Felszállok a buszra a végállomáson. Állok, mert nem szoktam leülni. Akik úgy érzik, igazán szükségük van rá, mert egészségi állapotuk megköveteli, az ajtó nyitásának pillanatában emberfeletti energiához jutva, testi nehézségeiktől megszabadulva érvényesítik a betondzsungel törvényeit és csapnak le ülés-áldozatukra. A feszültség érezhetően csökken. A nyertesek elégedetten mosolyogva terpeszkednek szét új territóriumukon. A vesztesek gyűlölettel vegyes irigységgel tekingetnek körbe, hátha maradt még préda. Nem maradt. Egy törött karú fiú és egy öreg néni csendes nyugalommal ragadja meg a korlátot és készül az indulásra.

A fókuszpont

A jármű elindul, én olvasok, körülöttem néhányan beszélgetnek. Biztosan előfordult már veled is, hogy akaratlanul belehallgattál mások beszélgetésébe. Nem azért, mert feltétlenül érdekel, hanem mert túl közel vannak hozzád és a beszélgetés tartalma annyira nonszensz, hogy eltereli a figyelmedet a saját gondolataidról. A mögöttem álló két férfi éppen szenvedélyesen gyakorolja az egyik leghatékonyabb önromboló szokást: panaszkodik. Megcsapja a fülem egy félmondat: „a TV-ben csupa szemét megy.” Aztán elkezdik sorolni, mi az a csupa szemét. Én meg elcsodálkozom. Valóban? Ezt most tényleg komolyan gondolod? Én, még ha fegyvert nyomnának a fejemhez, akkor sem tudnám felsorolni, mi az a sok szemét, mert egy ideje fogalmam sincs, mi megy a TV-ben. És megdöbbentő ugyan, de mégis sikerül valahogy boldogulnom a mindennapokban. De ez én vagyok, te nézd nyugodtan a TV-t, ha jól esik. Viszont akkor ne panaszkodj!
A spektrum széles; nap mint nap változatos panaszok sorát lehet hallani, ha odafigyelsz. Szar a rendszer, de mennyire! Ebben könnyű megegyezni. A TV műsorok butítanak, a reklámok manipulálnak, a főnököd idióta, a politikusok gonoszak és hülyék, a fiatalok elzüllöttek. De hol vagy Te? Valahol elveszett a fókusz. Valahol elsodródott a figyelmed onnan, ahol tényleg tudsz tenni valamit.

Nem a te hibád…

Tényleg nem. Hiszen belekényszerítettek. Hiszen mindenki ilyen. Még jó, hogy te más vagy. Te látod, mi a baj a világgal, meg a többiekkel. Szerencsés vagy, ahogy a világ is, hogy ilyen éleslátású felügyelője van. És most, hogy világképed megszilárdult, határozottan kifejtheted a véleményed mások számára. Ahogy a két férfi a buszon: bólogatva nyugtázzák közös megállapításaikat arról a trágyáról, amiben éppen ücsörögnek. Egymásnak adnak erőt panaszaikkal: az együttérzés, a közösség erejét. Majd hazamennek, és hazaviszik magukkal a megnyugtató tényt: nincsenek egyedül. Más is üldögél a rakásban… Ez így már elég erőt ad ahhoz, hogy elviseljék az ülőhelyükből áradó bűzt, és csinálják tovább, amit eddig is tettek: semmit.
Személyes segítség

De mégis mit tehetnék?

Előszeretettel hasonlítjuk a jelent a megszépült múlthoz, saját környezetünket más helyek elképzelt álomvilágához. Sokan szeretik mantraként ismételgetni: nyugaton szebb az élet, jobban lehet boldogulni. Természetesen… Már az óvodában is a másik kisautója kellett (tőlem is elloptak egyet, azóta nem tudom egyenesbe hozni kisiklott életemet 🙂 ), miért is lenne ez másképp egy érett felnőtt ember esetében? Nyilván mi vagyunk a jók, és romlott környezetünk tehet róla, hogy az életünk mégis egy rakás szerencsétlenség. De vajon miért okozott minden egyes holland városban meglepetést, ha végre megláttam egy eldobott szemetet az utcán? És miért találkoztam annyi mosolygós emberrel olyan távol-keleti falvakban, ahol a 150 fős lakosság egyetlen „játékterme” az egyik vakolatlan kőház kertjében felállított biliárdasztal?
Iskolás gyerekek tartanak hazafelé a 8km-re lévő
szomszéd faluból. Guangxi tartomány, Kína.
Lehet, hogy a boldogság nem földrajzi koordináták függvénye? A legtöbb esetben amire valóban szükségünk van, az nem a környezetváltozás, hanem önmagunk megváltoztatása.
„Ha valami nem tetszik, változtasd meg! Ha nem tudod megváltoztatni,
változtass a hozzáállásodon! De ne panaszkodj!”
Maya Angelou
Ne beszélj nagy változásokról, mert az legtöbbször csak beszéd marad. Építkezni alulról kell, a ház alapját pedig Neked kell lefektetned. A világ bajait ismerő szakértőkből, Mekk Mesterekből már van elég („tartsátok a tetőt, aláfalazok”), nem kell beállni a sorba. Az első lépés, hogy saját magadat változtasd meg. Ezután pedig a saját mikrokörnyezetedet próbáld jobbá tenni. Azzal éred el a legnagyobb változást, ha képes vagy értéket teremteni és ezt átadni a családodnak, gyerekeidnek, barátaidnak, és azoknak, akikkel kapcsolatba kerülsz.
Miért nem így működik? Mert az első lépés a legnehezebb, sokan ezért bele sem kezdenek. Magunkon változtatni, önmagunkkal szembenézni nem szükséges; le lehet élni egy egész életet enélkül. Mindig lesz kéznél valaki, vagy valami, amire foghatod életed kudarcait. A világ mindig szánalmasan züllött és siralmas lesz. De egyet ne felejts: a Te világod ilyen. Pont olyan, amilyennek megéled.

Hová jutott a világ? A világ pontosan ott tart, ahol te tartasz. A világ értékeit te magad teremted, saját értékeid hozzáadásával. Gandhi szavait idézve: „Magad legyél a változás, amit a világban látni akarsz.” 

A kérdés nem az, hogy hová jutott a világ. A kérdés az, hogy hová fog jutni.

 

Ha Neked hasznos volt, másoknak is az lehet. Segíts eljuttatni hozzájuk is!

Kocsis Gábor vagyok, mentális segítő, űrkutató mérnök, harcművész, stroke túlélő, a hasznaldfel.hu oldal létrehozója és írója. De ezek csak címkék. Sokkal fontosabbnak tartom azt, amiben hiszek: minden tapasztalatodat fel tudod használni önmagad fejlesztésére és az életed szebbé tételére. Ezt a szemléletet tanítom érthető formában, hatékony módszerekkel.

A hírlevél a legbiztosabb módja, hogy az elsők között értesülj az írásaimról, az előadásaimról, a workshopjaimról, a jótékonysági programjaimról és egyéb rendezvényeimről:

A "Kérem az infókat" gombra kattintással elfogadom az Adatkezelési tájékoztatót

AJÁNLAT

Személyes segítség

Írásaim

Vacsora Apával
Az emberek többsége szeret ítélkezni. Teljesen mindegy, hogy hogyan nézel
Tovább
Mindennapi Motiváció – a futónő, akit még a lángok sem állítottak meg
Vannak olyan emberek, akik lelkesen elindulnak a céljaik felé, de
Tovább
Mindennapi Motiváció – a lány, aki őszintén felvállalta önmagát
Egy olyan társadalomban, ahol az emberek jelentős része kifelé tökéletesnek
Tovább
Párizstól félni
Mindnyájunknak vannak mélyen gyökerező félelmei. Van, aki attól fél, hogy
Tovább
Mindennapi Motiváció – Derek Redmond
A sport mindig is fontos része volt az életemnek, ezért
Tovább
A hegyre vezető út
Vajon melyik a helyes út? Az, amelyik a fejedben él
Tovább

2 Comments

  1. Kedves Andrea,
    én sem hiszek a véletlenekben, gondolom Te is ezért írtál idézőjelet. 🙂 Nagyon örülök, hogy itt vagy, és annak is, hogy hasonlóan látod a világot. Én meg tudom kérdőjelezni a saját igazamat is, de igyekszem megtalálni a természetességhez vezető utat, ahonnan tényleg nagyon elszakadtunk. Köszönöm szépen a kedves szavaidat, és azt is, hogy olvasol. 🙂
    Legyen nagyon szép napod!
    Gábor

  2. Pintér Andrea

    Kedves Gábor!

    “Véletlenül” olvastam bele a leírt gondolataidba,amivel teljes mértékben tudok azonosulni,mivel az igazságot írod,amit legbelül mindnyájan ismerünk,csak elfelejtjük ahogy felnövünk.(erről írtál is).
    Szeretném megköszönni,hogy emlékeztetsz a természetes állapotomra,ezáltal közelebb kerülve Önmagamhoz!

    Továbbra is örömmel olvasom a mélyről jövő,tiszta,egyetemes igazsággal fűszerezett gondolataidat,amit mindenkinek ajánlani tudok.

    Köszönettel: Andrea

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük