Amikor legutóbb bekapcsoltam a TV-t – úgy 5 éve lehetett – elég siralmas képet kaptam a világról. Újabb robbantásban haltak meg ártatlan áldozatok… megint sikkasztott néhány bankár… ismét lebukott egy-két politikus… folytatódnak a háborúk és katonai beavatkozások… még mindig éhhalált halnak gyerekek a „harmadik világban” (mintha nem csak egyetlen világ lenne, közös felelősséggel)… És így tovább, egészen addig, amíg Te, a kedves néző – akinek a pénzéért a média mindent megtesz természetesen –, el nem hiszed teljesen, hogy a világ valóban ilyen. Ekkora szemétdomb. Egy fertő, amiben túlélni kell, és követni az utasításokat, mert így talán kihúzhatod a nyugdíjig. Onnan meg a koporsóig.
De várjunk csak… mindez igaz, nem? Tényleg rengeteg erőszakkal, igazságtalansággal és aljassággal találkozhatunk a környezetünkben… vagy nem? De, tényleg így van. És bár gyakran megesik az is, hogy valahol a valóság és a képernyő közötti útvonalon sérül – esetleg teljesen átíródik – az információ, még a valóban igaz hírek esetében is van valami, ami nem stimmel. Ez pedig a fókusz.
Nagyon nem mindegy ugyanis, hogy milyen szellemi táplálékot veszel magadhoz. Csakúgy, mint a fizikai táplálék esetében, fogyaszthatsz olyan dolgokat, amiket megemészteni ugyan nem tudsz, de függővé – és ezáltal irányíthatóvá – tesznek, vagy választhatsz olyat is, ami nemcsak emészthető, de még hozzá is járul ahhoz, hogy egészséges, kiegyensúlyozott, boldog életet élj. Tippelj, hogy a média melyikre helyezi a fókuszt.
Hallgathatod, sőt, bosszankodhatsz is rajta, hogy mennyire gáz dolgokat követnek el a „hatalmon lévők”, de van ennél nagyobb gáz is: az, hogy a hatalmon lévők tökéletesen reprezentálják a társadalmat. Tükröt tartanak: igen, ezek vagyunk mi. Hagyjuk, hogy olyanok vezessenek, akik átvernek, meglopnak, rossz irányba terelnek minket. De tükörbe nézni fájdalmas dolog, ezért gyakran képzeljük ablaknak a tükröt. Mert a rossz mindig kívül van ugye… A fejétől bűzlik a hal? Dehogy. Bármilyen könnyű is egy elegáns mozdulattal átdobni máshová a felelősséget, itt bizony az egész hal bűzlik. De azért nem annyira, amennyire próbálják elhitetni Veled. Csak annyira bűzlik társadalom-halunk, amennyire mindig is bűzlött – mert mindig is jelen volt a világban a pusztítás, a gyilkosság és a megtévesztés, de soha nem egy-egy vezető okozta az igazi kárt, hanem a tömeg, aki támogatta – vagy akár csak hagyta (mert a kettő között nem sok különbség van).
kezek_egyutt
Ugyanakkor mindig jelen volt és most is jelen van a szeretet, az odafigyelés és az egymást segítő jó szándék is, méghozzá egyáltalán nem olyan kis mértékben, mint azt az információ gondolkodás nélküli visszamondására nevelt, improduktív panaszkodásba menekülő közegben szocializálódott emberek – vagyis a magyar átlag – tudni véli. De még aki nem panaszkodásból mondja, egyszerűen csak érzékenyen érintik a negatív hatások, az is hajlamos elhinni, hogy a világ szar, és egyre inkább az lesz.
Amikor nemrég feltettem azt a kérdést az oldal facebook közösségének, hogy ki mitől szabadítaná meg a világot, rengeteg értékes és elgondolkodtató válasz érkezett. Sokan írták, hogy a pénz lenne az – szerintem viszont a pénz csak egy eszköz. Ha úgy tetszik, egy tünet, de nem maga a probléma gyökere. Többen a félelmet törölnék el, de szerintem a félelem egy sokszor hasznos védelmi mechanizmus, ami csak akkor válik problémává, ha nem mi irányítjuk a félelmeinket, hanem fordítva. Mások a betegségeket említették, de nekem az a véleményem, hogy nem a betegség ellen kell küzdenünk, mert a betegség csak egy jelzés, hogy valahol felborult a szervezetünk egyensúlya. A legtöbb betegség mögött ott van egy lelki ok, ami a valódi problémát jelenti – a betegség ennek csak egy fizikai manifesztációja. És sokan voltak olyanok is, akik az egót, a gonoszságot, az erőszakot, és egyesek még magát az embert is megemlítették, mint törlendő problémát. És bár sok igazság van minden egyes válaszban, én mégis picit máshogy gondolom.
Szerintem nem kell megszabadítani semmitől sem a világot. Két okból is ezt mondom, annak ellenére, hogy nagyon sok olyan dolog van a világban, amit rossznak, károsnak és fájdalmasnak tartok. Az egyik ok annak a megértéséből fakad, hogy az én igazságom nem biztos, hogy mások igazsága is. Ami számomra káros, az más számára hasznos lehet, vagy akár elősegítheti olyan esemény létrejöttét is, amelynek az összefüggéseit még nem látom. Amit ma pusztulásnak látunk, az holnap az új életet is jelentheti. A másik ok pedig a fejlődés. Mindaz, amit rossznak találunk, valójában a fejlődés kulcsa. Ha mindent jónak látnánk, nem fejlődnénk. Ha nem fejlődünk, akkor visszafejlődünk. Az élet alapja a változás, és ami vagy aki nem változik, az már haldoklik.
Ezért amikor azt mondom, hogy nem kell megszabadítani a világot semmitől, az nem arra vonatkozik, hogy mindent hagyjunk így, ahogy van, hanem arra, hogy nem valami ellen kell harcolnunk, hanem valamiért. Amit rossznak látunk, az megmutatja, hogy mivel tudjuk kompenzálni azt. Ha sok a világban a gyűlölet, adjunk több szeretetet. Ha sok a tudatlan, tanítsuk őket. Ha megbetegszünk, keressük meg a lelki okát, és azt tegyük rendbe. Szerintem nem arra érdemes törekednünk, hogy a rosszból kevesebb legyen, hanem arra, hogy a jóból több.
A híradóval, a politikával és az általános társadalmi morállal pedig az a gond, hogy egyáltalán nem erre buzdít, hanem arra, hogy panaszkodj, és fogadd el a kínált megoldást. Pontosabban azt az utasítást, amit megoldásnak csomagolva kapsz. De a legtöbb ember ezt azért nem veszi észre, mert ő maga tartja a száját, hogy etessék. Mert kész megoldásokat kapni jó. És mert előszeretettel elégítjük ki a kíváncsiságunkat a felelősségtudat álarca mögé bújva.
Aki ugyanis azt állítja, hogy azért néz meg minden egyes híradót, hogy jól informált legyen, vagy mert szívén viseli az éhezők és a katasztrófával sújtott területeken élők sorsát, az csak áltatja magát. Ez nem felelősségtudat, ez csak kíváncsiság. Persze, legyél képben a világ dolgaival kapcsolatban, csak ne hidd, hogy ettől jobb lesz Neked, vagy azoknak, akik a pusztítást éppen elszenvedik. Igen, fejezd ki az együttérzésedet (akár szóban, akár csak egy facebook like-al), amikor szomorú dolgokat látsz, csak tudd, hogy a passzív együttérzéstől még soha nem vált szebbé a világ. Akkor hogyan válhat szebbé? Vagy egyáltalán szebbé válhat?
fold_egyutt
Én hiszek benne, hogy igen. De úgy biztosan nem, hogy várunk a csodára, a megváltóra, a jóságos népvezérre, vagy bármilyen más fantázia szülte lényre, mert bár a mesék szép és hasznos dolgok, hinni bennük csak úgy érdemes, ha magunk is szereplői vagyunk. Mert könnyen lehet, hogy ha csak passzívan nézzük a mesét, akkor az is marad. Mégis sok a passzív néző. Egy részük az érdektelenség miatt marad az, sokan viszont azért nem tesznek semmit, mert úgy gondolják, hogy az a kevés, amit tenni tudnának, nem ér semmit. De ez nem így van. Minden apró jó cselekedet számít.
Ami viszont mindig a problémát okozza, az az elvárás. Elvárjuk, hogy a világ jó legyen (a mi értelmezésünk szerint jó, természetesen), és ha nem az, akkor elvárjuk, hogy azonnal megváltozzon. De nem fog. Amit tudunk tenni, az az, hogy elvárások nélkül jót adunk, és ennek a jónak előbb vagy utóbb, de biztosan hatása lesz. Talán még földi életünk során, de talán csak utána. Én ebben hiszek. Nem az eget rengető csodákban, hanem az apró mindennapi cselekedetekben, amelyek szép lassan szokássá válnak.
Ha a világ minden gonoszságát egy csapásra meg lehetne szüntetni, az elsők között csapnék egy baromi nagyot. De ez nem így megy. Viszont ahogy a víz is képes idővel még a legkeményebb sziklát is tetszés szerint alakítani, úgy mi is képesek vagyunk kitartó munkával, a mindennapi apró cselekedeteink által szebbé tenni a világot. Nem fog menni azonnal, de ha következetesek vagyunk, és nem hagyjuk, hogy az irányíthatóságunk érdekében bárki is elhitesse velünk, hogy mi magunk nem tudunk tenni semmit, akkor szép lassan érezhetővé válik a változás.
Legyünk olyanok, mint a víz: beszivárgunk a jóságunkkal oda, ahova csak tudunk, és ha valahova nem megy, akkor onnan tovább folyunk. Az utánunk jövő víztömeg majd szépen megpuhítja a gonoszság legkeményebb szikláit is. Amit mi elkezdünk, egyszer valaki majd befejezi. Amit az erő nem képes legyőzni, azt a kitartás legyőzi.
Én így fogom megváltoztatni a világot. És Te is. Tegyünk érte együtt, hogy közös otthonunk egy kicsit szebbé váljon azáltal, hogy itt voltunk.

 

Ha Neked hasznos volt, másoknak is az lehet. Segíts eljuttatni hozzájuk is!

Kocsis Gábor vagyok, mentális segítő, űrkutató mérnök, harcművész, stroke túlélő, a Beszélgetések a Kutyámmal c. könyv írója, a hasznaldfel.hu oldal létrehozója és írója. De ezek csak címkék. Sokkal fontosabbnak tartom azt, amiben hiszek: minden tapasztalatodat fel tudod használni önmagad fejlesztésére és az életed szebbé tételére. Ezt a szemléletet tanítom érthető formában, hatékony módszerekkel.

A hírlevél a legbiztosabb módja, hogy az elsők között értesülj az írásaimról, az előadásaimról, a workshopjaimról, a jótékonysági programjaimról és egyéb rendezvényeimről:

A "Kérem az infókat" gombra kattintással elfogadom az Adatkezelési tájékoztatót

AJÁNLAT

Írásaim

Vannak egyértelmű(nek tűnő) dolgok. Sőt, a legtöbb dolog, ami történik
Tovább
Boldogság – egy mindenkiben élő vágy, egy olyannyira keresett lelkiállapot,
Tovább
Kedves én! Nagyon fiatal vagy még, tudom, csak alig néhány
Tovább
Sokan azért mondanak le végleg az álmaikról, mert túl kevésnek
Tovább
Na igen. Szeressük egymást, gyerekek, amíg még megtehetjük – elintézhetnénk
Tovább
Időnként megdöbbenek, hogy beszélnek egymással emberek, akik állítólag szeretik egymást.
Tovább

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük