Itt élnek közöttünk. Sokan vannak. Még ha nyitott szemmel is jársz, nem biztos, hogy könnyen észreveszed őket. De a füledre mindig hagyatkozhatsz: meg fogod hallani, ha a közeledbe kerül egyikük. Ők a társadalom hangosan zúgó, kevés nyomatékot adó motorjai. Az el nem ismert zsenik.
Nemrég kontroll MR vizsgálaton voltam. Ez egy utolsó ellenőrzés volt a stroke után, csak biztonság kedvéért (kíváncsian várom a felvételeket, van-e még agyam). Mivel már nem szobanövényként vegetáló állapotban toltak be, hanem előre kapott időpontban, a saját lábamon közelítettem meg a célpontot, így tudtam, hogy valószínűleg nem jutok be hamar. Ez az önfejlesztés ideje, neki is álltam olvasni. De valami elterelte a figyelmemet: a váróban egy átlagos öltözködésű, szőkésbarna hajú, 55-60 év körüli hölgy hangja dominált. Először arra lettem figyelmes, hogy valami csodaszerről beszél látszólag közepes érdeklődést tanúsító áldozatának (ők a legveszélyeztetettebbek; a határozatlan, rábeszélhető kategória, akikre a prédikátorok a legtöbb időt és energiát szánják).
Rövidesen a beszéd a maga egyre intenzívebb áramlatával már új mederben folyt tovább. A hölgy mesélt a szuper világmegváltó projektjeikről, amikbe a férjével vágtak bele annak idején. Az egyik talán kukorica termesztés volt olaj előállítása céljából (amit hősünk új ötletként tálalt), de bevallom, nem maradtak meg bennem a pontos részletek. Az évek során kialakult bennem egy elég jó hatásfokkal működő “bullshit szűrő”. Ha valaki beszél hozzám, vagy csak kénytelen vagyok hallgatni a beszédét, és annak nincs tartalma, akkor azt csak zajként, konstans zúgásként érzékelem. A hölgy szónoklata eközben gyorsan eszkalálódott. Így a kórházi váróterem kis közössége – ha akarta, ha nem – megtudta, hogy az állami pályázataik elbuktak, a felvett hatalmas kölcsönöket nem tudták visszafizetni, ezért elvesztették a földjeiket. A férje egészsége teljesen ráment erre, és lám, most már neki is kórházba kell járkálnia. (A lelkes panaszáradat itt a tetőfokára hágott, és el is jutottunk a filozófiai mélységeket súroló alapigazsághoz.) Ebben a rohadt mocskos országban nem lehet érvényesülni! A politikusok, az emberek, a szemét környezetünk elnyom minket.
Az ember tragédiája… A sok meg nem értett zseni. Aki egész biztosan jól csinál mindent, csak a környezete rohadt, úgy ahogy van. Az ilyen embereknek csak ezt tudom mondani: az ország mocskát pont te termeled, barátom. Mert aki a saját barlangjába ürít, az bizony előbb-utóbb úszni fog a trágyában. Nagyon jól tudjuk mindannyian, hogy nem tiszta a barlang. De míg te osztod az észt és továbbra is magad alá pakolsz, addig mi először is megtanuljuk, hogy szaros kézzel nem ülünk le az étkezőasztalhoz. Mert akkor bármi, amit magunkhoz veszünk, büdös lesz. Itt kezdődik a változás. És miután ezt megtanultuk, megfogjuk a lapátot és közösen hordjuk kifelé azt, ami büdös, hogy jól is érezzük magunkat ott, ahol élünk.
De aki nem szobatiszta, annak minden hely bűzlik. Az ilyenek máshol sem jutnának semmire. Mindig megtalálják viszont saját kudarcaik felelősét. Az az igazság, hogy ma már nagyon kevés a Van Gogh; az olyan ember, aki értékeset alkot, mégis egész életében elismerés nélkül marad (egyébként az ő esetében idegösszeomlása és korai halála sem segített a dolgon). Az új évezred önjelölt vangoghjai viszont csak az elismerésre, de leginkább a vele járó pénzre vágynak, valódi érték teremtése nélkül. Ők a passzív forradalmárok. Csak panaszkodnak és ítélkeznek. Tudják, hogy kellene csinálni, hiszen okosak. A homokozó szélén dacosan ücsörögve beszólnak a pajtásoknak, de a vár építésében nem vesznek részt. Viszont alig várják, hogy este sunyiban széttapossák.
“Amíg nem találsz valamit, amiért küzdhetsz, beéred azzal, ami ellen küzdhetsz.”
Chuck Palahniuk
Az a helyzet, hogy olyan világban élünk, ahol az érték mindig felismerhető. És az emberek előbb vagy utóbb fel is ismerik. Sokszor nem elsőre, de ha nem adod fel és valódi értéket teremtesz, akkor egy idő után fel fogják ismerni. Felismerik, aztán elismerik. Az érték látványban ugyan nem mindig különbözik a szartól, de míg ez utóbbi a szagáról, addig az értékes teljesítmény arról az érzésről ismerhető fel, amit kivált benned. Mert ha értékkel találkozol, azt megérzed.
Teremts értéket! Ne a környezetedet húzd le, hanem legyél Te az, aki jobbá teszi azt! De a munkát önmagadon kell elkezdened. Üdv a homokozóban, ahol várat építünk, és ahova nem kakilunk.
“Nem mindenkinek van leragasztva a szeme,
egyesek önként csukják be, úgy bizony.”
Makszim Gorkij
Kocsis Gábor vagyok, mentális segítő, űrkutató mérnök, harcművész, stroke túlélő, a Beszélgetések a Kutyámmal c. könyv írója, a hasznaldfel.hu oldal létrehozója és írója. De ezek csak címkék. Sokkal fontosabbnak tartom azt, amiben hiszek: minden tapasztalatodat fel tudod használni önmagad fejlesztésére és az életed szebbé tételére. Ezt a szemléletet tanítom érthető formában, hatékony módszerekkel.
Szeretem az írásaidat!❤