Én nem szeretem túlbonyolítani a dolgokat. Így is vannak elegen, akik ezt megteszik. Egész üzletágak alakultak (egészségipar, szépségipar, önfejlesztés – hogy csak néhány könnyen felismerhető példát vegyünk), melyek természetes igényeinkre építve, és mesterséges igényeket generálva próbálják elhitetni velünk, hogy amire vágyunk, az bonyolult. Ez üzletnek jó ugyan, csak nem igaz.
Persze nem valami felsőbbrendű hatalom kegyetlen játékáról van itt szó – mert hülyét csak abból lehet csinálni, aki hagyja. Ez a mi felelősségünk. És nagyon sok ember menekül a felelősség elől. De van még más is a felelősségen kívül: a kényelem. Micsoda? – kérdezed most összevont szemöldökkel – Azt akarod mondani, hogy a kényelem az oka annak, hogy túlbonyolítjuk a dolgokat?
Igen, azt. Mert sem az egészségünk megőrzése, sem emberi kapcsolataink ápolása nem lenne olyan komoly kihívás, ha nem áldoznánk fel a hosszútávú céljainkat a rövidtávú kényelemért. De a prózai valóság az, hogy kényelmesebb egy metakrilsav-metil-metakrilát-kopolimert és egyéb kimondhatatlan nevű vagy E-sorszámmal ellátott anyagokat magába sűrítő tablettát bevenni, mint eleve olyan tápanyagokat magunkba adagolni, melyek nem nyírják ki az emésztésünket. Kényelmesebb a természetben hírből sem ismert vegyületekkel telenyomott csoda krémet magunkra kenve „megőrizni” bőrünk természetes szépségét, mint olyan életmódot folytatni, hogy a bőrünk meghálálja azt. Kényelmesebb elhinni azt, hogy instant szuper fogyókúrákkal és edzésmódszerekkel 3 hét alatt csúcsformába kerülhetünk, mint hosszú évek kitartó munkájával olyan életfelfogást kialakítani, melyben a sport és az egészséges táplálkozás nem büntetés, hanem jutalom. És persze kényelmesebb feltételezni a rosszat a másik emberről (kis gyakorlással akár az összesről is), mint közös megoldást keresni egy olyan problémára, mely a legtöbbször valójában csak a fejünkben létezik. Igen, Konfuciusznak igaza volt: „Az élet valójában egyszerű, csak mi ragaszkodunk hozzá, hogy bonyolulttá tegyük.”
kapcsolat
Ha hosszabb távú megfigyelésre nincs időd (hiszen miért is lenne, rohanunk), akkor elég csak az emberi kapcsolataid alapján leszűrni a következtetéseket. Itt ugyanis az van, mint a négyszemélyes vasúti fülke esetében: ha valaki elengedi a szellőt, azt egyből megérzed. A szavaid és a tetteid hatásai is ugyanilyen gyorsan visszajutnak hozzád, és ha jelenleg valami nem stimmel a környezeteddel való viszonyodban, akkor annak jó oka van – mégpedig benned.
Rengeteg szabályt, protokollt, megkötést és útmutatót csatolunk önként vagy kényszerből emberi kapcsolataink alakításához, pedig valójában itt is nagyon egyszerű a képlet. Persze elmondani egyszerű csak, megvalósítani már nehezebb, tudom. Legalábbis eleinte biztosan – egészen addig, amíg beépült szokássá nem alakul. Így működik minden tevékenység, melyet újonnan elsajátítunk, majd idővel életünk elválaszthatatlan részévé válik. Emberi kapcsolataink sikerei vagy kudarcai is a szokásainkon múlnak, ezért nagyon fontos, hogy ne végtelenül bonyolult útvesztőkön és szabályrendszereken keresztül próbáljunk eljutni új szokások kiépítéséhez – vagy a meglévők átalakításához.
Én egyetlen tanácsot mondok csak, melyet emberi kapcsolataid alakításánál érdemes figyelembe venned. Tekintheted szabálynak, véleménynek, útmutatásnak vagy kidobandó szemétnek is – ez már rajtad áll. A tanács mindössze ennyi:
Ha jót kapsz, adj vissza többet. Ha rosszat kapsz, adj vissza jót, vagy ne adj semmit.
Ilyen egyszerű. Ha ezt betartod, nemcsak a saját lelki békédet emeled zen mesteri szintre, hanem az összes emberi kapcsolatod minősége is javulni fog – legyen szó a családodról, a párodról, a kollégádról vagy egy idegenről, akivel életedben először (és talán utoljára) találkozol.
Személyes segítség
És most jöhetnek a kifogások. Mert azok mindig vannak, hiszen saját gondolkodásunk és érzéseink várát mindig védeni akarjuk, pláne egy ilyen durva támadás ellen. Mert a világ tele van seggfejekkel, ugyebár. Tele van rosszakarókkal, életünkre törő ellenségekkel, szerencsétlen fölöslegekkel, és ki tudja még milyen lényekkel, melyekkel emberi közösséget a többségünk nem igazán vállal. És ennek fényében a fenti tanács valóban naivan ostobának tűnik.
De mi van, ha mégsem? Mi van akkor, ha az emberek többsége jó, csak lehetőséget kell adni nekik arra, hogy megmutassák? Mi van akkor, ha a mások által rád zúdított szemét java nem is a személyed ellen szól, egyszerűen csak ki kellett önteni valahova, és éppen rossz helyen álltál? És mi van akkor, ha a saját negatív elvárásaiddal váltod ki azt a hozzáállást, amit veled szemben tanúsítanak?
Vannak, akik erre azt mondják: baromság. Nekik most fájó szívvel búcsút intünk. Aki pedig legalább egy kicsit is elgondolkodik a fentieken, az elkezd figyelni. Nem rám, hanem a világra. Elkezdi észrevenni azokat a dolgokat, amiket eddig véletlennek hitt, és amikkel eddig nem tudott mit kezdeni. Mert a világtól nem fogunk többet visszakapni, mint amennyit adunk. Hosszútávon biztosan nem. Ha úgy tetszik, tekintheted befektetésnek. Nem fog azonnal megtérülni (bár olyan is van, hogy igen), de ha szokásoddá válik, hogy csak jót adsz vagy semmit, akkor idővel egész biztosan érezni fogod a hatását.
És igen, lesznek olyanok is, akikbe látszólag hiába fektetsz időt és energiát. Ez a veszteség része. Könyveld el és lépj tovább. Aztán egy idő után rá fogsz jönni, hogy valójában semmilyen jó cselekedet nem hiábavaló – mert még ha a másik ember nem is fogadja be azt, amit adtál, Te mégis többé, jobbá váltál azáltal, hogy adtál. És ez teljesen független a másik ember reakciójától. Az adásnál mindig csak akkor van probléma, ha ragaszkodsz a hozzá kapcsolt elvárásaidhoz. Adsz valamit, és nem kapsz vissza cserébe semmit (vagy nem azt kapod, amit vártál), és az ebből adódó feszültséged arra késztet, hogy elkezdd bírálni a másik embert, és lelki (esetleg fizikai) harcba szállj vele.
És mit teszel ilyenkor? Általában vagy görcsösen ragaszkodsz ahhoz, hogy megváltoztasd őt (ezzel örökös harcra predesztinálva a kapcsolatotokat), vagy csalódottan kilépsz, és cipeled tovább a terhedet magaddal egész életedben.
hatarvonalon
„Engedd el, vagy magával ránt.” – tartja a bölcs zen mondás, és valóban érdemes megtanulnod hatékonyan leszarni dolgokat. Ahol nincs helyed, ott ne akarj maradni, és aki számodra káros, azt zárd ki az életedből. De ne úgy, hogy még belerúgsz egy párat búcsúzóul, mert a neheztelésed és a feszültséged leginkább nem neki, hanem egy másik embernek lesz ártalmas: önmagadnak. Inkább ne adj semmit, csak menj, immár tapasztaltabban és bölcsebben, és keresd meg azokat, akik nem csak egy leckét jelentenek az életedben, hanem magát az életet.
Másrészt lesz olyan is, hogy akkora értéket kapsz valakitől, hogy ott, abban a pillanatban, annak az embernek nemcsak többet nem fogsz tudni visszaadni, de még annyit sem, mint amennyit kaptál. Nem azért, mert nem akarod, hanem azért, mert egyszerűen nincs rá lehetőséged – vagy nincs még meg rá a képességed. De ez nem baj. Töltődj fel általa, fogadd be mindazt a jót, amit kapsz, és később, amikor készen állsz és lehetőséged lesz rá, adj Te is még többet annak, akitől a jót kaptad, vagy ha neki nem tudod visszaadni, akkor valaki másnak.
És még egy utolsó gondolat: azt ugye tudod, hogy az érték nem a befektetett pénz mennyiségével arányos? Az érték változást jelent. Minél nagyobb pozitív változást hozol egy másik élőlény életébe, annál értékesebb az, amit számára adsz.
Még egyszer fogadd el – és ha számodra értékes, akkor fogadd is be – az egyetlen tanácsomat, és ne feledkezz meg róla akkor sem, amikor a képernyő mögül kilépsz embertársaid körébe:
Ha jót kapsz, adj vissza többet. Ha rosszat kapsz, adj vissza jót, vagy ne adj semmit.

