezek a mondatok a vesztesek sajátjai – sugárzik belőlük a passzivitás. Vagy az alárendeltség („meg kell csinálnom”), vagy a félelem és a bizonytalanság („remélem”, „de jó lenne”) érzése hatja át azt az embert, aki így beszél.
A kimondott szavaknak nem csak akkor van súlyuk, ha közvetlen következménnyel járnak. Egy veszekedés során indulatosan a másikhoz vágott sértésnek egyből érzékeled a hatását. Egy oltár, egy ítélőtábla, vagy egy szakmai bizottság előtt letett hivatalos esküvel olyan kötelezettséget vállalsz magadra, mellyel a szavaid kimondásának pillanatában (jó esetben) tisztában vagy. De nem minden szónak van ilyen gyorsan érezhető hatása. Sőt, a legtöbb szónak – a mindennapjaink során gondolkodás nélkül, ösztönösen másoknak és önmagunknak mondott szavaknak – nincsen. Pont ezért olyan veszélyesek.
Gyerekkoromban (persze én mindig gyerek maradok, de most a kronológiai gyerekkoromról beszélek :)) gyakran jártunk ki a szüleimmel és a bátyámmal a telkünkre. Legalul, közvetlenül a kerítés mellett a telek egy egészen kis része csak az enyém volt. Az én kertem. Kicsit odébb pedig a bátyámé. A saját kis kertünkben csak mi voltunk a kertészek: mi feleltünk azért, mi lesz a kerttel. Egy rózsabokor és néhány virág – több nem is fért el a kicsi kertben. Mi kapáltunk, mi ültettünk, mi locsoltunk és mi gazoltunk. És ha nem tettük meg egyszer, talán semmi sem történt. Ha nem tettük meg kétszer, háromszor, vagy akár hosszabb ideig elhanyagoltuk a kis kertünket, akkor az szépen lassan pusztulásnak indult. A virágok hamar meghalnak, ha nem gondozod őket. A rózsa szívós, sokat bír… de nem mindent. Ilyenek vagyunk mi magunk is. És pontosan ez itt a lényeg.
viragoskert
Az agy olyan, mint egy kert: amit elültetsz, az fog nőni benne. Ha virágokat ültetsz – pozitív gondolatokkal, magabiztossággal, céltudatossággal táplálod az agyadat –, akkor egy szép virágoskertet alakítasz ki. Ha viszont elhanyagolod a virágokat és hagyod, hogy a gaz nőjön a kertedben – vagyis negatív gondolatokkal, bizonytalansággal és kétségbeeséssel töltöd meg az agyadat –, akkor szép lassan az egész kertedet ellepi a gyom. Ha van gyereked, bízz rá egy kiskertet. De ne csak rá, hanem önmagadra is. Hidd el, megéri. 🙂
Most olvasd el még egyszer azokat a mondatokat, amikkel kezdtem ezt a cikket. Az ott a gyom. Mert amit mondasz önmagadnak, és ahogyan mondod, az egyrészt a gondolkodásmódod közvetlen eredménye, másrészt viszont – és a megoldás szempontjából ez az igazán fontos – a szavaiddal tudat alatt befolyásolod a gondolkodásmódodat is. Ha pedig mindezt tudatosan teszed, akkor képes vagy kezedbe venni a saját életed irányítását.
Muhammad Alit régen egy nagyképű, de nagyon tehetséges és sikeres bokszolónak tartottam. Egy embernek, aki megélte a mélységeket és az igazi magasságokat is élete során. Ali minden idők egyik legjobb ökölvívója, és ő is pontosan ezt állította önmagáról minden nyilatkozatában, minden egyes mérkőzése előtt. Ezért is tartottam önteltnek. Aztán amikor a saját életem került nagyon komoly válságba, elkezdtem jobban megismerni a győztes és vesztes gondolkodásmód közötti különbségeket, és rájöttem, hogy amit Ali csinált, az nem nekünk, a közönségnek szólt, hanem az ellenfelének, és leginkább önmagának. Visszavonulása után, már idősebb korában egy interjúban nagyon jól ki is fejezte, miről is van szó. Amikor a riporter megemlítette, hogy korszakának kétségkívül legjobb bokszolója volt, Ali így szólt: „Nem én voltam a legjobb. Én csak azt mondtam, hogy én vagyok a legjobb.”
Muhammad Ali nem a tehetségének vagy a szerencséjének köszönheti a sikereit. Rengeteg tehetséges ember éli le életét középszerűségben, vagy akár teljes kudarcban. Ali attól vált igazán naggyá, hogy elhitette magával, hogy képes rá, és kitartóan, rengeteg munka és áldozat árán folyamatosan küzdött azért, hogy valóban a legjobb legyen – még akkor is, amikor épp nem is ő volt az.
Muhammad_Ali
„Figyelj a gondolataidra, mert azok szavakká válnak. Figyelj a szavaidra, mert azok tettekké válnak. Figyelj a tetteidre, mert azok szokásokká válnak. Figyelj a szokásaidra, mert azok a jellemeddé válnak. Figyelj a jellemedre, mert az lesz a sorsod.”
Nem „meg kell csinálnod a munkát”, hanem megcsinálod a munkát. Nem „több időt kéne töltened a szeretteiddel”, hanem több időt fogsz tölteni velük. Nem „reméled, hogy eléred a célodat”, hanem eléred és kész – bármilyen nehéznek is tűnik olykor.
Te irányítasz. És ha most még nem is vagy ott a cél közelében, akkor is hitesd el magaddal, hogy képes vagy rá. Ha máshogy nem lehet – mert akkora csapás ért –, akkor hazudj. Ahogy korábban írtam már róla: hazudj jól önmagadnak. Mert amit az agyadban elültetsz, az válik a valóságoddá.
Változtasd meg a szavaidat – és megváltozik az életed.
Ha Neked hasznos volt, másoknak is az lehet. Segíts eljuttatni hozzájuk is!

