Túléltem egy stroke-ot. Megsimogatott a halál, hogy érezzem: tud rólam, itt van a közelemben. Hogy megértsem, hogy az élet, amire természetes jogot formálok, valójában ajándék. Nincs garancia a holnapra. Lesz-e újabb stroke? Félek-e, hogy ami már egyszer majdnem megölt, egy napon újra lecsap? És attól, hogy ha megteszi, már nem fog újra hibázni?
Mélyről érkező szorítás
Félelmeink annyira bensőségesek, hogy sokszor nem is beszélünk róluk másoknak. De ami ennél is rosszabb, sokszor magunknak sem valljuk be őket. Ahogy olvasod ezeket a sorokat, Benned is vannak félelmek. Talán érzed is most őket, talán tagadod. De ott vannak egész mélyen, és időnként hírt adnak magukról. Sokan a haláltól félnek, még többen a szegénységtől, ezért ragaszkodnak a munkahelyükhöz, ahol nem érzik jól magukat, és ezért próbálják szükségtelen dolgok megvásárlásával kompenzálni félelmeiket. Sok félelmed alaptalan, sokat közülük le is győztél már. De vannak olyan félelmek, amikkel azért nehéz harcolni, mert valós tapasztalatokhoz kapcsolódnak. A macskát és a kályhát szoktuk példaként felhozni, pedig az ember is így működik. Ha egyszer megégetted magad, a félelmed a valóságoddá válik. És ha az agyad elfogadta valóságnak, már nem Te irányítod az életed, hanem a félelmed.
Az én valóságom
A napokban keresztanyámmal beszélgettem egy jót és szóba került a blog is. Elmondta, hogy olvasta a stroke-ról írt cikkemet (Stroke – csapás vagy lehetőség?) és az az érzése, még mindig félek. Amit neki röviden válaszoltam, azt itt megosztom Veletek is, picit bővebben.
A stroke után rengeteg félelem volt bennem. Féltem, hogy nem épülök fel teljesen, korlátok közé kell szorítanom az életem és a céljaimat nem tudom megvalósítani. Féltem elaludni, mert nem voltam benne biztos, másnap felkelek-e, és ha igen, milyen állapotban. Féltem, hogy ha fizikailag terhelem magam az edzésekkel, újabb stroke lesz a következménye. De tudjátok mit tettem? Edzettem. Mert a sport az életem fontos része, amiről ha lemondanék, az már nem élet lenne számomra. Amint letelt a két hónap, amin belül életveszélyt jelentett volna minden fizikai terhelés, elkezdtem fokozatosan terhelni magam és feszegetni a határaimat. A munkában és az edzésben is egyre inkább növeltem a szintet. Eleinte sokszor féltem. Volt, hogy a félelmem meg is akadályozott abban, hogy cselekedjek. Amikor fizikailag rosszul éreztem magam, kétségeim voltak, hogy ha kímélem magamat, azzal jogosan segítem a felépülést, vagy csak kifogásként használom a stroke-ot, hogy aznap ne dolgozzak, vagy ne eddzek. Minden egyes nap újra indult a harc. Nem volt megvilágosodás, nem volt nagy pillanat, amikor egyszerre minden félelmem elszállt. De ahogy teltek a hetek, aztán a hónapok, azok a kis lépések számítottak igazán, amiket megtettem akkor is, amikor a félelem tehetetlenségre ösztönzött. Ezek az apró lépések összeadódtak, és egyre távolabbra vittek a félelmeimtől. Megváltozott a valóságom; már nem a félelem irányította az életemet, hanem újra én magam. Volt bennem félelem? Igen. Rengeteg. Félek-e még? Már nem.
És miért osztottam meg mindezt Veletek? Ha olvastátok az interjúmat Enivel, akit szintén fiatalon ért a stroke, akkor láttátok, hogy sem a stroke, sem a félelmek számomra nem jelentenek tabut. Azért nem, mert szembenéztem a sajátjaimmal, megismertem őket, és darabokra szedtem. Nincs már hatalmuk felettem. És azt szeretném, hogy Ti is legyőzzétek a saját félelmeiteket. Mert a félelem megbénít. Élhetsz így, korlátok között, vagy tehetsz egy merész lépést előre.
„A félelem nem létezik máshol, csakis a tudatodban.”
Dale Carnegie
Kocsis Gábor vagyok, mentális segítő, űrkutató mérnök, harcművész, stroke túlélő, a Beszélgetések a Kutyámmal c. könyv írója, a hasznaldfel.hu oldal létrehozója és írója. De ezek csak címkék. Sokkal fontosabbnak tartom azt, amiben hiszek: minden tapasztalatodat fel tudod használni önmagad fejlesztésére és az életed szebbé tételére. Ezt a szemléletet tanítom érthető formában, hatékony módszerekkel.
Valami és a valami hiánya a kettősség oka. Tudás és tudatlanság. Isten és Isten nélküliség. Fény és a hiánya. A Teremtő létezésének tudata és feltétel nélküli szeretetének és gondviselésének tudása, ami kiolt minden félelmet, betölt minden tudatlanságot és hiányt.
“Megismeritek az Igazságot, és az igazság szabadokká tesz titeket” a félelemtől 🙂 Nincs mumus az ágy alatt….kapcsold fel a villanyt, nincs sötétség. Isten szeretete feloldja a félelmet, nincsenek feltételek, elvárások. Ez már csak hit kérdése.
Kedves Gábor!
