Vannak dolgok, amiket félünk megtenni. Vannak emberek, akikkel félünk találkozni. Sokan azonban nem is egy másik emberrel való találkozástól félnek a legjobban, hanem az önmagukkal való találkozástól. Mert az veszélyes. Az nagyon fájdalmas is lehet. Az felelősséggel jár. Szembenézni önmagunkkal, a gyengeségeinkkel, a kételyeinkkel, a legsötétebb gondolatainkkal és a legmélyebben gyökerező félelmeinkkel olyan dolog, amit csak kevesen mernek megtenni. Mégis megéri. Nagyon megéri.
A napokban Zita, egy kedves olvasóm írt nekem. Éppen elutazott pár napra, és annak ellenére, hogy férjével boldog és kiegyensúlyozott kapcsolatban élnek, ezt az utat egyedül tette meg. Azért, hogy találkozzon önmagával. Megosztotta velem néhány gondolatát, amelyek az egyedül töltött időben születtek meg benne, és ezzel sokkal többet adott nekem, mint gondolta. Én pedig továbbadom Nektek, mert minden szavával egyetértek, és nagyon értékesnek tartom, amit megfogalmazott.
*****
Néha kell az egyedüllét, hogy valóban önmagunkat lássuk, ne pedig relativizáljuk magunkat a környezetünkhöz.
Őrült nagy szerencsém van, hogy az az ember a férjem, aki azon túl, hogy a szerelmem, a legjobb barátom, lelki társam, haverom, ivópajtim is egyben. Mindenben támogat, például a mostani egyedüllétemben is. Csak nézem a párokat, akik mellettem ülnek egész nap, és vagy fintorognak a másikra, vagy nem is beszélgetnek. Hö?!
Szerintem senki sem rosszindulatú eredendően, a belső gyengeség és a túl nagy ego teheti azzá az embert. Vagy megint naiv vagyok.
Az emberekben olyan megfelelési kényszer uralkodik, hogy képtelenek a konvenciókon kívül gondolkozni. Saját ház, autó, nyaralás egyenlő a boldogsággal. A belső béke és önszeretet nem számít sokat.
Mi és ki hiányzik most, hogy egyedül vagyok? Papper, a férjem, Jang, a kutyám, és az edzés.
Örülök, hogy pont ugyanolyan maradtam, mint amikor szó szerint fele ennyi pénzt kerestem. A pénz nekem annyiban számít, hogy megéljek.
A múltat elengedni nem nagyvonalúság, hanem önszeretet és jól-lenni vágyás kérdése. Úgy gondolom.
Az élet nem arról híres, hogy igazságos, viszont csak rajtunk múlik, hogy ezen puffogunk vagy inkább elfogadjuk tényként.
Szeretünk amögé bújni, hogy bezzeg a másik mennyivel szarabb, mint mi. Pedig ettől mi még nem leszünk jobbak.
Hazugságban élni, önmagunknak hazudni olyan, mint a palacsintába szart kenni és meghinteni porcukorral. Finomnak néz ki, de jó szívvel ennéd meg?
Csak élni, elfogadni, nem agyalni. Ezt nagyon meg kéne tanulnom.
Olyan kicsik vagyunk. Itt ülök egy parton, másik 400 emberrel. Előttünk a Fekete-tenger. És akkor még hol van a kontinens, a bolygó, a Tejútrendszer, a galaxis? Mindegyikünk jelentéktelen az univerzum szempontjából. Nem kéne olyan véresen komolyan venni magunkat.
*****
Amikor először olvastam Zita gondolatait, csak mosolyogtam, mert nagyon jó érzés volt látni, hogy valaki szembe mer menni a saját félelmeivel, és a kényelmet feladva, a társadalmi koncepciókkal nem törődve megkeresi azt a belső hangot, amit nagyon sokan már régen eltemettek magukban mélyre. Minden tiszteletem az ilyen emberé.
Zita azt is elmesélte később, hogy természetesen sokan szóltak be neki és tartották hülyének, hűtlennek vagy kéjencnek azért, mert egyedül utazott. A megmondók egyből sorban álltak, hogy oszthassák az észt, és bírálják azt, aki megtette, amit ők soha nem mertek megtenni. Az emberek jelentős része ilyen. Ezért van annyi boldogtalan ember, és ezért állnak be a sorba annyian, hogy eltemessék magukat mélyre a megfelelési kényszerük miatt.
Aki viszont megtanulja leszarni a megmondókat, és nem mások véleménye alapján éli az életét, hanem befelé figyel, az olyan kincsekre bukkan, amilyenekre Zita is talált önmagában.
Nagyon köszönöm Zita, hogy megosztottad az értékes gondolataidat. 🙂
Kocsis Gábor vagyok, mentális segítő, űrkutató mérnök, harcművész, stroke túlélő, a Beszélgetések a Kutyámmal c. könyv írója, a hasznaldfel.hu oldal létrehozója és írója. De ezek csak címkék. Sokkal fontosabbnak tartom azt, amiben hiszek: minden tapasztalatodat fel tudod használni önmagad fejlesztésére és az életed szebbé tételére. Ezt a szemléletet tanítom érthető formában, hatékony módszerekkel.
