Az emberek többsége szeret ítélkezni. Teljesen mindegy, hogy hogyan nézel ki, mit teszel, vagy épp mit nem teszel, el fognak könyvelni jónak, rossznak, hibásnak, hülyének vagy üldözendő ellenségnek. Vannak azonban sokkal fontosabb dolgok is annál, hogy ki milyen véleményt alkot rólad. Erről szól az a rövid történet, amivel nemrég találkoztam.
*****
Egy fiatal férfi lépett be az étterembe. Édesapjával együtt érkezett. Leültek az egyik asztalhoz, rendeltek vacsorát, majd csendesen beszélgettek, amíg a pincér ki nem hozta az ételt. Az apa szemmel láthatóan idős volt már, a kezei is erősen remegtek. Ahogy nekiálltak a vacsorának, egyre több tekintet irányult feléjük, az apa ugyanis elég feltűnő látványt nyújtott, ahogy evett. Remegő kezével a kanalát rendszeresen a tányérjához ütötte, amikor pedig a szájához emelte azt, időnként több jutott az ételből a ruhájára, mint a gyomrába.
Az étterem vendégei közül sokan megvető pillantásokat vetettek az idős férfira, egyesek pedig még halk megjegyzéseket is tettek egymásnak, hogy milyen szégyen egy ilyen emberrel együtt enni egy étteremben. Az idős ember fiát azonban egy kicsit sem érdekelte, hogy ki bámulja őket, mit sugdolóznak, és egyáltalán mit gondolnak róluk az emberek. Nem számítottak. Mintha ott sem lettek volna, ő csak mosolyogva beszélgetett édesapjával, időnként segített neki, és élvezték az együtt töltött időt.
Amikor befejezték a vacsorát, a fiatal férfi rendezte a számlát, majd felállt, felsegítette édesapját is, és kivezette őt a mosdóba. Türelmesen letakarította édesapja ruháját, megmosta és megtörölte az arcát, majd megigazította a szemüvegét. Amikor kijöttek a mosdóból, minden tekintet rájuk meredt.
„Hogyan képes valaki így megalázni magát nyilvánosan?” – gondolták sokan, de csak némán fintorogva nézték a kifelé tartó apát és fiát. A fiatal férfit viszont továbbra sem érdekelte a sok ítélkező szempár; édesapját támogatva, mosolyogva indult meg a kijárat felé.
Kinyitotta neki az ajtót, mielőtt még azonban kiléptek volna, az étterem egyik vendége, egy idősebb férfi utánuk szólt:
„Fiatalember, nem hagyott itt valamit?”
„Nem hagytam ott semmit, köszönöm.” – érkezett a válasz.
„Dehogynem, valamit itt hagyott.” – ellenkezett kedves hangon az idősebb úriember. „Egy nagyon fontos tanítást hagyott itt mindenki számára.”
Az étteremben egy szúnyog zümmögését is meg lehetett volna hallani.
*****
Lehetsz bármilyen jó ember, tehetsz bármennyi jót másokkal, élhetsz bármennyire társadalmilag elfogadott életet, mindig lesznek olyanok, akiknek a céltáblája leszel. Mindig. Ettől függetlenül megpróbálhatsz mindenkinek megfelelni. Megpróbálhatsz úgy élni, hogy mások véleménye jelentse az útjelzőt számodra, de jó, ha tudod, hogy így a biztos kudarc útját járod.
Hogyan is tudnál több mint 7 milliárd különböző ember különböző igényeinek megfelelni, amikor még egyetlen egynek sem tudsz? De egy ilyen életnek nem is az a legnagyobb tragédiája, hogy a próbálkozásod eleve kudarcra van ítélve, hanem az, hogy miközben mások életét éled, a sajátodban elmulasztod észrevenni és megélni azokat a csodálatos pillanatokat, amelyekben részed lehet. Minden egyes nap. Ha nem kifelé figyelsz, hanem az igazán fontos értékekre.
Kocsis Gábor vagyok, mentális segítő, űrkutató mérnök, harcművész, stroke túlélő, a Beszélgetések a Kutyámmal c. könyv írója, a hasznaldfel.hu oldal létrehozója és írója. De ezek csak címkék. Sokkal fontosabbnak tartom azt, amiben hiszek: minden tapasztalatodat fel tudod használni önmagad fejlesztésére és az életed szebbé tételére. Ezt a szemléletet tanítom érthető formában, hatékony módszerekkel.
Szia Gabor 🙂 Nagyon koszonom a mai gyongyszemet is. 🙂
Bar nekem ez mar nem uj, de valahanyszor olvasom, mindig meghat a tortenet. Es ilyenkor elhiszem, hogy vannak meg jo emberek. Vannak meg akiket erdekel, milyen a sorsa azoknak, akik felneveltek, utjara inditottak oket. Bizom benne, hogy nem halt ki meg a szeretet, a tisztelet a vilagbol.
En ennek a tortenetnek a rosszabbik valtozatat is ismerem, csak az nem etteremben tortent. Az hasonlo, mint az Ilona tortenete a 3 tagu csaladrol (bar azt is olvastam mar). Nagyon jok es tanulsagosak ezek a tortenetek. De azok nemigen olvassak akiknek legjobban kellene. Sajnos! 🙁
Udv. Rozika.
Kedves Gábor , nagyon köszönöm hogy olvashatom a tanulságos írásaidat .
Sokat lehet belőle tanulni és okulni .
Még egyszer köszönöm és várom a többi írásaidat .
Legyen szép napod Marcsi
Nemrég akadtam az írásaidra. Itt ragadom meg az alkalmat, hogy megköszönjem a fáradozásodat, hogy minket, többieket,-akik olvassák az írásaidat – fontos dolgokra ráébressz , illetve tudatosítsd bennünk azokat a gondolatokat, amit talán érzünk ugyan, de nem elmélkedünk róla . A “kis kutya – nagy kutya” írásod bennem, mint idősebb emberben, már felismerésre került, de a menyemnek ( ő nagyon fiatal még) nagyon nagy hasznára fog válni. Ajánlottam neki, hogy olvassa el. Gondolkodjon rajta. Tudom, hogy nem megy símán az, hogy “nagy kutyaként” vélekedjen dolgokról, de tudatosan át tud állni. A fenti – idős , megfáradt ember és a szerető fia – témát is át kellett élnem, bár nem étteremben . De nekem nem számított ,hogy ki, mit gondol, csak az, hogy Édesanyámat minél nagyobb szeretettel vegyem körül akkor, amikor már őbenne is tudatosult és nagyon fájt neki, hogy mennyire más lett . Ettől az írásodtól átmelegedett a szívem ! Köszönöm ! Üdvözlettel: Katalin
” köszönök minden írásodat ,minddig örül a szívem ha olvasom az írásaidat!!…
Jó, nagyon jó hogy megtaláltam ezeket a reggeli sorokat, érzem bennem, magamban…
mutatsz olyat a szemnek amitől nem csak néz, hanem lát..
Köszönöm, minden jót :)!
Nekem is van egy aranyos történetem. A háromtagú család, apa, anya, gyermek kénytelen magához venni a családfő nagyon idős édesapját. De mivel az öregember csúnyán eszik, reszkető kézzel viszi a szájához az ételt, és összepiszkítja a ruháját, elhatározzák, hogy külön fog étkezni, és mivel sokszor leejti a tányért, fatányérban kapja meg az ételt. A gyerek csodálkozik, de nem szól. Egyszer mégis megkérdezi a szüleitől, hogy miért van ez.
– Nagyapád már öreg, szinte tehetetlen, és nem szeretjük, hogy ilyen csúnyán eszik – válaszolta az anyuka.
Egy alkalommal a gyerek fogott egy darab fát, és elkezdte farigcsálni. Az apuka megkérdezte, mit csinál. A kisfiú természetes egyszerűséggel ezt felelte.
– Ezt a fát neked faragom, apu, tányér lesz ebből, arra az időre, amikor te is olyan öreg leszel, mint a nagyapa, hogy nehogy összetörd a porcelántányért.
A szülők mélyen elszégyellték magukat, rájöttek, hogy az idős férfit nem szabad kirekeszteni a család életéből, mert ők is lesznek öregek, remélhetőleg.
Egy másik történet is eszembe jut. A hentesnél álltam sorba (akkor még ettem húst), és előttem kettővel egy picike idős néni állt. A hentes fiatal, kövér, pirospozsgás férfi volt. A néni öt deka prágai sonkát kért, mire a hentes gúnyosan megjegyezte.
– Mi az, mama, lakodalomra készül?
Ezt már nem hagyhattam. Ezt mondtam a férfinak.
– Kedves uram! Kívánom, hogy érje meg ezt a kort, amit ez az idős hölgy megért, és kívánom, hogy kapja vissza a bánásmódot, amivel most megbántotta ezt a nénit!
Kedves Gábor!
“Hogyan képes valaki így megalázni magát nyilvánosan?”
Ez a mondat velejéig hatott rám,ugyanis igen,pontosan az undorító többség így vélekedik,pedig ezeknek a mocskoknak is vannak szüleik,biztos vagyok benne,hogy mégpedig azok is köztük öregek és azok is “zörögnének” az evőeszközeikkel evés közben stb.De!Az ilyen tetvek szégyellik hogy az idős szüleiket bevigyék bárhova is,még sétálni se!
le a kalappal e fiatalember előtt,teljesen együtt érzek VELE,hiszen nemcsak hogy intelligens,hanem egy csupaszív fiatalember,Aki szereti az édesapját és KI IS MERI MUTATNI!
Millióan “szégyenkeznek”hozzátartozóik ” miatt,pedig lehetnek az ilyenek még rosszabb állapotban és akkor milyen jól esne ezeknek a törődés!
Amikor Budapesten jártam,a Spar előtt állt egy édes öreg bácsi kockás ingecskében,üres papírdobozt tartva a kezében.Én nemcsak pénzt,reggelit is vettem neki és valaki megszólt,hogy vigyázzak,nehogy “tetves” legyek tőle!Teljesen fel voltam háborodva,legszívesebben nekimentem volna annak a rühes szemétnek,akinek fogalma serm volt,hogyan jutott idáig az a kis ember,akinek KI KELLETT ÁLLNIA minden álldott nap az utcára kéregetni.
Mindegy hogy a szüleinken,vagy idegeneken segítünk,de azt teljes szívvel kell tennünk és ne érdekeljen kinek mi a negatív véleménye,nem szabad hogy az embert befolyásolja!
Köszönöm Gábor,ki merem jelenteni,nagy szíved lehet,hogy ilyen témákkal is foglalkozol!
Élmény minden írásodat olvasni,sokakat megkönnyeztem már,mert igazak!
Szeretettel Zsóka
Szia Antal,
nagyon köszönöm a kedves szavaidat, és azt is, hogy olvasol. 🙂 Nagyon örülök, hogy hasznos, amit adni tudok.
Legyen szép napod! Ne csak a mai, hanem az összes. 🙂
Gábor
Szia Gábor! Be kell hogy valljam, függő lettem. Szinte nem telik el nap, hogy ne olvasnék rendkívül hasznos, az Élet igazi értékeiről szóló cikkeket. Gratulálok az oldalhoz, és sok sok kitartás kívánok, folytasd, kérlek 🙂 Felhasználom, az biztos!
üdv,
Antal