Mindennapi Motiváció – Stinna Kaastrup

Írta: | 2016-09-22
Sokan várják a csodát. Valamit, ami megváltoztatja az életüket. Valamit, ami hirtelen jobb körülményeket hoz számukra, mint amit jelenleg elviselnek. Mert élvezni nem tudják, csak elviselik valahogy – bár időnként még az is nehezen megy. Várják a csodát, de a csoda nem jön. Mások már nem is várják. Lemondtak róla, hogy lehet jobb is. Lemondtak az álmaikról, és velük együtt lemondtak arról a lehetőségről is, hogy olyan életet éljenek, amilyenre a szívük mélyén vágynak.
Mindennapi_MotivacioAztán vannak olyanok is, akik nem csak várakoznak. Ők vannak kevesebben, mert felelősséget vállalni a saját életünkért olyan tehernek tűnik sokaknak, hogy inkább menekülnek ettől a lehetőségtől. Pedig a valódi csodák pontosan itt kezdődnek.
Nemrég egy 22 éves lány megmutatta a világnak, hogy a „lehetetlen” szónak semmi értelme nincsen. A helyszín Rio de Janeiro. A paralimpiai játékok lovaglás versenyszámában egy fiatal tehetség is pályára lép: a dán Stinna Kaastrup. Kiváló gyakorlatokat mutat be Horsebo Smarties nevű lovával, és élete első olimpiáján bronzérmet szerez. Mindezt úgy, hogy behozhatatlannak tűnő hátrányból indult lovas karrierje: Stinna Kaastrup-nak ugyanis nincsenek lábai.
stinna_kaastrup_1
Igen, ez a mosolygós dán lány lábak nélkül üli meg a lovat. Számára egészen mást jelent még az is, hogy megtartsa az egyensúlyát a hatalmas állaton, irányítani pedig főleg komoly kihívás volt eleinte. Stinna azonban nem ijedt meg a nehézségektől. Már egészen kicsi korában, 7 évesen kapcsolatba került a lovakkal, és egyből a lovaglás szerelmese lett. Édesanyja rendszeresen vitte a lovardába, ahol eleinte segítséggel, majd hamarosan már egyedül is megtanult lovagolni.
stinna_kaastrup_2
16 évesen már komoly nemzetközi sikereket ért el, és fiatal kora ellenére 2012-ben a londoni paralimpiai játékok egyik éremesélyeseként tartották számon. Csakhogy az élet egészen máshogy alakult. Mintha veleszületett mozgáskorlátozottsága nem lett volna elég kihívás számára, az olimpiai álmot egyik pillanatról a másikra egy tragédia törte darabokra. Szeretett lova, Snoevs, akivel már 4 éve dolgozott együtt, néhány hónappal a londoni paralimpiai játékok kezdete előtt váratlanul meghalt.
Stinna teljesen összetört, de idővel újra magára talált és folytatta az útját. Újabb világversenyeken szerzett dobogós helyezéseket, több bajnoki címet is begyűjtött, majd 1 év közös munka után lovával, Horsebo Smarties-al pályára állhattak a riói paralimpiai játékokon.
stinna_kaastrup_3
stinna_kaastrup_4
stinna_kaastrup_5
A kitartáson és a kemény munkán kívül van itt valami más is, ami ezt a fiatal lányt a paralimpiai bronzéremig repítette – és jó eséllyel repíti még tovább újabb és újabb sikerek felé. Valami, amit egyetlen szóval talán így lehetne megfogalmazni: szenvedély. Stinna imádja a lovakat, szereti azt, amit csinál, és nem csak beszél az álmairól, hanem nap mint nap megéli azokat. Ez sikerének talán legfontosabb hozzávalója, ezért nem szerepel már a szótárában az a szó, hogy lehetetlen, és nem utolsósorban ezért tud olyan életet élni, hogy amit csinál, az minden egyes nap mosolyt csal az arcára.

Stinna Kaastrup nem várja a csodát. Ő pontosan úgy él, ahogy a kezek és lábak nélkül született Nick Vujicic nagyszerű tanácsában megfogalmazta: „Ha hiába vársz a csodára, legyél Te magad a csoda.”
Ha Neked hasznos volt, másoknak is az lehet. Segíts eljuttatni hozzájuk is!
Kocsis Gábor mérnök, harcművész, stroke túlélő, a Használd fel oldal létrehozója és írója. Saját tapasztalataira építve próbál inspirálni és segíteni másokat is, megmutatva, hogy minden tapasztalatot fel tudunk használni önmagunk fejlesztésére, életünk és környezetünk jobbá tételére.

    Együtt többet tehetünk!

    Ha Te is így gondolod, csatlakozz azokhoz, akik értesülnek az új írásaimról és előadásaimról.

    Én sem szeretem a levélszemetet, tőlem sem fogsz kapni.

    Még több inspiráció:

    Ami még érdekelhet:

2 gondolat ehhez az íráshoz: “Mindennapi Motiváció – Stinna Kaastrup

  1. Merész Zsóka

    Hát bizony,csodára várni és közben semmit nem tenni,értelmetlen!
    Nagy emberek és nagy dolgok amiket Gábor szinte minden írásában megmutat és mindig van tanulnivalónk belőlük,akárhány évesek vagyunk is!
    Köszönöm Gábor!
    Merész Zsóka

    Reply
    1. Gábor Szerző

      Nagyon szívesen, Zsóka 🙂 Nagyon örülök, hogy hasznos, amit adni tudok, köszönöm szépen, hogy olvasol. 🙂

      Reply

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.