Mindannyiunk múltjában vannak fájdalmas, szánalmas, lélekromboló dolgok. Olyan dolgok, amiket nagyon elcsesztünk, vagy amiket mások csesztek el, és mi váltunk az áldozataikká. Olyan dolgok, amelyeknek a felelősét szinte mindig meg tudjuk találni egy seggfej, egy idióta, egy pszichopata vagy egy figyelmetlen balek személyében (aki legtöbbször természetesen egy másik ember, de vannak, akikben az önkritika kimondatja, hogy ők maguk voltak ilyenek).
A múlt sötét foltjait az emberek többsége legszívesebben kitörölné az életéből, de mivel nem teheti, így megpróbálja azokat mélyre eltemetni. Jó mélyre. Olyan mélyre, ahonnan reményeik szerint soha többet nem bukkanhatnak fel. Mert szégyenlik. Vagy mert fáj nekik. Nagyon. Ezért nem is akarnak ezekkel a sötét foltokkal semmit sem kezdeni, csak menekülnek előlük. Csak tűnjön már el a szemük elől mindaz, amivel szembe nézni soha nem mertek.
Van azonban ennek a stratégiának egy veszélyesen gyenge pontja: lelki terheink és félelmeink úgy működnek, hogy amivel nem nézünk szembe, az egy idő után hátba támad. Sokszor látszólag egészen más formában, mint ahogy a sérülést annak idején elszenvedtük. Ezért van ennyi alacsony önértékelésű ember, ennyi szenvedélybeteg, ennyi rákos, stroke-os vagy egyéb betegségben szenvedő, ennyi megkeseredett, ennyi boldogtalan ember. Olyan emberek, akik nemcsak boldogok nem tudnak lenni, hanem még azt sem tudják, hogy azt hogyan kell csinálni.
Nem lesz divatos, amit most mondok
Egy olyan korban, ahol egy tankönyv elolvasása és néhány tíz- vagy százezer forint kipengetése után bárki kiállhat szakértőként osztani az észt, nehéz bárkit is lebeszélni az instant megoldásokra való várakozásról. Egy olyan társadalomban, amelynek tagjait pirulák beszedésére kondicionáltak, és akik többsége nemhogy a környezetéért, de még a saját egészségéért sem hajlandó bármit is önállóan tenni, nehéz azt mondani, hogy ne a gurut keressétek, hanem Önmagatokat.
Persze nem azért mondják kevesen, mert nehéz, hanem azért, mert sokkal jobb üzlet elhitetni az emberekkel azt, hogy a problémáik megoldása megvásárolható. Hogy az elméleti tudás begyűjtése által „szakértővé érett” önjelölt vezetők kész életreceptjeit megfőzve a boldogság elérhető. Hogy a tükörbe nézés és az önmagadba fektetett munka megspórolható.
A rossz hír az, hogy az életedért kizárólag Te felelsz egy személyben. A jó hír is ez. Jóvá vagy rosszá azáltal válik, hogy mit kezdesz ezzel a felelősséggel. Eltemeted? A fejedet elfordítva tudomásul sem veszed? Vagy kezedbe veszed a kormánykereket, és nem mástól várod életed hajójának irányítását, hanem a jó és a rossz döntéseidet egyaránt felkarolva úgy éled az életedet, ahogyan a szíved diktálja, nem pedig mások elvárásai? A Te döntésed.
Ha úgy döntesz, hogy nem a mások által rád kényszerített életet éled, hanem a sajátodat, akkor két dologgal érdemes számolnod. Az egyik az, hogy el fogsz veszíteni embereket (azokat, akik nem őszintén szeretnek, csak feltételekhez kötve, vagy csak érdekből vannak veled), a másik pedig az, hogy azokkal a jó mélyre temetett sötét foltjaiddal valamit kezdened kell. Illetve nem kell, csak érdemes.
Ami igazán fontos, azt nem lehet megtanítani
Ahhoz, hogy ne sajnálkozva, összeszoruló szívvel, vagy kétségbeesve tekints vissza a múltadban átélt negatív tapasztalataidra, érdemes ezeket a dolgokat máshonnan megközelítened, mint ahogy talán eddig tetted. Egészen más irányból.
Valószínűleg sok könyvet olvastál már életed során. Én is. Volt, amit azért olvastam el, mert érdekelt, és volt, amit azért, mert köteleztek rá (amikor még tudtak). Volt, ami rendkívül hasznos volt és épültem általa, és volt olyan is, aminek vagy kevés értelme volt, vagy semennyi.
Olvastam regényeket, igaz történeteket, filozófiai eszmefuttatásokat, tudományos elméleteket, ismeretterjesztő könyveket, besorolhatatlan műfajú műveket. Láttam szemléletes korrajzokat, megismertem érdekes tényeket, olvastam elődeink (állítólagos vagy valós) tetteiről és életéről, társadalmi és személyes konfliktushelyzetekről, emberi tragédiákról és sikerekről. Megtanultam deriválni, differenciálegyenletet megoldani, tudom, hogy a sajátértékből alkotott diagonálmátrix inverze egyenlő a transzponáltjával, és tudom, hogy mire jó a tranzisztor vagy a Schottky-dióda. Megismertem az emberi agy működésének sok érdekességét, a világ élővilágának sokszínűségét, egymásba szerelmes emberek szenvedéseinek történetét, tanultam kódfejtést, és találkoztam inspiráló, felvidító vagy elszomorító életutak leírásával is. De vannak olyan dolgok, amiket sem könyvek, sem emberek nem tudtak megtanítani nekem. És Neked sem tudnak.
Soha nem fogod könyvből megtanulni azt, hogy mit jelent elveszíteni valakit, akit nagyon szeretsz. Hogy mit jelent arra vágyni, bárcsak egyetlen percet még vele lehetnél, bárcsak egyetlen szót hallhatnál még tőle, bárcsak ne lenne végleges a búcsúzás. Egyetlen könyv sem tanít meg arra, milyen nehezek és fájdalmasak az első lépések, amiket egyedül kell megtenned az utadat folytatva. Mindezt csak akkor tanulod meg, amikor átéled.
Soha nem fogod könyvből megtanulni azt, hogy egy kapcsolat olyan, mint egy kert: ha nem ápolják, akkor csak idő kérdése, hogy elkezdjen nőni benne a gaz. Hogy két ember együttléte nemcsak a szeretetükön múlik, hanem a mindennapos apró cselekedeteiken és döntéseiken is. Hogy a befektetett munka nem spórolható meg, különben az egész kapcsolat megy a kukába.
Azt sem fogod soha megtanulni egyetlen könyvből sem, hogy a bizalmad milyen drága ajándék, és kik azok, akik valóban megérdemlik azt. Nem tanítanak meg a könyvek felismerni azokat, akik csak érdekből vannak veled, akik csak feltétel nélkül szeretnek, és akik visszaélnek a szereteteddel. Nem tanítanak meg a könyvek arra sem, hogy az erkölcs és a becsület sokaknak alku tárgya. Hogy vannak olyan emberek, akiknek semmi sem szent, és gátlástalanul keresztülgyalogolnak rajtad, ha az érdekük úgy kívánja – és ha hagyod.
Soha nem fogod könyvből megtanulni azt, hogy a másoknak való megfelelési kényszered milyen következményekhez vezet. Hogy azok többsége számára, akiknek tetszeni akarsz, néhány perc alatt érdektelenné tudsz válni. Hogy az emberek nagy részét nem is a Te életed érdekli, hanem bármi, ami a saját életük szánalmas vagy jelentéktelen eseményeiről a figyelmüket eltereli.
Egyetlen könyv sem taníthat meg arra, hogy a bizonytalanság megöli a lelkedet, és hogy még a biztos rossz is jobb, mint a sokáig húzott talán. Csak akkor érted meg ezt, amikor átéled. Ahogy azt is, hogy a nem döntés is döntés, hogy az idő senkire sem vár, és hogy az életedet csak egyszer élheted.
Nem a könyvek fognak arra sem megtanítani, hogy a magány fájdalmas akkor is, ha egyedül vagy, és akkor is, ha egy kapcsolatban éled meg azt. Arra sem, hogy a beletörődés lassan öl, és a langyos húgyban ücsörgés következményei csak akkor csapnak arcon, amikor már fontos lehetőségeket veszítettél el végleg.
Soha nem fogod könyvből megtanulni azt, hogy valójában csak azok számítanak az életedben, akik őszintén szeretnek. Hogy a vér, a származás, az életkor, a bőrszín, a hely és a többi rengeteg körülmény pehelykönnyűvé válik, ha a mérleg másik serpenyőjét az őszinte, tiszta szeretet húzza le.
Soha nem fogod könyvből megtanulni azt, hogy akit gyűlölsz, annak ugyanúgy rabja vagy, mint annak, akit szeretsz. Hogy a szabadságodat csak azért érdemes feladnod, aki visszaadja azt. Hogy csak azokkal foglalkozz, akiket szeretsz, mert a lelki békéd sokkal többet ér, mint az igazságérzeted.
Soha nem fogod azt sem megtanulni a könyvekből, hogy ne higgy el mindent feltétel nélkül, amit bennük olvasol. Hogy ne higgy el mindent feltétel nélkül, amit másoktól – akár általad vagy önmaguk által nagyon okosnak tartott emberektől – hallasz. Hogy ne higgy el mindent feltétel nélkül még abból sem, amit a saját szemeiddel látsz. Hogy mindent úgy fogadj be, hogy elgondolkozol rajta, és nem egy végleges ítéletet hozol róla.
Nem a könyvek tanítanak meg arra sem, hogy hogyan küzdj mindent beleadva, amikor valami igazán fontos számodra. Hogy a tehetségnél és a külső körülményeknél sokkal többet számít a kitartás és a teljes szívvel végzett munka. Hogy a lehetetlen nem létezik, és amit másoktól hallasz, az csak vélemény és statisztika. Hogy mindig lesznek olyanok, akik a saját álmaikról lemondtak, és önigazolásként megpróbálnak Téged is visszahúzni. Hogy képes vagy előre haladni akkor is, amikor senki más nem hisz benned, csak Te magad.
És azt sem érted meg igazán egyetlen könyv elolvasása után sem, hogy a bölcsesség nem az életkortól függ, hanem attól, hogy hogyan használod fel a tapasztalataidat. Hogy a könyvek nagyon hasznosak, de nem megoldást adnak, hanem eszközt és támpontot. Hogy azok az emberek, akik kész megoldásokat akarnak neked eladni (akár pénzért, akár naiv szeretetbe csomagolva) életed problémáira, azok hazudnak – vagy csak neked, vagy önmaguknak is. Hogy a Te életed kihívásaira a megoldásokat csak Te tudod megtalálni, és mások ebben csak segíteni tudnak. Hogy senki más életéért nem felelhetsz, csak a sajátodért – azért viszont mindenképpen felelős vagy.
És tudod, pont ezek a dolgok miatt válik olyan értékessé minden szívás, amiben életed során részed volt.
Ami fájdalmas, az értékes is lehet
Sok dolgot megtanultál könyvekből és más emberektől. Vannak köztük hasznos dolgok, és vannak értéktelenek. A többségükre már nem is emlékszel. Mert amit a szemeid vagy a füleid átadnak az agyadnak, az könnyedén elszállhat, de amit a tapasztalat vés a szívedbe, az örökre megmarad.
Ezért ne bánd, hogy olyan emberekben bíztál, akikben nem kellett volna. Legyél hálás nekik, mert a segítségükkel tanultad meg, hogy ne add oda bárkinek a bizalmadat. Ne bánd azt se, hogy számos fölösleges csatát vívtál meg az életedben, hiszen csak így tanulhattad meg azt, hogy nem kell minden csatát megvívnod. Ne bánd, hogy beengedtél seggfejeket is az életedbe, akik kihasználtak, megaláztak, elvettek tőled emberi vagy anyagi értékeket. Csak így tanulhattad meg értékelni a jó embereket, és felismerni azt, hogy kit zárj ki végleg az életedből, vagy eleve be se engedd oda.
Ne bánd a kudarcaidat és a padlóra kerüléseidet, mert csak így jöhettél rá arra, hogy tényleg képes vagy felállni, bármilyen gyengének is érzed magad. Ne bánd a sötétséget, amiben részed volt, mert csak így tanulhattad meg értékelni a fényt, és keresni azt önmagadban és másokban.
Tudod, miért nem mondom azt, hogy sajnos volt egy stroke-om? Vagy azt, hogy sajnos magamra hagytak olyanok, akiket szerettem? Vagy azt, hogy a céljaim közül sajnos nem sikerült valamit elérnem? Azért mert nem sajnálom. Kicsit sem. Akkor nagyon fájt, de mára már értékes erőforrássá alakítottam a tapasztalataimat. Mert a sajnálat fölösleges, és előbbre biztosan nem juthatunk általa. Mert bármit fel tudunk használni, amit átéltünk – ha úgy döntünk, hogy hasznosítjuk azt.
Mindennek megvan a helye az életedben. A múltad szenvedései által váltál olyan emberré, aki most vagy. Ezek a tapasztalatok segítenek abban, hogy bölcsebbé, erősebbé, többé, jobb emberré válj. Olyan emberré, aki már nem hagyja, hogy bárki bármit megtegyen vele. Olyan emberré, aki ismeri a veszteség fájdalmát, ezért tudja értékelni azt, akije és amije van. Olyan emberré, aki képes küzdeni az álmaiért, és aki a saját életét éli anélkül, hogy hagyná, hogy mások beleszóljanak. Olyan emberré, aki megőrzi azokat, akik őszintén szeretik, a többieket pedig annak kezeli, akik: átutazóknak az életében, akiktől valamit tanulhat, aztán búcsút inthet nekik.
Persze mondhatod, hogy még nem. Még nem vagy ilyen ember. Még nem vagy több. Még csak fáj. Még nem látsz semmit, amit hasznosítani tudnál. Még nem érzed értékesebbnek az életedet. De lehet az. Válhat azzá. A lehetőség a Tiéd. Ez az a lehetőség, amit senki sem vehet el Tőled. A lehetőség, hogy amit egyetlen könyv és egyetlen ember sem taníthat meg számodra, azt az élményeid, érzéseid és fájdalmaid segítségével egy egész életre megtanuld. Hogy a negatív tapasztalataid is értelmet nyerjenek.
Vannak dolgok, amiket soha nem fogsz könyvből megtanulni. Az igazán fontos dolgok mind ilyenek.
Kocsis Gábor vagyok, mentális segítő, űrkutató mérnök, harcművész, stroke túlélő, a Beszélgetések a Kutyámmal c. könyv írója, a hasznaldfel.hu oldal létrehozója és írója. De ezek csak címkék. Sokkal fontosabbnak tartom azt, amiben hiszek: minden tapasztalatodat fel tudod használni önmagad fejlesztésére és az életed szebbé tételére. Ezt a szemléletet tanítom érthető formában, hatékony módszerekkel.
Az ember az élete során a saját életét van hogy nehéznek, van, hogy boldognak, van hogy lassúnak, van hogy száguldónak érzi. Igen ahogy olvashattuk, van, hogy mélyre temetünk valamit ami nehéz, vagy elviselhetetlenül fájdalmas volt. A mélyre temetett életérzések csak akkor és ott voltak olyanok, később már másképp látjuk. Llegalább is árnyaltabban. Igen mindaz amit átéltünk, a miénk, az életünk része, a személyiségünk eleme. Meg kell ahhoz öregedni, hogy visszatekintve életünkre objektíven, szeretettel nézzünk önmagunkra, és az életünkre. Valakik, ennek nagy hasznát veszik. Ők az unokák. A velük alkotott lelki közösségben áldás, hogy a megtapasztalt élethelyzetek által számukra segítséget nyújthatunk. Könnyen érthetően, garanciával kapják a tanítást. Élnek vele, tudják, hogy hiteles személyiség adta át a tudást nekik, és egy élet által bizonyítékot nyert. Tréfásan szoktam mondani nekik, hogy állj 180 fokkal arrébb, és úgy nézz rá az aktuális élethelyzetedre.
Kedves Gabriella 🙂
Valoban sokkal tobb a noi hozzaszolo, mint a ferfi, de azert akad azokbol is par. De szerintem sokkal tobben olvassak, mint ahanyan velemenyt iranak hozza. Es egyetertek abban, hogy sokkal – sokkal tobb fiatalnak kellene olvasni ezeket a testet – lelket epito irasokat. Amit lehet megtesznek, lehet nem!!
Tisztelettel Blue roses.
Szia Gabor 🙂
Amikor ezt az irasodat olvastam, az volt az erzesem, hogy egy velem valo hosszu beszelgetes utan irtad le ezeket. Ezt az erzest valtotta ki belolem olvasas kozben!! 🙂
Csak annyit tudnek hozzatenni, hogy : Az elet olyan, mint a festmeny. Az a kerdes, hogy naponta ujat kezdel, vagy a regit folytatod tovabb. 🙂
Udv. Rozika.
Egyik korábbi hozzászóló véleménye szerint az idősebbeket jobban megérinti ez a téma, mint a fiatal generációt. Valószinűleg így van. Én viszont azt vettem észre, hogy akik köszönetet vagy véleményt mondtak, iletve saját tapasztalataikat megosztották, mind NŐK! Érdemes több síkon értelmezni ezt a jelenséget is. Egyébként mélyen egyetértek a mondanivalóddal, kedves Gábor!
Kedves Gábor! Nagyon örülük, hogy olvashattam a cikkedet,. a párom mutatta meg, mert sajnos én is olyan lelki állapotban vagyok, hogy sűrűn beteg vagyok, és igen a vérszerintiség már nem nem jelent semmit sajnos, ugyanis nekem a lányommal nincs igazán semmilyen kapcsolatom, 9 éve elváltam, most meghalt a volt férjem, és ez is igazán azért a lelki állapotommal viaskodok a temetés miatt, de a lányom úgy beszél velem, mint ha nem is az édesanyja lennék, engem hibáztat mindenért, de van két gyönyörű kislány unokám, 5 éves NOÉMIM, akit tavaly nyáron láttam, és nyolc hónapos Dorkám, akit még nem nem is láttam, mert kijelentette, hogy ide nem hozza: Ennek sok előzménye van, csak az a baj, hogy én nagyon belebetegettem lelkileg, és ez testi tüneteket hoz ki, betegségeket: fogyás ideges vagyok, a párommal nincs közel viszony, és a többi. Nagyon igaz , amit írtál, és énnekem megerősítésre van mindig szükségem, hogy valahogy kimenjek ebből a lelki állapotból: Kedves Gábor, köszönöm, nagyon sokat segítettél,,és erős leszek, csak elég nehéz, de most már látom egy kicsit másképp a dolgokat, tudod 51 éves vagyok, és mindenem a lányom és az unokáim, de a lányom mióta 9 éve elköltöztem, azóta nem igazán vesz emberszámba:, sőt az unokáimat sem látom, nem hozza , menjek, ha látni akarom. Mondhatnék még sok mindent, de azt hiszem rájöttem, hogy a vér szerinti rokonság nem nem jelent semmit. Sajnos. Köszönöm, hogy az írásoddal felnyitottad a szeme, és nagyon köszönöm. Kívánom nagy szeretettel, hogy sok ilyen értékes írást írhass még!!! Nagy Tisztelőd vagyok, és KÖSZÖNÖM! ha kérhetnélek, ha olvastam írásom, kérlek töröld ki ezt is, mert nem szeretném, ha látnák az ismerősem, hogy hogy vagyok, és tényleg, most voltam másfél hétig beteg, de most sem vagyok jól, a lelkem már régóta nincs rendben, de az írásosdat olvasva, remélem hamarosan felépülök, és még egyszer KÖSZÖNÖM!!!!
Köszönöm!
Kedves Gabor. Mar irtam egyszer, s valaszoltal is.Nagyon szerete, s foleg ertekelem az irasaidat.Suritve irok, elnezest ha hosszabb leszek.Igaz, a hozzaszolok arcait nem lehet ismerni, de az az erzesem, talan keves a fiatal kozotuk.Talan az elso feladat az volna, hogy a fiatalokat , hogy lehetne megszolitani?Mi, az idosek, az irasaid mar kevesbe tudjuk felhasznalni, mivel a beidegzodesek, s traumak , amelyek szinte mindenkit erte, mar nehezen atalakithatoak.Rovedn, a problemak, akar a csaladon belul, akar a munkahelyen, de a tarsadalmi elvarasok, mindeg nehezek voltak , ma talan meg nehezebbek.Tehat, ha , ahogy irod, ne hagyjuk magunkat hogy keresztul gazoljanak rajtun, az mar maga egy olyan megterheles,- ha erre van szukseg- az maga mar rengeteg erot vesz igenybe, de a lelket tonkre is teheti.
En olvastam a Dan Millman egyik konyvet, a Bekes harcos utja-at, biztos vagyok benne hogy ismered.Csodalatos gondolatokat talaltam, s rajottem mennyi hibat kovettem el eletemben.Ezert volna fontos a fiatalok megkeresese, nekik volna fontos az irasaidat olvasni.
Most , itt irok egy nehany sort egy masik irasodrol,a cimet pontosan nem tudom, a felhok nezese, a zene ereje eletunkbe, nagyon tetszett.Irtam, de letoroltem, nem szeretnem ha az ismeroseim tudnak, milyen lelki alapotban lehetek, s milyenek a gondolatai.Ezert kerlek, ha elovastad, torold, de szeretnem ha egyetlen sorban valaszolnal.Biztos erzodik, nem vagyok a legjobb passzban, modernul kifejezve.A nagymamad lehetnek.
Szeretettel kivanom, irhass nagyon sok ertekes irast, az emberek epulesere.
Kedves Gábor!
Régóta olvaslak….olvaslak…Nagyon sokat tanultam és tanulok Tőled, melyért nagyon hálás vagyok. Van, hogy engem igazolsz, megerősítesz… van, hogy új dolgokat társz fel előttem. ..Mindezt szeretettel köszönöm. Jó, hogy vagy, jó, hogy írsz, hogy életeddel, tapasztalataiddal segítesz másoknak. Áldás életedre, efféle tanítói munkálkodásodra!
Kedves Gábor!
Köszönöm ezt a “Amit könyvből soha nem fogsz megtanulni” c. írásod. Teljes mértékben azonosulni tudok vele.
Számomra megerősítés a hátralévő életemben megvalósítani kívánt elképzeléseimhez.
Különösen figyelemre méltó “Soha nem fogod könyvből megtanulni azt, hogy mit jelent elveszíteni valakit, akit nagyon szeretsz. ……, hogy egy kapcsolat olyan, mint egy kert: ha nem ápolják, akkor csak idő kérdése, hogy elkezdjen nőni benne a gaz. ” Ezek mind-mind akkora igazságok és csak azok értik, akik valóban megtapasztalták a saját életük során. Még egyszer köszönöm, hogy megosztottad nagyon-nagyon értékes gondolataidat.
Szeretettel üdvözöllek és szép napot kívánok.
Kedves Gabor! “A bizonytalanság megöli a lelkedet” Hát ez nagyon találó volt! 15 évig vártam valakire, aki nem tudta eldönteni akar -e vagy sem! Igazad van megölte a lelkem.És most van egy kapcsolatom és nem tudom mit érzek! Nem tudom, mennyire sikerült feldolgoznom azt a jó pár évet, de ha még mindig eszembe jut, biztos van még utóhatása. Köszönöm a cikket, nagyon hatásos volt! Üdvözlettel Terézia
Kedves Gábor!
Ahogy olvasom írásadat, egyre jobban érzem , hogy erősebb és erősebb leszek. Igen. Felhasználva a múltam “sötétségeit”, kudarcait vagy a családtagjaim kudarcait , erősödöm. Most érzem, hogy van egy jó férjem, és a gyermekeim élete is rendeződött. A megerősödésem hatása: könnyebben döntök jól bármilyen dologban, egyszerűbbé vált bármilyen probléma megoldása és mosolyogva beszélek az elhunyt édesanyámhoz. Nagyon jók az írásaid, meríteni lehet belőle. KÖSZÖNÖM!!!!! Julika
Kedves Gábor!
Köszönöm ?
Tegnap olvastam valahol az alábbi kérdést: Miért a legfontosabb a mai nap? A válasz ez volt: Azért mert ez hátralévő életünk első napja.
Minden nap és pillanat lehetőséget ad arra, hogy új életet kezdjünk, hogy végre elkezdjük élni a saját életünket.
Egy mélyről jövő igaz, tiszta szívből meghozott döntés kell hozzá, ami van, hogy hosszabb ideig érlelődik az emberben.
Minden jót, szép napot kívánok ?
Zsófi
Kedves Gábor!
Köszönöm! Ehhez nincs mit hozzátenni! Ez szóról-szóra így van, ahogy leírtad. Ha esetleg nem illendő hogy a te oldaladon írom, kérlek töröld le – de épp tegnap este láttam egy nagyon elgondolkodtató filmet Dr. Wayne Dyer szereplésével, aminek a végén volt a lényeg: “Bárki is lennél, bármennyi idős, csak egy gondolat választ el attól, hogy megváltoztasd az életed”. És ez az “egy gondolat” ugyanolyan nehéz, mint az “első lépés”! De ha megtesszük, nyertünk! 🙂