Mit gondolnak majd rólad az emberek? Ha követed az álmaidat, ha őszintén kifejezed önmagadat, ha azt csinálod, amit szeretsz, vagy ha egyszerűen csak hozol egy döntést az életedben? Mit gondolnak majd? A közvetlen környezeted, az ismerősök és az ismeretlenek milyen véleménnyel lesznek rólad és arról, amit teszel?
Ha sokakhoz hasonlóan Te is ilyen gondolatok között emészted magad, akkor neked szól ez a tanmese.
*****
Történt egyszer, hogy egy gazda elment a fiával a vásárba, és vitte magával a szamarát is. Ahogy mentek a város felé vezető úton, maguk mellett vezetve a szamarat, egyszer csak egy szembejövő ember gúnyosan megszólította őket.
„Milyen ostobák maguk! Ott van a szamaruk, és ahelyett, hogy felülnének a hátára, gyalogolnak mellette.”
A gazda zokon vette a másik ember véleményét, ezért felsegítette fiát a szamár hátára, és így haladtak tovább a piac felé. Kis idő telt csak el, amikor egy néhány fős társasággal találkoztak szembe, és a csoport egyik tagja felkiáltott:
„Nézzétek, milyen lusta gyerek! Ott ül a szamár hátán, az apja meg gyalogolhat mellette!”
A gazda ekkor leszólította fiát a szamár hátáról, és felült ő maga. Így folytatták az útjukat, mígnem szembetalálkoztak két hölggyel. Az egyikük így szólt fennhangon a másikhoz:
„Szégyellhetné magát az a lusta fickó! Hagyja szegény gyerekét gyalog megtenni a fárasztó utat, míg ő kényelmesen heverészik a szamár hátán!”
gazda_szamar
A férfi nem tudta, mit tegyen ezután, de végül úgy döntött, hogy felülnek mindketten a szamár hátára. Maga elé vette fiát, majd így haladtak tovább a piac felé vezető úton. Ahogy beértek a városba, arra lettek figyelmesek, hogy az emberek kibeszélik őket és gúnyos arckifejezéssel mutogatnak rájuk. A férfi nagyon rosszul érezte magát emiatt, ezért kis idő múltán megkérdezte az egyiküktől:
„Mi a bajuk velünk, hogy ennyire ellenségesen viselkednek?”
A másik férfi így válaszolt: „Nem szégyellik magukat, hogy túlterhelik azt a szegény szamarat?! Ott ücsörögnek kényelmesen a hátán, miközben szegény állat majd’ megszakad!”
Így hát a gazda és a fia leszálltak a szamárról, és elkezdtek gondolkodni, mitévők legyenek. Törték a fejüket, hiszen már mindent megpróbáltak, hogy az emberek elvárásainak megfeleljenek, mégis mindig kritizálták őket. Végül azt ötlötték ki, hogy levágnak egy vastag faágat, majd a szamár négy lábát hozzákötözve a vállukra veszik, és így cipelik tovább magukkal az állatot.
A szamár azonban nagyon rosszul viselte ezt, és kihasználva, hogy egyik lábán meglazult a kötél, elkezdett rugdalózni, ahogy csak tudott. A gazda és a fia el is ejtették a rudat, a szamár pedig kiszabadult és elszaladt.
„Az emberek tanítottak ma Titeket.” – szólt egy idős férfi, aki végig a közelükben gyalogolt a városba vezető úton. – „Megtanították, hogy ha mindenkinek meg akarsz felelni, egész biztosan kudarcot vallasz.”
*****
Régen én is sokat görcsöltem azon, hogy mindenhol, mindenki számára megfeleljek. Aztán túléltem egy stroke-ot, elhagytak olyanok, akikről azt hittem, szeretnek, összeomlottak a terveim, nem segítettek azok, akiktől segítséget vártam, és volt néhány olyan ember is, akire tényleg számíthattam. Csak néhány. A többiek vagy ítélkeztek, vagy mutogattak, vagy támadtak, vagy sajnáltak, vagy nem is foglalkoztak velem.
Én pedig végül megértettem, hogy olyan emberek véleménye miatt, akik számára nem vagyok fontos, nem érdemes eltemetnem önmagam. Mert az élet egyszeri ajándék, és egyikünk sem azért van itt, hogy olyan életet éljen, ami mások szerint jó, hanem azért, hogy mosolyogva térjen aludni minden egyes nap – aztán egyszer majd végleg.

 

Ha Neked hasznos volt, másoknak is az lehet. Segíts eljuttatni hozzájuk is!

Kocsis Gábor vagyok, mentális segítő, űrkutató mérnök, harcművész, stroke túlélő, a hasznaldfel.hu oldal létrehozója és írója. De ezek csak címkék. Sokkal fontosabbnak tartom azt, amiben hiszek: minden tapasztalatodat fel tudod használni önmagad fejlesztésére és az életed szebbé tételére. Ezt a szemléletet tanítom érthető formában, hatékony módszerekkel.

A hírlevél a legbiztosabb módja, hogy az elsők között értesülj az írásaimról, az előadásaimról, a workshopjaimról, a jótékonysági programjaimról és egyéb rendezvényeimről:

A "Kérem az infókat" gombra kattintással elfogadom az Adatkezelési tájékoztatót

AJÁNLAT

Írásaim

Ennél több is lehetne az életed
A fiú elindul. A lány vár. Az egymástól szétcsúszó kezek
Tovább
Az önutálat kultúrájában élünk
Gondolj egy pillanatra azokra az emberekre, akiket őszintén szeretsz. Te
Tovább
Célokról és kínai üzletemberekről
Néhány napja egy kedves rokonom kérésére jelen voltam egy magas
Tovább
Mindennapi Motiváció – Glenn Cunningham
1916 februárjában járunk. Egy 8 éves kisfiú 13 éves bátyjával
Tovább
Mindennapi Motiváció – A fiú, aki Lego-ból csinált kart magának
Mi kell ahhoz, hogy valaki előnyt csináljon a hátrányából? Hol
Tovább
Mindennapi Motiváció – Matt Stutzman
Az élet olykor nagyon kemény kihívásokat hoz. Van, akinek olyat,
Tovább

4 Comments

  1. Blue roses

    Szia Gabor 🙂
    Az en eletem az en felelossegem. Az en donteseimtol fugg annak minosege. Elfogadom mas emberek velemenyet, es talan meg meg is tartok belole, ha latom, hogy olyan ember kinalgatja, aki letett mar valamit arra a bizonyos “asztalra”. De masoknak megfelelni soha nem fogok, nem is akartam soha. Velem mindig csak baj volt, mert nem alltam be a sorba! Eleg nekem az en eletemet elni. Es ebbol kiindulva en sem osztogatok masoknak tuti dolgokat.
    Udvozlettel Rozika.

  2. Irén Mama

    Ezt a tanmesét alsos koromban az olvasó könyvemböl ismerem.Mindenkinek nem tudunk megfelelni / sokszor saját magamnak se / . De nem is kell!

  3. Emi

    Erről eszembe jutott egyik kedvenc fülembe súgott tanács:
    “Ha megpróbálsz mindennek eleget tenni, a végén talán semmire sem leszel képes. “Így az lesz, hogy kifulladsz, és csinálsz nagyobb hülyeségeket: eljutsz odáig hogy felveszed a szamarat, s te cipeled őt.
    A szerénység igenis erény. Például néha el kell ismernünk, nem tudunk elvégezni ezt vagy azt, mert megterhel, lenyom, és most nem vagyunk olyan állapotban,hogy képesek legyünk rá. Tudni kell nemet is mondani.

  4. jéjé

    Hű, Gábor, de nagy ajándékot adtál ennek a történetnek az előásásával! Az ég tudja már, hogy hol olvastam először, de még gyerekkoromban, ami nem mostanában volt 🙂 Már akkor is megfogott, bár inkább csak nevettem rajta tíz évesen. Most viszont “muníciót” adtál, mert valakit nagyon szeretnék meggyőzni arról, hogy ne foglalkozzon mindig mások véleményével, ne azok mentén élje az életét, hogy “mégis, mit gondolnak…”, meg hogy “biztos azt hiszik, hogy…”.
    Amúgy egyszer egy ilyen megmondóembertől megkérdeztem, hogy árulná már el: miért az én életemmel foglalkozik szünet nélkül? A sajátjában minden rendben van? És még az is OK, hogy “intsd meg felebarátodat”, hívd fel a figyelmét, ha szerinted nagyon rossz irányba megy. De joga van nem rád hallgatni, neked viszont nincs jogod az életét megkeseríteni az örökös neveléseddel. Az illető nagyvonalúan úgy tett, mint akinek “az egyik füle bal, a másik meg nem hall”… – és nem is reagált a kérdésemre.
    És igen, az életben gyakran elválik a szar a májtól (szebben: az ocsú a búzától). És megtudjuk, kit kell nagyon megbecsülni…

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük