Tényleg több a szemét a világban, mint a szépség? Tényleg jogosan panaszkodik az emberek többsége, hogy elvesztek az értékek, túl sok a negatív hatás, a stressz, a szenvedés, és nincs, ami ezt ellensúlyozná? Tényleg ilyenné vált a világ? Vagy csak közömbössé váltunk a jóra és elrohanunk a valódi értékek mellett? Erre ad választ a következő történet.
*****
Hideg januári reggel volt. Egy férfi állt meg a metróállomás kijáratához közeli szemetesláda mellett. Elővette hegedűjét a tokjából, majd felegyenesedett, és ahogy a vonó a húrokhoz ért, a zene utat tört magának. Bach-ot játszott. Már néhány másodperc alatt kiderülhetett, hogy hosszú évek munkája áll minden egyes hang mögött. Pontosabban kiderülhetett volna, ha bárki is figyelt volna rá.
De a reggeli csúcsforgalomban az emberek csak rohantak a dolgukra, vagy épp a lottószelvényeikért álltak sorba az újságárusnál. Nem foglalkoztak az ismeretlen utcai hegedűssel, aki látszólag nem is zavartatta magát emiatt, csak átadta magát a zenének.
Közel háromnegyed órán át játszotta virtuóz technikával a gyönyörűbbnél gyönyörűbb dallamokat. Bach legnehezebb művei is elhangzottak, melyeket a világon csak kevés művész tud igazán szépen megszólaltatni. Neki sikerült. A jutalma összesen 32 dollár volt. Ezt az a 27 járókelő dobta a kalapjába, akik a nagyjából 1000 elhaladó ember közül – talán kötelességtudatból, talán legalább kicsit megérezve a darabok művészi értékét – úgy döntött, ennyit megér az élmény. Közülük is a legtöbben épp csak lelassítottak egy picit, hogy bedobják az érmét a kalapba; egész idő alatt mindössze 7 ember állt meg legalább egy percre hallgatni a gyönyörű muzsikát.
hegedumuvesz
Az ismeretlen hegedűs pedig csak játszott, de annak ellenére, hogy teljes szívét beleadta a játékba, érezte, hogy mindez kevés. Nem tudta lekötni, de még csak egy pillanatra sem tudta megszerezni az emberek többségének figyelmét. Egyre inkább úgy érezte, hiába varázsolja elő kivételes technikával és átéléssel a dallamokat, hiszen alig van, aki egyáltalán észreveszi. Mikor befejezte az utolsó darabot, elrakta hegedűjét, majd kiment a metró épületéből – ugyanolyan észrevétlenül, mint ahogy az elmúlt háromnegyed órát végigjátszotta.
Vajon mi lett volna, ha egy világhírű művész adott volna koncertet ott, azon a reggelen? Vajon tömegek gyűltek volna össze, eltorlaszolva azon kevés ember útját, aki nem akar megállni a gyönyörű dallamok hallatára. Vajon több kalapot is megtöltöttek volna a bedobált pénzérmék és bankjegyek?
Nos, azon a téli reggelen valóban egy világhírű hegedűművész játszott. Ez nem egy képzeletbeli tanmese volt; az eset tényleg megtörtént, méghozzá a Washington Post kísérletének keretében, 2007. január 12-én. Az utcai hegedűs a Grammy-díjas Joshua Bell volt. Az a néhány ember pedig, aki egyáltalán figyelemre méltatta, egy teljes koncertet kapott ingyen a világ egyik legjobb hegedűművészétől. Mindezt egy 1713-ban Antonio Stradivari által készített, 3.5 millió dollárt érő hegedűn. Három nappal korábban telt ház előtt adta elő ugyanezt a műsort a bostoni Symphony Hall-ban, ahol a jegyekért akár 100 dollárt is kiadtak az emberek, csak hogy hallják őt játszani.
De azon a reggelen, amikor váratlanul, ismeretlenként valódi értékkel ajándékozta meg az arra járókat, a többségük közömbösen gyalogolt tovább, vagy várta a sorban a lottószelvényét.
*****
Talán rossznak, sőt, egyre rosszabbnak gondolod a világot. És valóban sok a szemét, sok a katasztrófa, a váratlan tragédia, a másokon élősködő ember. De rengeteg érték is van, rengeteg jó szándékú, segítőkész ember, és rengeteg lehetőség, hogy boldoggá tedd a napjaidat. Csak engedd be!

 

Ha Neked hasznos volt, másoknak is az lehet. Segíts eljuttatni hozzájuk is!

Kocsis Gábor vagyok, mentális segítő, űrkutató mérnök, harcművész, stroke túlélő, a Beszélgetések a Kutyámmal c. könyv írója, a hasznaldfel.hu oldal létrehozója és írója. De ezek csak címkék. Sokkal fontosabbnak tartom azt, amiben hiszek: minden tapasztalatodat fel tudod használni önmagad fejlesztésére és az életed szebbé tételére. Ezt a szemléletet tanítom érthető formában, hatékony módszerekkel.

A hírlevél a legbiztosabb módja, hogy az elsők között értesülj az írásaimról, az előadásaimról, a workshopjaimról, a jótékonysági programjaimról és egyéb rendezvényeimről:

A "Kérem az infókat" gombra kattintással elfogadom az Adatkezelési tájékoztatót

AJÁNLAT

Írásaim

Vannak dolgok, amiket nem lehet megbocsátani. Legalábbis így érzed, amikor
Tovább
Csak három betű, mégsem mered kimondani. Mert akkor majd semmirekellőnek
Tovább
Furcsa kettősség jellemzi a társadalmunkat. Miközben egyre népszerűbbek az olyan
Tovább
Vannak dolgok, amik nincsenek benne a tananyagban, pedig sokkal fontosabbak,
Tovább
Azt mondják, legyél hálás. Mert az fontos a boldogsághoz. "Hiszen
Tovább
Jobb később, mint soha. Gyakran mondjuk és gyakran halljuk, de
Tovább

One Comment

  1. Zsolt

    Ezt Lindsey Stirling is megtette egy évvel ezelőtt, érdemes megnézni a videó végét, hogy őt is hogy megtörte ez a felismerés.
    Elgondolkodtató, hogy ha valaki egy aluljáróban zenél, s nem figyelnek fel rá sokan, talán egy kisebb lökéssel, reklámozással ugyanolyan világsztár is lehetne, mint ezek az előadóművészek. Vagy valami máson múlna? Nektek mi a véleményetek?
    https://youtu.be/5VzprYCxPBQ

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük