Hic sunt dracones

Írta: | 2015-01-26
Ez a három szó szerepelt állítólag a középkori térképek azon részein, melyek a korabeli térképészek és utazók számára még ismeretlenek voltak. Hic sunt dracones – vagyis itt sárkányok élnek. És bár maga a kifejezés mindössze két máig fennmaradt 16. század eleji térképen olvasható, azonban sok korabeli térképen valóban szerepeltek illusztrációként sárkányok és más furcsa, félelmetes lények.
Azóta a térképészet és a legtöbb tudományág is rengeteget fejlődött – ellentétben az emberi gondolkodásmóddal és az ismeretlenhez való általános hozzáállásunkkal. Mert a térképeinken ugyan már nincsenek sárkányok, de a fejünkben annál inkább ott élnek félelmek, kételyek, lemondás és hamis ítélkezés formájában.
Ne menj oda, mert veszélyes! Ne tedd meg, mert bajod lehet belőle! Ne kövesd az álmaidat, mert könnyen elveszhetsz, ha elhagyod a tömeg biztonságát!
Amit nem ismerünk, kitöltjük a fantáziánkkal, a kicsiről megszerzett tudásunkat kiterjesztjük a nagyra, ismereteink hiányát a legegyszerűbben elképzelhető lehetőséggel pótoljuk ki fejünkben, a jövővel szembeni elvárásainkat pedig a múlthoz igazítjuk. De hová vezet mindez? Pontosan oda, amit Marsha Truman Cooper csodálatos allegóriában fejezett ki: Párizstól félünk, mégis az egész világon rettegünk.
Véleményt alkotunk olyan dolgokról, amiket igazán nem is ismerünk, vagy amikről azt hisszük, ismerjük. Mert Stephen Hawking szavait kölcsönözve a tudás legnagyobb ellensége nem a tudatlanság, hanem a tudás illúziója. Betegként a kórházban kapásból jobban tudjuk minden szakembernél, mit hogyan kéne tenni, ám valójában mégis kizárólag másokra hagyatkozva nagy ívben teszünk arra, hogy megismerjük a problémánkat – utánaolvassunk, kérdezzünk, tanuljunk – és így legyőzzük azt. Elítélünk ismeretlen embereket, távoli népeket, olyan helyzetben meghozott döntéseket, melyekről nekünk még csak fogalmunk sincs. Ha egy ember történetének rövid szakaszát ismerjük csak, a többit magunk pótoljuk ki.
Mert jobb így. Kényelmesebb. Tényként elfogadott feltételezésünket eltettük agyunk egy előre felcímkézett fiókjába, és nincs is több dolgunk vele. Most utálhatjuk, félhetünk tőle vagy kibeszélhetjük – de legfőképpen bármikor előhúzhatjuk kifogásként.
Ide én nem megyek, itt sárkányok laknak!
régi térkép
Elfogadom, hogy jobb már nem lesz, gyógyíthatatlan a betegségem.
(Mert ha valaki szerint – legyen akármilyen jó szakember is – gyógyíthatatlan, akkor az nyilván azt jelenti, hogy Te soha nem gyógyulhatsz ki belőle, igaz?)
Nem hagyom ott a biztos állásomat, még ha utálom is, mert egy saját vállalkozás vagy egy szeretett munkahely megtalálása nekem úgysem sikerülne, főleg nem a mostani körülmények között.
(Mert ha a környezeted azt mondja, hogy Te ezt szeresd és örülj, hogy élsz, akkor neked ezt kell szeretned és bele kell törődnöd, hogy jobb úgysem lesz már, igaz?)
Utálok minden egyes kisebbséghez tartozót és bevándorlót, mert egyszer (de akár többször is) kirabolt, zaklatott, beszólt nekem egy ilyen ember.
(Mert a rosszindulat nyilván genetikailag öröklődik, hiszen a mai ember, a homo sapiens sapiens egyedei közötti maximum egy ezrelékes genetikai eltérésnek nyilván az az evolúciós célzata, hogy legyenek jók és legyenek rosszak, legyenek szentek és legyenek seggfejek. Nyilván genetikai problémáról van szó, igaz? Véletlenül sem társadalmi deficitről – ami így már a Te problémád és egyúttal felelősséged is lenne.)
A párom/barátom/főnököm egy idióta, kifejezetten nekem akar rosszat, ebben leli örömét.
(Mert egy emberi lény legfontosabb életcélja nyilván az, hogy keresztbe tegyen a másiknak. És bár a fenti példák közül egyedül itt lehet igazságalapja a gondolatodnak, mégis tudnod kell, hogy az emberi cselekvés legalapvetőbb motivációja nem az, hogy másoknak kárt okozzunk, hanem az, hogy saját magunknak jó legyen. És jó esetben nemcsak magunknak, hanem másoknak is. Persze vannak, akik kifejezetten rosszat akarnak Neked, de ha valakinek nem vagy elég fontos ahhoz, hogy szeressen, már rég nem kéne az életed részének lennie. Ha pedig legalább egy kicsit is szeret, akkor érdemes végiggondolnod, hogy mi a cselekedetének valódi motivációja.)
Túl sok párkapcsolat ment tönkre, túl sok barátság szakadt meg örökre, túl sok üzleti kapcsolat hiúsult meg mindössze azért, mert az egyik fél – vagy talán mindkettő – ennyit írt csak térképe üres részére: Hic sunt dracones.
De tehetsz ellene, hogy a Te életed ne ilyen legyen. Ne fogadd el a korlátaidat, amíg még a közelükbe sem jutottál. Ne bírálj másokat, amíg nem voltál a helyzetükben – de legalább meg nem ismerted minden részletét a helyzetüknek. És ne higgy a lehetetlenben, amíg azt sem tudod pontosan, mi lehetséges.
Ezeket a szabályokat azonban nagyon nehéz így betartani. Mert soha nem tudhatod, hogy amit korlátodnak hiszel, az valóban az-e, vagy még bele tudnál adni egy kicsit. Soha nem tudhatod, hogy a másik ember pontosan mit él át, hiszen nincs két teljesen ugyanolyan helyzet, nincs két teljesen ugyanolyan személyiség, nincs két teljesen ugyanolyan reakció. És soha nem tudhatod, hogy amit lehetetlennek hiszel – vagy akár az egész világ annak hisz –, az valóban lehetetlen-e.
Ezért sokkal egyszerűbb szabályokat javaslok: soha ne fogadd el a korlátaidat, soha ne bírálj másokat és soha ne higgy a lehetetlenben. Csak így, minden kiegészítés, magyarázkodás vagy megszorítás nélkül. Hidd el, sokkal egyszerűbbé és kezelhetőbbé válik minden körülötted – Te magad pedig boldogabb, felszabadultabb és teljesebb életet tudsz élni ezáltal.
A félelem valódi ellenszere a tudás. Úgyhogy törekedj mindig arra, hogy minél teljesebb és minél pontosabb legyen a térképed. Menj, ismerd meg a sárkányokat, és rá fogsz jönni, hogy csak a fejedben léteznek. És tudod, mit? Még ha találsz is ott sárkányokat, győződj meg róla Te magad, hogy nagyok, zöldek és tüzet okádnak, vagy barátságosak és csak szeretetre vágynak.
„Mindenben kételkedni és mindent elhinni egyaránt kényelmes álláspont. Mindkettő megkímél bennünket a gondolkodástól.”
Jules Henri Poincaré
Ha Neked hasznos volt, másoknak is az lehet. Segíts eljuttatni hozzájuk is!

Ami még érdekelhet:

Kocsis Gábor mérnök, harcművész, stroke túlélő, a Használd fel oldal létrehozója és írója. Saját tapasztalataira építve próbál inspirálni és segíteni másokat is, megmutatva, hogy minden tapasztalatot fel tudunk használni önmagunk fejlesztésére, életünk és környezetünk jobbá tételére.

    Együtt többet tehetünk!

    Ha Te is így gondolod, csatlakozz azokhoz, akik értesülnek az új írásokról!

    Én sem szeretem a levélszemetet, tőlem sem fogsz kapni.

    Még több inspiráció:

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.