Erre nem számítottál, ugye? Ekkora szívásra nem. Sok mindent tapasztaltál már életed során, de azt még soha, hogy valakit ennyire félreismerj. De tényleg, hogy lehet, hogy valakinek ekkorát változzon a jelleme? A válasz röviden: sehogy.
Persze nem intézzük el ennyivel életed legnagyobb csalódását, hiszen ami történt veled, az fájdalmas, dühítő és érthetetlen. Legalábbis eleinte. Mert ha nem elégszel meg az érzelmi hullámaid csapkodásának passzív elszenvedésével, hanem elkezdesz picit a mélyére ásni a történteknek, akkor viszonylag hamar felismered, hogy mit néztél be. De nagyon.
Nem, nem az van, hogy Te vagy a világ legnagyobb hülyéje. Még csak az sem, hogy túl jószívű voltál, és soha többet nem szabad ennyire nyitottnak lenned. Ezek olcsó vigasznak megfelelnek, azonban hosszútávon csak mérgeznéd magad velük. Úgyhogy nem érdemes megelégedned a felszínes magyarázatokkal.
A papír Ferrari esete
Gyönyörű. Sportos. Menő. Már ha csak eszedbe jut, mosolyra görbül a szád széle. Megdobogtatja a szívedet. És most a Tiéd lehet. Egy igazi Ferrari. Maga a vezetési élmény. A szabadság. Egy álom beteljesülése. De nem is “egy” álom, hanem “AZ” álom, a legnagyobb álmod válik most valóra. Ahogy közeledsz hozzá, egyre több részletet látsz meg belőle, és közben egyre jobban beleéled magad, ahogy belesüppedsz a sportülésbe, felbúg a motor, majd elhajtasz a messzeségbe… Egyre lelkesebben közeledsz a Ferrarihoz, és mindazt, amit elképzeltél, már a valóságodnak érzed.
Aztán megérkezel. Oda elé, egészen közel. De valami nem stimmel. Nem tudsz beleülni – a Ferrari ugyanis papírból van. Gyönyörű, de használhatatlan. Nincs sportülés, nincs felbúgó motor, nincs száguldás a messzeségbe. Egyik pillanatról a másikra összeomlik mindaz, amit eddig valóságnak hittél.
Ez történik velünk emberi kapcsolatainkban is – legyen az párkapcsolat, rokoni viszony, barátság, munkahelyi kapcsolódás, vagy akár egy random találkozás egy ismeretlennel. Táplálunk egy illúziót az elménkben, megtaláljuk azt, aki megerősítést ad nekünk ebben, megfestjük a papír Ferrarit minden részletében, aztán hónapok, évek, vagy akár évtizedek múlva döbbenünk csak rá, hogy valami nagyon nincs rendben. Hogy egy nem létező álomvilágban éltünk lelkesen – aztán egyre kétségbeesettebben.
Ilyenkor jön az összeomlás. A borzasztó csalódás, ami neked, a szenvedő félnek teljesen érthetetlen. Hiszen olyan szépen indult minden. Hiszen nem volt semmi előjele – legalábbis végig ezt hitted. Tudom, szarul hangzik, de gyakori forgatókönyv ez. Ha így jártál, nem Te vagy az egyetlen. Valójában rengetegen csúsznak bele olyan csalódásba, amely a másik embernek adott bizalmuk, hitük, szeretetük elvesztéséhez vezet.
De miért történhet ez meg? És miért történhetett meg éppen veled?
Végig ott volt az orrod előtt
Nem a papír Ferrari, mert azt még csak távolról láttad eleinte. Akkor még nem tudtál mögé nézni a tetszetős képnek. Még csak a körvonalait láttad, meg a szép színét, meg minden mást, amit beleképzeltél. És ez a minden más – vagyis a történeted illúzió része – volt az, ami megakadályozott abban, hogy észrevedd az apró jeleket. Azokat a jeleket, amelyek már kezdettől fogva árulkodtak róla, hogy a Ferrari papírból van. Hogy annak az embernek, akiben megbíztál, akinek hittél, aki olyan kedvesnek és rendesnek és gerincesnek tűnt, milyen a valódi jelleme.
“De hát én tényleg nem láttam semmit! Meg hát olyan rendesnek tűnt mindig! Tényleg semmi jele nem volt annak, hogy ennyire jellemtelen!” – mondod naiv kétségbeeséssel, önmagad előtt tartva a leplet, ami kezdetektől ott volt a szemeid előtt. De ezt a leplet ideje lerántanunk – ha nem akarod, hogy a halotti lepleddé váljon. Ha nem akarsz mostantól lélekben halottként, totális bizalmatlansággal állni az emberekhez.
A jelek ott voltak. Az orrod előtt. Láttad, hogyan beszél a pincérrel, miközben veled olyan kedves. Láttad, hogy mekkora kontraszt van a viselkedésében azokkal, akikhez érdeke fűződik, és azokkal, akiket szarba sem vesz. Hallgattad, ahogy szidja az exét – azt az embert, akit annak idején ő maga választott, és akit elvileg szeretett. Megfigyelhetted, hogyan kezeli a konfliktusokat más emberekkel.
Azt gondoltad, hogy veled ilyet soha nem tenne? Azt gondoltad, hogy Te vagy a kivétel, aki több, jobb, értékesebb számára, mint az előzőek? A tenyerén hordozott, és azt hitted, hogy ez máshogy nem is lehet? Hát most kiderült, hogy lehet. Most kénytelen vagy szembenézni mindazzal, amit hónapokon, éveken, vagy akár évtizedeken keresztül hazudtál magadnak. Ezt a hazugságot veszítetted most el. Tudom, kemény szavak ezek – de nem ellened szólnak, hanem érted.
Békeidőben kevéssé ismerszik meg a jellem. Egy éles konfliktus, egy komoly válság, egy szorongató döntéshelyzet az, ami megmutatja, kiben mi van belül mélyen. Mert ha valaki arrogáns bunkóként viselkedik a kollégájával, akkor könnyen lehet, hogy veled is ilyen lesz, amikor majd éppen Te kerülsz terítékre. Ha valaki veled csalja a párját, akkor nincs okos meglepődni, ha Téged is megcsal majd valakivel. Ha valaki mocskolja azt, aki éppen a közös “ellenségetek”, akkor érdemes vigyáznod vele, mert egyszer majd Te is kerülhetsz az ellenség szerepébe.
Ezek nem törvényszerűségek. Ezek valószínűségek. De elég nagyok ahhoz, hogy legközelebb – egy új párkapcsolatban, egy új munkahelyen, egy új barátságnál, vagy éppen a meglévőben – jobban odafigyelj. Jobban odafigyelj az apró jelekre, a természetesnek vett kivételekre, a jellem kikukucskálására az álarc alól. Mert nem létezik tökéletes álarc. Nincsen olyan ember, akinek a valódi jelleme felismerhetetlen lenne.
Most persze hibáztathatod magadat, hogy miért voltál ekkora balek, miért éppen Te szívtad ezt be, és ha már beszívtad, akkor miért kell tőle ennyire szenvedned. Pedig semmi okod nincs rá, hogy vádold magad.
Fehér övvel a világbajnokságon
Nem a Te hibád. Tényleg nem a Te hibád, hogy nem ismerted fel az apró jeleket. Honnan is ismerhetted volna fel? Ja várj! Hiszen az általános iskolai Érzelmi intelligencia órán tényleg jobban figyelhettél volna. Vagy ha már ott nem, akkor legalább a középsulis Önismeret és emberismeret a gyakorlatban című tantárgyra ráfeküdhettél volna rendesebben. Tudod, ahol a konfliktuskezelést, az asszertív kommunikációt, az empatikus párbeszédet, a határaid meghúzását, a személyiség- és jellemtípusok felismerését tanították neked. Ja, hogy nem tanították?
Látod, tényleg nem a Te hibád, hogy fehér öves kezdőként küldtek a küzdősport világbajnokságra. Nem Te tehetsz róla, hogy nem voltál felkészülve a megmérettetésre. Hogyan is ismerhetnéd fel egy ember valódi jellemét úgy, hogy nem tanultad meg felismerni azt? Na most megtanultad. Nyilván egy védett környezetben, az iskolapadban vagy a szüleidtől sokkal kényelmesebb lett volna, de mivel arra esélyed sem volt, így megtanultad tapasztalattal. Rohadt fájdalmasan, de megtanultad.
Vissza Önmagadhoz
Nem a Te hibád, hogy nem voltál felkészülve – de most már a Te felelősséged, hogy felhasználod-e a tapasztalataidat. Ez a Te lehetőséged. Igen, pont ez a nagy szar, amibe belelöktek. Ez a tapasztalat, amit bár akaratod ellenére éltél át, de akaratod szerint hasznosíthatod.
Több út közül is választhatsz most. Továbbléphetsz úgy, mintha semmi nem történt volna, eltemetve jó mélyre a fájdalmas érzéseidet. Vagy tarthatod magadat áldozatnak, akivel kicseszett valami szemét, ezért soha többet nem bízol meg senkiben. Mindkét esetben cipeled tovább magaddal a terheidet, amelyeket rendre rápakolsz majd másokra is. Mert az eltemetett szemét egyszer úgyis előjön az ágyad alól, teljes súlyával rád omolva, ha pedig el sem temeted, akkor folyamatosan terheled vele magadat és embertársaidat.
Választhatsz egy harmadik utat is. Felhasználhatod a tapasztalataidat arra, hogy szebbé tedd az életedet. Nem annak ellenére, ami történt veled, hanem azáltal – és ez hatalmas különbség. Megkeresheted, hogy mit tudsz tanulni abból, amit át kellett élned, mit csinálsz majd máshogy, milyen előjelei voltak annak, hogy csalódni fogsz, és miért történhetett meg az, hogy a másik ember jellemét ennyire benézted. Röviden: nagyon fontos lehetőséget kaptál most, hogy fejleszd az önismeretedet és az emberismeretedet.
Fájdalmas tanító a tapasztalt. De hiteles. És az a lecke, amit most megtanulsz, egy életre veled marad.
Kocsis Gábor vagyok, mentális segítő, űrkutató mérnök, harcművész, stroke túlélő, a Beszélgetések a Kutyámmal c. könyv írója, a hasznaldfel.hu oldal létrehozója és írója. De ezek csak címkék. Sokkal fontosabbnak tartom azt, amiben hiszek: minden tapasztalatodat fel tudod használni önmagad fejlesztésére és az életed szebbé tételére. Ezt a szemléletet tanítom érthető formában, hatékony módszerekkel.
Ha ez jött át az írásomból, hogy “legitimáljuk a ganéságot”, akkor máshol érdemes keresned a lelki békédet. Szívből kívánom, hogy megtaláld.
Tényleg három napja azon gondolkodom, hogy ebben az írásban mit is mond a költő, amikor a “felhasználhatod a tapasztalataidat arra, hogy szebbé tedd az életedet. Nem annak ellenére, ami történt veled, hanem azáltal” . Öööö…. Ez pont úgy hangzik mint egy másik írásban az amcsi pozitivizmus, amit persze lehurrogunk és joggal tesszük. Na de mi ez? Legitimáljuk a ganéságot, mint az élet velejáróját, meg még szebbé is kéne vele tenni a szétcseszett életünket, a kijátszott bizalmunkat, az árulást? Ohh ne má.
Ez a mit vártál tőle számonkérően csak feljogositottan állitja be a ganét
Kedves Gábor ! Köszönöm ezt , a számomra nagyon tanulságos írásod !
Mindig örömmel olvasom történeteidet, tanitasaidat, de ez a mai a lehető legjobbkor jött , és számomra nagyon hasznos 😊 ! Minden jót kívánva, üdvözlettel : B. Kati