Szocializálódtunk. Az eleven, tudatlan, lázadó, egyedi és boldog kisgyerekekből fegyelmezett, mindent jól tudó, sorba beálló felnőttek lesznek. Hogy boldogok-e, azt mindannyian jól tudjuk…
De lehet tagadni a tényeket. Sokan képesek megmagyarázni, hogy jó úton járnak. Hogy boldogan élnek, hogy minden rendben van, és hogy ha nem, akkor is csak épp most nem. Jól van ez így, nem kell változtatni. Megmagyarázzák a munkahelyükön, megmagyarázzák otthon, és megmagyarázzák önmaguknak is.
De van, amit hiába próbálunk magyarázni, mert nem lehet elrejteni. Mindig nem lehet szerepet játszani. Képtelenség. Egy-egy álarc jól tud működni órákig, vagy akár napokig is, de amikor senki nem figyel (vagy csak azt hiszed, senki nem figyel), akkor visszazökkensz abba, amit úgy hívunk: alapállapot. Ez az az állapot, amikor szépen leteszed magad mellé az álarcodat, abbahagyod egy időre a magyarázkodást, és csak csendben átadod magadat annak a belső érzésnek, ami valójában minden percben meghatározza az életedet.
De milyen érzés ez vajon? Milyen is ez az alapállapot? És ki a valóban boldog ember? Nem olyan bonyolult kérdések ezek, ha figyelsz önmagadra, és figyelsz a környezetedre. Elég, ha csak kimész az utcára, vagy felszállsz egy buszra vagy villamosra. És csak figyelsz… Mit látsz az arcokon? Milyen érzéseket tükröznek vissza a szempárok? Mit árul el számodra egy-egy testtartás, egy-egy tekintet?
Félelem. Szorongás. Feszültség. Közöny. Ezek az érzések tükröződnek a szemekből, szinte kivétel nélkül. Néhány turista kitűnik a tömegből, ahogy hétköznapi problémáikat otthon hagyva, kisimult arccal, érdeklődve nézelődnek, szívják magukba az újat. Néha látni, ahogy egy-két régi barát lelkesen beszélget egymással – ők is kimozdultak alapállapotukból. De a többiek, az alapállapotukba visszazökkent emberek közül hányak szeme, arckifejezése, testtartása sugároz nyugalmat, erőt, nyitottságot?
Egyszer, még évekkel ezelőtt egy olyan élményben volt részem a buszon utazva, ami mai napig megmaradt bennem. Felszállt egy 35-40 év körüli, szőke félhosszú hajú nő, és ahogy ott állt a kapaszkodót fogva, az arca és az egész lénye azt sugározta, hogy boldog. Egyszerűen csak ennyi: boldog. Az első gondolatom az volt, hogy ez az ember nagyon egyben van. Látszott rajta, hogy tudja, merre tart, jól érzi magát ott, ahol épp most van, nem szorong, nem feszült. Senki máson nem láttam ezt akkor, és azóta is csak nagyon ritkán látok egy-egy ilyen embert.
Persze sok minden van, amit nem tudhatunk egy másik emberről, főleg nem első látásra – és ahogy korábban írtam is, az emberekhez tartozó történetdarabokat gyakran kipótoljuk a saját fejünkben –, de ha valaki egyben van, az látszik. Észreveszed, sőt érzed is, amikor a közelében vagy. Biztos, hogy Te is tapasztaltad már. Talán nem is tudtad megmagyarázni, egyszerűen csak jó érzés volt.
Figyeld meg Te is az embereket! És miután megtetted, figyeld meg önmagadat is: a testtartásodat, az arcizmaid feszülését, és az érzést, amit álarcok nélkül, az alapállapotodba visszazökkenve tapasztalsz. Szívesen lennél ilyen ember társaságában? Ez az az élet, amire annyira vágytál?
Ha igen, ha tényleg boldogság és nyugalom tölt el az alapállapotodban, akkor jó úton jársz. Bármit is csinálsz, folytasd! Ha viszont nem, akkor ne gyalogolj tovább közömbösen, fáradtan, feszülten. Keresd azt az utat, ami tényleg a Tiéd, és amitől azon kevesek közé tartozhatsz, mint az a szőke nő, akit évekkel ezelőtt láttam a buszon.
Ahogy egy kedves barátom nagymamája – háta mögött egy világháborúval, fél családja elvesztésével és 80 év küzdelmével – röviden és lényegre törően megfogalmazta: a boldogság képesség, nem körülmény.
Te is képes vagy rá! Ne elégedj meg kevesebbel!
Kocsis Gábor vagyok, mentális segítő, űrkutató mérnök, harcművész, stroke túlélő, a Beszélgetések a Kutyámmal c. könyv írója, a hasznaldfel.hu oldal létrehozója és írója. De ezek csak címkék. Sokkal fontosabbnak tartom azt, amiben hiszek: minden tapasztalatodat fel tudod használni önmagad fejlesztésére és az életed szebbé tételére. Ezt a szemléletet tanítom érthető formában, hatékony módszerekkel.
Írásaim
Vannak dolgok, amiket félünk megtenni. Vannak emberek, akikkel félünk találkozni.
Tovább
Tudom, mit érzel. Amíg fiatalabb voltál, sokkal jobban ment minden.
Tovább
„Boldoggá az tehet, aki boldogtalanná is” – írja Márai Sándor,
Tovább
Az élet kemény. Van, hogy elviselhetetlennek tűnik. A rengeteg idegeskedés,
Tovább
A természet meghálálja, ha saját egyéniségünk szerint élünk, csak az a probléma, hogy nem vagyunk elég tudatosak, nehéz elérni azt a szintet, amikor teljességében magunkra találunk, a küldetésünkre.Sok-sok körülmény befolyásolja az embert, amikor a külvilágnak él és nem foglalkozik a saját belső világával.Én Bak és Föld jegyű vagyok, így elsőnek az anyag, a föld, a szolgálat, a cselekvés irányít, köti le a figyelmemet.A realitások talaján szépen, ütemesen haladt az életem, de amikor a közvetlen, nagyon szeretett hozzátartozóim sorra, szinte némelyik nagyon hirtelen meghalt, akkor szinte rám zuhant az egyedüllét érzése, a hontalanság.Felmerült bennem az, hogy lehet, hogy azért voltam olyan akarat erős eddig, mert nagyon meleg, védett, demokratikus érzelmű családban éltem? Feltettem a kérdést magamnak: ezután kifelé, vagy befelé kell élnem? Ki vagyok én valójában? Aztán elmentem az indiai rádzsa jógát megtanulni, és folyamatosan meditáltam otthon is, szépen csendben sorra megkaptam a választ és a belső iránytű automatikusan a karitatív tevékenységek felé vitt, tanulva az ezotériát, annak szellemében elkezdtem a hajótöröttek negsegítésével foglalkozni, új családtagokat fogadtam be a szívembe, sorsukat megértve könnyítettem élethelyzetükön, ez lett a természetes, gondoskodó, magyar Teréz anya szerepem.Lám, az élet automatikusan megoldotta, hogy kifelé vagy befelé éljek, mivel kifelé szolgáltam egy belső, erkölcsi parancs szerint, befelé meg éltem a lelki életem, így éreztem teljesnek az életem.Müller Pétertől tanultam, hogy a cselekvő szeretet által is el lehet jutni az önismerethez, nem csak belső, lelki élet útján.Szerencsémre a belső, lelki megújulás segítette a szeretet gyakorlást, és így szereztem meg a saját tapasztalatomat, a saját valóságomat magamról és a világról.Egy BAK jegyűnél ez nagy eredmény, mert úgy tűnik utólag is, hogy ha nincs ez a sok egymás utáni tragédia, megmaradtam volna a régi formámban, a régi materialista tartalomban, amikor a lét határozza meg a tudatot, de amikor nap, mint nap meditáltam, rátaláltam a szellemi forrásra, a központra, ahonnan a sugallatokat kapom, és automatikusan érvényesül bennem a szeretet szolgálat cselekvő ereje.A BAH jegy típusa az erős akarat, ez most párosult a szellemi erővel, így lehet az ember mások és a világ számára segítő erő, és akkor érezheti, hogy a küldetését beteljesítette.Persze, ez nem volt könnyű út, a szabad idő feláldozásába került, és a saját energia készlet idő előtti felhasználását jelentette, új probléma lett, hogyan lehet, kell újra feltöltődni, hogy a régi, erős fizikai energia megteremtődjön, mivel mai ezoterikus tanítók azt tanítják, hogy kortalan test, időtlen tudat elérése ma már lehetséges, és új univerzális lények születnek a földre.Egy biztos,annyit nagyon megtanultam, hogy a világ csak belülről változtatható meg, ha én változok, akkor a világ is változik.A tragikus családi események után kiírtam a faliújságra: Hány életet tudsz ma megmenteni a szereteteddel? Ezt naponta látva, mint mantra, lett a vezérszó, és örülök, hogy ezt megtettem, mert jutalmam,hogy megtehettem, volt rá lehetőségem, hogy az egész elvi és élettapasztalatomból eredő tudásomat kortársaim javára fordítottam.,mert a tudás akkor hasznos, ha ingyen megosztjuk, mint Jézus.