Tényleg több a szemét a világban, mint a szépség? Tényleg jogosan panaszkodik az emberek többsége, hogy elvesztek az értékek, túl sok a negatív hatás, a stressz, a szenvedés, és nincs, ami ezt ellensúlyozná? Tényleg ilyenné vált a világ? Vagy csak közömbössé váltunk a jóra és elrohanunk a valódi értékek mellett? Erre ad választ a következő történet.
*****
Hideg januári reggel volt. Egy férfi állt meg a metróállomás kijáratához közeli szemetesláda mellett. Elővette hegedűjét a tokjából, majd felegyenesedett, és ahogy a vonó a húrokhoz ért, a zene utat tört magának. Bach-ot játszott. Már néhány másodperc alatt kiderülhetett, hogy hosszú évek munkája áll minden egyes hang mögött. Pontosabban kiderülhetett volna, ha bárki is figyelt volna rá.
De a reggeli csúcsforgalomban az emberek csak rohantak a dolgukra, vagy épp a lottószelvényeikért álltak sorba az újságárusnál. Nem foglalkoztak az ismeretlen utcai hegedűssel, aki látszólag nem is zavartatta magát emiatt, csak átadta magát a zenének.
Közel háromnegyed órán át játszotta virtuóz technikával a gyönyörűbbnél gyönyörűbb dallamokat. Bach legnehezebb művei is elhangzottak, melyeket a világon csak kevés művész tud igazán szépen megszólaltatni. Neki sikerült. A jutalma összesen 32 dollár volt. Ezt az a 27 járókelő dobta a kalapjába, akik a nagyjából 1000 elhaladó ember közül – talán kötelességtudatból, talán legalább kicsit megérezve a darabok művészi értékét – úgy döntött, ennyit megér az élmény. Közülük is a legtöbben épp csak lelassítottak egy picit, hogy bedobják az érmét a kalapba; egész idő alatt mindössze 7 ember állt meg legalább egy percre hallgatni a gyönyörű muzsikát.
hegedumuvesz
Az ismeretlen hegedűs pedig csak játszott, de annak ellenére, hogy teljes szívét beleadta a játékba, érezte, hogy mindez kevés. Nem tudta lekötni, de még csak egy pillanatra sem tudta megszerezni az emberek többségének figyelmét. Egyre inkább úgy érezte, hiába varázsolja elő kivételes technikával és átéléssel a dallamokat, hiszen alig van, aki egyáltalán észreveszi. Mikor befejezte az utolsó darabot, elrakta hegedűjét, majd kiment a metró épületéből – ugyanolyan észrevétlenül, mint ahogy az elmúlt háromnegyed órát végigjátszotta.
Vajon mi lett volna, ha egy világhírű művész adott volna koncertet ott, azon a reggelen? Vajon tömegek gyűltek volna össze, eltorlaszolva azon kevés ember útját, aki nem akar megállni a gyönyörű dallamok hallatára. Vajon több kalapot is megtöltöttek volna a bedobált pénzérmék és bankjegyek?
Nos, azon a téli reggelen valóban egy világhírű hegedűművész játszott. Ez nem egy képzeletbeli tanmese volt; az eset tényleg megtörtént, méghozzá a Washington Post kísérletének keretében, 2007. január 12-én. Az utcai hegedűs a Grammy-díjas Joshua Bell volt. Az a néhány ember pedig, aki egyáltalán figyelemre méltatta, egy teljes koncertet kapott ingyen a világ egyik legjobb hegedűművészétől. Mindezt egy 1713-ban Antonio Stradivari által készített, 3.5 millió dollárt érő hegedűn. Három nappal korábban telt ház előtt adta elő ugyanezt a műsort a bostoni Symphony Hall-ban, ahol a jegyekért akár 100 dollárt is kiadtak az emberek, csak hogy hallják őt játszani.
De azon a reggelen, amikor váratlanul, ismeretlenként valódi értékkel ajándékozta meg az arra járókat, a többségük közömbösen gyalogolt tovább, vagy várta a sorban a lottószelvényét.
*****
Talán rossznak, sőt, egyre rosszabbnak gondolod a világot. És valóban sok a szemét, sok a katasztrófa, a váratlan tragédia, a másokon élősködő ember. De rengeteg érték is van, rengeteg jó szándékú, segítőkész ember, és rengeteg lehetőség, hogy boldoggá tedd a napjaidat. Csak engedd be!

 

Ha Neked hasznos volt, másoknak is az lehet. Segíts eljuttatni hozzájuk is!

Kocsis Gábor vagyok, mentális segítő, űrkutató mérnök, harcművész, stroke túlélő, a hasznaldfel.hu oldal létrehozója és írója. De ezek csak címkék. Sokkal fontosabbnak tartom azt, amiben hiszek: minden tapasztalatodat fel tudod használni önmagad fejlesztésére és az életed szebbé tételére. Ezt a szemléletet tanítom érthető formában, hatékony módszerekkel.

A hírlevél a legbiztosabb módja, hogy az elsők között értesülj az írásaimról, az előadásaimról, a workshopjaimról, a jótékonysági programjaimról és egyéb rendezvényeimről:

A "Kérem az infókat" gombra kattintással elfogadom az Adatkezelési tájékoztatót

AJÁNLAT

Személyes segítség

Írásaim

Vidd ki a szemetet (ha élni akarsz)
Valami visszahúz. Szeretnél boldog lenni, de nem megy. Szeretnél jól
Tovább
Mindennapi Motiváció – Vasilina Knutzen
Érezted már úgy, hogy nehéz az életed? Voltál már olyan
Tovább
A kőfaragó története – avagy a több sosem elég
Mi hiányzik az életedből? Több pénz, több hatalom, több lehetőség,
Tovább
A tölgyfa élete – egy tanmese önmagunk elfogadásáról
Sokan vannak, akik tudni vélik, mi a jó neked. Gyermekkorod
Tovább
A favágóverseny – avagy a hatékony munka illúziója
Mindenki elfoglalt. Te is rohansz, keményen dolgozol, kimerült vagy, és
Tovább
Mindennapi Motiváció – A valódi csodák sokszor észrevétlenül születnek
A legnagyszerűbb dolgok nem feltétlenül a rivaldafényben születnek. Sőt, ott
Tovább

One Comment

  1. Zsolt

    Ezt Lindsey Stirling is megtette egy évvel ezelőtt, érdemes megnézni a videó végét, hogy őt is hogy megtörte ez a felismerés.
    Elgondolkodtató, hogy ha valaki egy aluljáróban zenél, s nem figyelnek fel rá sokan, talán egy kisebb lökéssel, reklámozással ugyanolyan világsztár is lehetne, mint ezek az előadóművészek. Vagy valami máson múlna? Nektek mi a véleményetek?
    https://youtu.be/5VzprYCxPBQ

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük