Mit kezdj a félelemmel, ami mindig elkísér?

Nem fogsz. Legalábbis az értelmes félelmeidtől biztosan nem. Hiába próbálod legyőzni magadban a szorongást, hiába próbálod racionális érvekkel elhessegetni a negatív gondolatokat, és teljesen fölöslegesen akarod tudatosan befolyásolni az érzelmeidet. Nem fog menni. Az értelmes félelmeidtől nem fogsz tudni megszabadulni.

De mit is jelent az, hogy értelmes félelem? Ha attól félsz, hogy holnap meteorzápor fogja darabokra szaggatni a Földet, és a tüzes hamu elpusztít a maradék túlélővel együtt, az nem értelmes félelem. Sokak számára kiábrándító lehet, de annak sincs semmi értelme, ha rettegsz az összes kicsi mozgó soklábú lénytől, mert egyszer régen véletlenül a kezedre mászott egy eltévedt pók. Van olyan félelem is, ami ennél ugyan valósabb, de értelme még mindig nincsen. Ha például félsz a repüléstől (annak ellenére, hogy ez a legbiztonságosabb közlekedési forma), akkor utazz vonattal, hajóval, vagy ússz!

Van azonban olyan félelem is, ami jogosan van benned, és amit nem tudsz kivédeni. Ilyen például az, ha attól félsz, hogy hirtelen elveszíted a számodra legfontosabb embert, aki éppen az életéért küzd. Ez valós félelem, aminek értelme is van. Pontosan ezt a félelmet éreztem a közelmúltban, és ez más volt, mint eddig bármi. Más volt, mint amikor a saját stroke-om után küzdöttem meg és győztem le a félelmeimet. Akkor a kezemben volt az irányítás. A saját életem irányítása. Most azonban más volt.

Egy másik ember életéért aggódva soha nem érezheted azt, hogy teljes mértékben a kezedben van az irányítás. Megtehetsz mindent, amire képes vagy, erős maradhatsz (annak is kell maradnod), teljesen biztos lehetsz önmagadban és a másik ember erejében is, de mindig ott lesz mélyen a félelem, hogy ha ő feladja, vagy akár csak egy kis időre is nem elég erős, akkor vége.

És ez az érzés benned lesz mindig, akármit is próbálsz tenni ellene. Ez az a félelem, amitől soha nem fogsz tudni megszabadulni. Mert csak egyetlen módon lennél erre képes: ha tudatosan felülírnád az érzelmeidet. Ha elhitetnéd magaddal, hogy aki eddig a legfontosabb volt számodra, már nem az. Ez pedig nemcsak nagyon nehéz és fájdalmas, hanem nagyon veszélyes dolog is, mert az ilyen érzelemátírás jó eséllyel visszafordíthatatlan.

A félelem tehát elkísér. Vele fekszel le aludni, vele ébredsz, és a legváratlanabb pillanatokban tör rád napközben is. Megszabadulni nem tudsz tőle, de ha úrrá lesz rajtad és elgyengülsz, akkor vége a játszmának. És itt sokkal többet veszíthetsz, mint egy félnapi boldogságot. A tét egy emberélet, méghozzá annak az élete, aki a legközelebb áll hozzád. Akkor mégis mit kezdj a félelemmel? Hogyan tudsz győztesen kikerülni a harcból? És egyáltalán hogyan tudod megőrizni a józan eszedet, amikor a félelem újra és újra lecsap?

A kulcs az idő. Minél több időt adsz a félelemnek, annál kevesebb az esélyed. De a legelső lépés az, hogy elfogadod. Elfogadod, hogy bármilyen erős is vagy, van néhány félelem – az értelmes félelmek –, amiktől nem fogsz tudni megszabadulni. A legtöbb félelem nem ilyen, de az a néhány ott marad, bármit is teszel. Ahogy Bob Marley énekelte: „a félelmem az egyedüli bátorságom”. És valóban, az okos ember megszabadul az apró félelmeitől, aki még erős is, az megszabadul a mélyen gyökerező félelmei nagy részétől, de ahhoz bátornak kell lenned, hogy a téged mindig elkísérő félelmeket kezelni tudd.

Fogadd tehát el, hogy a félelem létezik, és eljön újra és újra. Ez az első lépés. A második pedig az, hogy kidolgozd a stratégiádat. Mert anélkül el fogod veszteni a harcot. Te is, és az is, akiért aggódsz, és akire hatással van a saját félelmed. A stratégia kulcsa pedig az idő. Nem hagyhatsz időt a félelemnek – azonnal fel kell lépned ellene. Bármilyen gyengének is érzed magad, amikor lecsap rád, azonnal cselekedned kell, mert minden tétlen másodperc közelebb visz a kudarchoz.

Jó, de mégis mit tegyek? – kérdezed teljesen jogosan. A válasz egyszerű, megvalósítani mégis bonyolult: bármit. Bármit, amitől jobban érzed magad, amitől erősebb tudsz lenni, ami elhiteti Veled, hogy nem harcolsz hiába. A lényeg, hogy ne hagyd úgy az érzést, ahogy elkapott. Ne hagyd, hogy átvegye az uralmat feletted. Nekünk az segített, hogy megtanultuk irányítani az agyunkat, megtanultuk pozitív irányba terelni a gondolatainkat, és azonnal megosztottuk egymással a félelmeinket. Nem hagytunk magára egy félelemmel átitatott érzést sem – átalakítottuk valamivé, ami pozitív irányba visz előre minket. Erőt merítettünk a saját gyengeségünkből, az esélyek hiányát makacs kitartásunk erősítésére használtuk (azért is megmutatjuk, hogy a statisztika és az esélylatolgatás semmit nem ér), és felhasználtuk a félelmet, hogy általa még közelebb kerüljünk a győzelemhez.

Bármit is teszel, a kulcsszó az azonnal. Nincsenek szorongva átvirrasztott éjszakák, nincsenek őrlődéssel töltött órák, és nem létezik „majd”. Mert a majd már lehet, hogy késő. A félelem ellenszere a cselekvés. Készülj fel és pontosan tudd, mit fogsz tenni, amikor újra eljön.

A legtöbb félelmedtől meg tudsz szabadulni, ha tényleg akarod. Azt a kevés, de mélyen gyökerező félelmet, ami megmarad és mindig elkísér, azt pedig képes vagy irányítani. Ott lesz veled mindig, de nem fog megbénítani, hanem újra és újra arra fog ösztönözni, hogy közelebb juss a célodhoz.

Te mit kezdesz az értelmes félelmeiddel?