10 Comments

  1. Könyves Mària

    Megszìvlelendő èszrevètel. Legjobb lenne erre egy trèninget kitalàlni, amit naponta lehet gyakorolni. Illetve ez nem is jò megfogalmazàs. Kitalàlok egy trèninget ès minden nap gyakorlom, amìg rögzūl, hogy sikeres vagyok, mòdos vagyok, szeretem illetve elfogadom embertàrsaimat. Köszönöm szèpen.🌻

  2. Karcsi

    Igaz, a tudatalattit nem lehet becsapni! DE! Átlehet programozni!
    Ez az írás az átprogramozásról szól és nem a becsapásról.
    A “megfogom csinálni” helyett “megcsinálom” , az átprogramozás.
    Nagyon jó írás.

  3. Gábor

    Bár sokan olvastak, hallottak már erről a témáról, mégis (általában a környezeti hatások és a rossz megszokás miatt) el-elhalványul és a megfelelő tudatosság és kitartás hiányában sokan visszatérnek a komfortzónába. Ezért tartom fontosnak újra elővenni és többféle szemszögből, többféle módon körüljárni, amíg tökéletesen be nem épül ez a tudás. Nagyon jó írás, hasznos segítség a törekvőknek. Tisztelet érte, hogy idődet és energiádat erre szánod, kívánok Neked sok sikert a továbbiakban!

  4. És mi van akkor, ha a belső gyermek nem megzavarható? 🙂 Mi van, ha inkább arról van szó, hogy a sok ránk rakott és felvett szemét nyomja el őt? Aki volt már igazán mélyen, az tudja, hogy van az az állapot, amikor nem tud hinni az ember. Csak akar hinni, de már (és jó esetben még) nem megy neki. Az elhitetést teljesen tudatosan használtam. Nekem a mélyponton a belső gyermek megtalálásához először el kellett hitetnem magammal, hogy minden rendben van, és fel tudok állni. A fent is belinkelt írásomban (https://hasznaldfel.hu/2014/08/hazudj-jol-onmagadnak.html) írtam erről bővebben. Ez az én utam. A Tiéd lehet, hogy más, és sok más ember is más úton jut előbbre. A lényeg, hogy előbbre jussunk. 🙂

  5. A tudatalattit nem lehet becsapni. 24 órán át ébren van. Hitesd el magaddal – mondod…. Megzavarod a belső gyermeked, és ha megoldandó feladat adódik, semmit nem fog csinálni, mert nem tudja, mit csináljon. Szabad a vásár. Minden pillanatban választasz. Elhitetsz vagy hiszel. Tényleg változtasd meg a szavaid!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

tizenhét − 1 =