Fogyasztói társadalmunknak van egy nagyon veszélyes mellékterméke: miközben a pénzt hajtjuk, és anyagi alapokra helyezzük az egész életünket, könnyen hajlamosak vagyunk elfelejteni az életünk valódi értékeit. Azokat az értéket, amelyeknek nincsen pénzbeli ellenértéke. Erről szól ez a rövid tanmese, amivel nemrég találkoztam.
*****
Egyszer egy bölcs indián asszony egy távoli faluból tartott hazafelé. Útja a hegyeken keresztül vezetett, és a több napig tartó gyaloglás közben egyszer egy folyóparton állt meg megpihenni. Ahogy lehajolt, hogy vizet merjen a folyóból, és szomját oltsa vele, egy fényesen csillogó követ vett észre a sekély vízmederben. Egy drágakő volt, ami ránézésre nagyon értékes lehetett. Kivette a folyóból a drágakövet, a zsákjába tette, majd miután kicsit megpihent, folytatta útját a hegyen át.
Másnap egy vándorral találkozott, aki szegénynek és nagyon éhesnek nézett ki. Az asszony meg is kínálta őt étellel, és ahogy kinyitottja zsákját, a vándor észrevette a csodálatos drágakövet.
„Úgysem adná nekem, miért is tenné…” – tűnődött magában szomorúan a vándor, de végül csak megkérdezte az indián asszonyt, hogy megkaphatná-e a különleges követ. Legnagyobb meglepetésére az asszony gondolkodás nélkül odaadta neki. A vándor leírhatatlanul boldog volt, mert tudta, hogy a kő árából egész hátralévő életében biztosíthatja anyagi biztonságát. Hálásan megköszönte az ajándékot, majd elbúcsúzott jótevőjétől.
A bölcs indián asszony is folytatta útját, ám néhány nappal később a vándor megkereste őt, és kezében a különleges drágakővel így szólt:
„Gondolkodtam. Még egyszer hálásan köszönöm Neked az ajándékot, tudom, hogy mennyire értékes ez a kő, amit nekem adtál. Mégis visszaadom, mert abban reménykedem, hogy valami sokkal értékesebbet kaphatok Tőled. Kérlek taníts meg arra, ami a lelkedben van, és képessé tett rá, hogy nekem add ezt a drágakövet.”
*****
Átrohanhatjuk az egész életünket a pénzt hajszolva, elhanyagolhatjuk emiatt az emberi kapcsoltainkat, megpróbálhatjuk a szeretetnek is megszabni az árát, de egyszer szembe kell néznünk önmagunkkal. Vannak, akik ezt korábban megteszik, és vannak olyanok is, akik életük végén veszik csak észre, hogy olyan utat jártak, ami nem vezet sehová.
Mert végül nem az számít majd, hogy hány autót, hány házat, vagy hány fölösleges értéktárgyat gyűjtöttél össze, hanem az, hogy volt-e valaki, aki szeretett, és tudtál-e Te is őszinte, tiszta, önzetlen szeretetet adni valakinek. Ha igen, akkor megérte itt lenned.
Kocsis Gábor vagyok, mentális segítő, űrkutató mérnök, harcművész, stroke túlélő, a Beszélgetések a Kutyámmal c. könyv írója, a hasznaldfel.hu oldal létrehozója és írója. De ezek csak címkék. Sokkal fontosabbnak tartom azt, amiben hiszek: minden tapasztalatodat fel tudod használni önmagad fejlesztésére és az életed szebbé tételére. Ezt a szemléletet tanítom érthető formában, hatékony módszerekkel.
Soha nem mulasztom el az írásaid olvasását!!!
Gratulálok!!!!👏👏👏👏👏👏
Szia Gabor 🙂
Koszonom ezt a tanitast is. Csak ennyit tennek hozza:
Tul sok a futas, surgetes az eletedben,
a szep dolgok meg elmennek melletted.
Mindig rohansz, s napod gyorsan telik.
Allj meg kicsit, vedd eszre az ertekeit!
Hova rohansz? – van fontosabb is,
tapasztald meg a napok szepsegit.
Mert ha nem sietsz – az elet csodas,
lehet van benne egy kicsi rajatszas.
Hat lassits, ne rohanjanak ugy labaid,
ettol lesz az egesz – kicsit dramaibb.
Rohan az elet, de most allj meg kicsit!
Nezz vissza, s vedd eszre a kincseit.
Udv. Rozika.
Szia Gábor,szuper írás volt!
Igen,sokszor előfordult már velem,hogy olyat kért valaki tőlem,ami fontos az életünkben,de ha Neki létfontosságú volt,képes voltam lemondani róla.és egyre könnyebb!Mert az ember ha ad,visszakapja többszörösen!Ezt már megtanultam!
Köszönöm,megint tanulságosat olvastam!
Szeretettel:Merés z Zsóka
Kedves Gábor!
Nagyon tetszenek az írásaid, tanulságos, lényegre törőek!Mindegyiket megosztom, hogy minél több emberhez eljusson.Várom a következő gondolatébresztő leveledet.Köszönöm az eddigieket!
Legyen szép napod!
Kedves Gábor! Köszönöm ezt az írásodat is. Nagyon jó.Tükrözi mai fogyasztói társadalmunk legnagyobb hibáját. De én úgy látom, hogy nagyon sok ember, család nem azért hajszolja a pénzt, hogy autót,házat vagy vagyontárgyakat gyűjtsön, hanem a puszta megélhetés a tét.Ezért dolgoznak reggeltől estig rabszolgamunkát végezve. És nem tudnak kimászni ebből a mókuskerékből.( De ez már egy másik téma lehetne, amiről jó lenne ha írnál pár gondolatot, mert szerintem sokakat érint és örülnének neki.) És általában pontosan ezek az emberek azok, akik fáradtan is oda tudnak figyelni a családjukra, mert más az értékrendjük,mert tudnak tiszta szívből önzetlenül szeretni. De vannak akik elfásulnak,belefáradnak,feladják, mert nem látnak kiutat, mert ez az út nem vezet sehova.
Továbbra is várom írásaidat,nekem sokat segítenek és ajánlom is minden ismerősömnek. Legyen szép napod Gábor!