Szerintem az is lehet, hogy Zita azért használta a “szar a palacsintában” kifejezést, mert ezt az oldalt olvasgatja, névtelenül is, mint annyian. Személy szerint engem is bosszant a szar és különféle megfogalmazásai, de szerencsére viszonylag ritkán találkozunk vele itt. És rájöttem valamire, amit Gábor már írt. Két írásra “akadtam ki” itt (azokkal máig nem értek egyet), mégis máig olvasom, az összeset el szeretném olvasni, mert hasznosítom, rengeteget kaptam belőlük eddig is. Kiakadok a szarra, puffogok, de olvasom tovább. És ha valamire felfortyanunk, az okokat magunkban keressük: én pl. hiszem, hogy az állatvilágtól a szép beszéd is elválaszt, és szeretnék a zűrzavaros világban stabilitást mutatni. Hiszem, hogy ezzel mutatok példát az embereknek. De példát rengeteg módon lehet mutatni, és tényleg nem vagyunk egyformák. Elfogadás, a mai kor kihívása!
Teljesen egyet értek Zitával. Most csak ez a “megfelelési kényszer uralkodik” és az emberek megfeledkeznek önmagukról. Megpróbálnak egy új arcot felölteni magukra de ez nem mindig sikerül. Nem veszik észre a körülöttük lévő világot, a természet szépségét és csodáit.
Halihó! Engem is zavar a trágár beszéd, de itt most úgy éreztem Gábor csak a Zita szavaival reagált, az írására, ezért fel sem tűnt. Néha én is mondom a: “vedd be a leszaromtablettát”, amit átvitt értelemben használok. Persze én is szívesebben olvasok kulturált módon, őszinte szavakkal megfogalmazott írásokat, és igyekszem így is megnyilvánulni. Gábor írásaiban is ezt kedvelem. Meg a mögöttes lelki tartalmat. Üdv. Éva
Kedves Lola!
Dehogynem kaptál – ha nem kaptál volna semmit, vagy nem kapnál mindig valamit Gábor írásaiból, nem olvasnád őket. Csak most valami mást kaptál, mint amire számítottál, és második hozzászólásoddal egy kicsit szerettél volna visszavágni ezért 🙂 Ez annyira bájos – és gyakori.
Zita egyik gondolatából citálnék erre a fenti bejegyzésből:
“Olyan kicsik vagyunk. .. Nem kéne olyan véresen komolyan venni magunkat.”
Ezt sokunknak meg kell még tanulnunk… 🙂 Szép hetet.
Ha egyedül maradok önmagammal, és ezt nem arra használom, hogy még mesteribb hazugságokkal etessem magamat, akkor jöhet még valami: szembe is kerülhetek önmagammal. Önmagam korábbi döntéseivel és cselekedeteivel. És lehet, hogy a múltat nem elengedni kell, hanem feldolgozni, vagy az is lehet, hogy keményen nem értek egyet korábbi önmagammal.
Néha saját magamnak is hátat kell fordítanom… hogy aztán tényleg önmagam lehessek.
Kedves Gábor !
Elolvastam, sőt ki is nyomtattam . Továbbitani is fogom a családban olyan személy részére
akivel sajnos nem lehet megbeszélni semmit, csak az ő akarata, véleménye számít. Fentiek
őrá nézve találóak. Egyáltalán nem tudom mit érek el vele, lehet, hogy olaj lesz a tűzre, de
meg kell tennem, mert csak őrlődöm. Nem a magam igazát keresve, arról én már rég letettem,
csak a békesség kedvéért. Természetesen ha elolvassa, és nem a kukában köt ki. Mert ha ott,
akkor még szomorúbb leszek.
Egy szomorú nagyi.
Kedves Gábor!
Én csak segítő szándékkal írtam, amúgy semmi közöm hozzá,hogy milyen stílusban írsz.
Szeretek elmélkedni…
A csomagolás is fontos nagyon, nem csak a tartam.
Szaros dobozból kivéve a legfinomabb torta se ehető.
A bölcseletek akkor érnek valamit, ha azt a gyakorlatban is hasznosítani tudjuk.
Sajnálom ,de nem kaptam semmit…
viszont, megint okosabb lettem egy tapasztalattal. A mosoly marad….?
Kedves Lola,
Zitát nem ismerem személyesen, de azon kívül, hogy a gondolataival teljesen egyetértek, szerintem az is közös bennünk, hogy nem a csomagolásra, hanem a tartalomra figyelünk. Érdekel a véleményed, és köszönöm, hogy megosztottad, de senki véleménye miatt nem változtatom meg sem a közlésem tartalmát, sem a stílusát. Akinek arra van szüksége, amit én adni tudok, az itt keresgél, akinek nem, az máshol. Nincs ezzel semmi baj. 🙂 Én mindig azt tanácsolom, hogy ha találsz valami hasznosat abban, amit kaptál, őrizd meg és add tovább szeretettel másoknak is, ami pedig nem hasznos, azt dobd ki és mosolyogva haladj tovább az utadon. Mások megváltoztatásának vágyánál sokkal fontosabbnak tartom, hogy megtaláljuk egymásban azt, ami közös, vagy ami által épülni tudunk.
Köszönöm, hogy olvastad, legyen szép napod! 🙂
Kedves Gábor!
Én is mosolygok, mikor olvaslak.
Szerintem te Zitával egy padban ültél a suliban…))))
Könyörgöm ne használd állandóan a ” szar” szót – így vagy ragozott formáiban.
Kíváncsi leszek ,hogy számít-e ez a vélemény vagy szarsz erre is…