Vannak dolgok, amiknek az értékét általában csak akkor ismerjük fel, amikor már elveszítettük őket. Az igazán fontos dolgok mind ilyenek. Nevezhetjük emberi gyarlóságnak is, vagy éppen tapasztalathiánynak, de a lényeg ugyanaz: az emberek többsége számára nehezen megy a hála.
Kevesen szánják rá magukat arra, hogy egészségesen éljenek – hiszen velük „úgysem történhet semmi komoly”, vagy ha mégis, az „úgysem érdekli őket”. Aztán elveszítik az egészségüket, és már azért küzdenek, hogy egyáltalán valahogy éljenek. Ilyenkor tanulják meg igazán értékelni a testi-lelki egészséget.
Kevesen becsülik meg az emberi kapcsolataikat, mert mindazt, amit általuk kapnak, mindig rendelkezésre álló adottságnak tekintik. Aztán valaki, akit igazán szeretnek, végleg ott hagyja őket – vagy más útra térve, vagy földi életét befejezve –, és egyedül maradnak a fájdalmukkal, amit senki és semmi nem tud enyhíteni, csak idővel könnyebb lesz elviselni. Ilyenkor tanulják meg igazán értékelni a tiszta szeretetet és azokat az embereket, akikkel erre épül a kapcsolatuk.
És kevesen vannak azok is, akik tudják értékelni magát az életet. Azok, akik nem panaszkodnak, ha várni kell a buszra, nem robotként mennek munkába és járnak haza, és nem halogatnak, hanem megélik a jelen pillanatot – az egyetlen dolgot, ami valóban az övék. A legtöbben csak egy komoly csapás hatására jutnak el odáig, hogy ezt megértsék.
Felvásárolt érzelmek
Minden hiba és tévedés ellenére az emberek jelentős része azért komolyan próbálkozik. Igyekszünk tartalmas kapcsolatokat kialakítani, próbáljuk helyrehozni azt, ami nem működik, törekszünk arra, hogy kifejezzük a szeretetünket, keressük a saját boldogságunkat, és azokét is, akik számunkra fontosak.
Ennek sokféle módja van, de nem feltétlenül az a megfelelő, amit fogyasztói társadalmunk széles körben gyakorol és egyre elfogadottabbnak tekint. Sokszor ugyanis a könnyű utat választjuk érzéseink kifejezésére (mintha így ki lehetne fejezni azokat), és hisszük, hogy mindent megadhat – vagy épp mindenért kárpótolhat – egy drága ajándék a párunknak, egy státusszimbólum önmagunknak, egy játékkonzol vagy egy kis plusz zsebpénz a gyerekünknek.
Csakhogy a nagy vásárlási lázban sokan elfelejtik, hogy szeretetet nem lehet vásárolni. Egy ékszer lehet átmeneti öröm forrása, de az érintést, a romantikát, a közös vacsorát, a megbecsülést és a tiszteletet soha nem képes helyettesíteni. Egy új játék lehet egy gyermek számára szórakoztató, de ha szinte csak fényképen látja a szüleit, akkor a lelke sérülni fog – függetlenül attól, hogy a szülő azért van távol, mert éppen az új játékra való pénzt akarja megkeresni, vagy azért, mert azt akarja, hogy „nyugta legyen” a gyerektől. És egy új kocsival vagy egy méregdrága órával is adhatunk ugyan átmeneti önbizalmat magunknak, de jellemet nem, és valóban kiérdemelt tiszteletet vagy szeretetet sem. Ezek eladhatók, de meg nem vásárolhatók.
És van itt még valami: mindazt a rengeteg cuccot, amit életünk során felhalmozunk, nem fogjuk magunkkal vinni. Mert ahogy a bölcs mondás szól: „A halottaskocsi nem húz utánfutót.”
Amit semmivel nem lehet kiváltani
Persze fontos a stabil anyagi háttér is, hiszen létbizonytalanságban nehéz boldognak lenni. Ha valakinek folyton azon kell görcsölnie, hogy lesz-e holnap étel az asztalon, vagy hogy lesz-e egyáltalán asztal, amin ehet, akkor az élete csak túlélésről szól. Szükségleteink jelentős része azonban nem természetes, hanem profitorientált cégek által mesterségesen gerjesztett, és ennek káros hatásai nemcsak a természeti erőforrásaink kimerítésében mutatkoznak meg, hanem saját szeretetforrásunk eltemetésében is. Mert amíg azt hisszük, hogy anyagiakkal kiválthatjuk az emberi értékeinket, addig pont ezeket az értékeket pusztítjuk módszeresen.
Régen nagyon vártam az ünnepeket – főleg a nagyokat, amikor jobbnál jobb ajándékokkal leptek meg a szeretteim. Én is mindig igyekeztem minél szebb ajándékot találni annak, aki fontos számomra, de egy idő után észrevettem, hogy ezekhez az ajándékokhoz már anyagi értékhatár is tartozik. Nemcsak felső korlát, hanem alsó is. Családon belül és tágabb ismeretségi körben is. Mert milyen ciki már valami olcsó dologgal kiszúrni a másik szemét. Meg ha ő ennyiért adott korábban, akkor nekem is illik legalább ennyiért adni. Meg amúgy is, mutassam már meg, hogy mennyire fontos ő nekem.
Csak így pont az veszett el, ami az ajándékozás lényege: görcsösség nélkül, szívből, őszintén adni valamit, amivel mosolyt csalunk a másik ember arcára. Nem másokhoz hasonlítgatni, nem feszengeni, hogy vajon elég lesz-e az, amit adunk, nem versenyezni, hanem egyszerűen csak jót adni.
Ez a görcsös kényszer aztán szép lassan elkezdett megváltozni bennem – de az élet ennél jóval gyorsabb tanulópályára kényszerített. Amikor egy orvosilag megmagyarázhatatlan stroke után 28 évesen megtapasztaltam, hogy egy szempillantás alatt vége szakadhat bármelyikünk életének, nagyon hamar megértettem, hogy mekkora kincs egyetlen perc is, amit mosolyogva, élettel megtelve tölthetünk el.
Amikor szembenézel a halállal, megtanulod értékelni az életet. Amikor igazán mélyre kerülsz, minden apró bosszúság, minden neheztelés, minden értelmetlen veszekedés, minden idióta ember, minden fölöslegesen cipelt lelki teher pillanatok alatt olyan apróra zsugorodik, hogy észre sem veszed már azokat többet. Felismered, hogy kik azok az emberek, akikre valóban számíthatsz, akik őszintén szeretnek, és kik azok, akik fölöslegesen rabolják az idődet. Megérted, hogy mik az igazán fontos dolgok az életedben, amiket érdemes megőrizned, és mik azok, amiket egész nyugodtan elengedhetsz. Új perspektívát ad a tragédia.
Ingyen van, mégis a legértékesebb
Egy olyan világban, ahol sokan a pénzért dolgoznak – nem pedig azt csinálják, amit szeretnek, és ezért elfogadnak ellenértéket –, nehéz elmagyarázni, mennyire fölösleges ez a hajsza. De tudod, amikor Édesapám koporsója előtt álltam, bármit megadtam volna azért, hogy akár csak még egy percet itt legyen velünk. És azóta is ezt érzem minden egyes nap, hiába telt el két év már.
Vannak dolgok, amiknek az értékét nem lehet pénzben kifejezni. De ha a pénzt nem eszköznek tekinted, hanem az válik céloddá, akkor Te magad annak rabszolgája leszel. Ha az emberi értékeidet, vagy egyáltalán a jelenlétedet bármi mással ki akarod váltani, akkor hamar zsákutcába jutsz. Mert van, amit soha semmivel nem fogsz tudni pótolni. Van, aminek csak értéke van, ára nincs: ez az időd, a figyelmed, a törődésed. A legértékesebb ajándék, amit ember embernek adhat.
Amikor a hozzám közel állók megkérdezik, hogy minek örülnék igazán, mit szeretnék kapni egy közelgő ünnepre, és erre azt felelem, hogy együtt töltött időt, akkor néha még mindig azt hiszik, hogy csak udvariaskodom. Pedig eszem ágában sincs udvariaskodni (nem is szeretem a fölösleges köröket), hanem őszintén ezt érzem.
Mert aki megajándékoz az idejével és a törődésével, az olyan dolgot ad nekem, amit máshogyan nem kaphatnék meg. Aki úgy dönt, hogy az életének egy részét velem osztja meg, az a legnagyobb ajándékot adja nekem.
A legtöbbet, amit egy ember egy másik embernek adhat.
Kocsis Gábor vagyok, mentális segítő, űrkutató mérnök, harcművész, stroke túlélő, a Beszélgetések a Kutyámmal c. könyv írója, a hasznaldfel.hu oldal létrehozója és írója. De ezek csak címkék. Sokkal fontosabbnak tartom azt, amiben hiszek: minden tapasztalatodat fel tudod használni önmagad fejlesztésére és az életed szebbé tételére. Ezt a szemléletet tanítom érthető formában, hatékony módszerekkel.
Vannak akik az idejüket is csak érdekből adják. Semmi érzés nem szorul beléjük. Érdekemberek.
Kedves Gábor!
Nagyon szívesen olvasom az írásaidat mert sok dologban magamra ismerek.
Nem egyszerű dogokat fogalmazol meg. Mindenkinek olvasnia kellene ezeket a leírásokat.
Én személy szerint nagyon örülök neki,hogy rátaláltam az oldaladra.
Lenne egy személyes kérdésem is. A feltett anyagaidat nem teljes mértékben természetesen (mivel a saját életedre vonatkozó dolgok is vannak) egy weboldalon feltölthetném e? Az is megoldható,hogy megnézed mielőtt tovább küldöm. Azért gondoltam erre,hogy tanulságos történeteidet mások is megismerhessék.
Várom válaszodat.
Üdvözlettel: Viktória
Köszönöm, hogy elolvashattam!
Köszönöm Gábor örömmel olvasom írásait nagyon tanulságosak. Örülök,hogy rábukkantam az Ön írásaira,ezért hálás vagyok.
Tisztelettel: Mária
Kedves Gábor!
Nemrég vesztettem el a számomra legfontosabb embert.Sokáig nem tudtam mit kezdeni a fájdalommal. Majd
megértettem ez a fájdalom kellett ahhoz, hogy ” újjászülethessek” , értékelhessem az életetet, hálás lehessek
mindenért.
Örülök, hogy rábukkantam az Ön írásaira, ezért is hálás vagyok.
Üdvözlettel:
Borbála