Rengeteg arca van a kiszolgáltatottságnak. Egyik sem szép, de van, amelyik mosolygós álarcot húz magára. Csak nehogy meglássa a gyerek, hogy megütött az apja. Csak nehogy megkérdezzék a kollégák, hogy miért vagy kialvatlan hetek óta. Csak nehogy megint azt kelljen hallgatni a barátoktól, hogy hagyd már ott a francba.

Kézzel, lábbal, szavakkal és némán is lehet verni. Szekrénynek lökéssel vagy kirekesztéssel. Pénzügyi ellehetetlenítéssel vagy hajléktalanságba kényszerítéssel. Megalázó kijelentésekkel vagy néma, hideg közönnyel.

Kilépsz az otthonodból, és rengeteg bántalmazottat látsz nap mint nap. Talán ki sem kell lépned onnan. A mosolygós álarcok mögött eltitkolt tragédiák, reménytelennek tűnő helyzetek, kétségbeesett lelkek lapulnak. A bántalmazott – legyen ő ember vagy állat – egy ideig küzd, aztán feladja. Pedig sokszor már egy pici fény is elég ahhoz, hogy az egész élete megváltozzon.

Legújabb tanítóm neve Luna. Bántalmazott. Kirekesztett. És mint ilyen, Őt sem értik meg sokan. Félnek Tőle. Vagy néma közönnyel elfordítják a fejüket. Vagy erőszakkal próbálják megoldani azt, amit csak szeretettel lehet. Luna első ránézésre emberek és állatok számára is félelmetes lehet. Egy kemény első két év lenyomata ez. Mint minden bántalmazottban, Ő benne is él még a múltja. Pedig a változás kezdete csak egy pillanat műve.

Egyetlen mosoly. Egyetlen kedves szó. Egyetlen reménysugár, amely úgy hatol át a kilátástalanság sötét leplén, mintha ott sem lenne az. A bántalmazott utolsó esélye az, hogy valakinek vagy valaminek sikerül benne feltámasztani a hitet. A hitet, hogy minden rendben lesz. A hitet, hogy Ő is értékes. A hitet, hogy az eddigieknél többről is szólhat az Élet. Csak nézz Luna szemébe – ilyen az, amikor egy bántalmazott szeretetet kap. És egy utolsó esélyt az Életre.

Határozott iránymutatás és őszinte, feltétel nélküli szeretet. Aki adja, annak csak egy kis odafigyelés kérdése; aki kapja, annak maga az Élet. Embernek, kutyának, bárkinek.

P.S.: Luna, a kb. 2 éves német juhász és akita keverék kutyus egyébként egy fantasztikus gazdit keres (az én három mentett kutyim mellé már nem jöhet sajnos), aki megadja Neki a határozott útmutatást és az őszinte szeretetet. Ha Te vagy az, akkor az info@hasznaldfel.hu címre írj nekem, kérlek. Köszönöm, ha segítesz ennek a csoda kutyának megtalálni a csoda gazdit. <3 Neki Te lehetsz az utolsó esélye.

 

Ha Neked hasznos volt, másoknak is az lehet. Segíts eljuttatni hozzájuk is!

Kocsis Gábor vagyok, mentális segítő, űrkutató mérnök, harcművész, stroke túlélő, a Beszélgetések a Kutyámmal c. könyv írója, a hasznaldfel.hu oldal létrehozója és írója. De ezek csak címkék. Sokkal fontosabbnak tartom azt, amiben hiszek: minden tapasztalatodat fel tudod használni önmagad fejlesztésére és az életed szebbé tételére. Ezt a szemléletet tanítom érthető formában, hatékony módszerekkel.

A hírlevél a legbiztosabb módja, hogy az elsők között értesülj az írásaimról, az előadásaimról, a workshopjaimról, a jótékonysági programjaimról és egyéb rendezvényeimről:

A "Kérem az infókat" gombra kattintással elfogadom az Adatkezelési tájékoztatót

AJÁNLAT

Írásaim

Egy intelligens vita népszerű alternatívái: 1. Ledózerolás - Én ezt
Tovább
Ha két ember szereti egymást, bármire képesek – például arra
Tovább
Érezted már öregnek magad valamikor? Vagy talán most is úgy
Tovább
Próbáltál már megülni egy vágtázó lovat csukott szemmel? És rajzolni,
Tovább
Újabb történetet hoztam Nektek. Ezúttal egy olyat, ami talán kitalált,
Tovább
Van olyan álmod, amit a körülményeid miatt nem tudsz megvalósítani?
Tovább

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük