Harcolj! – mondhatnám röviden, ha ez ilyen egyszerű lenne. Ha gyakran jársz ezen az oldalon, akkor pontosan tudod, hogy itt semmi sem a feladásról szól. Itt újra és újra ahhoz kapsz erőt, hogy folytasd a harcot, állj fel a padlóról, és miután felálltál, másoknak is segíts ebben. Mert teljes meggyőződéssel hiszek benne, hogy aki soha nem adja fel, és a kudarcait felhasználja önmaga fejlesztésére, az sikerre van ítélve. Mindig. És ez nem csak egy könyvből olvasott, jól hangzó, üres szlogen, hanem rengeteg küzdelem, kudarc, padlóról felállás és személyes tapasztalat van mögötte.
De nem mindig rajtad múlik. Van, hogy másért kell harcolnod. Valakiért, aki igazán közel áll hozzád, és akiről nem tudod elképzelni, hogy egy napon már nem lesz többé az életed része. Másért kell harcolnod, de más helyett nem tudsz harcolni. Bármennyire is akarsz, nem tudsz.
És pontosan ez az, ami az egyik legnehezebb, legfájdalmasabb kérdést veti fel egy olyan emberben, akinek a szerette éppen az élet és halál közötti nagyon keskeny határon jár. Talán Te is átélted már. Talán még nem, de valószínűleg egyszer majd át fogod. Mert az élet része a halál is, bármennyire elfogadhatatlannak és igazságtalannak tűnik is ez.
Harcoljak vagy búcsúzzak? Sokszor merült fel ez a kérdés bennem, és azokban is, akikkel egy stroke túlélőkből és szeretteikből álló közösségnek próbálunk az életbe való visszatéréshez segítséget és támogatást nyújtani. Harcoljak vagy búcsúzzak? A kérdés már önmagában kegyetlen – mert olyan dologgal szembesít, amivel soha az életben nem akartál szembenézni: a legmélyebb félelmeiddel. A félelmeddel, hogy teljesen beleéled magad a győzelembe, mégis tragikus vereséget szenvedsz. A félelmeddel, hogy elveszíthetsz valakit, aki nagyon közel áll hozzád. És a félelmeddel, hogy mindez talán miattad következik be. Mert valamit rosszul csináltál, és nincs visszaút.
felelem_utja
>És ez az a pont, ahol elveszíted az irányítást, miközben észre sem veszed, mennyire önző vagy. Igen, ekkor már az ego hangja szól belőled – bármennyire kegyetlennek, vagy akár sértőnek hangzik is ez. Nem baj, sértődj meg, ha úgy döntesz; az én szavaim iránt táplált indulataid nem változtatnak semmit a halál küszöbén álló szeretted helyzetén. Pontosabban de, változtatnak: rontanak rajta, mert tőle lopod el az energiád egy részét. És pontosan ezt teszed akkor is, amikor átadod magadat a félelmekkel teli gondolataidnak.
Félsz, hogy mi lesz most? Félsz, hogy az orvosnak lesz igaza, és nincs esély? Félsz, hogy valamit rosszul csinálsz? Félsz, hogy mindent elveszítesz?
Ez itt mind csak rólad szól. Hol van az az ember, akit annyira szeretsz? Hol vannak az ő érzései, küzdelmei, gondolatai – és egyáltalán az, hogy számára mi a jó? A saját félelmeid, mások tényként kezelt kijelentései és az önmagadnak bebeszélt érvelések elnyomják azt, ami igazán számít. Az egyetlen dolgot, ami valójában számít: a szeretetedet.
Újabb felháborodás: De hiszen én szeretem őt! Persze, tudom, és ez nem is volt kérdés soha. A kérdés csak az, hogy miért hagyod, hogy bármi más elvegyen akár egy kis energiát is a szereteted kifejezésétől. Miért gondolod, hogy egy másik ember véleménye felülírhatja az érzéseidet? Miért engeded, hogy a saját félelmeid fontosabbá váljanak, mint a szereteted?
Azt mondják, nincs esély? Hadd mondják! Kit érdekel, mit mondanak? Mindig van esély. Attól félsz, hogy veszíthetsz? Igazad van, veszíthetsz. Na és? Ahogy egy bölcs mondás tartja: ha megpróbálod, veszíthetsz; de ha meg sem próbálod, már veszítettél. Félsz, hogy hibázol? A legnagyobb hiba az, ha nem teszel semmit, hanem hagyod, hogy a félelmed megbénítson.
Amikor néhány hete elvesztettem édesapámat, rengeteg kérdés jött elő belőlem. Talán követtem el hibákat én is? Biztosan. Talán megnehezítettem a dolgát a távozásnál, mert nem adtam fel a küzdelmet még akkor sem, amikor az orvosok azt mondták, búcsúzzunk? Lehet, hogy így van. Elvesztettem az egyik legfontosabb embert az életemben, és rengeteg kérdés maradt bennem válasz nélkül. Egy valami viszont biztosan nem maradt: bűntudat, hogy nem tettem meg mindent.
Igen, vesztettem. Igen, mondták, hogy ez lesz – készüljek fel és búcsúzzak. De van egy nagyon fontos dolog, ami sem bennük, sem a legtöbb emberben nem tudatosul. Felkészülni valamire és készülni valamire két teljesen különböző dolog. Amikor felkészülsz, akkor tudomásul veszed, hogy amitől félsz, az bekövetkezhet. De amikor készülsz, akkor félelemmel várod, hogy bekövetkezzen.
Én felkészültem, de nem készültem. A búcsúzás nem a felkészülés, hanem a készülés része lett volna. Az utolsó pillanatig harcoltam úgy, hogy tudtam, bármikor vége lehet. Tudtam, de nem fogadtam el. És bár más ember helyett soha nem tudunk harcolni, de egy másik emberért mindig tudunk. És nemcsak tudunk, hanem ha igazán szeretjük őt, akkor mást nem is tehetünk, mint harcolunk.
harcolj
Igen, lehet, hogy el fogod veszíteni őt. De ha csak az ego felől közelítjük meg a kérdést (hiszen úgyis ez az első és legkényelmesebb út, amin emberként járni szoktunk), akkor a saját lelki békédet is csak az szolgálhatja, ha harcolsz, mert így nem cipelsz magaddal egy súlyos terhet egész hátralévő életedben. Annak a terhét, hogy nem tettél meg mindent. De az ego-nál sokkal fontosabb az, hogy ha a szereteted őszinte és igazán erős, akkor nem engedsz semmiféle akadályt, véleményt, kifogást vagy félelmet közétek állni. Csak az számít, hogy most mit tudsz tenni a másik emberért.
Talán úgy érzed, hogy semmit. De ez soha nem igaz. Nemcsak a tetteiddel, de a puszta jelenléteddel, sőt, a gondolataiddal is miden pillanatban támogatod – vagy éppen hátráltatod – őt. Ezért figyelj nagyon a gondolataidra is, mert ami nem látszik, az is ott van és dolgozik – melletted vagy ellened.
Fel kell készülnöd a vereségre (hiszen aki készületlen, az könnyen összeomolhat teljesen), mégsem szabad készülnöd rá, hanem harcolnod kell teljes erődből. És hogy hogyan tudod feloldani önmagadban ezt a kegyetlen és paradox helyzetet? Úgy, hogy nem az eredményre, hanem a folyamatra koncentrálsz. Tudom, hogy milyen nehéz ez – még az élet kis dolgaiban is, de legfőképpen akkor, amikor az eredmény vagy az élet, vagy a halál lesz. Mégis függetlenítened kell magadat az eredménytől, mert annak, akit szeretsz, egyedül az számít, hogy most, a jelen pillanatban mit teszel érte. Mert csak ez a pillanat a Tiéd.

Én az életre szavazok. Mindig. Egy emberről lemondani az egyik legnagyobb bűn, amit ember elkövethet. Olyan bűn, amit nemcsak a másik ember ellen követünk el, hanem önmagunk ellen is.

Harcoljak vagy búcsúzzak?
Én azt mondom, harcolj. Mindig harcolj!
Ha Neked hasznos volt, másoknak is az lehet. Segíts eljuttatni hozzájuk is!