Lehet, hogy nekem is Dale Carnegie segített, aki azt írta, hogy félelmeink 90%-a sohasem válik valósággá. A maradék 10%-nál pedig segít, ha megkérdezed magadtól, mi a legrosszabb, ami történhet. Ha ezt el tudod fogadni, ez ad egy belső megnyugvást és elindulhat a mentő akciód, hogy mindent megtegyél azért, hogy mentsd a menthetőt. Cselekvéssel, jól írod, csak ez segít, ha lebénít a félelem, akkor még nagyobbnak látszódnak az árnyképek, amit a rettegő tudat kivetít…
Fontos lenne egy erős hit abban, hogy az élet mindig egyensúlyra törekszik és mindenkit ér jó és rossz is, de van, aki hajlandó mozdulni, mert az megtöri az átkot, a félelem csökken, ha látjuk, képesek vagyunk tenni magunkért és valóban nem szabad szégyellni a segítség kérést sem, ezért vannak a jó Barátok, szeretteink…
És az önismeret is sokat segít, ha tudjuk, hogy hajlamosak vagyunk a negatív dolgokra gondolni, többet, mint a jóra, ami történt, vagy történhet velünk, akkor képesek vagyunk ezen változtatni is…mert amire fókuszálunk, annak energiát adunk, szó szerint lehetőséget adunk a megjelenésére az életünkben.
Naponta leltárt kell készíteni és a mérleg serpenyőjébe nem csak a gondjainkat kell beletenni, hanem a jót is a másikba…és ne gyakoroljuk az önbeteljesítő jóslást, illetve gyakoroljuk, de arra gondoljunk szüntelen, amit szeretnénk és ne arra, amit nem, amitől félünk.
Tudom, azt mondhatjátok, könnyen beszélek, biztosan szerencsés csillagzat alatt születtem, lehet, de évtizedekig féltem, soha be nem következett eseményektől, a párom elveszítésétől, egészen addig, amíg el nem üldöztem, hogy legyünk már túl rajta…
De nem bántam meg, sokat fejlődtem, tanultam és végre békét leltem…igen, a szeretet is fontos, szeretni kell az életet olyannak, amilyen, de hinni kell a benső teremtő erőnkben.
Magdolna Sopronban
Kedves Gábor! Én csak most akadtam magára. Későn…
25 éve FÉLEK. Ez túl sok idő. Már nem fogok tudni talpra állni.
Minden úgy van, ahogy maga írta.
Azt jelenti, hogy feltárod a félelem mélyen gyökerező okát, és ennek ismeretében képes vagy értelmezni még a legapróbb cselekedeteidet is, amiket a félelmed vezérel. Ezután már tudatosan képes leszel figyelni a gondolataidra, szavaidra és cselekedeteidre, és egy idő után változtatni is tudsz rajtuk. A félelmednek pedig már nincs hatalma fölötted.
Kedves Edina, mióta fél a betegségektől? Volt olyan a családban vagy a környezetében, aki közel állt Önhöz, és nagyon aggódott miatta egy komoly betegség miatt? Vagy Önnek volt gyerekkorában valamilyen betegsége, ami sok szenvedést okozott? Ha megtaláljuk a félelem gyökerét, akkor fel is fogja tudni oldani azt Önmagában.
Mit jelent “darabokra szedni” a félelmet?!
Kedves Gábor!Én alapból a betegségektől félek!Evvel hogy tudnék szembenézni?Már mindennap ezzel tellik hogy félek szorongok!Reggel felkelek és már remegek az idegtől hogy mi fog velem történni.Már a családomra is kihatással van.Tudom h nem jó és nagyon akarok rajta változtatni de úgyérzem h csak egy helyben toporgok!Nem tudok másra gondolni és ez az érzés boldogtalanná és reményveszteséggel tölt el.Nem tudom mi tévő legyek h megszabaduljak ettől a félelemtől!Válaszát előre is köszönöm!
Én is úgy látom, hogy a szeretet és a félelem a két motiváló erő, de elgondolkoztam, hogy vajon teljesen ellentétei-e egymásnak. Én most úgy látom, hogy nem. A félelem azt jelenti, hogy valami fontos számunkra. Ebben a formájában nem is negatív dolog, csak attól lesz az, ha megbénítja az embert. Viszont ha felhasználjuk a félelmet a cselekvésre, akkor még plusz erőt is tud adni. Aztán egy idő után csak a cselekvés eredménye marad, a félelemnek pedig már nem lesz ereje. Csak a legtöbbeknél ez a lépés hiányzik. A cselekvés. Én ezt látom a jó receptnek. De a hegyre több út is felvezet, ami nekem jó, az Önnek/Neked nem biztos, hogy működik. Ezért örülök az ilyen gondolatébresztő visszajelzéseknek.:)
Azt olvastam, és én is ezt gondolom,hogy a világon két érzés van: félelem és szeretet, ez a kettő motivál minden döntésünket, vagyis erre a kettőre vezethető vissza minden érzés, cselekedet, gondolat.Csináltam kísérletet és sok, nagyon sok embert kérdeztem meg, mi a félelem ellentéte, két év alatt két helyes választ kaptam, már el voltam keseredve, de végül is kaptam választ, az egyik egy gimnazista lány válasza volt, neki a válasz teljesen természetes volt. Az írásod során azon gondolkoztam, hogy akkor mi a is a félelem oka. Hogyan szabaduljunk meg a félelemtől.Hát bizony nagyon nehéz erre receptet adni és kapni.