Fogyasztói társadalmunknak van egy nagyon veszélyes mellékterméke: miközben a pénzt hajtjuk, és anyagi alapokra helyezzük az egész életünket, könnyen hajlamosak vagyunk elfelejteni az életünk valódi értékeit. Azokat az értéket, amelyeknek nincsen pénzbeli ellenértéke. Erről szól ez a rövid tanmese, amivel nemrég találkoztam.
*****
Egyszer egy bölcs indián asszony egy távoli faluból tartott hazafelé. Útja a hegyeken keresztül vezetett, és a több napig tartó gyaloglás közben egyszer egy folyóparton állt meg megpihenni. Ahogy lehajolt, hogy vizet merjen a folyóból, és szomját oltsa vele, egy fényesen csillogó követ vett észre a sekély vízmederben. Egy drágakő volt, ami ránézésre nagyon értékes lehetett. Kivette a folyóból a drágakövet, a zsákjába tette, majd miután kicsit megpihent, folytatta útját a hegyen át.
Másnap egy vándorral találkozott, aki szegénynek és nagyon éhesnek nézett ki. Az asszony meg is kínálta őt étellel, és ahogy kinyitottja zsákját, a vándor észrevette a csodálatos drágakövet.
dragako
„Úgysem adná nekem, miért is tenné…” – tűnődött magában szomorúan a vándor, de végül csak megkérdezte az indián asszonyt, hogy megkaphatná-e a különleges követ. Legnagyobb meglepetésére az asszony gondolkodás nélkül odaadta neki. A vándor leírhatatlanul boldog volt, mert tudta, hogy a kő árából egész hátralévő életében biztosíthatja anyagi biztonságát. Hálásan megköszönte az ajándékot, majd elbúcsúzott jótevőjétől.
A bölcs indián asszony is folytatta útját, ám néhány nappal később a vándor megkereste őt, és kezében a különleges drágakővel így szólt:
„Gondolkodtam. Még egyszer hálásan köszönöm Neked az ajándékot, tudom, hogy mennyire értékes ez a kő, amit nekem adtál. Mégis visszaadom, mert abban reménykedem, hogy valami sokkal értékesebbet kaphatok Tőled. Kérlek taníts meg arra, ami a lelkedben van, és képessé tett rá, hogy nekem add ezt a drágakövet.”
*****
Átrohanhatjuk az egész életünket a pénzt hajszolva, elhanyagolhatjuk emiatt az emberi kapcsoltainkat, megpróbálhatjuk a szeretetnek is megszabni az árát, de egyszer szembe kell néznünk önmagunkkal. Vannak, akik ezt korábban megteszik, és vannak olyanok is, akik életük végén veszik csak észre, hogy olyan utat jártak, ami nem vezet sehová.
Mert végül nem az számít majd, hogy hány autót, hány házat, vagy hány fölösleges értéktárgyat gyűjtöttél össze, hanem az, hogy volt-e valaki, aki szeretett, és tudtál-e Te is őszinte, tiszta, önzetlen szeretetet adni valakinek. Ha igen, akkor megérte itt lenned.
Ha Neked hasznos volt, másoknak is az lehet. Segíts eljuttatni hozzájuk is!