 

Ha Neked hasznos volt, másoknak is az lehet. Segíts eljuttatni hozzájuk is!

Kocsis Gábor vagyok, mentális segítő, űrkutató mérnök, harcművész, stroke túlélő, a hasznaldfel.hu oldal létrehozója és írója. De ezek csak címkék. Sokkal fontosabbnak tartom azt, amiben hiszek: minden tapasztalatodat fel tudod használni önmagad fejlesztésére és az életed szebbé tételére. Ezt a szemléletet tanítom érthető formában, hatékony módszerekkel.

A hírlevél a legbiztosabb módja, hogy az elsők között értesülj az írásaimról, az előadásaimról, a workshopjaimról, a jótékonysági programjaimról és egyéb rendezvényeimről:

A "Kérem az infókat" gombra kattintással elfogadom az Adatkezelési tájékoztatót

AJÁNLAT

Lelki megújulás Balin

Írásaim

8 jele annak, hogy mások miatt cseszed el az életedet
Valami nem jó. Próbálsz boldog lenni – néha még úgy
Tovább
A gazda és a pék – egy történet az őszinteség hiányának következményeiről
Van az őszinteségnek egy látszólag nagy csapdája: eleinte sokkal nehezebbnek
Tovább
A kórházi ablak
Újabb történetet hoztam Nektek. Ezúttal egy olyat, ami talán kitalált,
Tovább
A fogaskerék tragédiája
Vannak a jól működő gépezetek. Minden fogaskerék végzi a dolgát.
Tovább
A sünök és a kegyetlen tél
Nem mindig könnyű azokkal, akiket szeretünk. Általában a hozzánk legközelebb
Tovább
A remény hal meg utoljára – de Te sokkal előbb
Amíg élünk, remélünk – tartja a régi mondás. Ez igaz
Tovább

11 Comments

  1. Nyugodtan, köszönöm, hogy másokhoz is eljuttatod a gondolataimat. 🙂 Csak belenézni volt időm a blogodba, de nagyon szimpatikus, amit képviselsz. 🙂

  2. Kedves Zsuzsa, nagyon örülök, hogy hasznosak számodra az írásaim, köszönöm, hogy olvasol. 🙂 Tényleg szívből jönnek, mert szerintem máshogy nincs is értelme csinálni semmit.
    Egyetértek Veled, szerintem is egyfajta énvédő mechanizmus eredménye az, hogy sok ember eltemeti a nagy szívét jó mélyre. Ez azért szomorú, mert a világ egy tükör, és hosszútávon biztosan azt kapják vissza, amit adnak. De hiszek benne, hogy ha lehetőséget adunk a negatív embereknek, akkor egy jó részük tényleg átbillenthető pozitív irányba.
    Nagyon tetszik a hozzáállásod, éppen a zebránál ácsorgáshoz hasonló mindennapi dolgokból derül ki egy ember valódi személyisége. Köszönöm szépen, hogy leírtad a gondolataidat. 🙂

  3. Zsuzsa

    Kedves Gábor!

    Tökéletesen egyetértek azzal, hogy az emberek többsége jó, csak valamiért ez sokszor nem derül ki róluk. Talán ennek egyik oka az, hogy már annyi keserűség érte őket és úgy belefáradtak a napi rutinba, hogy elfelejtik megmutatni, hogy valójában hatalmas szívük van.
    A másik, hogy a legtöbben hajlamosak csak a rosszat észrevenni és általánosítani (bunkó az ellenőr, borzasztóak az autóvezetők, stb…). Hát érdekes, velem még soha nem volt bunkó egyetlen ellenőr sem. Lehet amiatt, mert nem próbálok csalni, ha köszönnek visszaköszönök, hovatovább még egy kis mosolyt sem sajnálok tőlük?
    A zebránál sem dühöngök ha néhány autós nem enged át, hanem hálás vagyok annak, aki miattam lelassít.

    Nemrég bukkantam az oldaladra és egyelőre csak néhány írásodat olvastam, de nagyon tetszenek, mert – bár hasonló gondolatokat nyilván sokan leírtak már – a Te írásaid valahogy nagyon olvasmányosak és érezhetően igazán szívből jönnek 🙂

  4. Sallainé Erzsi

    Köszönet a gondolatokért, amik bennem is ott vannak, csak nem ilyen szép, letisztult formában. Nagyon szeretem írásaidat, hasznomra válnak. Még egyszer, köszönet érte!

  5. an

    Ez a gondolat számomra tökéletes! Köszönet érte.
    Ott a pont! 🙂
    “Mi van akkor, ha az emberek többsége jó, csak lehetőséget kell adni nekik arra, hogy megmutassák? “

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

14 − egy =