Jelezted már neki sokszor, hogy ez nem jó neked. Hogy amit tesz, azzal fájdalmat okoz. Hogy egy elhanyagolt senkinek érzed magad mellette. Az évek pedig csak telnek.
Nem becsül meg Téged. Ez most már egyértelmű számodra is. Belemerül a teendőibe, elfelejti a számodra fontos eseményeket, nincs igénye az együtt töltött időre, és már régóta vajmi kevés jele van annak, hogy számítasz. Csak úgy “vagy” mellette. Ez a megszokott, a természetes.
Nem szeret. – gondolod, hiszen ha szeretne, megbecsülne. Ezt hallod mindenkitől, ezt harsogják a motivációs idézetek. A megkérdőjelezhetetlen(nek tűnő) igazságot, amire már nagyon sokan építettek válást, szakítást, végleges eltávolodást. A könyörtelen, mégis valahol kényelmes megállapítást, amely szerint aki szeret, az megbecsül Téged.
Miért mondom, hogy kényelmes?
Azért, mert nem kell hozzá gondolkodni. Nem becsül meg, ergo nem szeret. Nem szeret, ergo menned kell. Menned kell, mert Te vagy az áldozat, és menned kell, mert mást nem tehetsz.
De…
Valamit azért tegyünk helyre: vannak olyan emberek, akik tiszta szívből tudnak szeretni, megbecsülni viszont nem.
Az agyad most tiltakozik. Azt azért mégsem hagyhatod, hogy elveszítsd a kapaszkodódat. Pedig ez a helyzet. Megbecsülni azt, akid és amid van, egy olyan képesség, amivel sokan nem rendelkeznek.
Mert a biztonságérzet ma már természetes. Még akkor is, ha a biztonság nem több, mint egy illúzió, ami a civilizáció hozadéka. A természetben nincs ilyen. Mi azonban mégis azt hisszük, hogy ami a miénk, az biztosan a miénk is marad, ezért könnyen félretesszük egy időre.
Mert nem tudatosul bennünk, hogy az “egy időre” akár “végleg” is lehet.
Ennek nem sok köze van a másik iránt érzett szeretethez. Ez kényelem. A felelősség felismerésének hiánya. A prioritások tisztázatlanul hagyása. Nekem egy stroke segített rendezni a prioritásaimat. Van, akinek egy másfajta csapás. Van, akinek egy személyiségfejlesztő belső utazás, és van, akinek semmi sem.
De attól még, hogy valaki nem becsül meg Téged, nem kell kizárnod azt, hogy szeret. Nem azt mondom, hogy ez mindig így van – sőt nagyon gyakori az, hogy tényleg nincsen (elég) szeretet -, ám mielőtt messzemenő következeteseket vonnál le, érdemes az ő személyét is még jobban megismerned.
Mert lehet, hogy egyszerűen csak nem érte őt még olyan hatás, ami megbecsülésre tanította volna. Ahogy az is lehet, hogy saját magával küzd, ezért nem kapsz tőle elég figyelmet. De bármelyik is igaz rá, ez nem a Te értékedről szól, hanem arról, hogy ő mire képes jelenleg.
Ezért nincs értelme a magadba roskadásnak. És nincs értelme az erőszaknak sem. Ő ilyen. Lehet, hogy változni fog – és ha nyitott rá, megpróbálhatsz segíteni neki ebben –, és az is lehet, hogy nem.
De a szeretetét nem mindig ebben mérheted le.