Csodálatos dolgokra vagyunk képesek, mi emberek – akkor is, ha önmagunk pusztításáról van szó, és akkor is, ha a padlóról való felállásról. Persze legtöbbször mindkettőt csak saját tapasztalat árán ismerjük fel, mert könyvből ezt megtanulni nem lehet. Vannak, akik erős, magabiztos énjüket képesek teljesen lerombolni a félelmeik, a káros szokásaik, vagy egy őket ért negatív hatás miatt, és hiába próbál nekik bárki segíteni, nem tudnak – mert nem akarnak – visszafordulni a teljes leépülés felé vezető úton. Mások esélytelennek tűnő helyzetből, a környezetük hitetlenkedése, vagy akár komoly visszahúzó ereje ellenére is megvalósítják azt, amire a legtöbben csak annyit mondanak: lehetetlen.
Aztán vannak olyanok is, akik életük során megvalósítják mindkettőt, és egy végzetesnek tűnő mélyrepülés után újra felépítik magukat, az életüket, az álmaikat, és megmutatják, hogy nincsen végleg elvesztett harc, ha fejben nem könyveljük el magunkat vesztesnek.Ilyen ember Earl Granville is. Az amerikai veterán 9 évvel ezelőtt Afganisztánban teljesített szolgálatot, amikor egy bomba robbant fel a kocsijuk alatt. Két barátja meghalt, ő pedig az egyik lábát elveszítette. A tragédiák sorozatának azonban még nem volt vége: két és fél évvel később ikertestvére, aki szintén a hadseregben szolgált, öngyilkos lett.
Earl teljesen magába zuhant: önpusztító életet élt, egyre mélyebbre és mélyebbre csúszott, és úgy tűnt, nincsen számára visszaút. De volt, mert a mélyponton eldöntötte, hogy változtat. Rendbe szedte magát lelkileg, egészséges életmódra tért át, és elkezdett más segítségre szorulókat is támogatni.
Kézzel hajtott biciklivel három maratont is teljesített, majd elérkezett az idei év, amikor a bringát letéve lábprotézissel vágott neki a 42km-es távnak. Mintegy 15 kilométer után azonban egyre jobban lassulni kezdett, és egyre nagyobb fájdalmat érzett a lábában. De nem adta fel: folytatta a versenyt, és kísérőjével, Andi Piscopo-val közel 9 óra alatt be is fejezte.
(h/t: wcvb)
Nem is akárhogyan: a célegyenesben gondolt egyet, felkapta Andi-t, és a hátán cipelve tette meg az utolsó métereket, a bostoni maraton legemlékezetesebb pillanatával megajándékozva a nézőket. Itt tudod megnézni ezt a csodálatos jelenetet:
Vannak, akik a padlóra kerülve végleg lent is maradnak. Másokat érhet bármekkora kudarc, érezhetnek bármekkora fájdalmat, az életet választják. Összeszedik magukat, felállnak, és haladnak tovább előre, szebbé téve a saját életüket, és példát mutatva sokaknak.
A két csoport között egyetlen lényeges különbség van: az, hogy a fejükben mit fogadtak el valóságnak.
Nagy köszönet Janinak, hogy felhívta a figyelmemet Earl történetére. 🙂
Kocsis Gábor vagyok, mentális segítő, űrkutató mérnök, harcművész, stroke túlélő, a Beszélgetések a Kutyámmal c. könyv írója, a hasznaldfel.hu oldal létrehozója és írója. De ezek csak címkék. Sokkal fontosabbnak tartom azt, amiben hiszek: minden tapasztalatodat fel tudod használni önmagad fejlesztésére és az életed szebbé tételére. Ezt a szemléletet tanítom érthető formában, hatékony módszerekkel.
Írásaim
Valami visszahúz. Szeretnél boldog lenni, de nem megy. Szeretnél jól
Tovább
Vannak olyan emberek, akik lelkesen elindulnak a céljaik felé, de
Tovább
A Mindennapi Motivációsorozatban legutóbb egy vak gördeszkás fiúval ismerkedhettetek meg,
Tovább
Szeretnél boldog és sikeres életet élni? A kérdés is fölösleges,
Tovább
Annak, hogy nem olyan életet élsz, mint amilyenre vágysz, több
Tovább
Van! Sok ilyen ember van, aki csak abbol tanul (ha tanul!) amit maga vegigel! De az onpusztitas nem megoldas. Semmire sem, mert a problema ott marad. Es amikor tiszta pillanataban szembesul vele akkor erti meg, hogy ezen valtoztatni kell. Akinek elni kell az elni fog vagy igy – vagy ugy!! Akkor mar sokkal job, ha igazi eletet el, es nem csak furdik a pocsolyaban.
Van egy nagyszeru motivator, aki karok es labak nelkul el. Nagyon csodalom ot. Nezz a szemebe!! Mindent elmond!! NICK VUJICIC. 🙂
Kedves Gábor!
Jó pár ilyen embert ismerek, drogfüggőt, alkoholbeteget egyaránt. Akik egyszer csak eljutnak egy mélypontra és inkább az életet választják a szerek helyett. 2 lábbal is lehet valaki hős, visszaszerezve a munkáját, a családját, az önbecsülését. Az életét.
Irigylem, az ilyen embereket. Nekem gyerekkoromtól kezdve generalizált szorongásom van szociális fóbiával tüzdelve és hiába teszek bármit nem gyógyulok. Fogalmam sincs milyen érzés lehet felszabadultan , félelem nélkül élni. A legnagyobb kívánságom az életemben, hogy egyszer megtapasztalhasam.