Akadnak néhányan, akik belepisilhetnek a levesedbe. Konfliktusok nélküli életről én még nem hallottam, és jó eséllyel a Tiéd sem ilyen. De ez nem baj. Soha nem maga a konfliktus a baj, hanem az, ahogyan kezeljük (vagy nem kezeljük) azt.
Mert az teljesen természetes, hogy mivel különbözőek vagyunk, és különböző múlttal, különböző tapasztalatokkal, különböző személyiséggel, különböző lelki világgal rendelkezünk, így két ember értékrendje sem lehet tökéletesen egyező, azonban a saját igazságunk másokra erőltetésének nem kellene természetesnek lennie. Ettől még igen gyakran próbálkozunk vele.
Nem kell ehhez egymás ádáz ellenségeinek lennünk. Gondolj csak bele, hányszor borított ki a párod, valamelyik szülőd vagy gyereked, a kollégád, akivel elvileg közös szekeret húztok, vagy egy vadidegen, akinek még ideje sem volt arra, hogy rendesen megutáljon.
És gondolom, fordítva is megesett már a kiborítás ténye, hiszen Te sem vagy egy hegyen ülő Buddha. Mindannyiunknak vannak gyenge pontjai, és amikor másokat cseszegetünk, akkor éppen a saját gyengeségeinket próbájuk kompenzálni.
Furán hangzik ez így elsőre? Hiszen látszólag a másik ember (vélt vagy valós) gyengeségei miatt kötekedünk vele, de ez tényleg csak a látszat. Nemsokára elmagyarázom, hogy miért. Előtte azonban nézzük meg, miért is érdemes megtalálnunk a gyenge pontját annak, aki az életünk megkeserítésén ügyködik – akár tudatosan teszi ezt, akár anélkül, hogy felismerné a helyzetet.
Nem, nem a bosszú vagy a harc miatt fontos megkeresned a másik ember gyenge pontját. A bosszúnak semmi értelme nincsen, és legtöbbször a harcnak sincsen, ám ha tudod, hogy hol gyenge a másik, akkor egyrészt jobban megérted őt, másrészt hatékonyabban meg tudod védeni magadat tőle.
Mindkettő kulcsfontosságú ahhoz, hogy képes legyél megtörni az ismétlődő mintákat.
Kinek a baja?
„Akinek baja van veled, az az ő baja.” Előszeretettel dobálózunk ezzel a mondattal manapság, és bár van is alapja, önmagában mégis nagyon veszélyes (a többi ál-spirituális tanításhoz hasonlóan). Gondolj csak bele, amint a pszichopata férj arcán teljes nyugalommal ezt mondja sírva könyörgő feleségének: „Bajod van azzal, hogy kifacsarlak, mint egy citromot? Ez csak a te bajod, kedvesem.” Vagy az anya, aki hidegen elfordul a lelkileg padlón lévő tini lányától: „Bajod van azzal, hogy nem adtam neked erős érzelmi alapokat? Ez csak a te bajod, picinyem.”
Bár a példák extrémnek tűnnek, számos ilyen történettel találkozom nap mint nap. Emberekkel, akiket padlón hagytak. Emberekkel, akiknek bajuk van valakivel, de az a valaki magasról leszarja őket. Mindezt azért, mert elhitték, hogy „akinek baja van veled, az kizárólag az ő baja.”
Ennek a mondatnak az a legnagyobb veszélye, hogy hiányzik belőle az önreflexió. Hiányzik belőle a fejlődési szándék. Hiányzik belőle az a rész, hogy „nézd már, itt valami gáz van, elgondolkodom legalább a halvány lehetőségén annak, hogy nem csak a másik ember az idióta.”
Egy egészséges kapcsolat ellehetetlenítésének egyik legjobb módja az, ha a saját feladatainkról nagyvonalúan megfeledkezünk. Van azonban az „Akinek baja van veled…” kezdetű mondatnak egy olyan része is, amely kapcsolataink építése, vagy szükség esetén a mérgező kapcsolataink lezárása szempontjából valóban fontos lehet.
És most térhetünk vissza arra a gondolatra, hogy mások cseszegetése nem más, mint saját gyengeségeink kompenzálása. Az ugyanis teljesen természetes, hogy valakinek baja van veled (hiszen ahogy megbeszéltük, különbözik az igazságképetek), ám az, ahogyan kezeli ezt a helyzetet, sokat elmond róla.
„A mély folyók csendben folynak; csak a sekély patakok hangosak.” – gyönyörű analógiája ez a mondás lelki fejlődésünk pillanatnyi állapotának. Aki békében van önmagával, az másokat is békén hagy. Csendben teszi a dolgát, halad előre az életében, mint a nagy folyó a medrében, és sodrása elég erős ahhoz, hogy senki és semmi ne térítse el a céljától.
Ezzel szemben a sekély patak – a sekélyes lelkű, belül háborgó ember – csapong. Zajosan csobog, küszködve halad előre, és minden apró külső hatás észrevehető változást okoz benne. Aki önmagával nincs rendben, az mindenbe beleköt, ami nem tetszik neki. Minden, ami a saját világképével összeegyeztethetetlen – vagy akár kicsit is eltér attól –, az elfogadhatatlan bűntettként kerül a másik ember számlájára. Casus belli.
Semmi másról nem szól ez a fajta hozzáállás, mint az elfogadás hiányáról. Az emberi arrogancia egyik leggyakoribb megnyilvánulási formájáról, mely szerint ha én valamit igaznak gondolok, azt neked is igaznak kell gondolnod. Ez húzódik tehát amögött, hogy másokkal veszekedünk, kötözködünk, játszmázunk és csatározunk.
És ezzel el is érkeztünk arra a pontra, ahonnan már könnyen felismerhetjük életünk megkeserítőinek gyengeségeit. Mellettük pedig a sajátjainkat is, hiszen kibillenteni csak azt lehet, aki nem stabil.
Keresd a félelmet
Minden egyes cselekedetünk mögött valamilyen szükséglet húzódik, melynek kompenzálására törekszünk. Amikor fáradtak vagyunk, alszunk, amikor éhesek, eszünk, és amikor másokat cseszegetünk, akkor is egy vagy több szükségletünk kielégítésével próbálkozunk. Egy másik ember, vagy akár önmagunk ellen intézett támadás oka az a félelmünk, hogy a szükségletünk kielégítetlen marad.
Ez így elsőre bonyolultnak hangozhat, pedig egyáltalán nem az. Nézzünk néhány példát, és egyből világos lesz, hogy miről is van szó.
- Miért veszekszik veled valaki, aki a véleményeddel vagy a cselekedeteiddel nem ért egyet? Az a szükséglete, hogy a saját igazságképe szerint történjenek a dolgok, és az a félelme, hogy a meggyőzésedhez a higgadt érvei kevésnek bizonyulnak (ha egyáltalán vannak neki olyanok).
- Miért csap féltékenységi botrányt a fiatal pár egyik tagja, amikor a másik egy ellentétes neművel találkozik? Az a szükséglete, hogy fontosnak érezze magát, és az a félelme, hogy nem elég fontos ahhoz, hogy a párja hűséges maradjon.
- Miért veri a gyerekét vagy a kutyáját valaki, vagy miért bántalmazza őt verbálisan? Az a szükséglete, hogy érezze a saját hatalmát, és az a félelme, hogy nincs neki.
- Miért lépi át valaki a saját hatáskörét, és miért szól bele az életed azon részeibe, amikhez semmi köze nincsen? Az a szükséglete, hogy a saját elképzelései szerinti életet élj (ami mögött további szükségletek és érdekek találhatók), és az a félelme, hogy ha nem próbál meg közvetlenül meggyőzni vagy közvetett úton manipulálni Téged, akkor nem teljesül az akarata.
A sor hosszan folytatható lenne, de a lényeg minden egyes esetben ugyanaz. Szükségletek és félelmek. Ezeket érdemes keresned, amikor valaki megkeseríti az életedet. Amint megtalálod, megismered a másik ember gyenge pontjait.
Az álarc mögött
Mindaz, amiről eddig beszéltünk, a felszín alatt zajlik. Nem fogod ezeket észrevenni, ha a másik ember szavaira figyelsz, a szavak ugyanis tökéletesen alkalmasak arra, hogy elfedjék a valóságot. És nemcsak a szavak, hanem a túlkompenzálásra utaló cselekedetek is.
Aki gyenge, az erősnek akar látszani. Ezért van ennyi keménykedő férfi, aki belül egy önbizalom-hiányos gyerek maradt. Ezért van ennyi mellvillantós-szelfizős nő, aki belül mélyen a gyermekkori „de szép kislány vagy” mondatokban megfogalmazott elvárásoknak próbál megfelelni. És ezért van ennyi hataloméhes, másokat eltipró ember, aki nagyon próbálja mutatni, hogy ő valaki, de belül mélyen azt érzi, hogy egy senki.
Ami gyanús, ami túl sok, vagy ami szokatlanul jónak tűnik, az a legtöbb esetben kompenzáció. Ugyanez a helyzet a túlzottan hangsúlyos, vagy gyakran ismételt mondatokkal is. Ezek is segítenek Téged abban, hogy megtaláld a másik ember gyenge pontját.
„Nem fogom magamat megalázni!”
„Nem érdekel, mit mondanak rólam!”
„Elfogadtam, hogy így élem le az életem!”
„Tudom, hogy jó anya vagyok!”
„Azt csinálsz, amit akarsz, nem foglalkozom vele!”
Csak néhány példa, amit gyakran használunk saját gyengeségeink elrejtésére. És míg kétes értékű jutalmunk lehet az, hogy szavainkat mások elhiszik, büntetésünk viszont az lesz, hogy önmagunkat nem tudjuk becsapni. Hosszútávon biztosan nem. A következmények pedig könnyen kiszámíthatók: aki önmagának hazudik, az a belső konfliktusát vagy önpusztítás formájában éli meg, vagy másokon próbálja levezetni.
Ezért ha valaki körül gyakran van veszekedés és felfordulás, akkor teljesen mindegy, hogy mit mond, vagy mit próbál kifelé mutatni, mert mindezek ellenére árulkodik róla, hogy félelmeinek kompenzálásába időről időre belebukik.
Mert tudod, a mély folyó csendben folyik.
Kocsis Gábor vagyok, mentális segítő, űrkutató mérnök, harcművész, stroke túlélő, a Beszélgetések a Kutyámmal c. könyv írója, a hasznaldfel.hu oldal létrehozója és írója. De ezek csak címkék. Sokkal fontosabbnak tartom azt, amiben hiszek: minden tapasztalatodat fel tudod használni önmagad fejlesztésére és az életed szebbé tételére. Ezt a szemléletet tanítom érthető formában, hatékony módszerekkel.
„Nem fogom magamat megalázni!”
Ebben mi lenne a lényeg, mikor ezt jelenti ki valaki?
Nem akarja hogy rákényszerítsék olyan dologra amit ő nem akar nem szándékozik megtenni?
Van benne sok igazság, DE pl. nem lehet mély folyóként csendben folyni, amikor pl. kamaszok szülőjeként küzdesz, hogy jó irányba tereld és tartsd a gyermekeidet, amikor erős az “ellenszél”. Nem hagyhatok rájuk dolgokat, mivel látom a termés beérést azoknál, akik mindent ráhagytak a gyermekükre és elrettentő a példa, életképtelen, céltalan felnőtt gyerekek, vagy gyerek felnőttek lettek és igenis félek ettől és nem akarok ilyen termést. Vagy pl. egy-egy barát életébe néha erőteljesebben kell beleszólni, hogy megmentsem végzetes hibájától ( pl. melanómát ismertem fel rajta és köteleztem és kísértem orvoshoz, műtét stb., és megmenekült, vagy pl. nem hagytam, hogy a testvére csúnyán kijátssza anyagilag), ezek az erőszakosságok nem negatívak, hanem hasznosak mindkét félnek. Egyébként a kétkedés az erőmben mindennapos és minden nap meg kell küzdeni érte, de ez szerintem nem baj.
Ez igy mind igaz. De mit tud tenni valaki olyankor ha valaki sajnos az elete resze mert nem tudja kikerulni mert csaladtag es mindennap pokolla teszi az eletet olyan szinten h mar egeszsegugyi bajai kezdenek lenni? Koltozzon mas orszagba videkre legyen tavol egyedul inkabb. Mindenkitol? Az ha tudjuk h egynulla senki mivel visz elore? Megoldast nem olvadtam ki ebbol az irasbol sem erre.
Valóban így van.Na de akkor mi van ha az illető csak másokat akar megvédeni például egy verbális sarlatántól?Divat lett az ál-sprirituális kuruzslás, melynek során sokan azt képzelik, hogy ők megvilágosodtak, és így kárt okoznak másokban anélkül, hogy értenék azt.A szándék nemes ugyan, na de menjünk el mellette?Hagyjuk az evolúcióra?Mert akkor már istent játszanánk nemde?Hagyjunk kivételt mint általában minden esetben.Van akin nem lehet eligazodni, mert elmenekül az álarca mögé, azzal mi a helyzet?Szerintem elmebeteg.
Igen. Kezdem azt gondolni, hogy minden nehézségemnek két alapvető oka -félelme- van.
Félek attól, hogy nem kapom meg, amire szükségem van: és attól is félek, hogy elveszítem, amim van.
A szükségletet és birtoklást nemcsak tárgyakkal lehet behelyettesíteni…
Anna